A Rákóczi család az 1300-as években a Bogát-Radvány nemzetségbol eredo középnemes , késobb uralkodó család, neve Rákóc településre utal. Országos jelentoségre csak az 1600-as évekre emelkedett, majd másfél százados történelmi szereplése után II. Rákóczi Ferenc halálával leáldozott.
A család címere: vörös mezoben hármas zöld halomból növo, arany keréken álló, arannyal áttört, kiterjesztett szárnyú fekete sas, mely fölemelt jobbjában arany markolatú egyenes kardot tart. Jelmondata: Si Deus pro nobis, quis contra nos („Ha Isten velünk, ki ellenünk?”).
Férfiágon 1756 júniusa második felében, leányágon 1780 . július 8-án halt ki.
Az osi rákóci birtokon a középnemesi ág a fejedelmi ággal körülbelül egy idoben, 1754 -ben halt ki Rákóczi Andrással .
A másik ág az 1517 -ben megszerzett Felso-Vadász Abaúj vármegyei községrol felsovadászi elonévvel élt; ezen ágból Rákóczi Zsigmond és Ferenc 1588 , Rákóczi Lajos 1607 -ben bárói, Rákóczi Pál országbíró grófi rangot kapott.
I. Rákóczi György fejedelem 1645 . december 16-án a linzi béke értelmében megkapta a római birodalmi hercegi/fejedelmi címet (princeps) , II. Rákóczi György pedig 1654 . június 23-án , Varsóban megszerezte a lengyel állampolgárságot .
I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem a birodalmi hercegi cím mellett 1664 . szeptember 14-én Ebersdorf örökös magyar grófságot és 1666 . július 30-án a Sáros vármegyei örökös foispánságot kapta, számuzetése alatt, Franciaországban a Sárosi gróf címet viselte.
A legjelentosebb Rákóczi-hagyaték az Erdody családhoz került, amikor Erdody II. György László a Rákócziak egyetlen örökösét, Rákóczi Erzsébetet vette feleségül.
A Bogát-Radvány nemzetség azok közé tartozik, amelyek nem osi foglalás, hanem királyi adományozás útján jutottak birtokaikhoz. Kézai Simon Csehországa teszi az eredetüket.
A nemzetség tagjai a tatárjárás elott már birtokosok voltak Lazony, Lúcz és Beretto helységekben. A nemzetségbol ismert volt ekkor Csepán fia Csíz (1227–1252), Bogát fia István és fivére Phylke (Filke), Csele fia Szécs és Pongrác, Ipolt fia István, Mog fia Sándor. A tatárjárás után a nemzetséghez tartozó birtok volt Csíz, Mérk, Sóskút, Körtvélyes, Arács, Rákóc és Morva is. Gyapoy fia volt Pál foispán (1278–1282) dictus Chyz, akinek a neje Pazdich lány volt: tole származik a Rákócziak törzse.
A Rákóczi család elso ismert tagja Balázs apja Mihály 1328 -ban tunik fel Rákóc településen.
A RÁKÓCZI-CSALÁD LEGUTOLSÓ TAGJAI. II. Rákóczi Ferenc gyermekeirol, unokáiról a legújabb idoig meglehetosen házagos ismereteink voltak. Csak a néhány ével ezelott tartott Rákóczi-centenárium alatt nyilt alkalmunk a Rákóczi-Emlékkönyvben Lukinich Imrének az utolsó Rákócziakról írt tanulmányából pontosabban megismerni a fejedelem két fiának, foleg a nagyobb szerephez jutott Józsefnek, sorsát. Régebben Thaly Kálmán foglalkozott több értekezésében: a Századok 1868. és 1870., a Turul 1884., a Történelmi Tár 1890. füzeteiben s más kisebb közleményeiben a Rákóczi-fiúk életével. Foleg az o kutatásainak eredményét összegezte azután röviden Márki Sándor, Rákóczi életrajzának III. kötetében. Ezeknek az adatai azonban sokszor nem helytállók, mert a források, amelyekbol Thaly merített, gyakran hallomásból, mások levélbeli közlésébol, egy-egy felületes feljegyzésbol eredtek. Lukinich után e kérdést Pillias Emil francia történetkutató kezdte tisztázni, amikor a Napkelet 1937. évfolyamában a Rákóczi-család utolsó sarjáról írt rövid értekezésében felderítette Rákóczi unokájának, az apácává lett Jozefa Sarolta életének fobb adatait. * A zárdája számadáskönyveiben akkor még csak egy feljegyzést talált arról, hogy a rendház fonöksége Jozefa Sarolta halála után a társintézetekhez körlevelet küldött e szentéletu apáca haláláról, majd részletes nyomtatott leírást is készíttetett zárdai életének folyásáról, hosszas betegségérol, haláláról. Pillias azonban tovább kutatott, míg végre megtalálta ennek az életleírásnak egy példányát a Visitatiós novérek mostani párizsi rendházának levéltárában. Ezt a kis nyomtatott füzetet azután közreadta az «Études Hongroises» 1938. évfolyamában, * és egyúttal közölte mindazokat az újabb adatokat, amelyeket azóta Rákóczi Ferenc feleségének és fiainak párizsi tartózkodásáról és haláláról felkutatott. Ezzel az alapos munkájával végleg tisztázta Rákóczi Ferenc leszármazóinak eddig alig, vagy rosszul ismert életét s egyúttal a Rákóczi-család kihalásának tragikus történetét. Kutatásait folytatta Jozefa Sarolta