HORVÁTORSZÁG -

Krapina-Zagorje megye

Bedekovcsina (Bedekovcina)

Felső Bedekovcsina (Gornja Bedekovcina): Bedekovich-kastély: Bedekovcsina (Bedekovcina) egyik domináns elhelyezkedésű hegyének csúcsán, ahonnan egyenes rálátás nyílik a Krapinai   völgységre és a Medvednica hegység északi lejtőire, található Felső Bedekovcsina (Gornja Bedekovcina) barokk kastélya, Alsó Bedekovcsina (Donja Bedekovcina) késő barokk kúriájának közelében. A kastély és a kúria a Bedekovich családhoz tartozott, akik a kastélyt 1750 körül építették fel. A kastélyt Bedekovich Miklós, a bedekovcsinai, Szt. Borbála templom építtetője, építette fel, a kastély kapuja feletti felirat szerint, az építkezések 1740-től, 1750-ig tartottak. A kastély egy egyszintes, szabályos téglalap alaprajzú, hasáb alakú épület, magas sátortetővel, melynek közepén, egy torony volt megtalálható. A helyiségek, a földszinten és az emeleten, patkó alakban, egy hatalmas csarnok körül helyezkednek el, melyben egy áttört kőkorlátos, T betű alakú lépcsőház található. Az alaprajz tengelyében, kb. a csarnok szélességében volt megtalálható a nagyterem, melyet a későbbiekben, egy hármas helyiséggé építették át. A pince és a földszinti helyiségeket dongaboltozattal zárták le, a csarnokot és a kápolnát cseh boltozattal, a fennmaradó, emeleti helyiségnek, síkmennyezete van. A csarnoknak fennmaradtak a stukatúr dekorációk is. A kastélynak mind a négy homlokzatát egyformára alakították ki. A földszintet vízszintes, rusztikusra stilizált szalagokkal díszítették, az emelet hét ablakát, pilaszterekkel tagolták, a mezőjükben, dekoratív, ablakszemöldök találhatók. A nagyterem három ablaka, a délkeleti homlokzaton, különbözik a többitől. A kastély északnyugati főtengelyében található a kőből készített portál, gazdag plasztikával, a Bedekovich család címerével és egy kronogrammal. A kastély felépítésével együtt kialakítottak egy kápolnát is, mely a kastély északkeleti homlokzatán nyílott. Ez alaprajzában kis kiterjedésű volt, míg magasságban mind a két szintet elfoglalta. A kápolna kapuja a földszinten volt, az emeletén egy kicsiny karzat volt, amit valójában a tulajdonosok használtak. A Vranyczanyak érkezésével, a kápolna helyén egy konyhát alakítottak ki, a barokk oltárát pedig átszállították az orehovicai plébániatemplomba, ahol ma is megtalálható. A kastély egy szép tájképi történeti park közepén található. A park fejlődésében három fázist figyelhetünk meg. A legrégebbi fázisáról, a kastély építésének idejébol, azaz a 18. század közepérol, nincs semmi adatunk, ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a park keletkezésnek idején, legvalószínűbben, barokk kifejezésű volt. A park fejlődésének második fázisa látható az 1897-es kataszteri térképen. A park ekkor 4,7 hektárnyi területet foglalt magába és tájképi parkkialakítása volt. Volt három tavacskája is, melyek közül a legkisebb 83 m2-t tett ki, a középső, 157 m2-t, a legnagyobb, 480 m2-t. A parkban már ekkor létezett az a pálmaház, mely máig fennmaradt. Ezt a közelmúltban felújították (de sajnos meglehetősen rosszul), és lakásként hasznosítják. Ez a pálmaház az egyetlen fennmaradt példája az ilyen fajta épületeknek, a horvátországi Zagorjében. A pálmaház végében két kert is megtalálható volt, melyeket gyümölcsfákkal és virágágyásokkal ültettek be, sőt ma is palántás kertként szolgál. A történeti park felé, délnyugatról, egy 540 m hosszú allé vezetett. A harmadik fázis, a Vranyczany család, 19. század végi megjelenésével lépett be, amikor is Vranyczany-Dobrinovich Viktor nagyobb átalakítást végeztetett a parkban. Megszüntette azt a régi kocsibejáró utat, mely az 1897-es kataszteri térképen még látható, és egy nyomvonalat alakítatott ki vadgesztenye alléval, mely a park délkeleti sarkától kanyarodott a kastély felé (ez a mai felvezető út), továbbá felépítetett egy pavilont, egy tekepályát és teniszpályát, melyek mindegyike mára eltűnt. Mára a park elpusztult. A három tavacskából, csak a legkisebb maradt fenn, de az is víz nélkül. A parkban, a valamikori erdő maradványait képező néhány öreg tölgyfán kívül, az alábbi faféleségek találhatók meg még: közönséges cserjék, platánok, szilfák, jávorfák, tejfák, kőrisfák, vörösfenyők, fekete bükkök, tiszafák, stb.

Alsó Bedekovcsina (Donja Bedekovcina): Bedekovich-kúria: 1780-ban a falu nyugati részén a Krapina partján épült fel Ðuro Bedekovic késő barokk kúriája.  

Bezsánec (Bezanec)

Keglevich-kastély: Bezsánec (Bežanec) kastélya és történeti parkja, Pregrád (Pregrad) városától nem messze, egy kisebb dombon, a Plemenscsice (Plemenšcice potok) patak közelében található, ahonnan szinte az egész Koszteli völgység (Kostelska dolina) belátható. A kastélyt a 18. században, egyszintes, zártudvaros, négyszárnyú épületként építették. A 19. század harmincas éveiben, klasszicista szellemben újították fel, ami után Horvátország egyik legreprezentatívabb kastélyává vált. Mindegyik homlokzatának közepén, a tetőzet szintjében, egy-egy háromszögletes oromfal emelkedik ki. A főhomlokzat fölött, egy órával ellátott torony van, emlékeztetőül a kastély régi tornyaira. A homlokzatokat pilaszterekkel tagolták, a fő, délkeleti homlokzatot egy erkéllyel díszítették, a délnyugati oldalának emeletét egy loggiával, a földszintjét pedig árkádnyílásokkal. A belső udvar egyik homlokzatán árkádnyílások vannak. A kastély, az első kategóriájú műemlékek közé tartozik. Megközelíteni, egy 90 méter hosszú, 1911. után keletkezett, kőris, jávor fasoron át lehet. A történeti park megalapításának ideje ismeretlen. A kastélytól északkeletre lévő park, 1861-ben jött létre. A park fejlődésében, két fázist figyelhetünk meg. A legrégebbi fázisa, a kastély, 19. század harmincas éveinek felújításával esik egybe. Ekkor jött létre a kastély mögötti kicsiny kert, aminek a területe, 1.220 m2 tett ki, melyben még ma is megtalálható néhány öreg fa – egy páfrányfenyő, egy nagylevelű hársfa és egy platánfa. A park második fázisa, az 1900 és 1911. közti korszakra esik, amikor is kialakították a bejárati portált, elrendezték a park körüli, nyírott élő sövényeket, cserjéket ültettek az utak mentén, valamint berendezték a kastélytól délre eső parkot, melynek területe 3.100 m2 tett ki. A kastélytól délre eső út menti tört kövekből épített kőfal, 1900 előtt jött létre. A parkról valaha a tulajdonosai, Ottenfels Nada és Cecília gondoskodtak, emlékeik szerint, a 20. század harmincas éveiben az alábbi növények voltak a parkban: egynyári virágok, rodendronok, azáleák, jázminok, orgonabokrok, puszpángbokrok, rózsák, oleanderek és pálmafák. A délnyugati homlokzat, klemátisszal és futórózsával volt benőve, az erkélyeken pelargóniák voltak. A háromszáz éves hársfákon kívül voltak még: kaukázusi fenyők, páfrányfenyők, katalpák, platánfák, nyárfák és még más fák is. A kastélyban lévő pálmákról, a 19. század második felében, hat, falusi menyecske gondoskodott, akik közül három, a nyári hónapokban, mindennap a pálmákat öntözte, a másik három pedig telente a pálmaházat fűtötte. A bezsáneci birtok, a Keglevich grófoké volt, aztán a Kollenbach báróké, majd a Schlaum-Linden báróké, végül az Ottenfels-Gschwind báróké lett. A kastély legtovább a karintiai származású, Ottenfels családhoz tartozott. A bezsáneci kastélyt nemrég újították fel. Benne egy bútor szalont és egy vendéglátó-ipari, turisztikai egységet helyeztek el.

Bracsak (Bracak)

Kulmer-kastély: Zaboktól nem messze, egy a Krapina folyó fölé emelkedő dombon, ahonnan egyenes rálátás nyílik a Medvednice hegységre (Medvednice gore), található Bracsak (Bracak) egyszintes historizáló kastélya. Benne, 1947-től, egy kórházat helyeztek el, a TBC-s betegeknek. A bracsaki birtok [valaha hívták Obracaknak (Obracak) és Prileszjének (Prilesje) is], a Kanotay nemesi családhoz tartozott, mely az utolsó férfitagjától származó leány férjhez menetelével, a nemesi Csegely (Cegel) család tulajdona lett. 1887-ben, a bracsaki jószágot, gróf Kulmer Milán, császári és királyi kamarás, a haditengerészet tisztje vette meg, aki a következő évben vette feleségül, károlyvárosi (Karlovac), nemes Türk Beátát. A mai kastély helyén ekkoriban, egy fából készült kúria állt, melynek gerendáiba az 1712-es évszám volt belefaragva. A kúriát, 1889-ben bontották le, a faanyagát, a mai kastély felépítéséhez használták fel. A kastélyt 1889. és 1890. között emelték fel, a zágrábi A. Sec mérnök rajzai alapján. A kastély alaprajza L betű alakú, egy sokszögletű, kétszintes toronnyal a közepén. Az első emeleten öt szoba volt és egy központi nagyterem a toronyban. A kastély 1889-es felépítésének idejét lehet a tájképi történeti park létesítésének évének is. Ezt megerősíti a telekkönyv 1886. évi első bejegyzése is, ahol a park parcellájára, egy szántót jegyeztek be, ami azt jelenti, hogy a park ekkor még nem létezett. A parkot közvetlenül, a már létező kocsányos tölgy és közönséges gyertyán erdő mellett alakították ki, 3,38 hektárnyi területen. Benne egy tavacska is megtalálható volt, melynek felülete, kb. 1.210 m2-t tett ki. A kocsányos tölgy és kőrisfákon kívül, melyek még a valamikori őshonos erdőhöz tartoztak, a parkban nagy számban voltak megtalálhatók, tűlevelű fák, különleges cserjék és egzotikus fák: katalpák, páfrányfenyők, amerikai platánok, kökényszilvák (glediciák), stb. A Kulmer család Stájerországból származik. Házassági kapcsolataikon keresztül sok családdal kerültek kapcsolatba Horvátországban: a zajezdi Patacsichokkal, a medvevári és sesztinai Sermagekkal, a szlaveticsi Orsichokkal, az Erdődyekkel, a Hellenbachokkal, stb.

Budinscina

Zakmándy-kúria: 1842-ben épült, ma iskola.

Donja Batina

Jellasics-kúria:

