:: Fórum (t�m�k) ::

hagyományhű magyar katolikusok

SZŰZ MÁRIÁNAK, MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJÉNEK

felajánlott honlapja

"BÍZZATOK, MERT ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT"

KATOLIKUS-HONLAP

FÓRUM

BEJELENTKEZÉS

REGISZTRÁCIÓ

A hozzászólások nem a honlap szerkesztőjének, hanem az egyes hozzászólóknak a véleményét tükrözik.

(153) Honlap-II.
(8) Róma
(13) Végidő ??
(157) Pius-ügy
(16) A honlapról
(165) Gondolatok
(278) Honlap
(244) Magyarország
(121) Világegyház
(54) Jövő/Remény
(199) Hírek
(1) Lelkiség
(58) Mások helyett
(199) Kérdések
(34) Hitünk
(77) Fatima
(16) Assisi-ügy
(47) Közlemények
(20) Hallottam...
(66) Fórumozás
(12) AZ ISTENI IRGALMASSÁG
(88) Evolúció
(151) Liturgia
(12) Katolikusok tennivalói
(141) A világ
(9) "Nemcsak kenyérrel..."
(1) Adok-kapok
(140) ki a hibás?
(50) Magán üzenetek
(12) Történelem-hamisítás
(23) Örömeink
(77) Városmisszió '08
(17) Erkölcs
(55) Tekintély
(88) Vélemények
(9) Kis Római Zsolozsma - "reklám"
(8) Problémák
(44) Bibliothecula
(44) Hibajelzés
(20) Mi a teendő?
(28) Viták
(9) Anglikán-kérdés
(2) Aláírásgyűjtés vagy fsspx
(1) KATEKIZMUS
(8) Ha a Katolikus...
(7) Klerikalizmus
(27) Reakciók
(8) Tudomány és fejlődés
(20) Mindennapok
(9) Metanoia
(5) Kapcsolatok
(6) Pisti
(5) "Bízzatok..."
(27) SJM


	Hitünk

a katolikus vallással kapcsolatos kérdések

Még nem jelentkezett be, így nem írhat a fórumba

[0] [1]

Füzesi Zsolt

adatok | 2011.02.04 18:08 | 14

Válasz a 12. számú üzenetre:
Hát persze. Ez igaz is, ezt próbálja az Egyház 1000 éve megértetni az ortodoxokkal: "Péter miatt Róma, s nem Róma miatt Péter."

De nem látom a kapcsolódási pontot.
Én sem akarok szedevakantista lenni. Nem is ezt mondtam. Azt akartam hangsúlyozni, hogy előbb lennék szedevakantista, mint hogy elhiggyem, hogy az Egyház tévedhet.

Egészen világosan:
Inkább lennék feltételesen szakadár, mint biztosan eretnek.

Mi a megoldás?
Ha én azt tudnám...

Szerkesztve: 2011.02.04 23:49

Jagiello

adatok | 2011.02.04 09:44 | 13

Válasz a 10. számú üzenetre:
A pápa nem tanít semmi eretnekséget, mert a tanítást ex cathedra kell kijelentenie. A dogmákat jelentik ki ex-cathedra. Semmi egyebet - legalábbis így tudom. (Vagy rosszul tudom?). Ezért támadták olyan hevességgel a pápai tévedhetetlenség dogmáját. Tehát a pápai enciklikák nem dogmák, és a többi sem. Csak médiumok, amik közvetítik a dogmákat.

