HORVÁTORSZÁG -

ESZÉK-BARANYA MEGYE

Almás (Aljmas)

Adamovich-kastély: Ezen a településen egy kisebb kastély és egy kisebb kúria található, mely a csepéni Adamovichoké (Adamovich de Csepin) volt. A földszintes, U betűt formázó, a homlokzatán neoklasszicista és historizáló jellegzetességeket mutató almási kastély épülete, a főutca mellett, a település dombosabb részén volt. A 31,45 méterre elnyúló főhomlokzat közepén, a kilenc ablaktengelyen kívül, egy portikusz (oszlopcsarnok) is megtalálható volt, négy oszloppal a homlokzatán, egy háromszögletes zárófejezettel és vakárkád motívumos díszítéssel. A kastélyba a bejárat, a néhány lépcsővel ellátott portikuszon át vezetett. A kastélyt, 1880-ban, egy Pozsonyban született, bizonyos gombi Szabó (Szabo de Gomb) kezdte el építtetni, miután feleségül vette, Adamovich Iván (szül. 1827.) és Eleonóra (1831-1895.) lányát, Antóniát (szül. 1862.), akinek a tulajdonában volt az almási uradalom. Gombi Szabó, miután nem tudta visszafizetni adósságát azon banknak, mely hiteleivel hozzájárult az építkezésekhez, 1890-ben a kastélyt és a birtokot eladta a pécsi dr. Schauer Félixnek. A kastélyt 1906-ban, 14,000 akkori koronáért a községháza vette meg, és iskolának rendezte be, mely az egész XX. század folyamán itt volt megtalálható. A csaknem teljesen összeomlott kastélyt a közelmúltban felújították.

Adamovich-kúria: Az almási kúria, hosszan elnyúló, téglalap alaprajzú, földszintes épülete, kb. 35x10 méter nagyságú volt. A szegényes kialakítású, historizáló főhomlokzatán, kilenc ablaktengely volt. A kúria a széles főutcára nézett, mely a Szt. Mária plébániatemplommal és a Kálváriával fűzte össze. A kúria udvari homlokzatán, egy kicsiny, pótlólag kialakított, zárt tornác volt. Az Adamovich család a kúriát, mint nyári lak használta. A 20. sz-ban bontották le. A kúria főhomlokzata előtt, valamikor, egy kicsiny historizáló kert volt megtalálható, amit az 1863-as kataszteri térképre is rávezettek. A kastély melletti nagyobbacska park elpusztult, a nagyobb része a XX. század második felének folyamán tűnt el.

Alsómiholjác (Donji Miholjac)

Mailáth-kastély: Az öreg kastélyt két évvel báró Hilleprand József Ignác halála után építették fel. A késő barokk épület egy 1885-ös leírás szerint cseréppel fedett volt, két szalonnal, tizennégy szobával, két konyhával, két étkezővel, egy mosogatóval az étkészleteknek, egy raktárral, pincével és három szükséghellyel. Az öreg kastély ma egy hosszan elnyúló, földszintes épület, 82 x 9 méter nagyságú alaprajzzal, amit egy fedett átjáróval kapcsoltak össze később az új kastéllyal. Az utcai homlokzatának ritmusát tizenkilenc, egyforma ablakokból álló sor adta meg, az udvari homlokzatét, egy zárt, volutás ablak sor. Az nem tudni, hogy a kastély felépítésének idejében került e sor az L alak kialakítására, de már az 1862-es és az 1890-es régi kataszteri térképekre is így tüntették fel. Az utcával párhuzamos szárny máig fenn maradt, de a rá meroleges szárnyat a 20. század elején, a Majláth grófok új kastélyának felépítésének idején lebontották. A kulturális emlékek közül a legismertebb Mailath Gróf Kastélya, amely 1818-ban épült meg késő barokk stílusban a nemesi származású Prandau család megrendelésére. A kastély parkjában üvegházat építettek a trópusi és téli növények gondozására. A parkot védett kulturális emlékként regisztrálták, mivel rengeteg ritka növényt és ültetvényt csodálhatunk meg benne. Alsómiholjác a határtól 6 km-re található. A városba érve, bal kéz felé, egy nagy kiterjedésű parkra leszünk figyelmesek, és a fák között feltűnik egy meglehetősen impozáns, réginek tűnő épület. A látszat ellenére a kastély története nem nyúlik olyan messzire az időben. Elődjét amit "Régi kastély"-ként (Stari Dvorac) emlegetnek 1818-ban építette a Prandau család (az osztrák nemesi család 1726-ban kerül ide). Ez az épület késő barokk volt. 14 szoba, két szalon, több konyha (éléskamrákkal) volt benne. Érdekessége az volt, hogy ez volt az első cseréptetővel fedett épület a településen. 1903-ban az új tulajdonos gróf Majláth Lajos, I. Ferenc József látogatása után az épületet angol Tudor stílusban teljesen átépíttette, a szobák száma 50-re bővült. Az új kastélyt a régi kastély utcai szárnyától északabbra építették fel, amivel azt akarták elérni, hogy az új kastély a folyamatosság látszatát keltse. A tervezésre Möller István budapesti műépítészt, a magyar műemlékvédelem egyik nagy hatású alakját kérték fel. A kivitelezésre (a kápolna külső bejáratának kőkeretén olvasható felirat szerint) 1903 és 1906 között került sor. A kastély 44 x 20 méteres alapterületű, több szintes, összetett épület, historizáló és romantikus jellegzetességeket mutat. A kastély főhomlokzata (nyugati) két kiugró rizalitjának toronyszerű kialakítása, a játékos tetőfelszín, az igen magas tetőzet, a számos tetőablak, a díszes kémények a neoklasszicizáló, bábkorlátos erkélyek, a kovácsoltvas korlátok, továbbá a sok egyedi építészeti részletekkel bíró különböző historizáló jellegzetességek mind arra irányultak, hogy egy angol, „Tudor-stílusú” kastélyt alakítsanak ki. A historizáló jellegnek köszönhetően a keleti homlokzat is mozgalmas és mesterien ötvözi a korstílusokat, hiszen a gótizáló kápolnakialakítás mellett megjelennek neoreneszánsz elemek is. Az alaprajzi elgondolás szerint a kastélyt, egy központi folyosóval két traktusra osztották, ami egy, a kastély közepén lévő csarnokba vezetett, lépcsőházakkal, galériákkal és kilépőkkel a kerti teraszokra. 
A kastély belső kialakítása nagyrészt fennmaradt, de az eredeti berendezés elveszett. Valaha a kastélyban helyezték el a Majláthok szlavóniai és az afrikai, ázsiai utazásaik alatt szerzett vadász trófeáit. A homlokzatokhoz hasonlóan, a belső terek is gazdag historizáló építészeti részletekkel rendelkeznek: dekoratív asztalosmunkákkal (ajtókkal, fali és mennyezeti borítással, lépcsőkorlátokkal, stb.), továbbá kőből készített ablakszemöldökökkel, fából, kőből és kerámiából készített padlóburkolattal, stukatúrokkal, beépített szekrényekkel. Az épületen számos torony, tetőtéri ablak, terasz és erkély található. A falakat vadászati trófeák díszítik, amelyeket a gróf Afrikából és Ázsiából hozott. A földszinten volt a nappali, és még a téli, nyári étkező, a zeneszoba, a táncterem, a könyvtár valamint két kastélyi iroda. Minden termet tölgy borított. A tetőtérben voltak a személyzeti szobák. A kastély saját áramforrással, vízvezetékrendszerrel valamint központi fűtéssel rendelkezett. A központi fűtésen kívül még cserépkályhával és kanadallóval is fűtöttek. 1930-ban gróf Majláth eladja a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot, amit Schlesinger család vesz meg. 1941-ig ők voltak a tuladjonosok, amikor is el kell hagyniuk az akkori Jugoszláv Királyságot. A kastélyban ma a városi önkormányzat működik, látogatása bejelentkezéssel lehetséges. A házikápolnában lévő üvegablakokat Róth Miksa készítette. A kastéllyal szerves egységet képező park az épületnél rendezettebb állapotot mutat. A 10 hektáros területen hatalmas ősfák között sétálhatunk és megtekinthetjük az 1872-ben épült üvegház romjait is. A park kisebbik része francia stílusban lett kialakítva, amire a virágalakok és a nyírt sövény jellemző, míg a park nagyobbik része klasszikus angol stílusú. Számos ritka növényt, tulipánfákat, fehér és rózsaszín magnóliát és tiszafát láthatunk itt. A kastélypark, kerítés hiányában szabadon látogatható, 1961-től védelem alatt áll.    