Donja Stubica

Stubicki Golubovec: Vrhovac-kastély: Hogy a kastélyt ki építette nem tudni. Valvasor, 17. századi térképén Sztubicski Golubovecet, erődített, vizesárokkal övezett erődítésként ábrázolta. A régi levelezésekből megállapítható, hogy a 18. század nyolcvanas éveiben, ugyanezen a helyen, a Domjanichok kúriája állt. Draskovich, született Domjanich Regina gazdasági javainak, 1783-as összeírásában, már megemlítettek egy három hold nagyságú kertet a kúria körül (locus curialis). Feltételezhető, hogy a 18. század végén rombolhatták le a sztubicai várkastélyt és Draskovich Regina a kúriát egy szárnnyal kibővítve és átrendeztetve, egy kastéllyá alakítatta át. Adalékként, ezt egy a lépcsőzet korlátjának könyöklőjébe faragott 1800-as évszám is megerősíti. Regina 1802-es halála után a kastélyt fivérei, Domjanich József és Ferenc örökölték, akik 1804. végén, Vrhovac Miksa (1752-1827) püspöknek adták el. Vrhovac a kastélyt, 1805. újévétol birtokolta a kastélyt, melyen az első évben kisebb felújításokat hajtatott végre, 1817-ben és 1818-ban új gazdasági épületeket, egy malmot, egy istállót építetett, 1819-től, 1820-ig, egy erkélyt építetett a kastély fő, északi homlokzatához és stílusukban is átalakítatta a homlokzatokat. A munkálatokat itáliai építészek vezették, az erkély kőoszlopait és a koszorúját, a ljubljanai Thoman Ignác kőfaragó mester vitelezte ki, a kovácsoltvas korlátot pedig, Gramer Iván, zágrábi lakatos. Ekkoriban kezdték meg a park és a gazdaság berendezésének munkálatait is. Vrhovac püspök idejében, a kastély főbejárata északon, a park irányában volt. Vrhovac Miksa örökösei megtartották a kastélyt és a birtokot is. Jelentősebb változások abban az időben történtek, amikor a kastélyt, Rauch Levin igazgatta. Egy 1880-as földrengés után, Rauch felújítatta a kastélyt és jelentős változtatásokat hajtatott végre a kastély környékén és a parkban is. Utasítást adott az ablakok, a padozatok és részben az ajtók cseréjére, új cserépkályhákat állítatott be, melyeket az ismert Meisseni manufaktúrától vásárolt meg, és melyek máig megőrződve a kastélyban találhatók. Kibővítette a parkot és a gazdasági épületeket, a kertet a kastélytól keletre helyeztette át, lezáratta a kastély északi felvezető útját és egy új, utat nyittatott nyugaton, az újonnan kialakítatott tó fölött híd irányában. Gondoskodott a mezőgazdaság felfejlesztéséről is, a gazdaság egészben felhasználtatta az Itália és Franciaország újabb technikai találmányait és gépeit, míg a mezőgazdasági gépeket Németországban és Angliában vetette meg. A Rauchok goluboveci majorsága, igazából ekkoriban élte meg a legnagyobb virágzását. A sztubicskigoluboveci kastély épülete a horvát műemlékjegyzék első kategóriájába tartozik, főként építészeti jellegzetességei, mindenek előtt alaprajzi elrendezése miatt, mely nagyon hasonlít, a már Golubovec előtt felépített, közeli Felső Oroszlávjéhez. A háromszárnyas kastély U betű alakú, ahol az oldalszárnyak közti udvar, délkelet felé irányul. A kastély alaprajzi kompozíciójának váza a földszinthez kapcsolható, mely áthatja a kastély teljes szélességét, a lépcsőházas előcsarnokot és az emeleti, erkélyes nagytermet is. A mind két szinti, hosszanti folyosó, a kastély főszárnyának tengelyében halad. Az oldalszárnyak rövidebbek és kétszer keskenyebbek a főszárnynál. A délnyugati oldalszárnyban található, mind két szinten áthatolva, a ma már berendezés nélküli kastélykápolna. A homlokzatok kialakításukban, klasszicizáló késő barokk szellemiséget hordoznak. Az összes homlokzat kialakítása megegyezik a fő, északnyugati homlokzattal, mely még egy középső rizalitot és egy erkélyt is kapott. A belső homlokzatok, földszint és emeletszint közti osztókoszorúi, valamint a vízszintes és a függőleges sávok egy-egy rasztert képeznek, melyekben az ablakok találhatók meg. A főhomlokzatot, egy három ablaktengelyes, háromszög attikás rizalittal emeli ki. A rizalit ablakai nagyobbak a többinél, háromszögletes eresszel záródnak és jón oszlopos pilaszterek választották el egymástól. A rizalit teljes szélességében egy, négy pár toszkán oszlopos, erkély található. Az erkély felépítésével, lezárták az addigi északi bejáratot és egy új, neoreneszánsz portált nyitottak a déli oldalon lévő udvar felé. A sztubicskigoluboveci kastély cserépkályháira ma is éberen figyelnek, különösen a nagyterem két, 19. század végi kályháira. A nagyterem kályháin világos színű, kör alakú medalionok vannak, melyek az Éjszaka és a Nappal védőszellemeit ábrázolják. Az Éjszakát, egy nőalak ábrázolja, mely két alvó gyermeket hordoz, míg a háttérben egy repülő bagoly van. A másik kályha medalionjában lévő őrzőszellemnek szárnyai vannak, a kezével virágokat szór, míg az ölében egy kisgyermeket hordoz, és egy fáklyával integet az eljövendő új napnak. Hasonló kályhák találhatók a luzsnicai kastélyban és a zágrábi, Vojkffy-Orsich-Rauch palotában is. A sztubicski goluboveci kastély mellett, egy 19. században kialakított parkterület található, melynek jelenlegi területe és kompozíciós tartalma, két egységből áll: egy kastély körüli parkból és egy parkerdőből. A parkerdő, részben őshonos kocsányos tölgy és közönséges gyertyánerdőből áll, részben amerikai fenyőerdőből. A kompozícióban megfigyelhető, hogy közvetlenül és természetes keretek között, a parkra támaszkodva, valamint a parkot összekötve a környékbeli tájjal, jött létre. Az erdő egy szcenográfiát képez a Vilinszkei mezők (Vilinske poljane) növénytakarójával, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Medvevári hegyekre és annak sztubicai lejtőire. A Vilinszkei mezők (Geisterwiese), valaha hívták még Mjeszecsájnak (Mjesecaj) is, nagyobb része megőrződött, Sztubicski Golubovac máig egyik jelentős értékét képezve. A kastély körüli park, tájjellegű (angol-) park jellegzetességekkel bír. Kompozícióilag legértékesebbnek a park északi része tekinthető, mely a kastélyból kiemelkedően magas esztétikai és kompozíciós értékű látványt nyújt, a parktól északra lévő hegyekre, a facsoportosulásokra és együtteseikre, a gyepre és a közeli erdőségekre. A valamikori, számos egzotikus növényfajta miatti, erőteljes színekkel megkomponált parkból, mára nagyon kevés maradt meg. A tűlevelűek, melyek sötét színeikkel különös hangsúlyt adtak a parknak, mára szinte teljesen eltűntek, éppen ezért a park valamikori sokszínű kompozíciója, az eluralkodott őshonos fák miatt, egyszínűvé vált. A park többi egzotikus növényfajtái közül, különösen értékes egy szaszafar bokor (Sassafras officinale), mivel fajtájának utolsó parkbéli példánya a horvátországi Zagorjében, de lehet, hogy egész Horvátországban. A sztubicskiguloboveci parknak két keletkezési fázisa volt: az egyik a 19. század első fele, közepe, a másik a 19. század vége, a 20. század elso fele. Mind két fázis jelentősen eltér egymástól. Az első fázis kompozíciójából (Vrhovac idejében), csak az északi maradt fenn, az is csak részben, az út és a kastély közti területen. A második fázis jelentős változásokat hozott a park építészetének elemeiben, de annak is csak nyomai maradtak fenn. A kastély körüli parkot, Vrhovac Miksa kezdte berendeztetni, 1819-ben. Még az év szeptemberében, a Vrhovcevi dnevnik (egy helyi újság) szerint, egy kertész kezdte el Sztubicski Golubovec és Sztubicska Toplica parkjait felmérni. A parkot, 1825-re rendezték be. A gyümölcsös és a park berendezését, maga Vrhovac felügyelte. 1821. november 21-én, 240 db. gyümölcsfacsemetét telepítettek, két nappal később, Golubovecre érkezett egy erdészeti, kertészeti szakember is, Leopold Klingspögl (ismert volt a zágrábi Ribnjak melletti, Papok parkjának berendezéséről), aki 336, parkba való facsemetét hozott magával. A parkban volt néhány halastó is. A Vrhovac korabeli park egyetlen ismert ábrázolása, egy 1861-es kataszteri térképen található. A park főbejáratát és a kastély felvezető útját, egy egészen a kastély északi, reprezentatív homlokzatáig vezető nyugati allén keresztül lehetett megközelíteni, a homlokzat előtt, egy díszmedencés kert volt, virágokkal és bokrokkal. A kastély déli homlokzata előtt, spirálisan kialakított virágágyások (valószínűleg rózsaágyások) voltak. A kastélytól nyugatra egy hatalmas, ösvényekkel téglalapalakú mezőkre osztott kert volt. A kerttől északra és délre, egy-egy gyümölcsös terült el. Vrhovac idejében, a kastélytól délre és keletre, hét gazdasági épület volt, négy falazott és három fából készült. Vrhovac püspök örököse, Sermage Anna, elhanyagolta a gazdaságot, sőt a kastély és parkja is vesztett kissé addigi pompájából. A gazdaságot és a kastélyt, Levin Rauch újítatta fel a 19. század végén, aki jelentős változtatásokat hajtatott végre a park kinézetén is, mely úgy is maradt egészen, a 20. század közepéig. A park és a kastély környéke alaprajzi kompozíciójának nagyobbik részét, ebben a második fázisban változtatták meg. A park sok romantizáló részletet és épületet kapott. A valamikori tulajdonos, Wolgang Christian Steeb báró, úgy emlékszik, hogy a park berendezése állt: négy barokk kőasztalból, különbözőképpen kialakított padokkal, egy nyolcszögletű, árkádos, rézborítású, XVI. Lajos stílusú pavilonból (hasonló volt, az 1945. után, lerombolt sztubicskatoplicai kápolnához), egy tekepályából, egy krikett pályából, pálmaházakból, stb. A kastély és parkja, a második világháborút sérülések nélkül élte meg. Sőt, 1944-ben, a kastély mindegyik homlokzatát fel is újították. A kastély használói, 1945-től máig, nagyon sokszor változtak, melyek zöme a kastélyból és a parkból csak elvett úgy, hogy csak nagyon keveset, vagy éppen semmit sem adott érte. Az elpusztításuk annyira sikeres volt, hogy mára csak nagy nehézségek árán lehet felújítani. 1952-ig, alacsonyabb pártiskola volt benne, aztán hat éven keresztül üresen állt, majd 1958-ban, egy gyermekotthont helyeztek el benne. A következő években egy olyan üdülő megalapításába kezdtek, melyet még sohasem létesítettek benne. A parkot 1960-tól, az erdészeti vállalat kezelte, a kastélyt és gazdaság épületeit baromfifarmként hasznosították. A területileg illetékes hivatal (opcina), 1969-ben a kastélyt, a zágrábi Horvát Történeti Múzeumnak adományozta, mely 1978-ig hasznosította, amikor is a zágrábi Nemzeti és Egyetemi könyvtár, a kastélyba helyezte át a kajkevác könyvtárát. 1989. februárjában, a kastélyban alapították meg a „Kajkevácok” társaságát, polgári szervezetek társulásaként, melynek célja, a horvátországi kajkevácok kulturális örökségének összegyűjtése, megőrzése és bemutatása.

Gornja Pacetina

Keglevich-kúria:  

A kúria „kurija Trnovec” néven fedezheto fel az interneten, de A Gornja Pacetina nevu falu DNY-i szélén, az országút melletti parkban, dombon áll. A 18. sz. elején épült, barokk stílusban. A Keglevich család után a Patacsichok tulajdona volt. A 19. sz-ban átépítették. Ma az Igalffy és az Andrássy családok tulajdona.

Gornja Stubica

Orsich-kastély: Felső Sztubica (Gornja Stubica), a Medvednice hegység északi lejtőinél, egy a Toplice patak síkságára szerényen átmenő, dombtetőn található. Már a 13. században megemlítik, mint kettős székhelyű, egyházi és világi település, melyek a Toplica patak völgye által kettéosztott, két szomszédos dombon voltak megtalálhatók. Az egyházi székhely, a Szt. György templomnál volt, melynek alárendeltségében fejlődött ki a település. A templom, a mellette található öreg, Gubec Máté hársfájáról is ismert. A földesúri székhely a Szamci (Samci) dombon volt, egy középkori erődítéssel (várkastéllyal), melynek a helyére, a 18. században egy, egyszintes barokk kastélyt építettek fel. A horvátországi Zagorjében sok középkori várat hagytak fel, ám olykor helyettük egy másikat építettek fel a síkságon úgy, mint Goricát, Lobort, a klanjeci Új Kastélyt (Klanjecki Novi Dvori), Novi Marofot, stb. A sztubicai várkastély, nem egy megközelíthetetlen hegyen volt és valószínűleg ezért nem hagyták fel a helyét, hanem a romjainak végében, Felső Sztubicán, gróf Orsich Kristóf, húsz évvel Felső Bisztra (Gornja Bistra) előtt, felemeltetett egy új kastélyt. A középkori várkastély maradványai, ma is láthatók a kastély udvarán. A kastély portáljának zárókövébe faragott évszám szerint, a kastélyt 1756-ban építették fel. A kastély alaprajzában, L betű alakú, mely a középkori várkastéllyal egy belső udvart zár körbe. A tizenegy ablaktengelyes, nyugat, csatlakozó szárnyat, a régi épületeknek támasztották, innen folytatódik a szabályos téglalap alakú, északi szárny, a homlokzatán, tizenöt ablaktengellyel. Mindkét szárnyon az udvar felé árkádok nyílnak, melyek egy folyosót kísérnek végig, a kastély udvari szárnyán. A hosszan elnyúló külső homlokzatok - mögéjük fűzték fel a helyiségéket - egyszerűek, ritmusukat az ablakok adják, míg a sarkokat minimálisan hangsúlyozott rusztikával látták el. Az északi szárny homlokzatának, jelentéktelen kiemelkedésű rizalitjában van a központi nagy terem és a kastély portálja, a nyugati szárnyon pedig egy, 19. századi, elegáns, klasszicista oszlopcsarnok van, timpanonnal és dór oszlopokkal. A kastély földszinti helyiségei dongaboltozottak, az emeletiek teknőboltozatúak. A folyosókat cseh süvegboltozattal zárták le. A kastély kápolnája, a térhatású freskóival és a barokk oltárával, nagyon jó állapotban maradt fenn. A hajóba a földszinten, a szentély zónájába az emeleten tört átjárón át lehet bemenni. A kápolna földszinti bejáratát és az emeleti ajtó folyosóját, a későbbiekben egy kórussá építették át. A kápolna földszintjét és emeletét, cseh boltozattal zárták le. A szentély boltozatát, egy mesterien térhatású kupolának festették ki, a pandantívei, a négy kontinens, kosztümös és allegorikus képét ábrázolják. A kápolna oltárát, szintén, térhatású építészeti elemekkel festették meg, a közepén Xavéri Szt. Ferenccel. A felsősztubicai kastélynak ugyanolyan történeti parkja lehetett, mint a többi zagorjei kastélynak. Ezt a feltételezést azonban nem támasztja alá az 1861-es kataszteri térkép, melyre semmilyen parkot sem rajzoltak be, és nyoma sincs ilyen területnek a kastély körül. A kastély főbejárata előtt, csak néhány vadgesztenyefa maradt fenn, melyek a 440 méter hosszú, felvezető fasorhoz tartoztak. A kastély körül gyümölcsösök voltak, melynek nyugat felé eső kisebbik része, szőlő, a nagyobbik része kocsányos tölgy- és közönséges gyertyánerdő volt, egy-két betelepített tűlevelű fafajtával. Nehéz elképzelni, hogy a kastély, bár a 18. század közepén jött létre, még sem volt parkja. Még elképzelhetetlenebb, ha volt is parkja, nem maradt fenn belőle egyetlen fa sem. Ám az is valószínűsíthető, hogy ezen a helyen nem is volt szükség rá, mert a kastélyból kivételes kilátás nyílt a Sztubicai völgyre, a Medvednice hegység északi lejtoire és a környékbeli tájékra, melyek igazából, minden évszakban, egy hatalmas parknak mutatkoztak, amit nehezen pótolhatott volna, bármiféle mesterséges alkotás. A kastély körül ma található parkot, 1973-ban, Kis Dragutin tervei alapján emelték. A kastély mellett kialakítottak egy földközeli, dekoratív kertet, míg a kastély körüli maradék területen, a parasztfelkelés emlékére, egy tájképi parkot alakítottak ki, őshonos és egzotikus növényfajtákból. A kastély, elsőkategóriás műemlékek, közé tartozik. Benne, 1973-tól, a parasztfelkelés múzeuma található, a kastély közvetlen közelében, pedig Antun Augustinic, emlékműve emelkedik, Gubec Máté és az 1573-as parasztfelkelés tiszteletére. A zágrábi Regionális muemlékvédelmi hivatal, 1962-ben, a kastély mellett, annak környékét is védetté nyilvánította.

