HORVÁTORSZÁG -

VERŐCE-DRÁVAMENTE MEGYE

Atyina (Vocin)

Jankovich-kastély: A votyini kastélyról, amit a parasztok 1918-ban felperzseltek, nem sokat tudunk. Egyszintes, hosszan elnyúló (kb. 45x15 m) szabályos téglalap alaprajzú épület volt. A fő, keleti homlokzata a település és a park kapuja felé volt fordítva. A kastély valószínűleg jó néhány különböző építészeti változást élt meg. Gjuro Szabo úgy tartja, hogy az ország, egyik legjobb XVIII. századi mestere építette, valamint megemlíti, hogy mind két homlokzatát, nyilvánvalóan barokk építményekkel, kibővítették. Nemes Kunich Mihály azt állította, hogy a kastélyt, 1820. körül építették. Valószínűleg nemes bribiri és vuchini Jankovich József (1780-1861) építette át a régi épületet és adatott a kastélynak végleges kinézetet. Egyszerű és építészetileg szerény keleti és nyugati homlokzathoz, egy-egy klasszicista oszlopcsarnokot adtak, valamint egy-egy erkélyt az északi és a déli homlokzathoz. A kastély egy park közepén, a várdomb aljában volt megtalálható, melynek csúcsán, Athyna középkori feudális vára állt. A parknak csak a területe maradt fenn, teljesen átalakították és megfosztották minden valamikori berendezésétől és látványától. Részletgazdagság, romantizáló szépség, historizáló virágoskert, számos parkberendezési tárgy, növényfajták tarkasága, jellemezte a votyini kastély melletti parkot a XIX. század folyamán. A kinézete alapján, 1821-1823-ban rendezték be, nemes bribiri és vuchini Jankovich József elképzelései szerint, erről valamennyire, nemes Kunich Mihály, XIX. század harmincas éveiből származó leírásából és az 1862-es kataszteri térkép alapján értesülhetünk. Eszerint, a park, kb. 6,3 hektárnyi területet foglal el. Az északi szegélyéhez egy hatalmas, kb. két hektár területű konyhakert támaszkodott. A kastély keleti homlokzata, a gazdasági épületek, és egy üvegház alkotta a park bejárati részét. A reprezentatív térség a kastély keleti, főhomlokzata előtt volt, egy rózsákkal körbevett szökőkúttal, virágágyásokkal, hortenzia és gyepcsoportosulásokkal. Telente az üvegházban, kb. 2.000 cserepes virág volt megtalálható, valamint háromszáznyi, más növényzet, melyek közül volt aloé, jukka, magnólia, stb. A kert nyugati részét tájjellegűre, lombhullató és örökzöld fákkal, szinte ligeterdővé alakították ki. A patak mentén, mely a park északi szélénél folyt, egy jegenyefasor nyújtózott, melynek egyik oldalát két sor pelargónia és más egzotikus növényfajták kisérték, további három sorban hortenziák, a másik oldalán rózsafasor volt. A víz legkülönbözőbb alakokban fordult elő (patakocskák, csatornák, tavacskák és vízesések), kikerülhetetlenül, hattyúkkal, mely a parknak félreérthetetlenül, romantizáló látványt adott.

Bakva (Spisic Bukovica)

Spisic-Pejacsevich-kúria: 1748-ban Mária Terézia Bakvát a Spisic grófoknak (S. Antal) adta, ettől kezdve használatos mai horvát neve. A birtokot, Antal fia, László örökölte, aki Bukovicán egy kúriát építetett 1785 után. A gazdaságot, 1812-ben, gróf Pejácsevich István vette meg. A homlokzat jelenlegi klasszicizáló elemei, a kúria 1812. és 1826. közötti felújításáról beszélnek, amikor is gróf Pejácsevich István élt benne. 1847-ben iskolának és tanítói lakás részére engedték át a kúriát. Az iskola 1861-ig volt benne, amikor az egész bukovicai uradalmat Schaumburg-Lippe Adolf György herceg vette meg. Az egyemeletes kúria alaprajza szabályos téglalap alakú, az északi, bejárati homlokzaton volt egy oszlopos árkádok hordozta erkély (mára eltűnt), a déli, utcai homlokzaton sekély rizalitot alakítottak ki, háromszögletű zárófejezettel és hét ablaknyílással az emeleten valamint a földszinten. Az utolsó évtizedek gyakori kontár módi átépítései, különösen az iskola beköltözésekor végzettek, elszegényítették ezt az építészetileg érdekes kúriát.