édesanyjának késobbi tartózkodási helyén, Annecyben, valamint a savoyai departement szomszédos községeinek összes egyházi és községi levéltáraiban, miáltal igen sok olyan új részletkérdést tisztázott, amelyeket a nyár elején megjelent értekezésének megírásakor még nem ismert. A Zürichben tartott VIII. nemzetközi történettudományi kongresszuson találkoztunk, s o lekötelezo szívességel bocsátotta rendelkezésemre adatait és felhatalmazott arra, hogy azokat, még az o, errol szóló nagyobb munkájának elkészülése elott közzétehessem. Ebben az értekezésemben tehát Pillias kutatásainak eredményeit ismertetem, egybevetve azokat a már azelott ismert kevés adattal. Rákóczi Ferenc alig 19 éves korában a kölni székesegyházban vezette oltár elé 1694. szeptember 26-án alig 16 éves jegyesét, Amália Sarolta Hessen-Rheinfelsi hercegnot. Házasságuk alatt az alábbi nemzedékrendi táblán feltuntetett négy gyermekük született; de közülük csak ketto, József és György maradt életben és élte túl szüleit. 81 II. Rákóczi Ferenc *1676 III. 27. † 1735 IV. 8. ~ Amália Sarolta Hessen-Rheinfelsi hercegno *1679 III. 8 † 1722 II. 18; Lipót Lajos György * 1696 V. 28 Kistapolcsány † 1700; József *1700 VIII. 17 Bécs † 1738 XI. 10 ~ De la Coutanci c re Mária (1738 óta Perrevex József felesége); Jozefa Sarolta * 1736 XII. 11 † 1780 VII. 3; György *1701 VIII. 8 Bécs † 1756 VI. 17 ~ 1. Bethune marquisné? ~ 2. Bois l'Isle Margit *1702 † 1768; György * 1740 † 1743 III. 28; Sarolta * 1706 XI. 16 Theusing (Karlsbad mellett) † néhány nap mulva * Amikor Rákóczi 1701-ben bécsújhelyi börtönébol menekült, a bécsi udvar az akkor még csecsemo gyermekeket anyjuktól elvette és udvari tanácsosok és nevelonok ellenorzés nélküli gondozására bízta. Hogy a fiúkat családi hagyományaiktól végleg elidegenítsék, a császár Olaszországban birtokokat adományozott nekik. A Rákóczi nevet is letétették velük és 1723-ban olasz fonemesi rangot kaptak. Ettol kezdve József, Marchio di Romanucci, György pedig Vallis de Giunchi gróf néven szerepelt. Birtokaik átvételére Olaszországba utaztak, de rövid ido mulva már ismét Bécsbe tértek vissza s ott élték tovább, dozsölésbe merülo, üres, céltalan életüket. Úgy látszik, György – a fiatalabbik – volt a tehetségesebb, benne még akkor volt némi érdeklodés a tudományok iránt. Az udvar engedélyével 1725-ben Paduába utazott s beiratkozott az egyetem jogi fakultására. De únta a rendszeres tanulást és a következo évben már Velencében töltötte a farsangot. Innen az ottani francia követ segítségével Párizsba, majd 1727. június 15-én Rodostóba ment atyjához. Képzelhetjük azt az örömet és reménységet, amellyel Rákóczi Ferenc eddig nem látott fiát fogadta. Keseru csalódásban volt része. Rákóczi György hamar megúnta a kolostori szabályokhoz hasonló rodostói egyhangú életet. Rákóczi Ferenc pedig szomorúan tapasztalta fiának muveletlenségét és ezért maga sem ellenezte, hogy 1728. március 23-án Párizsba utazzék, foleg azért, hogy magát a katonai tudományokban kiképezze. Bizonyára értesülhetett arról, hogy Bécsben lakó idosebbik fiát, Józsefet, – akit egy éves kora óta nem látott, – botrányos szerelmi kalandokon, kártyán, italon kívül más nem érdekli, ezért György fiára szerette volna fejedelmi házának s a rodostói magyar emigrációnak sorsát bízni. Ez az oka annak, hogy 1732-ben kelt végrendeletében, – amelyben Györgyrol mint makoviczai hercegrol beszél – nem Józsefet, hanem ot tette általános örökösévé. Rákóczi József 1734-ig Bécsben élt. Ekkor eléggé botrányos körülmények között onnan eltunt. A bécsi udvar nem sokat törodött távozásával. A birodalom vezetoi már ekkor nyugodtak voltak afelol, hogy egy ilyen, a testi és szellemi satnyulás lejtojén lefelé csúszó Rákóczi nem lehet többé veszélyes. József egy-két évig Olaszország különbözo városaiban szórakozott, s valószínuleg 1736. elején érkezett Párizsba, a már 1728 óta ott lakó György fivéréhez. * Rákóczi József Párizsban lakásának elso hiteles nyoma egy jegyzokönyv a párizsi külügyminisztérium levéltárának «Correspodance politique Hongrie et Transylvanie» gyüjteményében. Ebbol kitunik, hogy József és György 1736. június 3-án a L'hôtel de Chatillon nevu bérházban levo lakásukra kérették Monsieur Francois de la Balle-t, a párizsi törvényszék jegyzojét, egy okirat szerkesztésére. A jegyzokönyvben József elismerte édesatyja végrendeletének érvényességét. Erre nyilván azért volt szükség, mert József (akinek apja a munkácsi hercegi címet adományozta) eleinte érvényteleníteni akarta