Gredice (Gubasevo)

Gjalski-kastély: Magas nyárfák mögött, melyek keskenyedő csúcsa hajladozik a szélben, valamint hatalmas szelídgesztenyefák, óriási és öreg lucfenyők és egyéb fenyők mögött, egy ősi otthon vörös tetőzete mutatkozik. Ez, az a ház, mely valaha a Gubasevichekhez (Gubaševic) és a Komáromykhoz, majd a 19. század elejétől, a Babich családhoz tartozott. Gredice szétszakíthatatlan kapcsolatban áll az utolsó tulajdonosával, Ljuba Babich íróval, aki a Gyáli Xavér Sándor (Ðalski Ksaver Šandor) álnév alatt vált ismertté. A Gredice és a Gyáli név a horvátországi Zagorjai lélek megtestesülésének, valamint az utóbbi évszázad kastélyaiban és kúriáiban folyt életnek a szinonimájává vált. Gredice mára eltűnt. A jelenre csak a valamikori allé vadgesztenyefái maradtak fenn és emléke a gondolatainkban, ennek a Zabok tájéki, dombvidéki kastélynak. A kastély tetőzete a II. világháború idején égett le, majd még tíz évig tető nélkül állt, aztán elkezdték lebontani és anyagát, építőanyagként felhasználni. A romos kastély pincéjének falmaradványait, a 20. század kilencvenes éveinek kezdték el restaurálni. Gredice újjá fog születni. A gredicei jószág, valaha a gubasevoi (Gubaševo) birtokhoz, és a Gubasevich családhoz tartozott, akik után nevezték el, a mai Gubasevo falvát. A kastélyhoz a főúttól egy ma is álló, 70 méter hosszúságú vadgesztenyefasor vezetett. A kastély előtt kialakított kicsiny díszkert mérete, kb. 700 m2 volt, amit a 19. század végi telekkönyvbe, parkként jegyezet be. Ez tűlevelű fákkal volt teleültetve, melyek a 20. század harmincas éveire, már úgy elöregedtek, hogy egyik a másik után dőlt ki úgy, hogy 1935-re, már egy sem maradt belőlük. Gyáli sok szeretettel írt az ő Gredicéjéről. Gyáli ezt írta a kertről: „A kastély mind két oldala mellett egetverően magas és hatalmas lucfenyők, feketefenyők és egyéb fenyők emelkednek, de még náluk is magasabb nyárfák, melyek égig érő, elkeskenyedő vége már messziről kéklik, a bennük lengedező szellőtől, hosszabb rövidebb árnyékot vetve a dús gyepre, a virágágyásokra és a park cserjéire”. A lóistálló mögött volt a gyümölcsös, mely már a domboldalban végződött. Ettől keletebbre egy hatalmas kert volt melynek szegélyét „sok vén, több évszázados tölgyfa, kőrisfa, szilfa és hársfa szegi, melyek a földön egy forrást fognak körbe, mely jelenleg valamivel távolabb egy kicsiny halastóvá szélesedi, mely elég hosszan egy somfa alléig tart, amit még a 18. században, egy szántó helyén alakítottak ki, a patak felső sarka és a szemben lévő oldalának elrekesztésével. Az allé közepe felé, egy kicsiny gyertyánfa áll egy ősöreg gyertyánossal, mely délidőben árnyékot vett az aljában lévő padra, amit épp ezért helyeztek oda. Az allé végében áll a kertészlak hatalmas épülete, ami mindenképpen nagyobb lehetett, mint Gubasevich János valamikori kúriája. E ház alsó részének egyik végében, egy „glashaus”-t alakítottak ki, a virágok és az egzotikus faféleségek téli tároló helyének, a másik végében egy téresebb, mélysötét helyiség, valamiféle hombár volt, ugyancsak téli tároláshoz homokba temetett konyhakerti növényeknek”. A kert területe kb. 7.000 m2-t tett ki. A kerítéssel övezett kertbe, egy lépcső vezetett az udvarból. A kert fő részének az alakja, egy 70 x 82, szabályos téglalap volt, amit tizenkét, szabályos téglalapra osztottak. Mindegyik mező három-három oldalát, élő sövénnyel (valószínűleg bukszus bokrokkal) szegélyezték, a köztük lévő ösvények, két három méter szélességűek voltak, melyek a főösvény kereszteződéseinél kör, vagy félkör alakban terültek el. A kert koncepciója 18. századi elképzelésekről árulkodik. Ez egy olyan kert volt, melybe a virágokon kívül, díszcserjéket és konyhakert növényeket is ültettek. A kastélytól és a parktól, valamivel távolabb, a birtok aljában lévő réten volt egy tavacska is, melyen csónakok is úszhattak, de ez 1930-ra, már elpusztult. A gredicei park romantizáló berendezési tárgyai között, egy kilátót, pihenőhelyet - Ilka dombját, hegyét (Jelin hum, brežuljka) is megemlítettek, amit Gyáli Xavér Sándor húgáról neveztek el. A festőművész Babich Ljuba, 1939-ben, Gredicéről az alábbiak szerint emlékezett meg, szuggesztív képet nyújtva a gredicei kertről. „Az utóbbi négy évszázadnyi idő alatt, sokat változott Gredice és a gredicei völgység, de megváltoztak a kastély tervezésének indítóokai is, melyek néha teljesen el is felejtődtek. Lehet, hogy az indítóokok már csak néhány embernek az emlékezetében maradtak fenn, de az is lehet, hogy egyetlen emléke e dolgoknak a még kicsi leányom rajzocskái. Az idő haladtával, évek szálltak el évek után, nyárfák száradtak ki nyárfák után, tönkrementek az évszázados fák, ledobta ágait a vár aljában álló fenyő is, keskenyre hasadozott a törékeny nyírfa is, kettétört a hatalmas és öreg, ősapám kori hársfa is, mely generációk életében adott árnyékot. Elvadult és elsatnyult a gyertyános sétány, a fából készült padokat is már régen kiszedték a kertből. Elnémult és kiszáradt a kert aljában lévő forrás, melyből a virágokat öntözték. Évről évre, mind több elszáradt faág törik le a valaha buja és gazdag gyümölcsösben, és mind kevésbé zöldül ki a körte és szilvafák lombkoronája, mind több felé zöldül vastagon a moha a gyepben és mind jobban terjeszkedik az ágak sötét gyilkosa, a fagyöngy. Végül romba dőlt maga, a régi kertészlak is, és mindjobban hajlik a tetőzet a méhes fölött. Satnyulnak a mogyoróbokrok, míg el nem pusztulnak. Gyom nőtte be a földutat is. Páfrány takarja el a régi kertlépcsőt, futónövények az ösvényeket úgy, hogy ősszel ez a növénytakaró, egy vértől rőtes szőnyegnek látszik, mely, mintha valami tetthelyet leplezne. A tavasztól tavaszig, a kipusztult fák tönkjei feketén meredeznek ki, a mind bujább aljnövényzet közül. Elvadult a zöld, élő sövény is, elterebélyesedtek a tüskés akácok és még borókák is elvadultak, melyek öreg és magányos törzsei, a magányukban a múlt ott felejtett emlékeként, a megelőző varázslatos gredicei kertről mesélnek. Így terebélyesedtek el az ősi gesztenyefák alatti feldúsult cserjék is, melyek még mindig vörös- és ciklámenszínűek, tavaszonként a domboldalban, vadcseresznye- és meggyfák virágai szikráznak, míg a ledőlt, elvadult ősi jázmin-, és rózsabokrok, tavaszonként néha még kirügyezve mutatják meg az ősszel elöregedő hajtásaikat, ám minden makacsságuk ellenére, ezek csak nyomai az ősi kertnek, az ide ültetett virágoknak, mivel az egész kertben a mezei virágok terjedtek el. A valamikori gredicei kert ösvényein és zugaiban színek leskelődnek, győzedelmeskedve a terjedő vadságon és gazdagon tarkálló közönséges tüskés bokrokon. Ám még mindig áll a kastély előtti gyep közepén az öreg hársfa, mivel még nem bírt teljesen elbánni az idő vasfoga ezzel az ősi és messzire nyúló gredicei együttessel. És nem is fog, amíg még mindig kikandikál az ősi tetőzet a koros lombok közül, mely árnyékot vet nappal és éjszaka sötét mázzal vonja be, a megroggyant falakat. Amíg még megcsillannak a tető fölött magasodó, fából készült tornyocska bádoglemezei az olajos éjben, amíg összesúgnak és nyöszörögnek a megfeketedett tölgyfa ajtók, amíg becsapódnak az ablakok, amíg megnyikordul a padló és amíg hallgat a nyikorgó öregóra számaira az idő és az órák”. A gredicei, egyszintes, késő barokk-klasszicista kastélyról számos fénykép, leírás és építészeti alaprajz maradt fenn. A kastély alaprajzilag, hosszúkás, szabályos téglalap alakú volt. Az északi, főhomlokzatán, tizenegy ablaktengely és két bejárat volt. A földszintet, vízszintes, stilizált, rusztikus szalagokkal tagolták, az emeletet változó ritmusú ablakok és a szemcsés felületek. A fő, déli homlokzatot, hét ablaktengellyel, egy középre állított, háromszög záródású oromfallal és erkéllyel hangsúlyozták, mely a központi nagy terem mélységéből ugrott ki. A kastélynak volt egy kis házi kápolnája is, amit egy beépített szekrényből alakítottak ki, a lépcsőház kicsiny előterének végében.

Jeszenice (Jesenica)

Frangepán-várkastély: Jesenicában egy nagyon későn keletkezett váracska található: először 1544-ben említették meg, nem sokkal ez után a határorvidéki katonaság tulajdonába került. Benne, 1588-ban, 40 ember volt. Ám a Frangepánok a várat, továbbra is a saját tulajdonuknak tekintették. A későbbiekben tisztségviselők tartózkodtak itt, jelenleg egy iskolát helyeztek el benne. A kicsiny váracska egy épületből áll, melynek két sarkához egy-egy kör alakú tornyot építettek hozzá, valamint a várudvar falának az egyik sarkán található a harmadik kör alakú torony.

Kistábor (Maly Tabor)

Rátkay-kastély: Kis Tábor, a várkastélyból kastéllyá átépítettek kastélyok legszebb példája. Itt sohasem volt igazi középkori vár, csak erődített   refigium, ahol soha sem gondoltak komolyan valamiféle háborúra. A valamikori zárt, négyszárnyú, belső udvaros várkastélyból mára két szárny, három hengeres saroktorony és a kapuvédő építmény maradványai maradtak fenn. A kastély keleti szárnyának meghosszabbítását, utólag építették hozzá az északi saroktoronyhoz. A külső homlokzatokon is jelentős változtatásokat hajtottak végre. Az udvari homlokzatot, a földszinten, árkádos folyosóval lazították fel, amit mára részben befalaztak. Az egyik saroktornyon fönnmaradt egy 17. századi kotábla. A kastély II. kategóriájú műemlékek csoportjába tartozik. Kis Tábor kastélya mellett soha sem keletkezett történeti park. Az 1861-es, régi kataszteri térképen megfigyelhető, hogy a kastélytól nyugatra lévő kert nagysága kb. 1200 m2 volt, míg az épület körüli további területen legelő volt. A 19. század vége felé, közvetlenül a kastély melletti területre fákat telepítettek, de minden fajta park koncepció nélkül. Mára csak néhány fa maradt belőle. A régi okiratok Kis Tábort előbb említik Nagy Tábornál (Veliki Tabor). A tulajdonosa 1497-ben Corvin János volt. Röviddel a halála után Brandenburgi György tulajdonába került, aki 1524-ben eladta Rátkay László grófnak. A Rátkayak tulajdonában 1793-ig maradt, amikor is a család kihalt. Kis Tábort, Wintershoffen József báró örökölte, mint az utolsó Rátkay unokaöccse, ezután házasság útján a Jellasics családé, majd báró Kavanaghé, akinek az utódai a II. világháborúig meg is tartják a kastélyt. Az utóbbi évtizedekben változó tulajdonosai voltak a kastélynak. Kis Tábort a Rátkayak 269. évig birtokolták. Ez a Horvátország valamikori legtekintélyesebb családja, egész időn át, Nagy Tábort, Miljenát, Nagy Horvátit (Velika Hrvatska) és Jurketinecet is birtokolta. A Rátkay család vagyona feletti rendelkezést, 1793-ban a magyar kamara foglalta el.