Berzőce (Brezovica)

Draskovich-kastély: Az egyik legismertebb horvátországi történelmi család a Draskovich família. Kiterjedt birtokaikat, kastélyaikat hajdanán Délnyugat-Magyarországon építették fel. Zágrábtól délre, díszes park közepén kupolás-saroktornyos barokk palotájuk található. A 16. században a Draskovich család építtette, amelyet két évszázaddal később U alaprajzú, kétszintes barokk palotává alakíttattak. Alkotója nem ismert. A kastélybelső, a feltárt freskók, egy-két rekonstruált enteriőr ma is megtekinthető. Jelenleg luxusszálloda működik benne. A kétszintes díszterem ma is fogadja vendégeit, hiszen itt konferenciákat, gasztronómiai programokat szerveznek. Az angolpark említésre méltó fái a vadgesztenyék, tölgyek, és egy-egy díszes örökzöld.

Cabuna

Jankovich-kastély: A falun kívül, tulajdonképpen azon a helyen, ahol a Dráva menti síkság találkozik a Papuk hegység északi lejtőinek lábával, található meg a bribiri és athynai Jankovich (Jankovich de Priberd et Vuchin) család nemesi kastélya. Ma ez a kastély, elszakítva a valamikori uradalmától, ma romokban áll. A cabunai kastély, a maradványai és a régi fényképek alapján, meglehetősen nagy és előkelő kastély volt, historizáló jellegzetességekkel. A részben fennmaradt homlokzata, neoklasszicista jellegzetességeket mutat. A kastélyt 1880 körül Jankovich I. Aladár gróf építette, Wappler bécsi építész, tanár 1874-es tervei alapján. A mai maradványok, a régi fényképek és a kataszteri térkép, egy erősen tagolt alaprajzot mutatnak, ami az idők folyamán alakult ilyenné. A kastély épület együtteséhez, kisegítő építményeket, a kiugró, egyszintes, kb. 32x15 méteres alaprajzi nagyságú épületrészhez pedig egy földszintes szárnyai építettek, ami által az alakja északkeleten L betűt, délkeleten U   betűt formáz. A nyugati, reprezentációs homlokzat a park felé fordult, amiről csak sejtéseink vannak, a néhány fennmaradt és kevésszámú fénykép alapján. A tájképbe illő park volt, historizáló díszkerttel a kastély nyugati homlokzat előtt. A parkot a XIX. század második felében építették, de már a két világháború közti években pusztulásnak indult, míg a XX. század hatvanas éveire teljesen letarolták és eltüntették. A kastélyban folyó idillikus élet végét, a II. világháború vége felé kitört tűzvész vetett véget. A II. világháború után részben felújították, a XX. század hatvanas éveiben egy iskolát költöztettek bele, amivel a kastély további pusztulását próbálták megakadályozni, de nem jártak sikerrel. Az 1970-es évtől, a kastély, az enyészetnek átengedve rommá lett.

Kapela Dvor

Jankovics-kúria: Verőce történelmi városától alig 7 km-re lévo Kapel Dvor-i impozáns kastély a 19. század elején épült. A közelmúltban a „Drava4Enjoy - Experience and enjoy the Drava Valley by bicycle“ közös magyar-horvát projekten belül felújított Jankovic kúria ezen beruházásnak köszönhetően Virovitica-Podravina megye turisztikai-oktató központjává vált.

Raholca (Orahovica)

Jovanovich-kastély: A XIX. század közepén Orahovicán két kisebb, földszintes úrilak volt, melyekre inkább kúria elnevezés illene. Mindkettőt berajzolták az 1862-es kataszteri térképre. Az egyik közülük Jovanovich kastély név alatt volt ismert, de ez ma már nem létezik. Hosszúkás és keskeny épület volt, alaprajzi méretében, kb. 56 x 11 méteres, egy verandával az délkeleti, kerti homlokzatán. Csak egy hosszúkás gazdasági épülete (valószínűleg istálló) maradt fenn, amit utóbb lakóépületnek alakítottak át.