apja végrendeletét, mert abban – mint említettük – nem ot, elsoszülött fiát, hanem Györgyöt nevezte ki általános örökösévé. Hogy a megegyezés létrejött, annak az a magyarázata, hogy a tunyaságra hajló György nem akarta az édesatyja szellemi örökségével járó kötelezettséget: a rodostói bujdosók sorsának intézését és a török szövetség folytán esetleg bekövetkezheto háborús bonyodalmak felelosségét vállalni. A nyugtalan természetu József azonban ettol nem riadt vissza. Mivel pedig Rákóczi végrendeletének anyagi rendelkezései amúgy is tárgytalanokká 82 váltak azáltal, hogy Franciaországban hagyott kis vagyonát a Law-bankház bukásával elvesztette, György maga segítette elo bátyjának Törökországba való utazását. Az idoközben Madridba utazott József után sietett és átadta neki a végrendelet szerint a Törökországban reá váró hagyatékkal való rendelkezés jogát. József még abban az évben, 1736 késo oszén, – hajóra szállt és december 5-én érkezett Rodostóba, ahol, – mint Mikes Kelemen írja – a pár emberre leapadt, szomorú magyar kolónia epedve várta. Mikes és bujdosótársai Józsefben is éppúgy csalódtak, mint Györgyben. A kudarcba fulladt felkelési kísérlet alkalmával, amelynek során Rákóczi Józsefnek kellett volna a török segítségével Magyarországba törni, József még a tervezett hadmuveletek elott, 1738. november 10-én Csernavodán (Bulgáriában) hosszas kínlódás után meghalt. Holttestét késobb Konstantinápolyba vitték, onnan került 1906-ban édesatyja hamvaival együtt hazai földre, a kassai dómba. Halála elott három nappal Mikes Kelemen, Damophily Antal tábori lelkész és De la Chaume Péter titkár jelenlétében végrendeletet készített, melynek egy másolatát Thaly Kálmán a bécsi volt Haus-Hof und Staatsarchivban, Pillias pedig a párizsi állami levéltárban eredetijét találta meg. Ennek a végrendeletnek ezúttal csak ez az egy pontja érdekel bennünket: «Item nous leguons et laissons par ces presentes r Joseph Charlotte Rakocki, notre fille naturell» (Jozefa Sarolta természetes leányunknak hagyományozunk)… egy arany órát, 3 nyest prémet és mindazt a fehérnemut és bútort, ami Magis Dávid galatai francia ügyvivonknél található. Ugyane pontban azután intézkedik afelol is, hogy a Magisnál lévo folyószámlájából Jozefa Sarolta nagykorúságáig utaljanak ki 10,000 piastert «a Madame la Baronne Perravex», Jozefa Sarolta anyjának, hogy neki születéséhez méltó nevelést adjon, azonfelül pedig 1000 piastert, hogy a kisgyermekkel Franciaországba visszatérhessen. * Ebbol kitunik, hogy József Törökországba való utazása elott egy gyermeket hagyott hátra. Errol a gyermekrol, a kolostorba vonult utolsó Rákóczi sarjról, késobb fogok szólni, kövessük elobb a másik Rákóczi-fiú, György párizsi életének nyomait. Említettem, hogy György, apja engedélyével 1728-ban Párizsban telepedett le. Legelso írásbeli bizonyítéka ennek egy 1729. november 30-án kelt királyi rendelet, melyben XV. Lajos neki évi 6000 livre évjáradékot adományoz. Hogy a bécsi udvar, amellyel akkor már hosszabb ido óta békében éltek, a királyi kegynek ezt a megnyilvánulását egy Rákóczi-sarjjal szemben meg ne tudja, a rendelet értelmében az évjáradékot a királyi kincstár titokban folyósította. Ez az összeg semmiféle számadásban, vagy nyugtán sem szerepelt. Az évjáradékot a király a toulousi grófnak, II. Rákóczi Ferenc jóbarátjának, XIV. Lajos törvényesített fiának, közbenjárására 1736. július 1-én 14,000 livre-re emelte. * Rákóczi György a vörösvári várban található feljegyzés szerint 1732-ben egy Bethune marquiset vett volna el feleségül. Ugyanezt mondja egy régi francia könyv is, Ladvocat Dictionariuma. * A házasságot, mint fejedelmi sarj, rangján alulinak tartotta, s ezért rangrejtve «Terislaw gróf» néven élt tovább Párizsban. Ez a «Terislaw» név – mint Thaly helyesen következteti – a «Jaroslaw» név helytelen írása lehet és Rákóczi Ferenc Lengyelországban, Jaroslauban vásárolt uradalmára emlékeztet. György hercegnek Bethune márkinovel való házasságáról Pillias Párizsban egyetlen adatot sem talált. Ha létrejött is ez a házasság, csak rövid tartalmú lehetett, mert az 1740-es évek elején György – hiteles adatok szerint – már egy Marguerithe Suzanne Pinthereau de Bois l'Isle nevu novel élt együtt, aki 1702-ben született normandiai köznemes családból. Törvényes hitvese volt-e, vagy nem, arról megbízható adataink nincsenek. De valószínu, hogy György késobb mégis feleségül vette, mert a Clery en Vexin község Plébániájában, ahonnan az asszony származott, a halotti