Belistye (Belisce)

Almásy-kastély: A magyar Almásy család építtette 1801-ben klasszicista stílusban.

Bellye (Bilje)

Savoyai-kastély: Bellyében a kastélyt Savoyai Jenő (1663-1736) herceg építette a XVIII. sz. első felében. Vadászkastélynak építette, az osztrák császár hős hadvezére, I. Lipót császár adomány birtokán. Nem tudjuk azt, hogy ki volt a tervezője. Feltételezések szerint Johann Lucas von Hildebrand, osztrák építész volt, aki felépítette Savoyai Jenő herceg híres bécsi Belvedere palotáját. A kastély a kisegítő és a gazdasági épületekkel, nagy kiterjedéssel, de alacsony magassággal egységes építészeti képet mutat. Az alaprajza szabályos négyszög, 55,86 x 56,89 méteres méretével, 42,26 méteres oldalhosszúságú belső udvarával, a kastély az ún. négyszárnyú kastélyok típusába tartozik. A kastély keletkezésének korában ez már elavult reneszánsz-kora barokk szemléletet mutat, ami azonban az Oszmán császárság határvidékén továbbra is fennmaradhatott. A kastély homlokzata nem mutat erődítési jegyeket, de nem maradt el a kastélyt közvetlenül övező árokrendszer. Bár szerények a kastély sáncai, de hasonlítanak a reneszánsz módi erődítésekre, az ún. késő középkori és reneszánsz síkvidéki (Wasserburg) várakra. Az az elképzelés, hogy a kastélyt egy mocsárba emeljék, inkább katonai, mint gazdasági szempont volt. Savoyai Jenő herceg ritkán tartózkodott benne, és a megközelítése is nehézkes volt. Csak a XVIII. sz. második felének elején építették meg a mocsáron átvezető királyi utat. A kastélyba, a parkon, az árokrendszeren átfektetett hídon és a szegényes homlokzaton át lehetett bejutni. A főhomlokzat középső része egyszintes, hét egyszerű ablakkal, kapubolttal, és a kapubolt feletti toronnyal. A kastély középső részének, egyszintes homlokzatán olyan díszítéseket találhatunk, mint pilaszterek, ablakkeretek és tagoló koszorúk. Az oldalsó, földszintes szárny déli homlokzata, akárcsak a másik három földszintes szárny, ma díszítés nélküli. Míg a kastély egyszintes része a közelmúltig lakott volt, addig a földszintes szárnyakban gazdasági és kisegítő helyiségek voltak. A kapu udvari homlokzata fölött található Savoyai Jenő herceg hadizászlós címere. A kastély szerkezetébe egy kápolnát is beleépítettek, valószínűleg 1720-ban, amit a Szeplőtlen Fogantatásban Áldott, Szűz Máriának szenteltek fel. A kápolnának 1775-ig közösségi szerepe is volt, amikor is felépítették a plébánia templomot. A XIX. sz. közepén alakították ki a történeti kert tájképi elrendezését, ami a mai kastély mellett, nyolc, ha. körüli felületen terült el. A kastély az 1824-es években szilvafákkal és erdőkkel volt övezve, melyből utólag alakították ki a parkot. Erdők, rétek és ligetek voltak a kastély körül, melyek a maguk természetes és kultúr látványukban szintén a parkot szolgálták, általában vadászatokhoz. A kastélypark sokféle növényzete felülkerekedett az ősnemes fákon, annak ellenére, jelentős mértékben védettek és emellett hasznot is hajtottak. A kert, akárcsak a kastély, története még tisztázatlan. Mindkettő védelem alatt áll, mint parképítészeti emlék.

Bizovac

Normann-Ehrenfels-kúria: A bizováci kúriát feltehetően a XIX. század első felében építették, szerény, földszintes épületként, kb. 34x14 méteres méretekkel, amit részben az uradalmi tisztviselők lakásaként hasznosítottak. Amikor Normann Marianna a kúriában élt, a kúriát L betű alakúra bővítették ki és átrendezték, ami által 644 m2  felületet nyertek. Danhelowsky Adolf 1885-ös leírása alapján tudjuk, hogy a bizováci kúria, földszintes, zsindellyel fedett épületként, masszív építmény volt. Már ekkor hozzá volt építve a nyugati szárny, valamint az ellenkező oldalon lévő veranda a régi kúriához (mindkettő a kert felé azaz déli irányba nézett). Az északi főhomlokzat, a főutcára (ekkor Reichstrasse) nézett, mely Eszékre vezetett. A kúriában tizenhét helyiség volt a földszinten és kettő a pincében. A homlokzatokra (valószínűleg az udvarira is), ún. svájci stílusú faszerkezeteket készítettek. Az épületet csatornával és vízvezetékkel látták el. A homlokzatokat a belsőket és válaszfalakat még manapság is rongálják, a historizáló építészeti alakokat és elemeket még dacból is károsítják. A kúriát évekig általános iskolaként hasznosították, egészen addig, míg fel nem épült az új iskola. Ma ez a szerény bizováci kúria, a Bizováci községháza székhelye. A kúria, a valamikori gazdasági udvarban kialakított kisegítő épületekkel, 60x30 méter nagyságú volt, amit az 1863-as kataszteri térképen is meg lehet figyelni. A gazdasági udvartól délre egy kisebb történeti park volt megtalálható, mögötte egy viszonylag nagy konyhakertet alakítottak ki. A park és a konyhakert felülete, 1885-ben 7 hektár és 673 négyszögölnyi volt. A történeti parknak tájképi jellegzetességeket lehet tulajdonítani, de részben biztos, hogy historizáló és romantizáló volt. A park 1863-ban már megvolt, az első károsodásokat az 1934-es agrárreform bevezetésekor és 1945 után szenvedte el.