Klokovec

Ozsegovich-kastély: Egy kilométerre Krapinskih Toplicától nyugatra, található Klokovec kastélyának egyszintes, szabályos téglalap alaprajzú,   klasszicista épülete, melynek déli, főhomlokzata a kastélypark és az alatta lévő völgy felé fordul. Az egyszerű, hét ablaktengelyes északi homlokzatát, sekély mélységű vakárkádok és egy szintek közti osztókoszorú díszíti. A déli homlokzata, egy hangsúlyos középső rizalittal gazdagabb, amit egy háromszögletű, címeres attikával zártak le és, amelynek erkélyét négy akantusz mintázatú, S alakú, volutás konzol hordozza. A történeti park a kastély déli homlokzata előtt található, a Kostelina patak völgye feletti domb déli lejtőin. A területe meglehetősen kicsi, csak 0,5 hektár, minden különösebb jellegzetesség nélkül. A park által övezve, pont a kastély déli homlokzata előtt, annak tengelyében, egy négy mezőre osztott konyhakertet helyeztek el. Tekintettel a konyhakert klasszicizáló tér kialakítására, esztétikai szerepet is magába foglalhatott úgy, hogy hellyel-közzel hiányoztak a talaj közeli díszvirágok. A parkban cserjék, kökényszilvák (glediciák), hársak, vadgesztenyék, amerikai fenyők, jegenyék, gyertyánok és más faféleségek nőttek. A park mára lepusztult, az ösvények eltűntek, a fák gondozatlanok. A park megalapításának ideje ismeretlen, de egyes fák öregsége alapján megállapítható, hogy a 19. század közepén keletkezhetett, de mindenképpen, 1861 előtt. A kastély valaha, nemes Ozsegovich-Barlabaseváci Gusztáv (Ožegovic—Barlabaševacki), az ismert illírista, a Bélát birtokló, Ozsegovich Metel báró testvérének a tulajdonában volt. 1848-ban, a klokoveci birtokhoz, harminc falu tartozott. A kastélyt, nemes Friedberg Gusztáv és Metel örökölték meg, akik, 1926-ban a jószágot, Miletich Gyurinak, a királyi szék, hét főből álló békéltető tanácsának tagjának adták el. A II. világháború után, a kastély földszintjét, vendéglátási céllal alakították át. Jelenleg a kastély lakóházként, nagyon lepusztult állapotban van. A horvát műemléki katalógus, harmadik kategóriájába tartozik. A SHR Köztársasági természetvédelmi hivatala, a parkot, kertkulturális műemlékként nyilvánította védetté. A zágrábi Regionális műemlékvédelmi hivatala, a kastély közvetlen környezetét védette le. A védett terület, mind kettőt figyelembe véve, 4,3 hektár , ami sokkal nagyobb, magánál a parknál.

Krusljevo Selo

Kanizsay-kúria:

Máriabeszterce (Marija Bistrica)

Hellenbach-kastély: Marija Bisztrica településétől nem messze, a Bisztricából Zalatar felé vezető út mentén, található az a tekintetek elől egy parkban rejtőző kastély, melyben Hellenbach Gizella bárónő és családja él. Ez a kastély egyik azon kisszámú horvátországi és zagorjei kastélyoknak, melyben sikerült az életet folyamatosan fenntartani és megőrizni az enteriőrjét olyannak, amilyen az, az utóbbi egy évszázadban volt. A máriabesztercei kastély, egy földszintes, klasszicista épület, egy portikusszal a fő, nyugati homlokzatán. Egyszerű, de elegáns, klasszicista koncepciójú homlokzatai vannak, az alaprajza is célszerűen szervezett, ezért ez a kastély, Horvátország legszebb és legérdekesebb kastélyai, közé tartozik. Ezt mutatja az is, hogy horvát műemlék katalógus magasabb, I/0 kategóriájába tartozik. A kastély alaprajza négyzetes, oldalanként 23 méterrel. Az alaprajz közepéből emelkedik ki, a két emelet magas, bazilikális megvilágítású, központi nagyterem. A középső nagy terem köré fűzték fel a további helyiségeket. A kastély főtengelye kelet-nyugati irányba esik, mely a keleti bejárattal és egy nyolcszögletű előcsarnokkal kezdődik, majd elér a központi, szabályos téglalap alakú nagyteremig, ahonnan a kastély főszalonjába megy át, hogy aztán egy panorámás terasszal záruljon nyugaton. A kastély körüli park, a kastély felépítése után, kb. a 19. század közepén jött létre. A klasszicista koncepció, megfigyelhető a park területének szimmetrikus kialakításából. A főútról, három ösvény vezetett a kastélyig. A kastély bejárata az ellenkező, keleti oldalon volt. A kastélyhoz vezető kocsiút, a park déli oldalán haladt el, elválasztva a parkot a gazdasági épületegyüttestől. A park, kb. 1,4 hektár nagyságú volt. A főút és a három ösvény közül az egyik mellett, egy-egy fasor állt melyek mára eltűntek. Az 1924-es kataszteri térképen megfigyelhető a park koncepciójának a megváltozása. Eltűnt a kastélyhoz felvezető hármas ösvény, akárcsak a kocsiút délről. A későbbiekben egy új, felvezető kocsi-, gyalogutat létesítettek a kastélytól északra, mely valójában egy kissé kanyargós ösvény volt, ahogy azt a terep hajlatai engedték. A parkot ekkoriban kelet felé kibővítették és belefoglalták az addig gazdasági terület és a kert egyes részeit is. A park átalakításának pontos időpontja nem ismert, de biztos, hogy az, 1860. és 1924. közé esett. A parkban jelenleg, csak néhány fa emelkedik ki a külső megjelenésével és öregségével: egy hársfa, egy vörös bükkfa, pár vadgesztenye, platánfa és néhány borókabokor csoportosulás. Marija Bisztricát, 1786. körül, gróf Sermage Péter birtokolta, aki a birtokot, első feleségétől, Keglevich Jozefa grófnőtől örökölte. A későbbiekben a busáni Jellasicsok tulajdona lett. Báró Hellenbach Lázár és Jellasics Klotild házasság révén, 1851-ben, Marija Bisztrica, a Hellenbach bárok tulajdona lett, mely család jelenleg is a kastélyban lakik.

Markusbrijeg

Keglevich-kastély: Jobbra az Ivánscsica hegység felé, egy puskalövésnyi távolságra a főút mellett, egy arisztokratikusan tökéletes főúrilak, egy büszkén sárgálló kastély található, egy széltől védett, hegy aljában, békés nyugalomban és intimitásban, a mozdulatlan fenyők között. Ez Lobor, a Keglevichek ősi otthona. Így írt erről a kastélyról, A. G. Matoš, a Lobor körül (Oko Lobora) című elbeszélésében. Csak harminc méterrel keletebbre a kastélytól folyik egy patak „sárga kankalinok és kék mályvák között”, amely mögött kezdődnek az Ivánscsica hegység erdős lejtői. Az egyik közeli hegyen találhatóak meg, a középkori Lobor várának romjai, melyet 1259-ben említettek meg, amikor is Mária királynő odaadományozta egy bizonyos Puchynin fiainak. A későbbiekben egyéb urak váltották egymást benne – a Cillei hercegek, Vitovác János, Székely Jakab, majd 1504-ben Beriszlói Ferenc tulajdona lett, végezetül, Keglevich Péteré, aki, 1537-től, 1542-ig horvát bán volt. A Keglevichek felhagyván középkori várukat, a 16. század végén, vagy a 17. század elején, a Zlatartól északnyugatra eső síkságon felemeltették kora barokk kastélyukat, Lobort. A nagy kiterjedésű, háromszintes kastély, négy eltérő magasságú szárnyával, egy szabályos téglalap alakú belső udvart zár körbe. Az északi szárnya a 17. századból ered, amivel a kastély legrégebbi részét képezi. A főhomlokzati (déli) és a nyugati szárnyakat, a 18. században, de nem 1760. után építették hozzá. A kémények, 1770-es és 1776-os feliratai, a kastély nagyobb arányú átépítésére emlékeztetnek. A fő (déli) szárny, a tizenkét ablaktengellyel, az érett barokk jellegzetességeit hordozza, jellegzetes földszinti rusztikával, pilaszteres rizalittal, gazdagon dekorált jón, fél oszlopfőkkel és girlandokkal. A bejárat feletti erkélyt hordozó négy pár oszlopot, a klasszicizmus korában kapta. Az északi és a keleti szárny udvari homlokzatait, toszkán oszlopos, árkádfolyosókkal lazították fel. A kastély keleti szárnyán található, a Szt. Háromság, amit a kétszintes szárnyhoz csatlakoztatva, a 19. században építettek hozzá. A kápolnát, egy fából készített, megfeketedett tornyocska zárja, „fekete, mint egy koldulórendi barát”, ahogy azt Matoš állítja. A kápolna tornyocskája, „a teljesen francia, vagy florentini szabású ruhába öltözött horvát főurak kalapjára” emlékeztette. A kápolna boltozatát figurális ábrázolással festették ki. Az apszisa, festett építészeti elemekkel ellátott oltárral rendelkezik. A mitológiai tartalmú freskók, megszokottak voltak a 18. századi kastélyokban. A palota emeletének, központi nagytermében is maradt fenn ilyen falfestmény, egy négyesfogatú harci szekér, férfiakkal a kocsijában. A kastély melletti valamikori park, már nincs meg. A legrégebbi térképi ábrázolásként, az 1860-as kataszteri térképen jelent meg. A kastély eddigre, mát több mint 250 éve létezett, ami arra a feltételezésre utalhat, hogy a parknak is sokkal régebbinek kellett lennie. A kataszteri térkép szerint, a kert a kastélytól délkeletre volt, ami szintén a régiségére utal. A fo- és a mellékösvények szabályos geometrikus tagozódása, a körítő fal megléte, akárcsak a Matoš által említett temetőkert cintermi fala, azt a gondolatot idézi fel, hogy itt egy olyan kora barokk kertről van szó, mint amilyenhez már Klenovnikban is szerencsénk volt, ami az eredeti, középkori-reneszánsz kertsémának megfelelő területen fekszik. A kastély déli homlokzata előtti parkot, két 30x30 méteres négyzetből, a főhomlokzat központi tengelyének megfelelő szimmetrikus elhelyezéssel alakították ki. A mellékösvényekkel további négy kisebb négyzetes mezőre osztott négyzeteket, széles bejárati ösvénnyel választották el. A park területének hátsó részére, szimmetrikusan a kastély mindkét oldalára, egy-egy pálmaházat tettek. Ez esetben egy klasszicizmus kori, de mindenképpen 1860 előtti térkialakításról van szó. Az egész klasszicista kompozícióból, csak a bejárat erkélye maradt fenn. A pálmaházak eltűntek. Matoš, 1907-ben még látta őket, de összetörve. Még a 20. század eleji fényképeken is látszódtak. A klasszicista, talaj közeli parkot a későbbiekben egy romantizáló kertté alakították át, ami Matošt is kielégítette, de ezt mi már nem élhettük meg, mivel a kert mára teljesen elpusztult. Matoš megemlített egy félkör alakú ösvényt is, de „padok és az összetört, fölöslegessé vált szobrok nélkül”. A 19. század végén, a kastély köré cserjéket ültettek, melyeket 1905. után, az új tulajdonos kivágatott, a kertet és a parkot pedig felszántatta. Keglevich Oszkár gróf, ennek a valaha dicső, horvát családnak az utolsó leszármazottja, 1905-ben eladta lobori kastélyát és a többi Varasd vármegyei birtokát, majd átköltözött Zágrábba és ott is halt meg. A kastélyt valamiféle zsidók vették meg, akik tovább is adták. Az új tulajdonosok felparcelláztatták a birtokot és a helyi parasztoknak, adogatták el. 1921-ben, a kastélyban, orosz emigráns orvosok laktak. A kastélyban ezután egy kórház volt, majd évekig üresen állt. Az akkori tulajdonosa, Kovacsich István, tervezte a lebontását és építőanyagként való kiárusítását, miután nem kapott elegendő pénzt a kastélyért. A vásárlók között megjelent az állam is, mely csendőrkaszárnyává akarta átalakítatni a kastélyt, de Kovacsich sokat kért érte. Jelenleg a kastélyban öregek és magatehetetlen emberek otthona van. A kastély jelenleg a horvát műemlékek jegyzékének magasabb, O/I. kategóriájába tartozik.