anyakönyvben, mint – «la trés haute et trés puissante princesse, …veuve du trés haut et puissant seigneur, son altesse serenissime, Monsiegneur Georges Rakogtzi» – szerepel. Tehát mint hercegno, Rákóczi herceg özvegye. Életükrol Rákóczi Györgynek néhány sajátkezu levele a párizsi külügyminisztérium levéltárában és egy részletes rendori jelentés számol be, amelyet 83 Pillias a párizsi Arsenal könyvtárában, a Bastille megmaradt iratai közt talált. Fivérének, Józsefnek halála után a francia közvélemény azt hitte, hogy György Rodostóba költözik s átveszi elhalt bátyjának szerepét. De a Rákóczi-család tagjait jól ismero de Saussure Caesar helyesen ítélte meg, amikor azt írta róla, hogy túlságosan szereti Párizst s nem hajlandó ottani kényelmes életérol lemondani. Györgynek valóban eszébe sem jutott az, hogy Rodostóba utazzék, pedig Villeneuve marquis, a volt portai követ, váltig biztatta és figyelmeztette, hogy a Rákóczi családnak milyen kötelezettségei vannak a francia udvarral szemben. És bár igazán ártatlan ember volt, bécsi kémek mégis minden lépését figyelték. Egy ilyen kémjelentésnek hitelt adva közölte a bécsi udvar a pápával 1742. május 24-én, * hogy Rákóczi György gyakran találkozik a török nagykövettel. Egymás szomszédságában laknak, kertjeik hátul összeérnek, tehát ott zavartalanul tanácskozhatnak. Sot éjjeli tanácskozásokat is tartanak Villeneuve marquis lakásán. Rákóczi állítólag április vége felé már el is utazott Konstantinápolyba. A titkos híradás elso része igaz lehet, de annak, hogy György herceg Konstantinápolyba utazott volna, semmi nyoma sincs. Mikes Kelemen sem tesz egy szóval sem errol említést. A hercegnek legfobb gondja az volt, hogy gondtalanul, nyugalmasan élhessen. A királytól kapott évjáradékot keveselte s mindenáron igyekezett az udvartól pénzt szerezni. A toulousi gróf is megúnta zaklatásait s többet nem törodött vele. György erre a mindenható Fleury bíboros-miniszterelnökhöz fordult támogatásért. 1740. július 3-án igen alázatos hangú, de egyébként furcsa tartalmú levelében arra kérte a bíborost, eszközölje ki a király beleegyezését, hogy – amint azt XIV. Lajos annakidején atyjának, Rákóczi Ferencnek megengedte – o is nyithasson játékkaszinót párizsi lakásán, mert éppen olyan szorult helyzetben van, mint akkor atyja volt s a Párizsban még élo magyarok gondviselésével járó költségeket másként nem tudja viselni. Választ nem is kér tole és hallgatását beleegyezésnek, azaz kérése kedvezo elintézésének fogja tekinteni. Fleury bíboros erre a különös levélre csakugyan nem válaszolt. Rákóczi György egy hét mulva, július 10-én újabb levelet * intézett hozzá, amelyben maga és a párizsi magyarok nevében megköszöni közbenjárását a királynál, mert – mint ismételten hangsúlyozza – abból, hogy elso levelére nem válaszolt, azt következteti, hogy kérését a király teljesíteni fogja. Annak, hogy Rákóczi György nyitott-e játékkaszinót lakásán, vagy nem, sem az alább említendo rendori jelentésben, sem másutt sincs nyoma. Azt azonban tudjuk, hogy attól fogva, amikor Bois l'Isle Margittal háztartási közösségre lépett, ez az erélyes és házias asszony vette kezébe a nyugalmas életre vágyó természetu férfi sorsának és ügyeinek vezetését. Párizsban több helyen laktak, míg végre 1752-ben Párizs északi kijáratánál, a Saint Denis felé vezeto úton fekvo, La Chapelle nevu községben végleg letelepedtek. A következo évben, december 31-én Meunier királyi tanácsos, rendorfelügyelo – nem tudjuk, mily okból – részletes jelentést küldött Párizsba Rákóczi Györgyék életérol. * Amit Györgyrol mond, bizony eléggé szomorú. Hatalmas termetu, de betegesen elhízott ember, akinek a mozgás annyira nehezére esik, hogy lakását sohasem hagyja el, még templomba sem jár. Csak a királytól kapott pénzekbol él, senkivel sem érintkezik és naponta 10–12 üveg bort is megiszik. A ház körül fekvo elég nagy kertet egy kertész-házaspár kezeli. A herceget egy inas szolgálja ki, egy személyben kocsisa is. Bois l'Isle asszony, akinek Vexin faluban, Normandiában földjei vannak, szép, barna, 50 év körüli, hatalmas termetu no. Erélyes kézzel vezeti a háztartás gyeplojét. Birtokáról sok mindenfélét kap, szárnyasokat, gabonát. Személyzete egy inasból, egy szobaleányból és egy szakácsnobol áll. Rákócziék állandó vendégei egy öreg báró és felesége, akik azelott a magyar királyno (valószínuleg Mária Terézia) szolgálatában álltak. Rákóczi Györgynek nincsenek adósságai, mindenütt rendesen fizet. Ebbol a rendori jelentésbol eléggé hu