Csepén (Cepin)

Adamovich-kastély: Csepén falu közepén egy szerény parkban található a kicsiny, egyszintes, klasszicista kastély (kúria), L betűt formázó alaprajzzal. A főhomlokzata dél, és a kicsiny park felé fordul. A főbejárat északon található. A II. világháborút követő években, iskolaként hasznosították, aztán öregeke és tehetetlen betegek otthona lett. Az iskola kiköltöztetése után, a XX. század húszas éveiben, a kastély északi homlokzatához hozzáépítettek egy új, földszintes épületet, amit öregek otthonaként hasznosítottak. A kastélyt az Adamovich nemzetség építette, feltehetően a XIX. század elején. Egy régi, ismeretlen alkotójú és keletkezési évű olajfestményen, valószínűleg a kastély és a park XIX. század első felei, eredeti kinézetét láthatjuk. A kastély főhomlokzatán, egy a középső rizalitot, benne három széles, összességében kilenc ablaktengelyt alakítottak ki. A rizalit földszinti részén egy kicsiny, oszlopcsarnokhoz hasonló bejárat nyílott. A főhomlokzat kinézetét, feltehetően a XIX. század végén átalakították, de megtartották a klasszicizáló képét és kompozícióját: a földszinti oszlopcsarnokot ablakokkal zárttá tették, a rizalit, magas háromszögletes zárófejezetet kapott, a földszinti ablakok felsőrésze pedig félköríves alakzatokat kaptak. Az átalakítások, az eredetileg XIX. századi állapotokat mutató alaprajzot is érintették, különösen a XX. században, a meglehetősen sok, a hasznosítás változások alkalmával történt átalakítás miatt. A valamikori kicsiny, de tetszetős, tájképbe illeszkedő, historizáló történeti parknak, szinte nyoma sincs. A kastélytól nyugatra eső idős platánok és gesztenyefák emlékeztetnek az eltűnt parkra, a kastély főhomlokzata elé, újonnan ültetett fák nem adnak vissza semmit, a valamikori park területét, zöldre festő ökológiai rendszeréből. A kastélyt valaha három oldalról övezte park: délről, nyugatról és északról, amint az a régi kataszteri térképről látszik.

Dárda (Darda)

Esterházy-kastély: A dárdai kastélyt ez idáig igen kevéssé vizsgálták. Ismeretlen a keletkezési ideje is. A kastély építéséről, a kevés számú irodalomban, különböző adatokat idéznek, melyek a keletkezési idejét a XVIII. század második felére, vagy a XIX. század kezdetére teszik. Lehetséges, hogy Esterházy Ferenc bánságának idejében építették fel, a XVIII. század vége felé. Az irodalomban megemlítik Esterházy János Kázmért is, a kastély 1813-bani építtetőjeként. A dárdai kastély egy barokk, historizáló jellegzetességekkel bíró történeti parkkal övezve, a település szélén helyezkedik el. Az alaprajza barokk eszmeiséget mutat, a homlokzata is historizáló építészeti jellegzetességekkel bír. A kastély alaprajzában U betűt formáz, amit a szakirodalom gyakran, háromszárnyú típusú kastélynak nevezett el. Az épület külső kontúrja, 52,25x32,60 métert tesz ki, a belső udvara nagysága, melyet három szárny zár körbe, 26,10x20,2 méter. Az egyszerű homlokzatok, kisszámú díszítményekkel rendelkeznek. Ezek: vízszintesen futó osztó füzérkoszorúk a földszint és az emelet között, füzérek az ablakszemöldökön, rusztikusan kialakított homlokzat a földszinten. Az 52,25 méter szélességű főhomlokzat közepe, a főkapu felé néz Az északkeleti irányba fordított portál, egy kiugró rizalitban található. A földszintre nyíló oszlopos portál emelete üvegezett, a tetőzete egy háromszögletes oromfalban végződik. Az udvari homlokzatok egyikén, egy klasszicista napóra található. A kastély mind három szárnya egyszintes. Az udvar mélységét adó csatlakozó szárnyakhoz, pótlólagosan csatlakoztatott szárnyak földszintes épületeiben, gazdasági és kisegítő helyiségeket alakítottak ki. A XX. században gyakoribbá váló átépítések során, a kastély belseje nagy részben vesztett eredeti kinézetéből. Építészeti szempontból legérdekesebb, az épületen átvezető kocsibejáró, a kétsoros oszlopaival és keresztboltozataival. A földszinti és az emeleti helyiségek dongaboltozottak boltozottak. A XX. század második felében, még eredeti zárak voltak az öreg ajtókon és eredeti volt az emeleti előtér padozatának kövezete is. Fennmaradt a portikusz üvegezett emeleti részén, a különböző kövekből kirakott mozaik, az emeleti lépcsőház fémből készült, klasszicista korlátja is. Az idők folyamán a kastélyt, hivatalként és lakásként is hasznosították. 1993 körül a kastélyt nem lehetett látogatni, mivel Horvátország megszállói (a Baranyai Szerb Krajina hivatalai) voltak megtalálhatók benne. A kastély épületegyüttesén belül, néhány gazdasági, kisegítő és a személyzeti lakóépület található. A kastély az utcáról közelíthető meg, egy előkerten és a háromrészes (földszinti oszlopcsarnok, üvegezett emelet, háromszögletes, záró oromfal) portikuszon keresztül, melyek a főhomlokzat tengelyében találhatók. A kastély körüli kert a XIX. században keletkezett.