Miljana

Rátkay-kastély: Ha a horvátországi Zagorje legfestőibb kastélyát akarjuk megkeresni, akkor az, kétségtelenül, egy ősi   nemesi család, a Rátkayak, miljanai kastélya lenne. A kastély a Rátkay család székhelyétől, Nagy Tábortól nem messze, a közeli Sutla folyó egy dombján, tíz kilométerrel északabbra Kumrovectol található. A kastély építése majd három évszázadon keresztül tartott. Az építése folyamán gyakran változtattak az építési koncepcióján és művészeti stílusán, ami az építőinek köszönhetoen rajta is hagyta a nyomait a kastélyon, melyeket olykor elég nehéz elkülöníteni és datálni. A kastély, koncepcionálisan egy négyszárnyú épület, belső udvarral, amit egyenetlen magasságú és szélességű szárnyak fognak közre. A 17. század kezdetétől, a 19. század közepéig, amikor végül is befejezték az építkezéseket, a kastélyt jó néhányszor bővítették, átalakították, míg oda nem jutottak, hogy a fejlődésének és átalakulásának fázisaiból, ma is jó párat meg lehet figyelni. A kastély építését, 1597. és 1603. között kezdték meg. Az akkoriban szokásos reneszánsz koncepciójú, négyszárnyasnak elképzelt kastélyból, csak a hegy lejtőjét lezáró északi szárnyat valósították meg. Míg a külső homlokzatok egyszerűek, csak az ablaknyílások ritmizálják, addig a belső, udvari homlokzaton, árkádos folyosók nyílnak, mind a földszinten, mind az emeleten. A 17. században, nyugatról egy oldalsó szárnyat építettek hozzá, folytatva az eredeti mintázatot, hasonló tartalmú helyiségekkel és építészeti motívumokkal, mint ami, a már elkészült északi szárnyon megvolt, de csak négy árkádnyílásnyi hosszan. A következő lépés az volt, hogy felépítették a tört kövekből készült kerítésfalat, mellyel egy szabályos téglalap alakú udvart alakítottak ki. Ezután néhány kisebb építészeti beavatkozás következett, melyek közül a legjelentősebb a két bővítés volt: meghosszabbították a nyugati szárnyat észak felé és szociális helyiséget építettek a az első emelethez, a nyugati homlokzaton. Ezek a szociális helyiségek, ez idáig az egyetlen 19. századi példák, a horvátországi Zagorje területén. A szociális helyiségeket, két önálló szabályos téglalap alakú alépítményre helyezték, melyek a nyugati homlokzaton, kiugró rizalitokat képeznek, hangsúlyos plasztikusságot adva a barokk homlokzatnak. A miljanai kastély a végleges kinézetét, a déli homlokfal szárnyának felépítésével kapta meg. A homlokzat tengelyében, a korábbi kerítéskapu helyén, egy hatalmas kapu található. A kapu feletti tetőzetből, egy látványos, órával ellátott tornyocska emelkedik ki. Az alacsony déli szárnyból, pont az északi szárny árkádjaira és tetőzetére lehet látni, ami megnöveli, és plasztikusabbá teszi az udvar együttesét, teljessé teszi a kastély képét, különösen, ha messzebbről nézzük. A déli homlokzati szárnyat, valószínűleg a 18. század közepén építették fel. Az évek folyamán, sok építészeti beavatkozás történt a kastélyon, amiről a kastély számos helyén fellelhető, évszámos feliratok tanúskodnak. Így gravírozták be az 1746-os évszámot a tornyocska harangjába, illetve vésték a kastély északi szárnyának zárókövébe, az 1758-as évszámos feliratot a kút koronázatába. A déli szárny felépítésével, még a Rátkayak idejében, fejezték be Miljana kiépítését. A 19. században, amikor a kastélynak gyakran változtak a tulajdonosai, csak kisebb építészetileg nem különösen jelentősebb változtatásokat hajtottak végre. 1849 körül, a nyugati szárny homlokzatának legdélibb árkádját elfalazták, és egy kápolnává alakították át. A nyugati szárny és a déli homlokzati szárny közti kerítés helyére, egy földszintes, négy ablaknyílásával nyugatra néző épületet építettek. A szerteágazó épített tereken kívül, meseszerűséget és különlegességet adnak a kastélynak a festett homlokzatok is. A kastély, a kiépítésének hosszantartó korszakaiban, különbözőképpen volt kifestve, mindig az aktuális divat, stílus és ízlés szerint. A 17. század kezdetén, amikor felépítették az északi szárnyat, fehér volt. A 17. század végén, miután már elkészítették a nyugati szárnyat, Miljanának szürke fázisa lett: világosszürke alapra, szabályos téglalap alakú fehér mezőket festettek. A 18. század első felében, a homlokzatok sötétkékek voltak, a sarkokon és az ablakok körül, fehér medalionok és szabályos téglalap alakú mezők voltak. A mai Miljanát valójában a sötétkék fázisnak megfelelően újították fel. A 18. század második felében, amikor elkészítették a kiugró rizalitokat (szociális helyiségeket) a nyugati homlokzaton, Miljana fehér volt, a sarok kváderek és az ablakkeretezések okkersárgák. A 19. században Miljanát jó néhányszor és mindig különbözőképpen festették át. Leggyakrabban és leghosszabban fehér volt, egészen a legutolsó, a 20. század nyolcvanas éveiben végrehajtott felújításáig. Miljanának nem csak a homlokzatai voltak festettek, hanem a belső terei is. A kastély szalonjaiban, mind tartalmukban, mind minőségükben, értékes festmények találhatók a horvát rokokó korából. Horvátországban ez a legteljesebb ciklus e gáláns évszázadból, ami egy bizonyos A. Lerchingernek tudható be. A falak festményein és az ablakok spalettáin mitológiai témákat jelenítettek meg, továbbá pasztorális ábrázolásokat és csintalan jeleneteket, horvátországi Zagorje, 18. század második felei birtokosainak életéből. A kastély berendezéséből, különösen értékesek a rokokó cserépkályhák. A kastély körüli kicsiny kert a 19. század végén keletkezett. Ebből a kertből mára csak néhány fa maradt. A nyugati homlokzat előtti fennsíkon találhatóak annak valamikori kertnek a maradványai, amit a kataszteri térképre is berajzoltak. A park akkoriban még nem állt. De még 1886-ban sem létezett, amikor a régi klanjaci telekkönyvbe, bevezették a kataszteri részeket. Rátkay József Iván, a család utolsó tagjának, 1793-as halála után, Miljanának gyakran változtak a tulajdonosai. Egy ideig királyi irányítás alatt állt. 1852-ben, a kastélyt, nemes Kuhtich Antal vette meg, unokaöccse, nemes Kuhtich Lajos részére, aki Orsich Ernesztina grófnőt vette feleségül. 1890 körül a kastélyt a Jäger család vette meg, akiknek a tulajdonában, 1980-ig volt, amikor is a tulajdonosa, dr. Franjo Kajfež lett, aki felújítatta a kastélyt és lehetővé tette a látogatók számára a megtekintését, valamint egy kiállítást is nyitott a kastélyban. Miljana ma, a horvátországi Zagorje egy kikerülhetetlen turisztikai pontja.

Mirkovec

Mirkóczy-Bedekovich-kastély: Mirkovec nemesi jószága a nevét, arról a kihalt Mirkóczy családról kapta, akik ezt a birtokot a 16-tól a 17. századig bírták. A hagyomány szerint, Mirkovec, a Cillei grófok vadászkastélya volt, ami nem bizonyított és kevés a valószínűsége, hogy a kastély ilyen régi eredetű lenne. Mirkovec egy időben a Spicskó (Špicko) és a Skaric (Škaric) családhoz tartozott, a 18. században egy ősi zagorjei családé, a bedekovici kastélyt bíró, Bedekovichoké volt. Mirkovecet 1892-ben, Vranyczany-Dobrinovics Ernő vette meg, akinek a családja, a 19. század végén, jó néhány kastélyt megvett a horvátországi Zagorje térségében. Mirkovec utolsó tulajdonosai, a Hallék és a Bergerek voltak. A II. világháború után, a kastélyt különböző célokra hasznosították, jelenleg szociális intézet működik benne, ápolásra szoruló felnőtt személyek részére. A kastély, a horvát műemlékjegyzék, első kategóriájú műemléke. A kastély legrégebbi része, a keleti oldalszárny, ami egy régi, 17. századi kúriának a maradéka, még a Mirkóczyak korából. Ez egy szabályos téglalap alaprajzú, egyszerű külső homlokzatú, védelmi berendezésekkel felszerelt épület volt, amiről a helyenként felállított lőrések tanúskodnak. A többi helyiséggel szemben, egyedül az emeleti nagyterem nem volt dongaboltozattal boltozva, hanem a máig jó állapotban fennmaradt fatáblákkal fedték be. A kastély régi részének ajtaja fölött, az 1644-es felirat található. A 18. században, a kastélyt két szárnnyal bővítették, egy a homlokzatán nyolc ablaktengelyes északi és egy öt ablaktengelyes nyugati oldalszárnnyal. A mirkoveci kastély ilyen módon, egy háromszárnyú kastéllyá vált. Az egyszerű, diszkrét díszítésű, kora barokk külső homlokzatra, a földszint és az első emelet közé, egy osztókoszorút, valamint kőkeretezésű, profilozott ablakkönyöklős ablakokat tettek. A szárnyak homlokzatait még egyszerűbben díszítették, egy excentrikusan elhelyezett, félköríves szemöldökű portállal. A szárnybővítések udvari oldalain, árkádos tornácok nyílnak. A földszinti árkádok íveinek nagyobb a fesztávja és aránylag karcsú, talpával fölfelé fordított, oszlopfejezetű oszlopok hordozzák. Az emeleti homlokzatot, a keresztboltozatú tornác, földszintinél kisebb ívű árkádjai ritmizálják, fölfelé hangsúlyozottan ívelő, tipikusan 18. századi toszkán oszlopokkal. A kastély különböző típusú boltozatai, az idők során megtörtént, különböző építési beavatkozásokról beszélnek. A kastély barokk részében, négytípusú boltozat található: 1 – jellegében 17. századi, háromszögletű dongaboltozat, 2 – törtíves dongaboltozat, 3 – teknőboltozat, 4 – keresztboltozat. Mirkovec rokokó korszakából fennmaradt egy háromméteres, zöld-fehér cserépkályha, amit jelenleg a zágrábi Iparművészeti Múzeumban őriznek. A reliefes kályhacsempéket a pásztorjelenetekkel, a kályha csúcsán lévő pásztorral, a 18. század közepi Felső-Ausztriából hozták. A kocsányos tölgyes és közönséges gyertyánfás parkerdőben rejtőzködő mirkoveci kastélyt, egy völgy fölé húsz méterrel emelkedő domb tetején helyezték el. A park a mai maradványai alapján egy szép és ábrándos park volt, amihez nagyrészt, a terep adottságai járultak hozzá. A hazai faféleségek mellett, a parkban még mindig megtalálhatók, a kaukázusi fenyők, a lawszónia ciprusok, a virzsíniai borókafenyők, a mocsári taxódiumok, de más egyéb egzotikus faféleségek is. A park keletkezésének ideje ismeretlen, de néhány idős és dekoratív faféleség alapján megbecsülhető, hogy a park kb. száz éve, azaz a 19. század végén jött létre. Az 1860-as kataszteri térképre berajzolt, valamint az 1889-es telekkönyvi bejegyzésben megjelenő gyümölcsös, konyhakert és legelő helyén, a Vranyczany-Dobrinovich család egy parkot rendeztetett be, miután a család egyik tagja, 1892-ben Mirkovec tulajdonosa lett. A tájjellegű, és talán részben romantizáló park, magába foglalt egy, a domb tetején lévő tavat, valamint összekapcsolódott az, akkor már idős szomszédos erdővel. A 20. század elején, amikor is a kastély tulajdonosa a Vranyczany család volt, a nyugati oldal szárnyban kialakítottak egy kétkarú lépcsőzetet, mely egy kovácsoltvas, szecessziós korlátot kapott. Az idáig az első emeletre, egy kicsiny lépcső vezetett fel a kastély régi részében. A fent említett család tagjai a későbbiekben, a domb aljában, egy új gazdasági épületet, faiskolát, halastavat készítettek.

Nagyhorváti (Velika Horvatska)

Rátkay-kastély: A hatalmas négyszárnyú, kora barokk kastélyból mára csak a keleti szárny maradt fenn, melyben 1914-től általános iskola található. A kastély dominánsan, egy domb tetején helyezkedik el, ahonnan egyenes rálátás esik a környező vidékre, a Hrvatska, a Sopotnica patak völgyére és a kastélytól nyugatra eső településre. A hagyomány szerint, amire a mai falusiak is emlékeznek, Horváti a „nagy” melléknevet még a török foglalás idején kapta, amikor is, mintegy 25 legénnyel, a legenda szerint, megvédték Horvátit a töröktől. A Nagyhorvátiban véletlenszerűen előtalált régészeti leletek, a településnek a feudális kor előtti meglétéről tanúskodnak. A kastély érintetlen kinézete 1913-ig, vagy 1914-ig maradt fenn, amikor is az egész uradalmat eladták a helyi parasztoknak, akik a kastélyt lerontva, anyagát építési anyagként használták fel. A kastély alaprajzi alakja szabálytalan téglalap volt, belső udvarral és mind a négy szárnyon árkádokkal. A kastély reneszánsz sémák szerint épült, ahogy az Zagorjában a 17. századra szokássá vált. A külső homlokzatok egyszerűek voltak, melyeket szabálytalan ritmusú ablaksorral osztottak ketté. A kastély jellegzetes portikuszos kapuja az északi homlokzaton volt és a gazdasági épületekre nyílott. A gazdasági épületeket már az I. világháború előtti években lebontották. Közülük három istálló volt, egy kádár- és bognárműhely volt, ezeken kívül két halastava is volt. Nagyhorváti 1793-ig tartozott a Rattkayakhoz, miután ez a nemesi család kihalt. Az elkövetkező öt évtizedben változó tulajdonosai voltak. Közöttük volt bribiri és athinai Jankovich Iván és a királyi hatóság is, de egy időben a kastélyt kolostorként használták. A nagyhorváti kastély mellett a 19. század közepén, egy hatalmas, romantizáló jellegzetességeket mutató történeti park volt. Nem tudni, hogy a park mikor keletkezett. A Rattkayak kastélyai mellett soha sem volt nagy park, mindig csak kisebb kert, mely közvetlenül a kastély mellett helyezkedett el, mint pld. Miljanán, Nagy és Kis Táborban. Kevés a valószínűsége annak is, hogy azok a tulajdonosok emeltették volna, akik Nagy Horvátiban, a 19. század elején váltották egymást. Legvalószínűbb, hogy Ottenfels-Gschwind Ferenc báró emeltette 1842. után, amit aztán az 1861-es kataszteri térkép is ábrázolt. A történeti parknak, mely 1861-ben kb. 5 hektárnyi felületet foglalt el, elég szerencsétlen volt a kastéllyal való kapcsolata. A park a kastély három oldalát övezte, míg az északi oldala a gazdasági épületekre volt tájolva. A parknak, a kastélyra irányuló főbejáratán kívül volt még két kapuja a park déli részében is. Északra a parktól egy 0,6 hektár nagyságú gyümölcsös és egy nagy kert volt található, mely 0,68 hektárnyi felületével, hosszan elnyúló szabályos téglalap alakú volt, a közepén egy alléval, mely magában a parkban folytatódott. A parkban volt két, nagyobb kerti építmény is a kataszteri térképre rajzolva, melyek közül az egyik, az északi feltehetően pálmaház lehetett. A park még 1911-ben is megvolt, de már teljesen elvadulva, ahogy azt Ðuro Szabo is megírta. Miután a birtokot 1914-ben eladták a parasztoknak, a parkot felparcellázták és területén szántóföldet alakítottak ki. A növényállomány alapján soha sem volt valami szép park, belőle mára csak néhány magányos fa maradt fenn, melyek közül egy hatalmas platánfa emelhető ki.