képet kapunk arról a tétlen, szürke, de legalább gondtalan életrol, amelyben Rákóczi György 1756. június 17-én bekövetkezett haláláig élt. Az elhízott, önmagával jóformán tehetetlen ember életének, 84 55-ik évében váratlan gutaütés vetett véget. Özvegye 12 évével élte túl: 1768-ban halt meg. Rákóczit a község temetojében temették el. Párizs nagyobbodásával ez a község beolvadt a terjeszkedo világváros keretébe. Az akkori temeto helyén ma a Place de Torcy fekszik. Azoknak a halottaknak csontjai, akikrol utódaik nem gondoskodtak, közös tömegsírbe kerültek. Ez lett Rákóczi György földi maradványainak is a sorsa. A fenti rendori jelentésbol még egy érdekes, eddig ismeretlen adatot tudunk meg. Azt, hogy Rákóczi György és Bois l'Isle Margit viszonyából egy fiú született, aki kisded korában halt el. Pillias kutatásait ebben az irányban is kiterjesztette s a következoket állapította meg: Ez a gyermek minden valószínuség szerint még akkor született, amikor Bois l'Isle Margit még nem volt György herceg törvényes hitvese, tehát megismerkedésük legelso évében. Az anyakönyvekben Rákóczi fiú születésének nincs nyoma. De talált Pilias egy adatot a Clery közelében fekvo Guiry község anyakönyvében, amely szerint 1743. március 28-án ott eltemettek egy hároméves, György nevu gyermeket, akinek apjaként az anyakönyvben Rákóczi Györgynek Rummel nevu inasa van bejegyezve, anyja ismeretlen. A feljegyzésbol az is kitunik, hogy a gyermeket Párizsból Guiry faluba Auger nevu komíveshez adták ki dajkaságba s ott is halt meg. Mivel Guiry község, Bois l'Isle asszony Vexinben fekvo birtokának szomszédságában van, kézenfekvo az a magyarázat, hogy Rákóczi Györgyék törvénytelen fiukat nem saját, hanem inasuk neve alatt adták ki dajkaságba. Ez a gyermek lehetett tehát az, akinek létezését a rendori jelentés megállapította. Rákóczi Györggyel az egykor hatalmas, történelmi jelentoségu Rákóczi család fiágon kihalt. A kép, melyet a bécsi nevelésben tönkretett, szerencsétlen Rákóczi fiúkról a történetkutató festeni kénytelen, vígasztalan, sötét színekbe vész. Fordítsuk tekintetünket e szomorú kép után a Rákóczi-család utolsó notagjának, Rákóczi József leányának, Josefa Saroltának tiszta fehérségben elénk bontakozó alakja felé, aki – szerencséjére – nem apjának, hanem nagyapjának emberi erényeit és tulajdonságait örökölte. Azzal, hogy Rákóczi József 1738. november 7-én Csernavodán kelt végrendeletében egy Perravex bárónonek nevezett asszonytól született leányt, Jozefa Saroltát, természetes leányának elismerte, megadta a lehetoséget ahhoz, hogy ezt a leányt a francia udvar – amely a törvénytelen fejedelmi és foúri sarjak származásának kérdésében különben sem volt aggályos felfogású – Rákóczi Ferenc unokájának, tehát hercegnonek elismerje és sorsáról ennek megfeleloen gondoskodjék. Jozefa Sarolta születésének körülményeirol, édesanyjáról és a Perravex-családról Pillias legújabb helyszíni levéltári kutatásai alapján a következoket állapította meg: Rákóczi József franciaországi kalandozásai közben elvetodött Marseille vidékére és ott 1734–35 körül megismerkedett az Antibes melletti egyik parti erod parancsnokának, De la Coutanci c re Ferencnek Jeanne Marie nevu leányával. A leány csatlakozott hozzá; de amikor Rákóczi 1736 oszén Törökországba utazott, már nem mehetett vele, mert néhány hét mulva Nîmes városban (Marseilletol északnyugatra) 1736. december 11-én egy leánygyermeknek adott életet, ait apja, Rákóczi József és nagyanyja, II. Rákóczi Ferencné Sarolta Amália után Jozefa Saroltának kereszteltek. * Egy-két hézagos adat szerint Coutanci c re Jeanne csecsemo gyermekével azután valószínuleg Rákóczi József után utazott Törökországba, de amikor ez Rodostóból a török hadszíntérre, Csernavoda felé távozott, a kis leányt anyjával hazaküldte Franciaországba. Jövojükrol úgy gondoskodott, hogy 1738. január 5-én, egy 4000 piasterre rugó «constitution dotale», azaz egyszeri adomány kiutalásáról intézkedett. Ezt a rendelkezését ugyanezév július 8-án a konstantinápolyi francia követség hivatalosan elismerte. * A kis Rákóczi-leány anyjával elobb Sardiniába utazott s onnan tértek haza Franciaországba. A sardiniai király, Rákóczi jóbarátja, tiltakozott ugyan kivándorlásuk ellen, de tiltakozása XV. Lajos fiának, a trónörökösnek közbelépésére eredménytelen maradt, annálisinkább, mert Jozefa Saroltáék akkor már francia földön a savoyai tartományban telepedtek le. Úgylátszik, hogy annak a tekintélyes összegnek, melyet Rákóczi kiutalt, az volt a