Mihalovich-kúria: Száznegyven méterrel északkeletebbre, ugyanabban az utcában, található a második kúria, melyet nemrégiben felújítottak és egy könyvtárrá alakították át. Ezelőtt a kúriát körzeti székhelyként, egészségházként és szülőotthonként hasznosították. Alaprajzi méreteiben kb. 55x15 méteres ez az épület, egy kiugró és felülről védett bejárattal, a főhomlokzatával délkeleti irányban, a történeti park felé fordítva. A homlokzatok szerény díszítményei, klasszicizáló jellegzetességeket mutatnak, az épület gyakori átalakítása miatt meglehetősen halványan. A kúriát a nemesi Mihalovich család építette. Feltehetően a XVIII. század második felében, vagy a XIX. század elején. A kúria az északnyugati homlokzatával, két sor vadgesztenyével és egy előkerttel, a fő utca felé fordul, melytől magas téglakerítés választja el. A kicsiny történeti park (kb.   6.500 m 2 ), a kúriától keletre volt, a főhomlokzat és a malomárok között, még néhány öreg fa található (tölgy, kőris, közönséges fenyők, buxusok, stb.), melyek, a park százötven éves múltjára utalnak. Az 1862-es kataszteri térképen, a parkot a malomárokig rajzolták be, melytől keletebbre, egy 2.700 m2 kert volt. A nemes Mihalovich család, az orehovicai-fericanci kastélyokat és birtokaikat, 176 éven át, birtokolták.

Szalatnok (Slatina)

Draskovich-kastély: Gróf Janko Draskovich építtette a 19. sz-ban.

Szuhopolje (Suhopolje)