Novi Dvori Klanjecki

Erdődy-kastély: Az új kastélyt, Erdődy Tamás gróf (1558-1624), 1603-ban építette fel, amiről a kastély kapuja fölötti felirat is tanúskodik. Erdődy Tamást a horvát bánságra kétszer beszélték rá. Másodszorra a törökellenes harcok éveinek győztes hadvezéreként tért vissza. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Cazinnál 1578-ban, Cserniknél (Cernik) az Ivanicsnál (Ivanic grad) 1586-ban, Monoszlónál (Moslavina) 1591-ben lezajlott csatáknál, továbbá az 1593-ban a Sziszeknél (Sisek) a törökre kényszeríttet csatában, amivel megakadályozta Zágráb elleni támadásukat. Ettől a gyozelemtől egész Európa visszhangzott, mivel az addig offenzívában lévő törökök defenzívába szorultak. II. Rudolf király 1607-ben Erdődy Tamást kinevezte örökös Varasd vármegyei főispánnak. A kastélyt egy nagyobb dombra emelték, ahonnan egyenes rálátás esett a Sutl folyó völgyére, a klanjaci hegységtol öt kilométerrel messzebbre lévő déli, Bizelji hegység lankáira. Megalapítására a reneszánsz elvek szerint került sor, négy szárnnyal, belső udvarral és hengeres tornyokkal a sarkokon. Soha sem fejezték be. A belső udvart három elegáns, árkádos de eltérő szárny zárta le, a déli szárny helyett egy falat emeltek. A kastélynak a 18. században, az átépítések következtében jelentősen változott a kinézete. A kastély nyugati szárnyában még a barokk korban, Erdődy Miklós emeltette a Xavéri Szt. Ferenc kápolnát, amit térhatású falképekkel díszítettek. A harangtornyot 1812-ben emelték. A klanjaci Új Kastély jelentős helyet foglal el a zagorjai kastélyok történetében. A kastélynak a még reneszánsz elképzeléseket mutató, függőlegesen tagolt homlokzata már a kora barokkot célozta meg, mely Horvat Andela szerint a bécsi kultúrkörökben, az 1610-es években jelent meg. Az excentrikus kora barokk homlokzaton, de felvezető allé nélkül, található meg a kastély főbejárata, aminek a kivitelezése lombard hatásokat mutat. A nyomott ívre kialakított kapukeretet, gyémánt motívumokkal és vésett kváderkő mintával díszítették, melynek címeres felső szegélyét, oszlopfők fedőlemezén nyugvó főgerenda módjára (architrav) profilozták, a sarkait virágdísszel díszítették. Érdekes az udvari árkádfolyosónak a padozata is, amit különböző színű kavicsokból kirakott, mozaikkal borítottak, az Erdődyek címerével, vadászjelenetekkel és vad motívumokkal, továbbá az 1813-as kivitelezés dátumával. A kastélytól északra egy gazdasági épületegyüttes volt található, melyből csak két épület maradt fenn, pont a kastély főbejáratával szemben, egy impozáns uradalmi magtár és egy emeletes ház három árkádsorral. A novi dvori uradalmat a 18. században az Erdődy család két ága között felosztották. A Brucknerek voltak a kastély utolsó tulajdonosai. Az Új Kastély, már a 20. század elején elkezdett romosodni, de a II. világháborút még tető alatt élte meg. A klanjaci Új Kastélynak a nyomorúságos állapota a világháború után kezdődött, miután gondoskodás nélkül maradt. A kastély romlását az is elősegítette, hogy a romjait a környékbeliek építési anyagként hasznosították. Romos ma is, de nem az öregsége, hanem a nemtörődésünk miatt. Ahogy lassacskán eltűntek a kastély maradványai úgy tűnt el teljesen a történeti parkja is. Csak a kastély bejárata előtt lévő cserjék maradtak fenn teljességükben, melyet még a 19. század vége felé telepítettek, továbbá a vadgesztenyés allé egy része, a kastélytól északra, a főbejárat tengelyében. Nem tudható, hogy milyen volt a kastély környezetének képe, közvetlenül a felépítése utáni időkben. Az 1861-es kataszteri térkép szerint, a kastély északi homlokzata előtt egy háromágú sétány, volt, ami a barokk elképzelések szerint szervezett külső térre utal. A kataszteri térképen, a kastélytól délre ábrázolt kertek, feltehetően a 17. és 18. századi barokk kert maradványai lehettek. A 19. században fákat telepítettek a kastély köré, de ennek ellenére az Új Kastélynak sohasem volt olyan történeti kertje, melyek más, nagyobb zagorjai kastélyok mellett megszokottak voltak. A klanjeci Új Kastély az Erdődyeken kívül emlékezetes még Mihanovich Antal (Antun Mihanovic) íróról is, aki a „Lijepa naša domovino” kezdetű horvát himnusz szövegét szerezte. Mihanovich Antal néhány évet élt a kastélyban és ott is halt meg 1861-ben.

Oroszlávje (Oroslavje)

Alsó Oroszlávje (Oroslavje Donje): Vojkovich (Vojkffy)-Orsich-kastély: Kevés az olyan település a horvátországi Zagorjében, ahol két kastély is van. Ilyen település például Béla, ahol egyik kastély, a másiknak a végében található, az egyik a 17. századból, a másik a 18. századból, ráadásul mind két kastély ugyan azon családhoz tartozott. Oroszlávjén (Oroslavje), szintén két kastély található, egymástól háromszáz méternyi távolságban. A barokk főkapuk, melyeken át be lehet menni a kastélyparkba, pont a mai település központjának a környékén vannak. A kastélyok nem ugyanazon tulajdonoshoz tartoztak és különböző időben is keletkeztek. A délen elhelyezkedő régebbi kastélyt, Felső Oroszlávjének (Oroslavje gornje) nevezték, mely leégett, és csak a parkja maradt fenn a barokk főbejárattal. Az északabbra található Vojkffy (Vojkovic) kastély volt Alsó Oroszlávje (Oroslavje donje). Alsó Oroszlavje, a Vojkffy-Vojkovic család székhelye volt. Vojkffy Zsigmond építette, a 18. század végén, 1770. és 1790. között. A három szárnyából, melyek alaprajza egy „U” betűt képeznek, az északkeleti volt a főszárny, mely nagyságával is, de tetőzetével is a sokkal kisebb és keskenyebb csatlakozó szárnyak fölé magasodik. A későbbiekben a kastélyhoz egy lóistállót építettek, amit még késobb a kastély oldalszárnyaival kapcsoltak össze, így a kastéllyal együtt egy zárt udvart alakítottak ki. Az alsóoroszlavjei kastély újat jelentett, az addigi barokk sémák szerint készült zagorjei kastélyokhoz képest. A horvátországi Zagorje kora barokk és barokk kastélyainál megszokott, udvari homlokzatokon lévő árkádos folyosók helyett, e késő barokk kastélyban, a folyosó, a főszárny alapjának hosszában jelent meg, ami módot adott arra, hogy a folyosó mind két oldalára helyiségeket építsenek. A földszint fő motívumát egy előcsarnok jelenti, melyen át az udvarra lehet kijutni. A lépcsőház, mely szintén az előcsarnokból indul, egy hatalmas előtérbe, tehát a kastély első emeleti nagytermébe vezet. A kastély fő helyiségeit, a külső homlokzatra tájolták. Az épület belsejében, jó néhány típusú boltozat található. A földszinten dongaboltozatok vannak, cseh boltozatok a folyosókon és az előcsarnokban, míg az első emeleti szobákban teknőboltozatok vannak. A kastély a horvát műemlék katalógus, első kategóriájú műemléke. Pillanatnyilag egészségügyi állomás és lakások találhatók benne. A kastély homlokzata késő barokk, klasszicista jellegzetességeket hordoz. A földszint homlokzati plasztikái, vízszintes szalagokat, stilizált rusztikát képeznek, az emelet ritmusát, a pilaszterek és az ablakkeretek adják meg. A főhomlokzat tizenegy ablaktengelyét sekély rizalittal emelték ki, melyek háromszögletes oromzattal záródnak, a földszintet, egy reprezentatív portál díszíti. A homlokzatok felülete egyszerű, csak egy szintek közti osztókoszorúval és az ablaknyílások egyszeru keretezésével díszítettek. Az első emelet nagytermének (palatium) boltozatát, allegorikus tartalmú, 18. század végi, falfestményekkel festették ki. A térhatású, építészeti-alakos kompozíciók belső szélére, balusztrádokat, enyhén felhős eget, felismerhető görög-római isteneket és hősöket festettek, melyek között, Merkúr szárnyal. Az emelet többi szobájának és folyosójának a falfestményei, a 19. században keletkeztek. A nagyteremben utolsóként, máig fennmaradt egy késő barokk-klasszicista, cserépkályha, virágdíszekkel és gyümölcsös kacsokkal. Annak ellenére, hogy a mai park területén jellegzetesen tájjellegű park van, a történeti források, az alsóoroszlavjei kastély körül, barokk-klasszicista kertépítészeti elemekkel rendelkező parkra figyelmeztetnek. A kastély melletti kert, valószínűleg a 18. század végén jött létre, hogy hogyan nézett ki a 19. század második felében, az a régi kataszteri térképen látható. A kastélyhoz ekkoriban egy 230 méter hosszú fasor vezetett, a déli homlokzata elott egy dekoratív, parterre kert volt. A park délnyugat felé, egy már létező erdőig tartott. Balra a felvezető allétól, a díszkerttől délebbre, egy tágas rét volt található, melynek helyén, ma egy labdarúgópálya van. Az 1885-ös átalakításkor, a parkot kibővítették és tájjellegű-romantizáló kertarchitektúrát kapott. Megváltoztatták az alaprajzi kompozícióját is, a merev barokk allé lágyabb lett, így alkalmazkodva a modern parképítészeti koncepciókhoz. Az így kialakított park, kisebb változtatásokkal, a mai napig fennmaradt, ám számos berendezési tárggyal szegényebben, lepusztítva, egy labdarúgópályává silányítva, individualista lakóépületekkel és egy az allén áthaladó kocsiúttal. A parkba bemenni egy pompás és nagyon szép barokk portálon keresztül lehet, mely délre irányul, a látványt, az oroszlavjei főút zárja. A kastély keleti homlokzata előtt, két, 18. századi, barokk kőszobor található. Horvátországban ritkák az ilyen mitológiai alakokat ábrázoló, barokk szobrok. A virágok istennője Flóra és a Szatír, a felsőoroszlavjei kastély előtti kertben voltak megtalálhatók, Alsó Oroszlavjére, valószínűleg a két világháború között szállították, amikor Milan Prpic gyáriparos birtokolta mind két kastélyt. A számos tűlevelű és lombhullató, honi és betelepített faféleség mellett, a parkban még nagyobb számban találhatók, a külön kertformázásra nevelt szomorú faféleségek, mint pl. szomorú gyertyán, szomorú bükk, szomorú kőris és szomorú szofor. Az értékes flórán kívül, a park értékes faunával is bír. A parkban, 1980-tól 1983-ig, 37-féle madarat jegyeztek fel, melyek fészküket, az alsóoroszlavjei park fáinak ágai közé rakták.