Erdőd (Erdut)

Adamovich-Cseh-kastély: A faluban fekvő, hatalmas borospincét rejtő, de egyébként nem túl impozáns földszintes kastély az uradalom központja volt, és a 18. században vagy a 19. század első felében építhették. A kastélyt feltehetően, a 19. század utolsó évtizedében alapjaitól kezdve, jelentősen átépíthették és ekkor historizáló jellegzetességeket kapott. A régi téglalap alakú kastély a délnyugati sarkához egy nyolcszögletű tornyot, a délnyugati oldalán lévő bejárat fölé egy timpanont, a délkeleti sarokhoz és az északkeleti homlokzathoz egy-egy, egyszerű, egyszintes szárnyat építettek. A helység több család kezén oszlik meg, mígnem a 17. század második felétől zálogosítások és örökségek révén a birtok a Károlyi család kezén egyesül. A család Erdőd központtal egy kiterjedt uradalmat hoz létre a 18. század elejére. A vár romjai a legendás Drágffy családhoz kötődtek a birtokosok tudatában, ez késztette Károlyi Sándort, hogy a Rákóczi-szabadságharc után következő békésebb periódusban, 1727-ben, "megújítsa" (inkább gyökeresen és teljesen átépítse) a kastélyt, új lakóhelyet alakítva ki itt magának (ahogyan ez a szándéka és a Drágffyak iránt érzett kegyelete egyik leveléből kiderül). Károlyi Sándor halála után a kastély nem marad a birtokosok lakóhelye, egyes szárnyait az uradalom céljaira és a tiszttartók lakására használják. Ez magyarázhatja azt, hogy a 19. század második felében már ismét elhagyott és romossá válik a kastély. A kiegyezés időszakának Petőfi kultusza hozza magával az épület (mint Szendrei Júlia lakhelye) újbóli részleges helyreállítását, amikor a délnyugati tornyot építik át romantikus stílusban. Azonban ez sem segített a mindennapi funkció nélkül maradt épületnek: századunk folyamán egyre hangsúlyosabban az enyészet áldozatává vált. Ma már a 19. század végén helyreállított torony és épületszárny is rom. Az épület szabálytalan négyzet alaprajzú (kb. 30 m-es oldalhosszakkal), sarkain egy-egy a falsíkok elé kiugró kerek toronnyal. Ezekből a dél-nyugati (a 19. sz-ban helyreállított) pártázatáig áll, a dél-keleti romosan az első szint magasságáig, míg a többi torony helye (és formája) csak a felszínen megfigyelhető egyenetlenségek alapján következtethető ki. A dél-nyugati tornyot romantikus pártázattal látták el, ablakait román stílusúnak alakították ki. Itt rendeztek be a milleneumi megemlékezések alkalmából egy kápolnát: kegyeleti hely Petőfi Sándor és Szendrei Júlia esküvőjének feltételezett színhelyén. A délkeleti torony a korábbi 18. századi állapotot őrizte meg. A csekély megmaradt épületrészen megfigyelt adatok 18. századi metszetek alapján egészíthetőek ki. A kastély három kétszintes szárnyból áll (a negyedik - nyugati - oldalt egy falszakasz zárja le). A déli oldal tornyai háromszintesek barokkos-tornyos sisakkal fedve, amely alatt nyitott szakállszárítók figyelhetők meg. Az északi oldal tornyai hasonló kialakításúak, de egy szinttel kisebbek. A déli oldalon található kapu fölött egy ötödik kerek-torony áll, amely ugyancsak háromszintes. A bejáratnál egy kisebb négyszögű építmény ugrik a falsík elé. A tornyok díszítését rizalitok és a harmadik szint felett ovális ablakai adják.

Fericsánci (Fericanci)

Michalovich-kúria: A raholcai-fericanci uradalmat 1730-ban szervezték egybe, miután Pejácsevich báró, az addig két részből álló birtokokat megvette. A Podravska Slatina-Naice főút mellett hosszan elnyúlva elhelyezkedő település közepén, a Szt. Lélek plébániatemplomtól kb. 250 méterrel nyugatabbra található meg a fericanci kúria. A kúria üresen és jelentéktelenül áll, mely külső kinézetében inkább, egy régi falusi iskolára emlékeztet, mint az azt megeloző, kisnemesi kastélyra. Ami nem is csoda, mivel a II. világháborút követo évtizedekben, a kastély tényleg egy iskola volt, és az épülete alkalmazkodott is ehhez a hasznosításához. Az iskola kiköltöztetése után, a XX. század hetvenes éveinek végén, a kúriát nincstelen családok lakóhelyévé alakították át. A kúria keletkezésének ideje nem ismert. Amennyiben már a XVIII. században felépült, akkor a XIX. században biztos, hogy az alapjaitól fogva felújították. Az 1862-es kataszteri térképen ábrázoltak és a mai állapot alapján próbáljuk meg az ismertetését: szabályos téglalap alakú, alaprajzában kb. 32x14 méteres nagyságú, egy erkéllyel a történeti park irányában. A fő, déli homlokzata, mindennemű kert nélkül, a főút irányába fordul. A kúria bejárata az udvar felől, az északi oldalon nyílik. Az egyszintes, sátortetős épület homlokzatai egyszerű kialakításúak, tíz ablaknyílással a délin, kilenc ablaknyílással az északin és három-három ablaktengellyel a szárnyakon. Parkja elpusztult, helyén ma rét található.

Főherceglak (Knezevo)

Hansburg-kastély: A falucska ma Baranyabán (Popovac) településrésze. Központi épülete a kastély, mely 1828-ban (egyes források szerint 1818-ban) épült, klasszicista stílusban. Az itteni birtok gazdasági központja volt. Egyemeletes, nyújtott téglalap alaprajzú épület, kétemeletes középső tömbbel, amely nem alkot középrizalitot, vagyis nem lép ki a homlokzatok síkjából. Udvari homlokzata mögött terül el a park. Homlokzati díszei igen szerények. Főbejárata egy szegmentíves kapu. A középső tömböt mindkét oldalon timpanon zárja le. E tömb három ablaktengelyét lizénák választják el egymástól, a szárnyakon semmi sem tagolja a homlokzatokat.

Nekcse (Nasice)