Jankovich-kastély: Szuhopolje (Suhopolje), ami Terézfalva (Terezovac) településének újabb elnevezése, a Dráva síkságán, Verőcétol keletre, az Eszékre tartó Dráva menti főút mentén található. Egészen a 18. sz. közepéig, Szuhopolje területe mocsaras és lakatlan volt. A 18. sz. közepén is átvezető meliorációs beavatkozás után, a terület kiszáradt és ettől kezdve Szuhopoljének (azaz Szárazmezőnek) nevezték. A Terézfalva elnevezést a település a 18. sz. második felében kapta, hogy aztán a 20. században visszakapja eredeti, Szuhopolje nevét. A szuhopoljei kastély üresen, őrizetlenül, tárva-nyitva áll, félig romba dőlve, átengedve az enyészetnek. A kastély, különösen a II. világháború végétől, a felelőtlen hasznosítás és a példátlan karbantartási hiányosságok miatt, teljesen elhanyagolttá vált, így a védett fák és a történeti park is elpusztult. Jankovich András 1918-as Magyarországra költözése után, a kastélyban az uradalom igazgatója, Verfy élt a családjával, majd egy ideig, az I. világháború után, a kastélyba orosz emigránsokat költöztettek. Az uradalmat 1931-ben, a Horvát-Szlavón Bank vette meg és felparcellázva, Zágráb környéki telepeseknek adta el. A kastély 1942-ben először a verocei Horvát Értékforgalmi Rt. tulajdonában volt, majd ez év október 30-án, a szuhopoljei közigazgatási körzet tulajdonaként, a Dr. Ante Starcevic horvát iskolai és közmuvelődési alapítványának a birtoka lett. A II. világháború után, a kastélyba egy ideig hadiárvákat helyeztek el, majd 1973-ig általános iskola lett, de magánlakások is voltak benne. Ezután, 1991-ig, a kastélyt és a parkot, a szuhopoljei Mezőgazdasági vállalat hasznosította. A mai, szuhopoljei kastély a 18. sz. közepétől, 20. sz. elejéig alakult ki. Ezen időszak alatt, folyamatosan bővítették, átalakították és a homlokzati kialakítását is megváltoztatták. Az épületegyüttes eredeti rendeltetése is megváltozott - egy gazdasági jelentőségű komplexumból, idővel egy uradalmi székhellyé alakult át, lakó és gazdasági jellegzetességekkel. Az első uradalmi épület 1750-ben jött létre, a hatalmas lakó, gazdasági és igazgatási épületegyüttest 1775-re építették ki, amikor is Szuhopoljét, a vocini uradalom legfőbb székhelyévé tették, amit egy prefektus (az udvari kamara főigazgatója) irányított. Ebből az időszakból ered a kastély ma is látható, újabb épületszárnya, melyeket utóbb jelentosen átalakítottak. A középső, barokk épület - az igazgató háza - egy szabályos téglalap alaprajzú, egyszintes épület, hatalmas manzárd tetőzettel. A mai nyugati szárny, eredetileg egy különálló, hosszúkás, földszintes, falazott épület volt, melyben a konyha, a pandúrok szobái, valamint egy pince és más kisegítő-helyiségek voltak megtalálhatók. A mai keleti szárny, egy szintén falazott, földszintes, hosszúkás, alápincézett épület volt, melyben a magtáros, a számlavezető helyiségei, és az egykori kertészlak helyezkedett el, míg a pincében raktárakat alakítottak ki. A 18. sz. elején, amikor a tulajdonos nemes Jankovich Nepomuk Iván lett, egy hatalmas lóistállót is építettek a kastélytól északkeletebbre. A 19. sz. hetvenes éveinek a végén, vagy a kilencvenes évek elején, amikor a birtokot Jankovich Nepomuk Iván unokája, nemes Jankovich József irányította, a valamikori igazgatói házat, az akkori uradalom székhelyét kibővítették és átalakították úgy, hogy a barokk épület egy neoklasszicista kastéllyá alakult át. Az épület alaprajzában is megnagyobbodott: keleti irányba meghosszabbították, az északi homlokzathoz egy kiugró rizalitot és egy erkélyt építettek, míg a déli, udvari homlokzathoz egy verandát. A manzárd tetőzetet eltávolították, az emeleti helyiségek boltozatait síkmennyezetre cserélték, a beltérben egy új kolépcsőzetet készítettek, a homlokzatok neoklasszicista díszelemeket kaptak, mint pl. az egyik sarkon a faragott timpanont, családi címerekkel és balusztrádokkal, stb. A 19. sz. végén, vagy a 20. sz. elején, nemes Jankovich Elemér egy látványos tornyocskás, neogótikus bejáratot készíttetett, amellyel építészetileg is összekapcsolták a középső épületet a kastély együttes nyugati szárnyával. A nyugati és a keleti szárny csatalakozó homlokzatai is neogótikus fogazott oromfalakat kaptak. Az utolsó, építészetileg is jelentős beavatkozást, a kastély középső épületén, 1942-ben hajtották végre, amikor is elkészítették a földszintes kiugró rizalitot, a nagytermet, továbbá megnövelték az északi homlokzat ablakait és a nagyterem déli bejáratát. A parkot a kertet és a gyümölcsöst, ahogy azt az 1962-es kataszteri térkép ábrázolja, valószínűleg a 19. sz. húszas éveiben alakították ki, amikor a gazdaság tulajdonosa, nemes Jankovich István lett. A kastély körüli kertet-parkot, végül is egy kb. 10 hektáros területen alakították ki.

Verőce (Virovitica)