Felső Oroszlávje (Oroslavje Gornje): Csikulin-Sermage-kastély: Az 1573-as parasztfelkelés idején, Oroszlavjében még nem volt kastély. Akkoriban, legvalószínűbben, itt csak egy majorság, vagy csak egy kúria volt. Máig nem tudjuk, hogy ki építette a felsőoroszlavjei kastélyt és mikor. Az építtetője valójában Csikulin Gyula (1580-1634) lehetett, aki számos fontos családi okiratot, épp Oroszlavjében adott ki. A Csikulin család utolsó férfi tagjának, Iván Ferencnek, az 1746-os halála után, unokanővére, Sermage grófnő, született Moscon Julianna, kilenc éven át, támasztott bírósági pereket az örökség körül. Ennek okán, 1746-ban, összeírták a javait és így az oroszlavjei kastélyt is felleltározták. A kastélynak egyszerű homlokzata, négyszög alakú, zárt udvaros alaprajza volt, kör alakú tornyokkal a sarkain. Ez egy tipikus és Zagorjében gyakran látható, kora barokk sémára készült kastély volt. Az udvari homlokzatok mellett, egy folyosó vezetett el, ahonnan a kastély helyiségekbe lehetett bemenni, melyek ablakai a külső homlokzatokon voltak. A nagyterem, a délnyugati homlokzat közepén helyezkedett el, mely egy folyosó szélességgel volt szélesebb a többi helyiségnél és a főhomlokzat rizaltjáig terjedt ki. A lakóhelyiségek az emeleten, a háztartási-gazdasági helyiségek, a pince és a felhagyott házi kápolna a földszinten voltak. Az emeleten tizenöt szoba, három „kamara” és két másik szoba volt a birtokos cselédei számára. A kastélyban, 1746-ban, 47 szék és karosszék, 23 különböző méretű és alakú asztal, több aránylag kicsiny szekrény volt, mivel az öltözeteket és a ruhákat, beépített szekrényekben és ládákban helyezték el, továbbá néhány 18. századi íróasztal (szekretár), perzsaszőnyegek, három tükör, három óra és mintegy 502 kép a falakon, amiből 422 rézmetszet, 13 portré volt, valamint számos apróbb berendezési tárgy. Sermage Julianna, 1755-ben kapta meg Felső Oroszlavjét peres úton, ami ettől kezdve a tehetős és gazdag Sermage családhoz tartozott. A kastélyt ekkor alapjaiban átrendezték és gazdagon, barokk építészeti elemekkel, díszítésekkel látták el, azaz a kastélyt olyan reprezentatív épületté alakították át, ami megfelelt a Sermage grófok státuszának és tekintélyének. A kastély ez alkalommal kapta meg a fő, délnyugati homlokzatán lévő, barokk, központi rizalitját, mely az óratornyos oromzatával, a magas tetőzet felé emelkedett. A felsőoroszlavjei kastély a Sermage grófoknak csak az egyik kastélya volt, amit a szokásos zsindely helyett, cseréppel fedtek be. A kastély belsejét stukatúrdíszekkel és falfestményekkel díszítették. Mielőtt a kastély leégett volna, még voltak olyan freskói is, a bal oldali torony ablakfülkéjében és a lépcsőház mennyezetének végében, melyek Vulkánt, Merkúrt, Marsot és Neptunt ábrázolták, a freskók sarkaiban virágos kosarak voltak megtalálhatók. Kétszáz méterrel a kastély fő, délnyugati homlokzata előtt, pont a kastély tengelyében volt a park bejárata és a felvezető út, amit egy hatalmas barokk portállal és szép kialakítású kovácsoltvas kapuszárnyakkal jeleztek. A barokk kastélyhoz és reprezentatív homlokzatához illesztették a kastély előtti dekoratív, perterrés kertet, mely a bejárati portálig ért. Ennek a kertnek Sermage-kori kinézete nem ismert. Az 1902-es fényképeken látható kert, Vranyczany Lajos korabeli. A park számos építészeti tartamú berendezésben és legkülönfélébb növényfajtákban bővelkedik, ahogy az a 19. század végi és 20. század eleji, késő romantizáló és historizáló kertépítészetben szokásos volt. A parkba, a Vranyczanyak életében vitték be az oroszlánfejes padokat, a szökokutat, a szobrokat, a kő és a kerámia vázákat, az „antik” maradványokat, stb. A kertnek a kastélyhoz közelebb eső részén, Flóra és egy Szatír barokk szobrai voltak megtalálhatók, melyeket a későbbiekben, a tulajdonossal együtt, Alsó Oroszlávjébe költöztettek át. Ennek a kertnek az északi szegélyénél volt egy pálmaház és néhány gazdasági épület, amit már a Sermagok idejében is megemlítettek. A kastélytól északkeleti irányban, részben lejtős részben sík terepen, Vranyczany-Dobrinovich Lajos egy romantizáló, historizáló ihletésű parkot emeltetett, tipikusan annak a kor parkjainak a szellemében. Volt itt: egy tavacska szigettel, fehér fából készült hidacskával, fehér fából készült kerítések, Flóra istenasszony temploma, fürdő, kőből készült bábos korlátok, kilátók és lépcsok, barlangok és egyéb építészeti tárgyak és berendezések. A parkban, a 20. század elején, számos nyírfa, borókabokor, katalpa, galagonyafa, fenyofa, tölgyfa, topolya, sokszínű sövény, ampelopsis, nyárfa, szomorúfűz és még sok más fa- és cserjefajta volt megtalálható. A kastély északkeleti homlokzatának teraszairól, impresszív látvány nyílt a parkra, a környező vidék rétjeire, a pálmaházra és a háttérben húzódó dombokra. A kastély északi homlokzata mellett, a tájjellegű parkból, a fennsíkra vezető lépcsősor tengelyében, ahol a kastély és a parterre kert volt megtalálható, állt egy hatalmas oszlop, egy kiterjesztett szárnyú sassal a csúcsán, mely jelenleg Oroszlávje főterén található. Jelenleg a kastély helyett, ugyanazon a helyen egy iparcsarnok áll. A tájjellegű parkot a tavacskával már csak a fényképeken nézhetjük meg. Az esetlegesen idelátogató, csak a fűvel benőtt építészeti maradványok mellett gondolkodhat el a képzeletében. A bejárat körüli parterre kert, annak ellenére, hogy a két világháború között részben felújították, meglehetősen lepusztult, és csak távolról emlékeztet, a 19. század végi horvátországi Zagorje legszebb kastélyparkjainak egyikére. Annak ellenére, hogy a kastély már nem létezik, még mindig büszkén emlegetik, hogy a 19. század legnagyobb zongoravirtuóza, Liszt Ferenc, kétszer is idelátogatott.

Pesceno

Jakopec-kúria: 600 m2-es lakóépület, 4,5 ha-os parkkal. Feltehetően a 19. sz-ban épült. Ma eladásra vár.

Poznanovec

Sermage-kastély: A Krapina folyó völgyében, Bedekovcsina és Zlatar Bisztrica közti út felezőjében emelkedik Poznanovec 18. század második feléből származó kastélya. Stilisztikai szempontból a késő barokk, klasszicista kastélyokhoz tartozik, régence stíluselemekkel. Alaprajzában U betű alakú, ám az oldalszárnyai olyan rövidek, hogy végül is teljesen sarokrizalitként hatnak. A kastély főszárnyának alakja hosszan elnyújtott, szabályos téglalap, délnyugatra néző homlokzattal, mely előtt egy park terül el. A kastélyt és a parkot valaha, egy kétszáz méteres, jegenye allén át lehetett megközelíteni, amit pontosan a kastély főhomlokzatának tengelyébe állítottak. A kastély előtti egyenes allé, a park legdekoratívabb, ellipszisre kialakított részéig haladt. Az egész együttes, a kastélyon és parkon kívül magába foglalt még egy, gyümölcsöst és egy kertet a felvezető allétól nyugatra, egy pálmaházat a parkban, a kert és a kastély között, valamint hat gazdasági épületet és egy halastavat is. A kastély alaprajza megőrizte eredeti beosztását, egy sor helyiséget a homlokzat mentén és egy folyosót a hátsó oldalon. A földszintet gazdasági célokra hasznosították, a manzárd szintet (a második emeletet) részben a cselédek lakták, az első emeleti főszinten pedig tizenegy nagyobb szoba volt, melyek közül a bejárat fölötti volt a „palatium”, azaz a nagyterem. Az un. „palatium” a középső rizalit öt ablakából hármat foglalt el, továbbá magába foglalta a felsőbb második emelet, azaz a manzárd ablakait is. A földszinti helyiségeket donga és cseh boltozattal boltozták be, az emeletieket sík menyezettel zárták. A kastély homlokzatait szalagokkal tagolták, melyek az egyes szinteket választották el. Ugyanilyen szalagokkal keretezték az összes ablakot is. A tizenhárom ablaktengelyes főhomlokzat közepén egy sekély kiugratású, az első emeleten öt ablaktengelyes központi rizalit van, melynek közepén a főbejárati portál is megtalálható, az élek rusztikáját a szalagok szélességével stilizálták. Sokkal szerényebb a hátsó homlokzat, melynek földszintjére létesített árkádokat a későbbiekben elfalazták. A második világháború végét a kastély, érintetlen állapotban, komplett, nagyon értékes berendezéssel várta meg. Az első emelet helyiségeinek falán lévő festmények legértékesebbjei, a látképes, klasszicista kiépítésű nagyteremben voltak. Különösen szép és nagyon minőségi volt a bécsi eredetű, görög mitológiai reliefekkel díszített magas, hengeres cserépkályha, egy urnával a csúcsán. A mindenütt terpeszkedő biedermeier berendezések, a képek, a könyvek, a szőnyegek, az értékes edények és a kastély rengeteg más, apróbb berendezése, a háború után megsemmisült és eltűnt. A falfestményes, tapétás és a parkettás helyiségek „ideálisak” voltak, egy csirketenyésztő mezőgazdasági farmnak, mely átvette a „gondoskodást” Poznanovec fölött. Tragikus és kétségbeejtő vége lett, e horvát műemlék katalógus, második kategóriájába osztott kastélynak. A kastély előtt, három hektár nagyságú park, a 19. század és a romantizáló kertművészet alkotása. A park kinézete, a 20. század eleji, régi fényképekről ismert, amikor is egzotikus cserjékkel és virágokkal, tarkálló alacsonyabb növényekkel, de fákkal is volt telítve. A még fennálló fák közül, különösen értékes a sárga virágzatú, amerikai gesztenyefa (Aesculus octandra), mely fajtájának egyetlen példánya, észak Horvátország történeti kertjeiben. 

Razvor

Erdődy-kúria: Razvor késő barokk kúriáját 1780 körül építette az Erdődy család. Később az Ozsegovics család vásárolta meg. 1925-ben vette meg a Broz család és egészen az 1970-es évekig birtokolta és ekkor kezdődött meg a helyreállítása. Az Erdődy család kúriája közvetlenül a vasút mögött, a desinici út mentén található. Az emeletes épület földszintjén nagy konyha volt sütőkemencével, a hátsó részében borospincével. Az emeletre falépcső vezetett fel. A folyosóról balra és jobbra nyíltak a gyerekszobák, középen egy nagy szalon és hálószoba volt. A kúria történeti nevezetessége, hogy itt élt Erdődy-Rubido Szidónia grófnő, az első horvát operaénekes, aki először énekelt operát horvát nyelven.

Scserbinec (Scrbinec)

Kis-kastély: A sauloveci Kis (Kiš-Šauloveckih) család hangulatos és szívet melengető, ősi kastélya, kúriája, a horvátországi zagorjai Scserbinecben, melyről regéket és szépirodalmi műveket írt Gyáli (Ðaljski) Xavér Sándor, még mindig a lehető legjobb állapotban élte meg a mai időket. Első pillanatban inkább kúriához, mint kastélyhoz áll közelebb, mely az Ivánscsicai hegység déli lejtőjének aljában lévő, aranyat érő vidéken található, ahol még mindig úgy él, ahogy évszázadokon át, élt – magányosan, ezen a gyönyörű, aranyat érő vidéken, erdőkkel, rétekkel, gazdasági épületekkel és egy szerény, de hamisítatlan zagorjai kerttel övezve. A kastélyban, melyen belül értékes bútorok, képek és kultúrtörténetileg jelentős apróságok rejtőznek, még mindig a Kis család él, egyikeként azon kisszámú nemesi családoknak, akiknek, máig sikerült megmaradniuk a családi otthonukban. A scserbineci kastély egyszintes épületét kövekből építették, alaprajzának formája, szabályos téglalap, amit jó néhányszor átépítettek. A kastély legrégebbi északi részén fönnmaradtak a gótikus ajtókeretezések és egy kő csigalépcső, ami az emeletről a tömlöcbe vezetett. A kastély középső részében fennmaradt lőrések a kastély védelmi funkcióját látták el. Hogy a kastély középső része erődített volt, arról Rudolf császár egyik okirata is beszél, melyet 1582-ben, Pozsonyban adott ki, amiben Scserbinecet is megemlíti, mint »…curia nobilitari in formam castelli extructa…«. Az okirat Bojnich Gáspár jogait is megerősíti. Ekkor már valószínűleg létezett az a védőtorony, melynek alapfalai a kastélytól keletre, még ma is megfigyelhetők. A tornyot 1843-ban bontották le, amikor Kis Donát felújította a kastélyt, amirol a számlák és a »toronj« lebontásáról szóló leírás is tanúskodik. A kastélyhoz a déli részt, legvalószínűbben a 17. század második felében építette hozzá Busánich III. Farkas, a család utolsó férfitagja, aki a kaproncai erőd parancsnoka volt. A fennmaradt írások Farkast, mint Scserbinec falainak felépíttetője említik (…aedificator muri Scherbincensis). Az, hogy a kastély déli része későbbi felépítésű látszik az alaprajzon is. Az 1843-as uradalmi térkép, ami a kastélyban maradt fenn, ábrázolja az övező falakat és a várárkot. Ebben az időben hajtotta végre Kis Donát a már említett kastély felújítást, amiről rajzok is maradtak fenn. Ekkor készültek a kastély új tiszafa ablakai is. A kastélyon kisebb átépítéseket 1881-ben Kis Krisztina is végrehajtatott. A kastély földszintjén lévő nagyterem (palatium) tölgyfaborítása 1928-ban keletkezett, a nyugati homlokzaton lévő fa esővetőt 1958-ban készítették a száz évvel előbbi kinézetnek megfelelően. A kastély környékén a hatalmas udvarban számos gazdasági épület volt megtalálható, melyek közül néhány máig fennmaradt. Közülük a legérdekesebb a sajtérlelő, melynek orgóré formája van. Az elmúlt század közepén (XIX), a kataszteri térkép és a telekkönyv szerint a kastély mellett, két kert, halastó, gyümölcsös és egy-egy kisebb virágágyás a kastély déli és keleti homlokzata előtt volt található. A kastély körüli mai park a valamikori udvar egy részét foglalja el. A kicsiny parknak különös bájt adnak a cserjecsoportosulások, a törpelevelű hársak, a tulipánfa és a kaliforniai libocédrus. Igazából nem is beszélhetünk valódi történeti parkról, csak egy tájképi környezetről, mely gyakran kisebb kastélyok mellett keletkezett, megteremtve a különleges zagorjai hangulatot az ősi nemesi udvarházak mellett.

Skaricevo

Kállay-kúria: Teljesen fából épült 1750-ben. A Kállay család a közelmúltban újíttatta fel teljesen. Négyzet alaprajzú, kontyolt nyeregtetős, kétszintes, fából épített kúria, hatalmas beépített gerendákkal. A bejárat előtt kis veranda, fölötte kis torony található (ez eredetileg kápolna volt). Az egykor szép számban meglévő fa kúriák ritka példája.