Pejacsevich-kastély: A 19. sz. végén épült, historizáló neobarokk stílusban, a közelmúltban renoválták. Téglány alaprajzú, két saroktornyos rezidencia: egyemeletes, díszes középrizalittal, pazar lépcsőházzal, díszteremmel. A könyvtárban csavart faoszlopok. Az épület mögötti angolpark sok szép látnivalót rejteget. A kastély bejáratát kis, művészi kapusház védi. Az épületben ma könyvtár és múzeum található. Nekcsében, egy hatalmas parkban, található a Pejacsevichek két kastélya, a nagy és a kis kastély, ahogy azt maguk a Pejacsevichek is nevezték. A nekcseiek megszokásból ma öreg és új kastélynak nevezik őket, míg némely irodalomban a téli és a nyári kastély illetve a kastély és vadászkastély elnevezéssel is találkozhatunk. Ezek az irodalmi elnevezések minden alapot nélkülöznek. A nagy kastélyt Nekcsében 1811-1812 között építették. A kastély kinézete a keletkezésétől kezdve, jónéhányszor megváltozott, különösen 1850. körül, László (1824-1901) idejében, amikor is a kastélyt kicsinosították. A kastélyt az 1817. májusi földrengés után is fel kellett újítani. Alaprajzában szabályos téglalap alakú, kilenc ablaknyílással a déli, bejárati homlokzaton. A kastély középső részének teljes szélességében, három, láthatóan nagyobb ablak nyílik az erkélyre, amit a négy masszív oszlop közötti három ív hordoz. A kastély kinézetét 1865. januárjában teljesen megváltoztatták, amikor gróf Reiner Ferdinánd Károly (1800-1878) utasítást adott átépítésére. Úgy megnagyobbították, hogy az északi és a déli homlokzat tizenhárom ablaknyílást kapott, a csatlakozó szárnyak rizalitjait, kupolás tetőszerkezettel, teljesen toronyszerűre alakították át, az erkély helyén egy mélyebb rizalitot alakítottak ki, volutával (jón csigákkal) díszített zárófejezettel, balusztrádos (bábos) korláttal és órával, a tetőzetet manzárdossá változtatták, stb. A szerény barokk kastély, az átépítések során, reprezentatív, gazdag építészeti díszítményekkel rendelkező, késő barokk kastéllyá alakult át. A szabályos téglalap alaprajú kastély alapjában egyszerű, mely egy, már létező középső folyosóra alapozódott, melynek mind két oldaláról nyílnak a szobák. Az alaprajz közepét, a folyosó egyik oldalát, egy elliptikus lépcsőház foglalja el, késő barokk kőkorláttal, mellyel szemben, mind a földszinten, mind az emeleten egy nagy szalon van. A kastély déli homlokzata, ahol a főbejárat is van, a falu és a városi park felé fordul, melyben valaha a Szt. Háromság plébánia templom állt. A terep lejtése miatt a kastély a főbejárat és a település felé, egyszintes, míg a park felé kétszintes. A kastélyon belül, különösen gazdag struktúrájú mennyezetek, beépített bútorok, mozaik parketták, és dúsan díszített ajtószárak voltak. Valami azért máig fennmaradt belőlük. A kastély konyhaépülete a parkban elkülönítve található (a pálmaház közelében), a készételeket egy, a kastélyt és a konyhát összekötő, földalatti villany vasúttal továbbították. A II. világháború alatt, a kastélyt a német katonaság szállta meg, 1943. április 17-től, 1945-ig. A kastély szuterénjában helyezték el a német katonaság hadikórházát, a Nekcsében tényleges katonai szolgálatot teljesítők számára. A háborúban a kastély homlokzata és a tetőszerkezete szenvedett károsodásokat. 1945 után eltérő módon hasznosították: a katonaságtól kezdve, iskolán, óvodán át az állami hivatal székhelyéig és más különböző hivatalig. Jelenleg helyismereti múzeum és egy képtár kapott helyet benne.

Pejacsevich-kiskastély: A település birtokosa 1945-ig a gróf Pejacsevich család volt. A kis kastélyt dr. Pejacsevich Tódor legidősebb fia, IV. Márk (1822-1923) építette. Kb. 100 méterre nyugatra áll a nagy kastély mellett. 1904-ben kezdték el építeni, és 1907-ben fejezték be. Alaprajza leginkább egy nagy H betűre emlékeztet. Dombolda épített, szabadon álló kastély, völgyre néző homlokzata emeletes, hátsó homlokzata földszintes. A két kastély egy 34,5 hektáros parkban áll, mely észrevétlen olvad bele a természetes vegetációba. A kiskastély egy tetszetős, földszintes, neoklasszicista építmény, hosszan elnyúló, szabályos téglalap alaprajzú, a közepén sekélyebb, a sarkokon kiugró rizalitokkal. A déli bejárati, és az északi főhomlokzaton tizenöt tengelyes. Az új kastély a horvát építészettörténetben is említést érdemel, mégpedig a földalatti talajvizek elleni védekezés eredeti technikai megoldásával, amit vasbeton teknővel oldottak meg, ami a 20. század elején nem csak Horvátországba, de az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában is újdonság volt.   Az épület állapota jelenleg kifejezetten rossz: a felelőtlen hasznosítás és az évtizedek óta elmulasztott karbantartás miatt a belseje megsemmisült, a külső lépcsőfeljáró romos, a parkja pedig teljesen eltűnt, vakolata sérült.  

Petrijevci

Normann-Ehrenfels-kastély: A jelengradi kastély, melyet akár kúriának is nevezhetnénk, a 20. század legrövidebb életű kastélya volt Szlavóniában. Jelengradot harmincévi létezés után, a 20. század húszas éveiben bontották el. 1894-ben Petrijevcinél épült fel, valószínűleg közvetlen ezután telepítették parkját is. Gróf Normann Gusztáv építtette. Annak ellenére, hogy a bizováci uradalom székhelye a bizováci kúria volt, ezt a vidéki kastélyt, egy olyan ihletekkel teli tájékon helyezték el, mely sok kellemes percet nyújtott. Ezért aztán Gusztáv a feleségével, Albrecht Herminával, gyakran tartózkodott Jelengradban, egészen az I. világháborúig, amikor is életüket az ausztriai premstätteni kastélyban folytatták. Településtől távol, magányosan állt, lényegében sík terepen. Eklektikus, historizáló stílusban épült. A jelengradi kastély szabályos téglalap alakú alaprajzának rövidebb oldalain, egye-egy kiugratás volt található. Főhomlokzatán dísztornyot emeltek. Parkjából csak néhány öreg fa maradt. Eredeti kompozíciójába a Drávát is belevették, a parkban egy dombon pavilont is emeltek. A kastély külső kinézetének, a historizáló építészeti jellegzetességek meseszerűséget adtak, különösen a két hangsúlyos torony, melyek a kastélynak, az ekkoriban szokásos kisvárosi középületek összetéveszthetetlen és különleges, képét kölcsönözték. Ennek a kastélynak, az építészeti és képzőművészeti érdekességeiről, nehéz valamivel is többet mondani, de a kultúrtörténeti értéke elvitathatatlan. A kastélynak négy szintje volt: a szuterén, a magasföldszint, az emelet és részben a tetőtérben lévő, második szint. A négyzetes neogótikus tornyokat, később építhették hozzá. Ezeket a következtetéseket, a legrégebbi, közelebbről nem datálható, a kastélyt a Dráva folyóval ábrázoló fénykép alapján tettük meg. A később felépített torony helyén valaha egy földszintes veranda volt megtalálható. Az elvitathatatlan bájossága ellenére, mely a kastélyt megpillantó első benyomása lehetett, Jelengrad, mégis csak olyan provinciális építészeti képet mutathatott, mely más, nagyobb, profin kivitelezett és elegáns szlavóniai kastélyokról hiányzott. A kastélyban összesen hatvan helyiség volt, melyek közül negyven, szoba volt. Beton alapokon nyugodott, a telefont pedig 1902-ben vezették be. A nagyszámú szobát az a sok vendég használta, akik a kastélyban éjszakáztak, a vadászszezon idején. 1918 őszén, amikor is, az Osztrák-Magyar monarchia a végnapjait élte, és amikor a mindössze, két hétig tartó petrijevci köztársaságot” kikiáltották, a környékbeli falvak parasztsága a kastély fölgyújtotta, a berendezés nagy részét elpusztította illetve elhordta. Ezután a kastélyt senki sem látogatta és fel sem újította. 1919-ben, a valpói uradalom tulajdonosa, Normann I. Rudolf gróf, megvette testvérétől, Gusztávtól a bizováci uradalmat és vele együtt Jelengradot is. Ám hamarosan eladta azt egy német grófnak, aki sikertelenül próbálkozott a kastély felújításával és hasznosításával, mivel időközben elfogyott a rá való pénze, ezért aztán 1927-ben, lebontatta és a az összes hasznosítható anyagát, a Dráván illetve a Dunán, Németországba szállítatta. Az nem tudható, hogy Németországban felépült egy új Jelengrad, de az eszékieket megfosztotta egy általuk kedvelt, gyakori kirándulási célpontjától. Lehet, hogy már előbb, de 1934-ben bizonyosan, nyoma sem volt.