A katolikus tanítás szilárd dogmatikus alapokon áll. Amit a zsinati pápák művelnek, az nem tartozik a tanításhoz, csak egyfajta értelmezés és kísérletezgetés. De ha ex cathedra jelenteni ki a Pápa, hogy az evolúció amolyan "folyamatos teremtés" (lásd az Új Ember utolsó számában a vatikáni híreket), akkor én materialista leszek, és minden nap megiszok két liter bort, hogy elfeledjem a sok hazugságot, amin át kellett esnem amiatt, hogy megvallottam miden vasárnap, teljes szívemből a Szentháromságos mindenható Istent. A teremtés és a folyamatosság egymásnak ellentmondanak. A teremtés egyszeri aktus. Nincsenek teremtések. A folyamatosság meg valaminek az időbeli folytonosságát hangsúlyozza, valahonnan valahová. Kezdődik és végződik. A Teremtés előtt nem volt semmi, tehát idő se volt, és nem volt folyamatosság se. Lássuk Isten önmeghatározását: Vagyok aki vagyok = létezem. Állandóan. Kívül mindenen. Nem magamat teremtettem.

Az eretnekként viselkedő pápa személyéről, aki az Úr Jézust képviseli, én a következőképpen gondolkodom. A szüleimről egyszer csak kiderül, hogy többszörös gyilkosok, és a legszörnyűbb alakok. Irgalmatlan lelki tusát kell átéljek, amíg képes leszek földolgozni, hogy a szabad akarattal rendelkező szüleim adták nekem az életet, tehát végül is Isten eszközei voltak abban, hogy megszülethessek és örök életre jussak. De nem azonosulok velük a cselekedeteikben, de tisztelem őket, mert életet és lelket kaptam rajtuk keresztül. Az Egyház Jézusból született, tanításának ismeretén és megtartásán (szent hagyományán) juthat a lelkem az üdvösségre. A mindenkori pápa személye nem azonos Jézussal in natura, csak vikáriusa in secula.
Szerkesztve: 2011.02.04 09:45

Élthes Eszter

adatok | 2011.02.03 21:35 | 12

Válasz a 10. számú üzenetre:
Rendben, tegyük fel, hogy elfogadom, amit mond. Akkor tehát II. J. P. ás XVI. B. nem pápa, vagyis az egyetlen lehetőség szedisvakantistának lenni. Ez viszont az Egyház tanítása szerint a kárhozatba visz. Nagyszerű, akkor most mi a megoldás?

Az egész szövegben talán ez volt az, amit a legkevésbé hűen írtam le G. atya mondataiból. Tehát inkább tulajdoníthatók az én gondolatmenetemnek. És én, a laikus fejemmel, igenis, megkérdezem, hogy nincs-e, nem lehet-e valamilyen más értelmezése. Egyébként egy paptól, aki ráadásul magas rangban volt, hallottam én személyesen a következő magyarázatot Jézusnak eme mondatára (amit csak azért írok le most, hogy megmutassam, még egy teológiailag képzett pap is elmereng ezen a mondaton): Nem biztos, hogy Rómában kell lennie az Egyház központjának. Lehet, hogy például Fülöp-szigetek katolikus állammá lesz, és megkéri az egyik tradíció-hű közösséget, hogy ott alakítsa meg "az Egyház" székhelyét. - eddig az idézet. Én ezt elképesztőnek tartottam és tartom most is.
De szedisvakantista sem akarok lenni.

Topir

adatok | 2011.02.03 21:32 | 11

Bízni, imádkozni és vezekelni kell, teljes szívvel, teljes hittel, türelemmel, és Isten iránti teljes bizalommal. Egyedül Ő tudja, hogy ezt a sok megpróbáltatást miért és meddig engedi meg. A kétségbeesés, a harag, a türelmetlenség a sátán csapdája, és aki abba beleesik, az kilátástalannak lát mindent. Jézus utolsó szavaival: ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan Ő akarja.

Füzesi Zsolt

adatok | 2011.02.03 21:09 | 10

"Azt a dogmát, hogy „az Egyházon a pokol kapui nem vesznek erőt” eddig úgy értelmezték, hogy az Egyház és annak a feje soha nem fog eretnekséget tanítani, elkövetni. Ezért a mostani helyzetre egyetlen egyházatyánál, -tanítónál, -doktornál sem találunk semmilyen választ, magyarázatot. Vagyis ezt a tanítást most újra kellene értelmezni."