Pejacsevich-kastély: A verőcei kastélyt, Pejácsevich II. József fia, III. Antal kezdte el építtetni. A XVIII. század második felének folyamán, a Pejácsevichek a középkori verőcei erődítményben található, szerény házban éltek. A már romos erődöt, 1798. és 1799 között bontották el és a helyén, 1800-tól, 1804-ig felépítették a mai kastélyt, N. Roth építész rajza alapján. Pejácsevich III. Antal (J. Adamcek szerint ő az I. Antal volt), 1802-as halála miatt nem fejezhette be a kastélyt. Az építkezést, fia, IV. Antal folytatta, aki 1804-ben költözött be a kastélyba, feleségével, votyini Jankovich Mária Szidóniával. A kastélyt feltehetően, az északi sáncra alapozva építették fel, így tartva meg, a már meg lévő urbanizációs tengelyt. A kastély főhomlokzata a város főtere, az ott lévő templomok és a dominánsan barokkos tengely felé fordul, mely a kastélytól északnak haladva, belevész a drávai síkságba. A kastély főhomlokzatának és nagyszalonjának az északi orientációja, meglehetősen kedvezőtlen, a közvetlen napfény hiánya miatt, de ez szükséges és logikus engedmény volt, az urbanizációs helyzetre tekintettel. Ennek következményeképpen, az összes szoba is északra irányul, míg a folyosót délről a nap világítja meg. A kastély keleti és nyugati záró szárnyainak egyes szobái, aránylag napfényesek voltak. A kastélyba a térről, egy hídon keresztül lehet bemenni, mely a kastély körüli árkot hidalja át. A víz nélküli várárok, még ma is a valamikori középkori vízivárra emlékeztet. A XX. század elején, még vízzel volt elárasztva. A kastély, egy egyszintes, alaprajzában hosszan elnyúló, szabályos téglalap alakú, kb. 88 x 13 méter nagyságú épület, sekély rizalitokkal a csatlakozási oldalakon és egy különösen kihangsúlyozott középső rizalittal, az északi és a déli homlokzatán. Az északi főhomlokzat erősen kiugró rizalitjában nyúlik el a nagyszalon és az erkély, a déli, udvari homlokzatéban, a lépcsőház húzódik. A teraszaként és egy időben kastély bejárataként is szolgáló erkélyt, két sorban elhelyezkedő, 16 oszlop hordozza. Az erkélyt pontosan a bevezető híd és a város barokkos tengelyébe helyezték. Az északi, főhomlokzatot ablakfüzérrel (ebből négy ablak a nagyszaloné), valamint hangsúlyos fél oszlopfős pilaszeterekkel és megereszkedő girlandokkal tagolták. A déli, udvari homlokzat, a park felé fordul, a ritmusát a földszint nyitott, valamint az emelet üvegezett árkádjai adják meg, továbbá a mindegyik rizalit kiugrásában lévő három-három ablaknyílás. A manzárd tetők, az alaprajz azon részei fölött, ahol a kiugró rizalitok vannak, a kastélynak reprezentatív kinézetet adnak. A számos stiláris díszítő elem alapján a kastély, barokk véginek, kora klasszicistának sorolható be, ami a klasszicizáló késő barokknak felel meg. A kastély földszintjén egy kocsi áthajtó van. A földszinten találhatók a kisegítő és a gazdasági helyiségek, az emeleten, a tulajdonos lakószobái vannak. A kastélyban, 1831-ben 38 szoba volt. A kastélyban immár a Városi múzeum és a Városi könyvtár és olvasóterme található. Az épület felújítási munkálatait a XX. század ötvenes éveiben kezdték meg, és az alapjaitól elvégzett felújítást 1971-ben fejezték be. A kastély eredeti funkciója, a Schamburg-Lippe hercegek elköltözésével szűnt meg. Annak ellenére, hogy Draskovich Iván gróf egy ideig még használta a kastélyt, benne azután többé már nem folytattak a tulajdonosok családi életet. Még 1912-ben, a városi tanács hozott egy olyan rendeletet, hogy a kastélyt a parkkal megveszik és átalakítják Horvát otthonná. Az I. világháború ellehetetlenítette ezt a szándékot. Draskovich gróf ugyan 1916-ban, felajánlotta a kastély megvételét a városi tanácsnak, 60.000 akkori koronáért, de ezt visszautasították. A városnak csak 1931-ben sikerült megvennie a kastélyt, amikor is lehelyezték benne a város főpolgármesteri hivatalát. A kastély körüli, kb. 4,79 hektár nagyságú park szerényen kiemelkedve csatlakozik a városhoz, mely magas növényeivel, félreismerhetetlenséget adva teljesíti egy városközpont iránti igényeket. A park jelentős alkotás a város urbanizációs és építészeti kompozíciójában, valamint magának a városnak a képében. Még ha az urbanizációs szemléletű kastély, a park és a város főtengelye, emlékezetet is, egy barokk-klasszicista felvezető útra, a park mégis inkább a XIX. század második felei, tájjellegű parképítészet jellegzetességeit hordozza. A régi fényképeken, melyek közül a legrégebbi, 1896-os, látszik az udvar szerényen historizáló virágágyása. Néhány nagyon öreg fatörzs (pl.: platánok, catalpák, juharok, kőrisek, nyárok), tanúsítja, hogy a park, 150-200 évvel ezelőtt keletkezhetett, de nem lehet kizárni, azt a lehetőséget sem, hogy az árok belsejében lévő néhány fatörzs magától nőtt meg, vagy a parkot gondozók nélkül telepítették. Az itt lévő fatörzsek nem jellemzik és alakítják a parkot. A parkot biztos, hogy már a XIX. század közepén, a Schamburg-Lippe hercegek korában alakították ki.