Podgorács (Podgorac)

Pejacsevich-Normann-Berks-kúria: A Pejacsevichek kicsiny kastélyáról (kúria) vált ismertté. Réges-régen eltűntek még a nyomai is a középkori várnak, régen eltűnt az uradalom is és a kúria sincs többé. Eltűntek a II. világháború viharában, egyedül csak az idősebb podgorácsiak emlékezetében maradtak fenn. A kastély nem volt valami nagy, de a kicsiny Podgorácshoz elég nagy volt, ahogy e békés szlavóniai falu, széles főutcájában elnyúlt. Ez a földszintes kúria a meglehetősen hosszú utcai homlokzatával, a kb. 30x14 méter nagyságú alaprajzával nem igen árulkodott, a tulajdonosai, a Pejácsevich grófok fényűzéséről és gazdagságáról. De nem is ez volt a szerepe Podgorácsnak, mivel Verőcén, Nekcsében, Rumban és Rétfalván voltak a család, fő kastélyai, melyeket igazából is a tulajdonosaik pozíciójához mértek. Podgorács mindig is egy békés és idilli szlavón falu képét nyújtotta. A kastély klasszicista homlokzatának szerény építészeti értékei, a nagyobb szlavóniai városok, gazdagjai által felépített házakra emlékeztetnek. A kúria főhomlokzata, a három rizalit, háromszögletes zárófejezetével, a főutca és a tér felé fordul, pontosan annak a széles és egyenes főútnak a tengelyében, mely Csepén és Eszék irányába vezet. A klasszicista szemlélet itt világosan megfigyelhető. Az udvari homlokzat egy része, a manzárdos kialakítás miatt, emeletes volt, a földszintes kúria homlokzatának tengelyében, a gazdaságiudvar/kert felé, volt egy kicsiny, négyszögletes terasz, melyen át lehetett a kúriába bemenni. A podgorácsi kis kastély tervrajzait, egy budapesti építész, Hauszmann Alajos készítette el, gróf Pejácsevich Pál megrendelésére. Pejácsevich Pál felesége, Prandau Alvina bárónő, Budapesten élt és csak ritkán látogatott Podgorácsra, mivel a régi barokk kúria nem volt elég kényelmes a számára. Az ő utasításainak megfelelően készítette el Hauszmann Alajos a tervrajzokat és velük leutazott Pejácsevich Pál gróffal Podgorácsba, hogy ott tárgyaljanak az építkezésről. Az építkezéseket egy budapesti építész vezette, a kőművesek Eszékről érkeztek, a segédmunkások Podgorács környékéről. Az építkezés két évig tartott. A régi vadászkastélyt egy új épületté építették át. A téglákat Eszékről fuvarozták ide, a homokot a Drávából termelték ki. Miután végeztek az építkezéssel, Pejácsevich Alvina felkérte Hauszmann Alajost, hogy menjen vele Bécsbe, a bútor kiállításra, ahol a Portois&Fix kereskedőháznál, megvették a podgorácsi kastély berendezését. A grófnő egy meghűlés után, 1882-ben váratlanul meghalt, így a kastélyt már nem rendezhette be. Pejácsevich Pál kérésére, Hauszmann Alajos szállítatta le, a megboldogult Alvina bútorait, annak budapesti lakásából, Podgorácsra. Pejácsevich Pál nagy tisztelettel orizte a meghalt felesége emlékét. A podgorácsi kúria először 1918-ban károsodott jelentősebben, amikor az Osztrák-Magyar monarchia szétesett, és amikor zöld katonák egy csoportja, néhány helyi paraszt segítségével, betört a kastélyba és lefoglalta azt. 1942. augusztusában Podgorács katonai összecsapások színtere lett, ami után a kúria az enyészetnek indult. A Berks család Valpóra menekült át, míg a kúriáról és az uradalom irányításáról, az erdészük, Kreimir Mifka gondoskodott. 1944. június egyik éjjelén, a partizánok körbevették az épületet és felgyújtották azt. Ekkor a pincében tárolt lőszerek felrobbantak, aminek következtébe a kúria, és a benne lévő emberek megsemmisültek. A kúriában ekkor fiatal németek, usztasa- és honvédtisztek voltak elszállásolva. A II. világháború után a kúriát teljesen elbontották és a helyén egy közösségi otthon építésébe kezdtek, az épületet a XX. század hetvenes éveiben fejezték be, amelybe ambulanciát és gyógyszertárat helyeztek el. A kúria környékében, a gazdasági udvar körül, de a faluban lévő uradalmi földeken, számos kisegítő épületet építettek fel, melyek a kúriát és az uradalmat szolgálták ki, de sok közülük az egész falut. A felépíttetésükért, Pejácsevich Pál grófot illeti a köszönet, aki több mint öt évtizedig, a XIX. század közepétől a XX. század kezdetéig irányított az uradalmi birtokot. Volt itt: két iroda épület, egyik a kúria udvarában volt, a másik az előtte lévő téren, aztán egy erdésziroda, egy mosoda, egy szárogató, egy ház a grófi erdésznek, egy sütöde és egy kertészlak, továbbá néhány épület a gróf cselédjeinek a falu széltében, egy kis villanytelep, egy malom és számos egyéb épület. Valaha a kúria mellett volt egy hatalmas, kb. 7 hektár területű park is. Csak néhány öreg fa emlékeztet a parkra, melynek a területén ma szántóföldek, és egy labdarúgópálya van. A kúria eltűnésével kezdett a park is eltűnni, mivel már senkinek sem volt szüksége rá és az öreg fákat jól el lehetett adni, de felhasználni is.

