A Savoyai-ház vagy Savoyai-dinasztia a 11 – 20. században Savoyában és Itáliában uralkodó család. Alapítója I. Humbert (Umbertó) (?970–?1050), aki létrehozta a Savoyából és Piemontból álló észak-itáliai államot. A dinasztia tagjai a savoyai grófság, majd hercegség (1416–1720), késobb a Szárd Királyság (1720–1860), végül az Olasz Királyság (1860–1946) uralkodói voltak. A dinasztiából utolsóként II. Umbertó olasz király uralkodott (1946), akit az Olasz Köztársaság létrejöttekor lemondattak.

1861 -tol 1946 -ig Olaszország királyi családja volt. Már a középkorban kiterjedt birtokaik voltak a nyugati Alpoknak abban a térségében, ahol a mai Franciaország , Olaszország és Svájc találkozik. A család a 15. században német-római birodalmi hercegi rangra emelkedett, majd a 18. században a spanyol örökösödési háború eredményeként 1713 -ban megkapta a Szicília királyának címét. 1720 -ban ezt elvesztette, helyette a Szardíniai (Szárd) Királyság uralkodója lett. A dinasztia fontos szerepet játszott Itália egyesítésében .

A Savoyai-ház alapítójának a valószínuleg burgundiai eredetu I. Fehérkezu Humbertet tartják, aki a 11. század közepe táján kezében tartotta Savoya grófságát, valamint a Rhône folyótól keletre és a Genfi-tótól délre fekvo más területeket. Utódai fokozatosan növelték Savoya területét. V. („Nagy”) Amadé (ur. 1285-1323) vezette be a frank idokbol származó száli örökösödési jogot és az elsoszülöttségi törvényt, hogy elkerülje a birtokállomány késobbi felaprózódását. VI. („Zöld”) Amadé (ur. 1343-1383) újabb területeket szerzett, és meg is szilárdította fölöttük a dinasztia uralmát. VII. („Vörös”) Amadé (ur. 1383-1391) a nizzai orgrófság és központja, a fontos kiköto megszerzésével gyarapította az államot. VIII. („Békés”) Amadé (ur. 1391-1440) idején csatolták végleg Savoyához Piemontot , az Alpok olasz oldalán fekvo gazdag orgrófságot, miután csaknem két évszázadon át a család egyik oldalágának birtoka volt. A birodalmi hercegi címet VIII. Amadé nyerte el 1416 -ban.

Miután egyetlen fia, Savoyai Hugó ciprusi királyi herceg kiskorában elhunyt, valamint a fogadott fia, Aragóniai Alfonz , I. Ferdinánd nápolyi király természetes fia révén nem tudta visszaszerezni a trónját, I. Sarolta ciprusi királyno 1485 -ben örökösödési szerzodést kötött unokaöccsével, I. Károly savoyai herceggel , I. Janus ciprusi király dédunokájával, amelyben a trónfosztott királyno évjáradék fejében a Savoyai-házra hagyta a ciprusi, jeruzsálemi és örmény királyi címét. Sarolta halála (1487) után a Savoyai-ház mindenkori feje viselte a Ciprus, Jeruzsálem és Örményország királya címeket egészen 1946-ig, II. Umbertó olaszországi trónfosztásáig.

A 15. század végén és a 16. század elején gyenge kezu uralkodók követték egymást a trónon, így a család befolyása erosen csökkent; a mélypontnak Savoya francia megszállása tekintheto (1536-1559). 1559 -ben azonban Emánuel Filibert (ur. 1553-1580) a cateau-cambrésis-i béke értelmében visszaszerezte Savoya nagy részét. O helyezte át uralkodói székhelyét jó érzékkel az Alpok olasz oldalán fekvo Torinóba . A következo évszázadban a Savoya hercegei folytatták területszerzo politikájukat, s a nemzetközi politikában is megorizték önálló szerepüket, azáltal, hogy ügyesen manovereztek a két nagy ellenfél, a Francia Királyság és a Habsburg Birodalom között. Bár eredeti savoyai törzsterületeik egy része a 17. század második felére francia uralom alá került, a korszak elhúzódó háborúiból a dinasztia végül nagy nyereséggel került ki.

A spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti békében (1713) a nagyhatalmak királyi rangra emelték II. Viktor Amadét (ur. 1675-1730), aki Szicília uralkodója lett. Szicíliát azonban 1718-ban V. Fülöp spanyol király – felmondva az utrechti béke szerzodést – fegyverrel elragadta az újdonsült királytól. Az emiatt kirobbant háború után, felismerve a területegyesítési és kormányzási realitásokat, II. Viktor Amadé 1720-ban elfogadta hubérurától, VI. Károly német-római császártól a Szicíliáért cserébe felajánlott Szardíniát . A következo évtizedekben a Savoyaiak, hasonló megfontolásokból, további fontos területek megszerzésére törekedtek Északkelet-Itáliában.

A francia forradalom és a napóleoni háborúk idején (1792-1815) csupán Szardínia szigete kerülte el a francia megszállást, de 1815 -ben, a bécsi kongresszuson I. Viktor Emánuel (ur. 1802-1821) nemcsak korábbi birtokait kapta vissza, hanem a liguriai tengerpartot is államába olvaszthatta, noha ennek elozo gazdáját, a Genovai Köztársaságot is a korábbi közös ellenfél, Napóleon számolta fel.

Az olasz nemzeti újjáéledési mozgalom, a Risorgimento kezdetén a Szárd-Piemonti Királyság volt az egyetlen olasz állam, amely mentes volt az idegen befolyástól, és viszonylag számottevo katona erovel rendelkezett. A liberális és alkotmányos szellemu 1821. évi forradalom következtében az abszolutistává lett I. Viktor Emánuel kénytelen volt átengedni a trónt öccsének, Károly Félixnek .

Károly Félix király 1831 -ben bekövetkezett halála után a korona a család Carignano-ágára szállt, az innen származó elso uralkodó Károly Albert volt. Az óvatos alaptermészetu uralkodó 1848 -ban még inkább kényszeruségbol adott modern alkotmányt (parlamentáris államberendezkedés) népének. Ám hamarosan felismerte, hogy a nemzeti célokat saját dinasztikus érdekeinek szolgálatába állíthatja, ezért vállalta az 1848–49. évi elso függetlenségi háborúban az osztrák hatalom elleni harc vezetését. A kaland azonban súlyos katonai vereségeket hozott, Károly Albertnek számuzetésbe kellett vonulnia.

Fia és utódja, II. Viktor Emánuel (ur. 1849-1878, olasz király 1861-tol) azonban már uralkodásának kezdetétol aktívan támogatta miniszterelnökét, Cavour grófot , aki az olasz egységet ténylegesen megvalósító bel- és külpolitikát folytatott. Terveinek megvalósításához megnyerte III. Napóleon francia császár támogatását, így az 1859 -es a szárd–francia–osztrák háborúban elért francia katonai gyozelem nyomán a Habsburg Birodalom kiszorult Észak-Itália legnagyobb részébol. A segítségért cserébe II. Viktor Emánuel átengedte Franciaországnak a Savoyaiak osi szállásterületét, a Savoyai Hercegséget . Délen Giuseppe Garibaldi felkelése megdöntötte a Bourbon-ház monarchiáját , így 1861 -ben Viktor Emánuel személyében a Savoyai-dinasztia foglalhatta el az újonnan kikiáltott, egységes Olasz Királyság trónját.

1866 -ban Poroszország alkalmi szövetségeseként az új olasz állam belépett a porosz–osztrák–olasz háborúba . Harctéri vereségei ellenére megkapta Veneto tartományt. 1870 -ben, kihasználva a Francia Császárság háborús lekötöttségét, elfoglalta Rómát , megdöntötte és bekebelezte a pápai államot . A terjeszkedo monarchia 1915 -ben belépett az elso világháborúba , az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása nyomán megszerezte Dél-Tirolt is.

Az új államban, a modern alkotmányos monarchiák gyakorlatát követve, az olasz király sem kormányzott, „csak” uralkodott, de válsághelyzetekben kulcspozícióban volt, és kezében tartotta a politikai döntés lehetoségét. I. Umberto 1878 -ban követte apját Olaszország trónján, ám egy anarchista merényletben életét vesztette 1900 -ban. Utóda, az elso világháború gyoztesei közé kerülo III. Viktor Emánuel (ur. 1900-1946) viszont a fasiszta rezsim bábja lett, így hiába mondott le 1946 -ban a trón megmentése érdekében fia, II. Umbertó javára, az 1946 . június 2 -án tartott népszavazás a köztársaság mellett döntött, s ezzel véget ért a Savoyai-ház uralma.