Minden tiszteletem G. Atyáé, de ezt a tanítást nem lehet újra értelmezni, legalábbis nem úgy, hogy ne ugyanezt jelentse.
(Ezt muszáj kimondanom, akármit is zúdítsak a nyakamba. Egy dogma megváltoztatása kívül áll nemcsak egy áldozópap, de még a szentséges római pápa hatáskörén is.)
A tanítás ui. az Egyház lényegi tevékenysége. Ha az Egyház - horriblie dictu - eretnekséget tanítanak, akkor egyik lényegi tevékenysége sérülne, vagyis az isteni ígéret megdőlne. Ez pedig lehetetlen.

Engem az a mondat, "hogy ezt a tanítást újra kellene értelmezni/fogalmazni" kísértetiesen emlékeztet a szemináriumi éveimre. Ott ui. naponta hallottam.

Én inkább hiszem el (ha már...), hogy egy vagy több pápaként ismert ember nem volt igazi pápa (ennek lehetőségéről ui. igenis beszélnek egyházatyák is, pl. Poitiers-i Szt. Hilarius és későbbi egyházdoktorok, pl. Liguori Szt. Alfonz is), minthogy a pápa személyéhez és hivatalának valódiságához ragaszkodva akár csak elvileg is elfogadjam, hogy az Egyház (nagybetűvel, tehát a misztikus test) 1x is tévedhetne. Anyánk ilyen meggyalázása, ami áttételesen Istent sérti, hiszen az ő ígéretét vonja kétségbe, számomra elfogadhatatlan és felér egy párbajra kihívással.

Ha ezt az ígéretet 2000 évig úgy értelmezték, ahogyan említettük, akkor ez az értelmezés szenthagyomány-jellegű, azaz maga is DOGMA.
Az ígéret túl konkrét és világos ahhoz, hogy másképp értsük. Vagy ha mégis félreértettük, akkor Barsi atya szavaival "azért egyes egyedül Jézus a hibás. Hát miért nem fogalmazott világosabban azoknak a halászembereknek?"