Rétfalu (Retfala)

Pejacsevich – Clary-Aldringen-kastély: Rétfalu (Retfala) ma Eszék egyik külvárosa, valaha, egy a várostól nyugatra eső falu volt, mely a Pejácsevichek nagyon szép és előkelő kastélyáról volt nevezetes. Magyarok telepesek alapították, akik a településnek a Rétfalu (Ritfalu, Ritfalva) nevet adták, ami horvát nyelvre lefordítva, egy réten (lápban) lévő falut jelent. A XVIII. századtól Rétfaluba németeket is telepítettek, amivel kialakították a falu két részét: a német és a magyar Rétfalut. A kastély a német Rétfaluban található. 1918. után, az etnikai összetétele megváltozott, ez után többé nem beszélhetünk se német, se magyar falurészről. A kastély déli homlokzatának felirata arról beszél, hogy Pejácsevich I. Zsigmond, 1801-ben építette fel. Az építkezéseket, a XVIII. század végén, valószínűleg, 1796-ban kezdték meg. A földszintes, reprezentatív kinézetű, barokk-klasszicista kastélynak, ugyan olyan U betűt formázó alaprajza van, amit a barokk kastélyoknál alkalmaztak, de a szárait fordítva helyezték el, a barokk tradíciókhoz képest. Szinte minden patkós alaprajzú (un. háromszárnyú) kastélyt a szárnyaival a park felé helyeztek el úgy, hogy a kastély mélyebb részével a kastélyudvar felé fordult, míg a főszerep az utca vagy felvezető fő allé felé forduló középső szárnyé és annak ünnepélyes homlokzatáé volt. A rétfalui kastélynál ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg: a középső szárny dél felé fordul, míg a csatlakozó szárnyak és a főbejárat északra és az utca, tehát a kastélyba vezető út felé. Északra a kastélytól, a kastély és a főutca (ma Strossmayer utca) között, mely főutca Eszék irányából nyugatnak vezet, található a kastély gazdasági udvara. Ezt keletről és nyugatról egy-egy gazdasági épület határolta, melyek közül csak a nyugati végében maradt fent egy nagyon szép épület, nyitott árkádos tornácával az udvar felé. Annak ellenére, hogy a tágas udvar elsivárosodott, még ma is a valamikori ünnepi udvar (court d'honneur) jellegzetességeit mutatja, összhangban a kastély bejárati homlokzatával, oroszlánokkal és vázákkal. A főbejárattal szemben, az utca túloldalán, Nepomuki Szt. János szobra állt. A kastély, a kétszáz évnyi történelmével is, lényegében megtartotta eredeti alakját, ha a középső rizalit és a kastély északi oldalán lévő tetőzetet leszámítjuk, melyek 1942-ben leégtek, sohasem az eredeti kinézete szerint újították fel. A számos kisebb átalakítás, valamint a tulajdonosok és a hasznosítás változásai miatt, a kastély eredeti belső kialakítása jelentősen megváltozott. A berendezése az utolsó hetven évben pusztult el, amióta különböző célokra hasznosították. A mostanáig lezajlott meglehetősen szerény kutatások szerint, a kastély életében jó néhány változtatás és átalakítás zajlott le. A kastély első korszaka, a XVIII-XIX. század fordulóján volt, amikor felépítették, és főként barokkos építészeti elemeket (U betű alakú alaprajz, középen kiugratott rizalit, galériás elhelyezésű folyosó a kastély szárnyaiban, manzárd tetőzet, boltozott pincék, stb.) valamint klasszicizáló jellegzetességeket (egy külső lépcsőházat tettek az alaprajzi kompozíció középső tengelyére, a síkmennyezetek, a kastély központi szárnyában lévő középső folyosó, a homlokzat részletezése, a különösen szembeötlő középső rizalit, stb.) kapott. Feltételezhető, hogy az első változtatást, a XIX. század közepén kezdték meg, amikor is a földszinti nagyterem három bejáratából kettőt befalaztak és, amikor a kastély főbb helyiségeinek a falait és a mennyezetét, térhatású freskókkal festették ki. A képek rekonstruálhatóak, de a mai ismereteink szerint átlagos értékük van, sőt rosszabbak némely eszéki polgárházban találhatóknál. A harmadik nagyobb átfogó kastélybelső átalakítást, a XIX. század végén hajtották végre, amikor is a falképek harsányabbak lettek és a falakat beszínezték, valamint ekkor a nagytermet is átrendezték, melynek mennyezete stilizált növénymotívumokat és klasszicista, záró koszorúkat kapott. A negyedik fázis, 1937-ben kezdődött, amikor a kastélyt idősek otthonaként kezdték hasznosítani, a nagyobb helyiségeket kisebbekké építették át, kicserélték a padozatot, továbbá az egész kastélybelsőt a pillanatnyi szükségletekhez idomították, melyek egyediek és követelmény szintűek voltak, különösen a kórház esetében. Ez a földszintes kastély, melynek emelet csak a középső része fölött emelkedik, 70,42 méter szélességben nyúlik el, a déli és az északi homlokzat ugyanolyan hosszú, a mélysége 36,78 méter, a csatlakozó homlokzatok (a keleti és a nyugati) ugyanolyan szélesek. A fő homlokzaton (az északin) egy bejárati oszlopcsarnok ugrik ki, melynek hat magas, jón volutás pilaszter adja meg a ritmusát, amit egy háromszögletű oromfallal zárták le, ennek a közepén található a Pejácsevich grófok kronogramos címere. A déli (kerti) homlokzaton, hasonló építészeti kialakítás ismétlődik meg, csak az oszlopcsarnok helyett egy terasz jelenik meg. A kastély északi és a déli homlokzatán tizenkilenc, a keleti és a nyugati homlokzaton, kilenc ablaknyílást alakítottak ki. A bejárati oszlopcsarnokból egy nagy csarnokba, tehát a kastély nagy termébe (13,9 x 9,93 m) lehet bemenni, innen a középső folyosóra, melynek mindkét oldalára szobákat helyeztek el, valamint az emeleti lépcsőházba. Kívülről nézve a kastély alaprajza teljesen szimmetrikus, míg belülről nagyobb léptékben tér el a valódi szimmetriától. A valamikori parktól nyugatra, a mai rétfalui temető együttesében, 1891-ben, egy kápolna-mauzóleumot emeltetett a Pejácsevich család. A sokszögletű alaprajzával, klasszicista homlokzatával, neobarokk manzárd tetőzetével, belülrol egy kupolával a magas tetőzet alatt és egyéb részleteivel, festői kialakításával, ez kápolna-mauzóleum, a pavilonok típusába tartozik. A rétfalui kastély mellett, a XX. század húszas évekéig, egy hatalmas park létezett, amiről nagyon keveset tudunk. Nem tudjuk, hogy mikor emelhették, de az 1863-as és az 1888-as kataszteri térképre már felrajzolták. A parknak biztos, hogy 1863 előtt kellett keletkeznie. Lehet, hogy a kastély létrejöttének korában kezdtek neki, mivel a park alaprajzi elgondolásából, világosan felismerhető a fő, barokk-klasszicista tengely, mely az északon lévő Strossmayer utcai főkapunál kezdődik, és a park déli részén, egy pontosan a kastély alaprajzi tengelyében lévő alléval végződik. A park a XIX. század hatvanas éveiben, tehát abban az időszakban, amikor Rétfalu Pejácsevich Péter grófhoz tartozott, tájjellegű, angolparkos jellegzetességekkel bírt, őshonos (hazai) lombhullató fákkal. Az 1888-as kataszteri térkép alapján, amikor Rétfalut már ifjabb Pejácsevich László gróf irányította, változásokat vehetünk észre a parkon. Egy kicsit változott az alaprajzi elgondolása, de jelentősebben az újabb fajta fák tekintetében, melyeket nagyobb számban ültettek a parkba. A kataszteri térképre, tűlevelű (örökzöld) fákat tüntettek fel, melyek nagyobb arányban jelentek meg a térképen, romantizáló elképzelést mutatva, melynek különleges jelleget adhatott a számos és különféle betelepített (egzotikus) fafajta. A kb. 17,5 hektáros felületével, a rétfalui park, Szlavónia nagyobb parkjai közé tartozott. A park, a XIX. század vége felé kezdett elpusztulni, amikor az uradalmat, Clary-Aldringen Manfréd örökölte. Miután a bank, 1924-ben elfoglalta az uradalmat, a park fáit kivágták, és a területét építési teleknek parcellázták fel. A hatalmas park, mely a rétfalui temetővel és a kastéllyal, egy települési-építészeti-park együttest képezett, nagyon kicsire, kb. fél hektárra zsugorodott össze. Csak egy hársfára, a valamikori jószágigazgató háza mellett és egy paulovniára (Paulownia tomentosa) emlékeznek az idősebb Eszékiek, a valamikori szép parkból, akik kirándulóhelyként is tudták használni. Mesélik, hogy az Eszékiek, amikor vasárnaponként elmentek a parkba, mindig mélyen meghajoltak a grófi család előtt, akiknek nyaranta szokása volt, vasárnap délutánonként a vendégeikkel, a kastélyuk teraszán üldögélni.