Szelnica (Donja Selnica)

Rukavina-kastély: Az Ivánscsica hegység déli lejtőinél elterülő zlatari tájéknak, még olyan látképi és tájképi hangulata van, mint amilyen a horvátországi Zagorje más részeiről, már teljesen eltűnt. Ilyen hangulat található a szelnicai (Selnica) Belec kastélyánál. A mai kastély közelében, az Ivánscsica hegység lejtőin, állt valaha a középkori Belec vára, melyet 1334-ben említettek meg először. A vár tulajdonjogában az évszázadokon át, sok tulajdonos váltotta egymást. Volt a Németújváriaké, a Cillei hercegeké, Vitovác Jánosé, Corvin Jánosé, a Gyulay családé (már a 16. században), a Thúróczyaké, majd Mikulich Tamásé, a Matacsichoké, a Najsicheké, a Jurenicheké és végezetül a Rukavinaiaké. Miután a Najsich család fiú örökös nélkül maradt, egyik leányuk házassága révén, a beleci jószág, a 18. század végén, a Rukavina család tulajdonává vált. A Szelnicában lévő beleci kastély, egy kétszárnyú, L betű alakú, egyszintes, részben alápincézett épület. Az 1800. körüli keletkezésétől kezdve, nem volt rá jellemző, semmilyen nagyobb fokú építészeti átalakítás, ám a külső kinézetét gyakran megváltoztatták. A kastélynak eredetileg egyszerű homlokzata volt, egy-egy ablaknyílássorral a nyugati és az északi homlokzatokon, valamint árkádsorokkal a déli és a keleti homlokzatokon, mint ahogy azt, az északnyugat horvátországi barokkot jellemzi. A 19. század közepén, a földszint és az emelet árkádos folyosóit, ablakokkal zárták el. Helyenként kisebb, egyszerű profilozású ablakokat alakítottak ki. A kastély külső homlokzatát, a 19. század végén, vagy a 20. század elején, alapjaiban átalakították, amikor is a fő (nyugati) homlokzatot a park felé fordították, historizáló díszítő elemeket adva neki, mint ahogy az a romanticizmus korában szokásos volt. Ekkor bővítették ki, a bejárati teraszt egy felülről fedett lugassal, amit hat toszkán oszlop hordozott, egy sokszögletű áltoronnyal a sarkot, sokszögletű támpillérekkel a teraszt teljes szélességében, a sarkoknak rusztikusságot adtak, a földszinti ablakoknak kovácsoltvas rácsokat, stb. A kastély bejárata eredetileg az udvar (a keleti homlokzaton) felöl volt. A kastély utolsó, 19. század végi átalakításakor, a bejáratot a nyugati homlokzatra, a parkra irányozva helyezték át. A kastély melletti parkot, az addigi legelők és szántóföldek helyén, 1887. után kezdték berendezni, de mindenképpen a 19. század utolsó évtizedeiben úgy, hogy a 20. század elejére a jó része, már készen állt. A parkot, a fákat és cserjéket szerető, azokhoz értő, Rukavina György báró emeltette. A park megalapítása, valószínűleg összefüggésben állt, a kastély historizáló felújításával. György fia, Rukavina Ámon, aki 1906-ban megörökölte Belecet, nem hajtott végre semmi nagyobb változtatást a parkon, azon kívül, hogy birtoklásának ideje alatt, egy tavat ásatott ki. A két világháború között sem történt semmi említésre méltó változtatás a park alapfelfogásán. A 20. század második felében a parkot, akárcsak a kastélyt gondozatlanul hagyták és pusztulásnak indult. Ennek ellenére a parkbéli fák többsége túlélte, sőt bő egy évszázaddal a park alapítása után is, sikerült megtartaniuk általános fizionómiájukat és történelmi lenyomatukat. A park, a kastély nyugati homlokzata elől, egy domb nyugati lejtői felé fordulva terül el. A parknak nincs kifejezett romantizáló, vagy historizáló jellege, ami tekintettel a kastély homlokzatára és a park, 19. század végi keletkezésére, elvárható lehetne. A parkot, a stílus jellegzetességei szerint, leginkább a tájképi parkok és a késő 19. századi parképítészet közé lehetne besorolni. A szelnicei parkba telepített fák és cserjék, valamint a létrejöttének helye, inkább a spontaneitás eredményei, mint valami parképítészeti koncepció megvalósulása. Az egzotikus faféleséget, ciprusok, tuják és szekoják képviselik, megadva a park általános hangulatát. A parknak nagyon kevés építészeti objektuma és berendezése volt. A vízhez kapcsolható elemeket, a források vizei, egy tó és egy patak jelentette, az építészeti elemeket, egy fából készült pavilon (fészer) és a padok. A beleci kastély melletti park, egy kifelé nyitott területű park, mely a domb legmagasabb pontján elhelyezkedő kastélyból, jelentős számú és különböző hangulatú látványt és élményt nyújt, a parkban és az azt övező tájékra. A kastély is, a park is, egy olyan gyönyörű tájon fekszik, ahol a természetes erdők váltogatják egymást a rétekkel és a szántóföldekkel.

Tuheljske Toplice

Mihanovich-kastély: Tuheljszka Toplicán egy L alaprajzú, kétszintes, klasszicista kastély található, melyben jelenleg a „Mihanovic” Dvorac elnevezés alatt ismert, vendéglátó-ipari egység működik. A kúriát az Erdődy grófok építették, majd zálog útján, Brigljevich József (Josip Brigljevic) tulajdonába került, aki Mihanovich Antal leánytestvérének a férje volt. Mihanovich Antal (Antun Mihanovic), a horvát himnusz szerzője gyakran és sokáig tartózkodott a kúriában, sőt a kúria mai elnevezése is innen eredeztethető.

Velika Ves

Kulmer-kastély: A falu ma Krapina településrésze. Legfőbb nevezetessége a gróf Kulmer család egyemeletes kastélya. Eredetileg zárt belső udvarú, négyszárnyú lehetett, melyből csaknem a teljes nyugati szárnyat lebontották. Belső homlokzatának földszintjén árkádsor fut körbe.

Vizovlje

Galjuf-kastély: Velika Trvišcától nem messze található Vizsovlje emeletes, klasszicista kúriája, mely valaha a Galliuf (Galjuf) család tulajdonában volt. A későbbi tulajdonosa előbb az Eisner család, majd a Mezőgazdasági bank, aztán 1922-től, 1978-ig a Király (Kralj) család volt. Jelenlegi tulajdonosa, Zlatko Špiljar, aki fel is újította ezt, az 1839-es kúriát. A kúria eredeti berendezéséből fennmaradt egy fekete márványkandalló és néhány klasszicista, biedermeier és neogótikus motívumokkal rendelkező cserépkályha.

Zajezda

Patacsich-kastély: Zajezda barokk kastélyát egy ősi horvát nemesi család, a Patacsichok emeltették a 18. század közepén, miután felhagyták a középkori Milen várukat (Milengrad). Zajezda az Ivánscsica hegység egyik dombjának déli lejtőjén helyezkedik el, kevéssel Milen vára alatt, a horvátországi Zagorje keleti részén, északkeletre Zlatartól, Budinšcina falva és Zajezda települése között. Johann Fuchs tervei szerint készült. A kastély építészetileg nagyon jelentős, mivel észak Horvátországban igen korai jelenségeként tűnt fel, a nyitott, érett barokk kastélyok típusaként. Újdonság a kastély alaprajza is, mely osztrák építészeti hatásokról árulkodik. Három szárnya egy udvart fog közre, amit a negyedik, nyugati oldalát, egy fallal zártak le. A fal közepén egy hatalmas, barokk portál van, amit a 18. század második felében építhettek fel, melyen valaha a Patacsich család címere állhatott. A kastély alaprajza egyszerű: az udvari homlokzatokat fellazító, csehboltozattal fedett árkádos folyosókról, egy sor helyiség nyílik, melyek ablaknyílásai, a külső homlokzatokra irányulnak. A középső szárny első emeletén, az alaprajz és a bejárat portál tengelyében található a nagyterem. A földszinti szobák, dongaboltozattal fedettek, az emeletiek, teknőboltozattal. A boltozatok, a boltozatuk csúcspontján, zömében virágdíszes stukatúrokat hordoznak, a boltozati mezők sarkait kagyló és rokályos motívumok díszítik. A kastély külső homlokzatainak sarkait, rusztikával hangsúlyozták, míg a falsíkokat csak az ablaknyílások tagolják: tizenkettő a középső szárnyat, hat-hat a csatlakozó szárnyakat, három-három, a nyugati homlokzatokat. Az udvari homlokzatok mind két szintjén, hatalmas árkádok nyílnak, öt árkád a középső szárny udvari homlokzatán, kettő-kettő a csatlakozó szárnyakon. Az északi csatlakozó szárny végében, a folyosó szélességében, ablakával az udvar felé, egy kastélykápolna található. Az alaprajzában igen kicsi, mind a két szintre kiterjedő kápolnát, csehboltozattal zárták le, melynek sarkaiba, pilasztereket festettek. Az első emeleti folyosóról, egy domborúan összehajló, kicsiny kórusra lehet kijutni. A kápolna feletti tetőzetből, a 20. század negyvenes évekéig, egy egyszerű, kicsiny torony emelkedett ki. A kastélykápolna, Szt. Pál oltárát, a zágrábi, Szt. Mária székesegyházból hozták át, még a templom, 1880-as, földrengés utáni restaurációja előtt. Jelenleg ezt az oltárt, a zágrábi Horvát Történeti Múzeumban őrzik. Csak néhány tölgyfa, szomorú gyertyán és cserje együttes maradt, a kastély előtti, 19. század végén létrejött, kicsiny területű parkból. Igazi park Zajezdében sohasem volt. A kastélytól délre egy nagy kert, keletre egy gyümölcsös volt, északra a gazdasági épületek egy hatalmas udvarral, melybe néhány facsoportot, de virágágyásokat is tettek, a kastély északi homlokzata elé pedig egy meglehetősen nagy, kör alakú virágágyást. A zajezdi kastély, a horvát műemlékjegyzék, második műemléki kategóriájába tartozik. A 20. század nyolcvanas éveinek elején felújították, de az 1984-es földrengés megrongálta, azóta üresen áll.

Zakretyaszentkereszt (Sveti Križ Zacretje)

Sermage-kastély: Zacsretje kastélya hátsó, nyugati homlokzatával a település felé fordul, melynek közepén egy viszonylag magas fennsíkon, dominánsan helyezkedik el, a fő, keleti homlokzatával a Krapina folyó völgyére és a zagorjei magisztrális főútra néz, ahonnan teljesen egy ünnepélyes díszlet hatását kelti. Az érett barokk korban keletkezett kastély, késő barokk – klasszicista jellegzetességeket hordoz, de nem csak homlokzatainak kialakításában, hanem „V „ betűt formázó alaprajzában is, mely a posztbarokk hatások eredményeképpen jött létre. A kastélyt, mely a horvát műemlékjegyzék első kategóriájába tartozik, a 18. század folyamán, jó néhány fejlődési szakaszban építették fel. A 18. század elején Zacsretje a Keglevich családhoz tartozott, melynek tagjai valószínűleg azt a régi kastélyt építették fel, melyet a későbbiek során, az új kastély északi szárnyába foglaltak be. A kétszárnyas kastélyok nem voltak ritkaságok a horvátországi Zagorjében, de az alakjuk szinte kizárólag „L” betű alakú volt, míg az alaprajzában „V” betű alakúak, mint Zacsretje, kivételnek tekinthetők. Ennek ellenére a kastély nem egyszerre épült fel, hanem az egész 18. század folyamán, noha két építési fázis figyelhető meg rajta, ennek ellenére, az alaprajz szervezése és az építészeti kompozíciója, egységes térbeliséget mutat, sőt ügyesen egytengelyű elképzeléssé komponálták a kastélyt és közvetlen környezetét is. A régebbi, azaz az északi szárnyhoz, mely észak-dél irányban nyúlik el, egy újabb szárnyat adtak, mely északkelet-délnyugat irányba fordul, a kettejük találkozásában, egy kupolás tetőzettel záródó, félkör alakú tornyot létesítettek. Alaprajzilag mindkét szint nagyon egyszerűen lett megszervezve, a hátsó fronti (nyugati) homlokzat mentén egy folyosó nyúlik el, melyről a főhomlokzat mentére felfűzött helyiségekbe lehet bemenni. A tizenegy ablaktengelyes régi és a nyolc ablaktengelyes új szárnyaknak egyszerű kialakítású homlokzatuk van. Az udvari homlokzatoknak a ritmusát, a földszint félköríves és az emelet négyszögletes ablakai adják meg, akárcsak a főhomlokzatét. A főhomlokzat egyszerű és merev. Az épület tömegének fő hangsúlya a félkör alakú tornyon van, mely határozottan kapcsolja össze a kastély mindkét szárnyát. A félkör alakú torony földszintjének négyzetes alaprajza van, melynek felső felszíne balkonként szolgál. A kastély bejárata az udvar felőli oldalon van, a félkör alakú torony tengelyében. A szabálytalan alaprajzú, alacsony csehboltozattal boltozott, kétszintes előcsarnokból, egy kétkarú, „L” betű alakú lépcsőzet emelkedik ki. Az előcsarnokot, akárcsak az egész kastélyt, mára jelentősen átépítették, a második világháború utáni, különböző rendeltetési céloknak, mint mozi, általános iskola, lakóhelyiségek, stb., megfelelően. A kastély bejáratáig, egy kettős, hatvan méter hosszú, vadgesztenyefasor vezet. Az allé kezdetét, a hatalmas kertkapu, kettős, különböző magasságú, gyémánt alakú négyzetekkel díszített oszlop jelzi. A bejárati kaput a helyi, hosszú tér legszűkebb keleti pontjára állították fel, melynek ellenkező, nyugati pontján, a Szt. Kereszt templom bejárata van. A zacsretjei kastély különlegessége és érdekessége a parkja volt. Valószínűleg a 18. század végén keletkezett, amikor a kastélyt építészetileg befejezték, és amikor meghatározták mindkét homlokzatának kialakítását. A Sermage családhoz tartozó nagyobb kastélyokat, pazar barokk kertek jellemezték. A Sermagék idejében, az itteni kastély melletti park, csak 0,35 hektárt tett ki és csak egy szűk, a keleti és a déli homlokzat előtt húzódó övezetből állt. A félkör alakú torony előtti kertterasz, a parknak attraktív építészeti jellegzetességet adott. A kastély mindkét oldala előtti teraszról és a domb lejtőjéről, lépcsőkön lehetett a kert alacsonyabb szintjére leereszkedni. A teraszok és a lépcsők külső oldalán, művészi, balusztrádos kőkorlátok vannak. A kertteraszok lépcsőit, a kastély befejezésénél sokkal később valósították meg, valószínűleg 1860 után, mivel a régi kataszteri térképen még nem láthatók. 

Zlatar

Keglevich-kúria: A Keglevich család zömök kúriája a 18. század végén épült. Egyemeletes, romló állapotú klasszicista épület.