célja, hogy Coutanci c re Johanna férjhez mehessen. Mint egy magasrangú francia tiszt leánya, házasságon kívül 85 született gyermekével ugyanis társadalmilag fonák helyzetbe került. Rákóczi, franciaországi tartózkodása alatt megismerkedett egy Perravex József nevu katonatiszttel, aki 1738-ban «dans le regiment de Tarantaise» szolgált. Ez a tiszt a savoyai tartománybeli Annecy-ben született 1710-ben, ottani tekintélyes polgári családból. Atyja, Perravex György, sokáig városi tanácsos: «un des plus riches bourgeois de la province» – volt. Perravex József kalandor természetu ember lehetett. Szülei már 13 éves korában nagykorúsították s attól kezdve mint katona különbözo ezredekben teljesített szolgálatot. A Rákóczi Józseffel való kapcsolata s talán a tekintélyes hozomány is volt az oka annak, hogy Coutanci c re Johannát még 1738-ban törvényesen feleségül vette. Ez tehát a magyarázata annak, hogy Rákóczi az említett végrendeletében leányának anyjáról már mint Perravex bárónorol emlékezik meg. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a «báróno» címet Rákóczi önkényesen alkalmazta. A Perravex-család nem fordul elo a francia nemesek és fonemesek sorában, s – mint jeleztük – hivatalos írásokban is csak tekintélyes, jómódú polgári családként szerepel. Rákóczi Jozefa Sarolta, minthogy a házasságkötés után a Perravex-család otthonába, Annecy községbe költözött, ehelyütt töltötte gyermekéveit. A Rákóczi Józseftol kiutalt 4000 piaster és a végrendeletileg nekik szánt összeg azonban még sokáig, vagy talán egyáltalán nem jutott Perravex József és felesége kezeihez. 1742. március 6-án a házaspár megbízta Lamy atyát, a párisi lazaristák rendházának fonökét, hogy a 4000 piaster kifizetését sürgesse. Ugyanez év márciusában pedig Perravex József tett lépéseket felesége megbízásából ebben az ügyben. Házasságukból egyébként 1743. és 1749 között hat gyermek született. Közülök kettonek Rákóczi Jozefa Sarolta féltestvérük volt a keresztanyja. 1749. június 11-én Annecy község gyámhatósága Perravex Józsefet Jozefa Sarolta hivatalos gyámjául nevezi ki. Ebbol következtethetjük, hogy édesanyja ebben az évben meghalt. Erre mutat az is, hogy az asszony neve ezután már seholsem szerepel. A Jozefa Sarolta életével foglalkozó zárdai feljegyzések és a róla készült nekrológ is, származásáról szólván, kizárólag csak apját, mégpedig Rákóczi József herceget emlegetik, mint Erdély souverain fejedelmét, aki az egyik adat szerint a mindennapi életben a Brogny grófi címet használta. Brogny község Annecy le Vieux község szomszédságában, tehát a Perravex-család otthona közelében fekszik. A francia udvar nem feledkezett meg II. Rákóczi Ferenc unokájáról. Édesanyja halála után úgylátszik, nem akarták többé mostohaapjának, Perravex Józsefnek gyámságában hagyni. Különösen a Dauphin viselte a szívén a kis Rákóczi-leány sorsát. Megkérte a Hessen-Rheinfelsi-családból származó Carignan hercegnot, II. Rákóczi Ferenc feleségének unokahúgát, hogy vállalja el az árvaságra jutott Rákóczi-leány anyahelyettesének szerepét. A hercegno birtokai véletlenül szintén Annecy körül feküdtek, s így értheto, hogy a kis leányt anyja halála után, 1750 körül, 14 éves korában a Szuz Máriáról nevezett Visitatiós Novérek Annecyben levo anyaházában helyezték el, mint bennlakó növendéket. Innen, ugyancsak a hercegno kívánságára, rövid ido mulva ugyanennek az apácarendnek párizsi zárdájába került, amely akkor a Rue Saint-Antoine utcában volt. * A barátságos fonökasszony, a lelkipásztor és a neveloapácák a szépen fejlodo, megnyero külseju leányban egy elokelo fejedelmi ház tagját tisztelték s ezért kivételes szívélyességgel bántak vele. A leányka pedig már az annecyi zárdában töltött évek alatt annyira megszerette a kolostor csendjét, amely neki, az apátlan-anyátlan árvának otthont adott, hogy amikor a párizsi rendházba került, már foglalkozott a világi életrol való lemondással. Ekkor már annyira kialakult egyénisége s a Rend annyira büszke volt erre a kiváló tehetségu és tisztalelku növendékére, hogy halála után a kiadott nekrológban már ezekrol az évekrol olvassuk, hogy a kis hercegno «était une des plus grandes âmes, dont le m e me Institut se puisse glorifier» (a legfenköltebb lelkületu egyének közé tartozott, akikkel az az intézet dicsekedhetett). Különben alapjában véve derus, jókedvu természetu volt. Szerette a szabadságot és az ártatlan örömöket. Hála a francia trónörökös és Carignan hercegno állandó gondoskodásának, a fiatal Rákóczi-leányra