Ténye (Tenja)

Adamovich-Bartolovich-kastély: A településen található a nemes csepéni Adamovich család, utóbb a tényei Bartalovichok, barokk-klasszicista kastélya. A kastély egy birtok székhelye volt, melyet 1785-ben, nemes Adamovich I. Kapisztrán Iván   vett meg. Az Adamovich család tulajdonába, a XIX. század végéig maradt, ekkortól a Bartholovich család tulajdona lett. A kastélyt 1928-tól, máig, iskolaként hasznosították. A II. világháború folyamán, egy időben lágerként használták. Az egyemeletes tényei kastélyt, nemes Adamovich Kapisztrán I. Iván építette a XVIII. század végén, vagy a XIX. század elején. A kastély eredetileg   L betű alakú volt, szárnyakként kb. 48 méteres hosszúsággal. Ilyen alaprajzzal ábrázolták az 1863-as és az 1867-es kataszteri térképen is. Miután a délkeleti szárnyának nagyobb részét lebontották, a kastély jelenleg szabályos téglalap alakú, egy nagyon sekély rizalittal a délkeleti szárnyon. A kastély főhomlokzata, a két sekély rizalittal, melyeknek háromszögletű, oromfalas zárófejezetük van, északnak, a park felé fordul. A kastély kinézete, a régi képekhez és fényképekhez képest, eltér a mai állapottól, ez a homlokzat átalakításáról és a kastély átépítéséről beszél, mely valószínűleg a kastély iskolának történő, 1928-as átalakításának alkalmával zajlott le. A kastélynak akkoriban 13 ablaka volt az emeleten (három a rizalitban), ma 17 van (öt a rizalitban). Érdekes a kastély középső részének a belső építészete, a barokk boltozatokkal, valamint a késő barokk-klasszicista fa korlát a lépcsőház első emeletén. A kastélyt a XX. század hetvenes éveiben, iskolai használatnak megfelelően újították fel. A kastély egy tájjellegű parkban van, egy historizáló virágágyással, a kastély főhomlokzata előtt. A parkot a XIX. század végén emelték.

Tököspuszta (Tikves)

Habsburg-Karageorgevici-kastély: A 19. sz-ban épült, eredetileg klasszicista stílusban. Több tulajdonosa volt, így Habsburg Frigyes, Karageorgevici, aki az 1930-as években szecessziós átépítést hajtott végre rajta, és Tito is. A kastély a kicsiny Tököspusztától északabbra áll. A kastélytól délre, erdoben áll a vadászkastély. Közigazgatásilag Laskó része.

Habsburg-vadászkastély: A település melletti erdőben áll a 19. századi kétszintes vadászkastély, melyet feltehetően Habsburg Frigyes nagyherceg építtetett, és a család Trianonig birtokolt. Ma tájház.

Valpó (Valpovo)

Prandau-kastély: A várat Maróti János kezdte építeni 1397 után és 1431-ben bekövetkezett haláláig az építést nagyrészt be is fejezte. A várat először 1438-ban említik. Fia, László építette a várhoz a Szent László király tiszteletére szentelt kápolnát, amely a család temetkezési helye lett. A vár később is a Marótiaké maradt, egészen 1476-ig Maróti Mátyás macsói bán haláláig, akivel kihalt a dinasztia. A várat övező település Albert királytól kiváltságokat és vásártartási jogot kapott. Hunyadi Mátyás a valpói várkastélyt és birtokot unokatestvéreinek Geréb Mátyásnak és Péternek adományozta. 1543-ban elfoglalta a török. 1599-ben Pálffy Miklós foglalta vissza, de később újra török kézre került és csak a nagyharsányi csata után 1687-ben került vissza végleg Magyarországhoz. Ezután az udvari kamara birtoka, majd 1721-ben VI. Károly császár Prandau Péternek adományozta. Ebben az időben épült fel a település plébániatemploma is. 1801 végén a kastélyban tűz ütött ki, mely után Prandau József az épületet barokk stílusban építtette át és kibővítette. Ekkor kapta fényűző berendezését is. Zárt belső udvarú, kétemeletes, középen tornyos várkastély. Homlokzatán címer. Az udvaron középkori bástya és kápolna található. Terjedelmes, szép angolpark övezi. Valaha vizesárok is volt itt, boltíves híddal. Az udvarban jelenleg szabadtéri színház működik. A kastély engedéllyel látogatható.