Élthes Eszter

adatok | 2011.02.02 20:45 | 9

Megkérdeztem G. atyát, hogy jól érzem-e, hogy a boldoggá-avatás és az új Assisi bejelentés óta olyan a tradicionális tábor, mint a kígyó előtt lebénult zsákmány? Minta megállt volna a levegő, semmi nem mozdul. Holott, érveltem tovább, ezek a történések az egyháztörténelem legfontosabbjai közé tartoznak, mondhatnám mérföldkövet jelentenek mind az Egyház, mind az emberiség történetében.
Felvetésemre a következőket válaszolta: Azt a dogmát, hogy „az Egyházon a pokol kapui nem vesznek erőt” eddig úgy értelmezték, hogy az Egyház és annak a feje soha nem fog eretnekséget tanítani, elkövetni. Ezért a mostani helyzetre egyetlen egyházatyánál, -tanítónál, -doktornál sem találunk semmilyen választ, magyarázatot. Vagyis ezt a tanítást most újra kellene értelmezni. Mert ő mint pap ezek után mit tehet? Ha Julcsi néninek azt mondja, hogy II. J. P. nem „boldog”, mert ez tévedés, akkor joggal kérdi meg tőle Julcsi néni, hogy akkor mi van a kétezer év szentjeivel? Azok is lehetnek tévedések? Ha viszont Julcsi néninek azt mondja, hogy II. J. P. „boldog”, azaz szentéletű, követendő katolikus ember volt, akkor Julcsi néni joggal nem megy többé templomba, hiszen hűen követi egy katolikus „szent” tanítását, aki azt hirdette, hogy minden vallás egyforma, és ugyanahhoz az istenhez vezet.
Ha egy pápa éjszaka fekete-misét mutat be, gyermekek véréből iszik, de a hívek előtt katolikus papként, Krisztus igazhitű helytartójaként viselkedik, a katolikus tanítást képviseli, ő kezet csókol neki. De az előtt a pápa előtt, aki szétrombolja a hitet, helyrehozhatatlan kárt okoz a lelkekben, az előtt mit tegyen?
Ma elég lenne két dolgot tanítani: 1. Jézus Krisztus Isten, 2. a föld és minden, ami létezik, teremtmény. Ez a kettő az, amit ma legjobban tagadnak, tehát ez a kettő a kulcs-tanítás.
Ha a világ teremtett, és mi teremtmények vagyunk, akkor a világnak van eleje és vége, és a teremtményeknek van okuk és céljuk. Ha Jézus Isten, akkor a katolikuson kívül nincs más vallás, mely üdvözít, és minden más vallás istenkáromlás, mellyel már a párbeszéd is súlyos bűn.
Jézus földön jártában soha nem foglalkozott földi dolgokkal, nem tartott szociális beszédeket, soha nem beszélt arról, hogy mit tegyenek a szegények, hogy jól éljenek, hogy több pénzük legyen. Sőt, nem beszélt a rabszolgaságról, nem tiltakozott a kivégzések ellen stb. Csak a természetfelettiről beszélt, csak arról, hogy Ő és az Atya egy, hogy ő Isten, és csak az üdvözül, aki ezt elfogadja, azaz aki benne mint Istenben hisz. Az összes többi ennek a következménye.
Az Egyház válsága akkor kezdődött, amikor az Egyház elkezdett túlontúl az evilági dolgokkal foglalkozni, amikor elkezdett társadalmi, szociális ügyekbe avatkozni. Ez a folyamat vezetett a II. Vatikáni Zsinathoz, a hitehagyáshoz. Mindennek az az alapja, hogy Krisztust nem ismerik el Istennek, hanem „jó emberré”, prófétává, az emberiség jótevőjévé degradálják. Ezért „vétek” a mai ember szemében a tridenti mise, mert az Istennek Istenről szól, az Krisztus előtt mint Isten előtt hódol.

G. atya szavaihoz a magam meggondolásaiból a következőket teszem hozzá: A katolikusokat az – is – alapvetően megkülönböztette a más hitűektől, hogy az Egyház maga volt a bebetonozott biztonság. Mindaz, amit az Egyház adott: a szentségeket, a hittanítást, a liturgiát, a katolikus számára az élet legbiztosabb pillére (volt). Most ezt a biztos várat, amihez nem csak lehet, de kötelező tartoznunk, verik szét a szemünk előtt – ráadásul nem kívülről, hanem belülről, a legmagasabb posztról, és nem is csak egyszerűen szétverik, hanem előbb eretnekké teszik.
Értelmünk használata az egyik, ha nem a legfontosabb katolikus követelmény. Most viszont – szerintem – csak úgy lehet kibírni a helyzetet, ha azt mondjuk magunknak, hogy ne használjuk az agyunkat, kapcsoljuk ki, ne gondolkozzunk, csak mormoljuk a rózsafüzért. Ez lehet megfelelő tanács, ha valaki ártatlanul ül a börtönben életfogytiglanra ítélve. De hogyan lehetne ez az egyetlen lehetséges út a továbbélésre, az igazság felismerésére, az igazság követésére normális viszonyok között?

A februári ünnepeket feltéve, olvastam el újra a Vízkereszt utáni hatodik vasárnap magyarázatát, mely így hangzik: „Az evangéliumi jó mag, melyet ma is elsősorban a liturgiában hint el a földi Krisztus, az Egyház, csodás hatással van ma is a lelkekre. Amit Szent Pál apostol a szentleckében mond, ma is megismétlődik a missziókban. És a kis mustármag mindenhol és mindenkor hatalmas fává lesz.” – Oratio: „Add meg, kérünk, mindenható Isten, hogy mindig megfelelően gondolkozva, szóval és tettel egyaránt szent tetszésed szerint éljünk.”
A mai hivatalos liturgiákban, például II. J. P. boldoggá avatásának ceremóniája alatt, milyen jó magot hint el a mai egyház, és az milyen hatással van a lelkekre? És hol van misszió? És miért lenne még szükség misszióra a boldoggá-avatás és Assisi után? És miért kérjük az Atyát, hogy megfelelően gondolkozzunk, ha ez a csakis az érthetetlenséghez, a megtébolyodáshoz, a teljes közömbösséghez vagy a szakadáshoz vezethet?