nagyvilági élet, elonyös házasság, talán ragyogó pompa várt, ha 86 tanulmányait befejezi. Különösen a hercegno csodálkozott azon, hogy Jozefa Sarolta nem akar a zárdai élettol megválni és 1754-ben, a leány 18-ik életévében határozottan kijelentette neki, hogy az o társadalmi osztályához tartozó leány elott csak két út áll: vagy visszatér a nagyvilágba és rangjához méltó férjet választ, vagy végleg lemond a világról és apáca lesz. Ez a kijelentés eldöntötte a Rákóczi-leány lelki válságát. A két út közül azt választotta, amire bensejében már régóta készült. Határozottan megmondta gyámanyjának, hogy az apácaéletet minden világi pompánál többre becsüli. Erosen érzi, hogy boldogságát e földön csak az Isten és egyház alázatos szolgálatában lelheti meg, ezért kéri beleegyezését, hogy a Visitatiós Novérek fátyolát felvehesse. A Dauphin és Carignan hercegno ezután már nem ellenkeztek s a Rend örömmel vette fel noviciái közé. Ekkor keresztezte mégegyszer és utoljára Rákóczi Jozefa útját a Perravex-család. Mostohaapja, Perravex József, mint gyámja, törvény elott tiltakozott az ellen, hogy gyámleánya apáca legyen. Ám az ügyet hamar elintézték. A zárda számadáskönyveiben ebben az évben (1754.) a következo feljegyzést találjuk: Kifizettünk Perravex úrnak megállapodásunk értelmében 1200 livret és még 12 livret, hogy Ragotsky (francia írásmód szerint) Sarolta Jozefine kedves novérünk apácafogadalma ellen benyujtott tiltakozását visszavonja. A Rendház pénztára ezt a kiadást könnyen elviselte, mert a Dauphin már akkor, amikor Jozefa Saroltából novicia lett, a szerzetnek a hercegkisasszony belépése körül felmero költségeire, szobájának berendezésére stb. 1000 livret adományozott. A beöltözés, az apácafogadalom ünnepélyes letétele 1755. június 15-én ment végbe, mégpedig Jozefa Sarolta határozott kívánságára zárt körben, korán reggel 7 órakor, hogy elkerülje egy neki kellemetlen személy (bizonyára Perravex József) jelenlétét és esetleges újabb tiltakozását. * Nemcsak a Dauphin törodött a Rákóczi-leány sorsával. Maga a király, XV. Lajos sem feledkezett meg azokról a szolgálatokról, amelyeket a fiatal apáca nagyapja, II. Rákóczi Ferenc, a francia udvarnak annak idején tett és egy, 12,000 livre-bol álló tokét biztosított a Rend számára, hogy annak évi 360 livret kitevo kamatát «pour la dot de la nouvelle visitandine» (a fiatal visitatiósnovér kelengyéjére) fordítsák. Így most már minden akadály elhárult Jozefa Sarolta útjából. Apáca lett és sajátkezuleg írta be boldogan a Rendház erre szolgáló registerébe, hogy ezen a napon végleg belépett a Rend tagjai közé és Isten áldását kéri élete további folyására. Aláírása: «Je, soeur Charlotte Josephine Ragotski De Brogny.» Ezt a fogadalmat évenkint írásban újból megerosítette. Aláírása a következo években azonban már csak egyszeruen: «Soeur Charlotte Josephine Ragotski.» Más apácanevet nem választott, csupán keresztneveinek sorrendjét, az eddig használt Josepha Charlotte-t cserélte fel Charlotte Josephine-re. 30 éves korában betegeskedni kezdett. Szerencsétlen atyjától örökölt, ennek is korai, kínos halálát okozó kór 14 évig tartó rettenetes rombolás után 44-ik évében, 1780. július 3-án ot is sírba vitte. Csonttá-borré lesoványodva, iszonyú kínjait emelkedett lélekkel turte és mosolyogva vígasztalta társnoit, hogy ez így van jól, mert o ebben a nagy szenvedésben is csak az Isten akaratát látja. A betegek szentségével többszörösen ellátva, életének utolsó 15 napját teljes agoniában töltötte: «comme une victime toujours mourante,… une squelette animée» (haldokló áldozat, élo csontváz), mint Anne Madelaine Chalmette fonökasszonya írja a társházakhoz küldött halotti jelentésében. Társnoi oszintén megsiratták szeretett testvérüket, aki halálakor már a «soeur choriste» fokozatot viselte. Ugyane jelentés lelkiségét tömören így jellemzi: «Un sujet accompli, tout etoit superieur en elle!» (Tökéletes lény, akiben minden magasabbrendu volt.) * 1781-ben, tehát a Rákóczi Sarolta halála utáni évben a Rendház fonöksége részletesen összeállította és nyomtatott füzetben a társházaknak megküldte két elhalt kiváló rendtagja kolostori életének, betegségének és halálának történetét. Az egyik Marguerite Rose Laloup, a másik Charlotte Josephine de Ragotski volt. Ez a, mind r. kath. egyházi, mind orvosi s nem utolsó sorban lélektani szempontból is rendkívül érdekes nyomtatvány Pillias közlésében most eloször látott napvilágot. * Itt csupán azokat a részleteit emelem 87 ki, amelyekkel igazolhatom azt a már mondott megállapításomat, hogy a szentéletu legutolsó Rákóczi-sarj nem atyjának, hanem nagyatyjának, II. Rákóczi Ferencnek lelkiségét örökölte. A legelso, legszembetunobb hasonlóság: mindkettojük mély vallásossága. Ismerjük Rákóczi Ferenc életét a groboisi camalduliak között, vallásfilozófiai munkáit és e gondolatkörben mozgó önéletleírását. Ami a nagyapánál lelki szükség volt csupán, – mert a sors neki más szerepet jelölt ki – az unokánál hivatástudattá és élettartalommá fejlodött. Sarolta Jozefin külsejérol, fellépésérol ezt írják: magas, igen arányos termetu, kedves arcú, fejedelmi, de amellett bájos megjelenésu. Ritka szerénysége ellenére is volt lényében valami nagyság, emelkedettség. Élénk észjárásával alapos mély tudás, muveltség és ragyogó szellem párosult. Minden dolognak lényegét hamar felismerte és mindenbol helyes következtetéseket vont le. Éppoly fennkölt, mint okos gondolkodású lény volt. Gondolatait könnyen tudta kifejezni. Kitartása, megbízhatósága példás. Rendkívül nemeslelku, egyenes, igaz és oszinte, de amellett érzékeny, szemérmes lélek, mindenkinek huséges társa. Bátorsága – ha kellett – a hosiességig fokozódott. Ime, mindez nemcsak az apáca, hanem a fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek is hu képe. Sarolta Jozefin fonökasszonya hamar felfedezte a fiatal apáca hajlamát és szeretetét a fiatalság tanítása, nevelése iránt. Rábízták a bennlakó növendékek oktatását, akik éppolyan tisztelettel ragaszkodtak a kedvezést, részrehajlást nem ismero igazságos nevelonojükhöz, mint annakidején Rákóczi Ferenc fiatal testorcsapata fejedelmi mentorához, tanítómesteréhez. Mindketten, a fejedelem és unokája, nevelési alapelveik legfontosabbikának az erkölcsösséget, Istenfélelmet és a kötelességtudást tartották. «Sa vie fut toujours une r c gle vivante» – (élete a testetöltött rendszeretet volt) – írják az apácáról. «Olyan urat szolgáltunk, akinek minden dolga okosságból, rendbol, kegyességbol állott» – írja a hu Mikes Kelemen a fejedelemrol. A földi hiúságot Sarolta Jozefin megvetette, éppúgy mint nagyatyja, aki fejedelmi díszét egyik írásában «csillogó nyomor»-nak mondja. «Gyakran elmélkedem származásom felol, – írja az apáca – de annak nem tulajdonítok jelentoséget és ha Ti figyelmeztettek erre, akkor értsétek meg azt, hogy felesleges bennem olyasvalamit magasztalni, ami nekem nem jelent semmit, nem vagyok más, mint az Úr kegyelmére vágyó, nyomorult teremtés». A fejedelem pedig több mint 50 évvel elobb ugyane gondolatkörben mozogva ezt írja: «Hagyd el ennek (t. i. a fejedelmi származásnak, szereplés dicsoségének) magasztalását és bennem, bárki leszel is a tolem véghezvitt dolgok írója, – mondd rólam, hogy szánandó is, balgatag is volt, nem dícséretre, de részvétre méltó». Sarolta Jozefin életrajzából végül még az is kitunik, hogy nagyon szeretett írni. Tehát ebben is hasonlított nagyatyjához. Írásairól életrajza azt mondja, hogy vallásos hittel telt szellemének, életfelfogásának gyönyöru bizonyítékai. De írásairól beszélve, még egy érdekes körülményt állapíthatunk meg. Pillias munkájában facsimilében közli * a párizsi zárda registerkönyvének azt az oldalát, amelyen Sarolta Jozefin apácafogadalmának írásbeli megerosítését és a fogadalomra való lelki elokészületeinek részleteit sajátkezuleg feljegyezte. Ha ez írás mellé odatesszük Rákóczi Ferenc bármelyik levelét, amelyet 30-ik és 40-ik életéve között írt, szinte megdöbbento hasonlóságot találunk, minden grafologiai tanulmány vagy vizsgálat nélkül is, a nagyapa és unokája kézírása között. Ugyanaz a fínomvonalú, kultúrált betuvetés jellemzi mind a két kézírást, pedig az unoka, ki nagyatyja halála után született, annak kezevonását aligha látta. A Sarolta Jozefin haláláról szerkesztett gyászjelentés szerint holttestét a zárda templomának bejárata alatti kis kriptában helyezték el. A zárda épületét a francia forradalom 1790-ben lerombolta, csupán a kis templomot kímélték meg. Ezt a forradalmi consulok döntésére 1802-ben a párisi református egyháznak adták át. Pilias sok fáradsággal felkutatta a bejáratnak ma már faburkolattal takart egyik fala mögött azt a lépcsot, amely a kriptába vezetett. Valamikor fehérre meszelt helyiséget talált ott, de semmi emléktáblát vagy sírkövet, mert a rendház akkori szokása szerint a kripta földjében nyugvó apácák sírhelyeit nem jelölték meg. De a kripta földje érintetlen, tehát bizonyos, hogy a legutolsó Rákóczi-sarj csontjai még ma is háborítatlanul ott pihennek.