Topir

adatok | 2010.11.07 09:34 | 8

Válasz a 7. számú üzenetre:
Nagyon köszönöm ezt az elemzést, nagyon sokat tanultam belőle! Látom, Eszter Asszony fel is tette a honlapra, örülök neki.
Szerkesztve: 2010.11.07 09:39

Füzesi Zsolt

adatok | 2010.11.01 08:32 | 7

"Egyházon kívül nincs üdvösség"

XII. Piusz idejében a St. Benedict center nem azért lett kiközösítve, mert vallotta a fenti dogmát, hanem azért, mert nem katolikus értelemben, s nem XII. Pius pápa döntésének megfelelő módon magyarázta, és az intést követően is makacsul kitartott a tévedésben: mely szerint a vízkeresztségen kívül abszolút semmilyen lehetőség nincs az üdvösségre. Azaz, ha egy katekumen meghalt Krisztusért, az elkárhozott. Továbbá nem hitt ez implicit vágykeresztségben. Vagyis 100%-ig vallotta, hogy azok is mind egy sálig elkárhoznak, függetlenül a szándékaiktól és tetteiktől, akik saját hibájukon kívül nem hallottak Krisztusról (pl. egy bennszülött a Kongó partján a XVII. században).

Ezzel szemben a dogma tartalma ez:

MIT JELENT, HOGY „AZ EGYHÁZON KÍVÜL NINCS ÜDVÖSSÉG”?
Válasz:
Az „Egyházon kívül nincs üdvösség” dogmája azt jelenti, hogy a Katolikus Egyház abszolút módon szükséges az üdvösségre, vagyis minden egyes ember üdvözülésénél közvetlen szerepet játszik.
Magyarázat:
Ez egy sokak által félreértett tanítás. Az a tény, hogy az Egyház feltételezi egyes nemkatolikus vagy nemkeresztény istenhívő emberek üdvösségét, sokakat ösztönöz annak hirdetésére, hogy „az Egyházon kívül nincs üdvösség” (Extra Ecclesiam nulla salus) hittétel már nem tartozik az Katolikus Egyház tanításai közé. Ez pedig igen súlyos tévedés.
„Az Egyház által mindig is hirdetett és mindig is szüntelenül hirdetendő az a tévedhetetlen kijelentés (…), hogy »az Egyházon kívül semmilyen üdvösség nincs«. Ezt a dogmát azonban abban az értelemben kell felfogni, ahogyan azt maga az Egyház érti. (…) Az Egyház ui. azt tanítja, hogy ebben a dologban Jézus Krisztus igen szigorú parancsáról van szó. Ő kifejezett szavakkal azt tette apostolai kötelességévé, hogy minden nemzetet tanítsanak meg parancsai megtartására. Krisztus parancsai között pedig nem a legkisebb helyet foglalja el az, amely megparancsolja, hogy a keresztség révén nőjünk bele Krisztus misztikus testébe, az Egyházba, és simuljunk hozzá Krisztushoz és helyetteséhez, aki által Ő ezen a földön látható módon kormányozza az Egyházát. Ezért senki, aki bár tudja, hogy az Egyházat isteni módon Krisztus alapította, az Egyháznak mégsem akarja alávetni magát ill. a római pápának, Krisztus földi helytartójának megtagadja az engedelmességet, nem fog üdvözülni. (…) Az Üdvözítő (…) azt is meghatározta, hogy az Egyház az üdvösség eszköze, amely nélkül senki a mennyei dicsőség országába be nem juthat. (…) Azonban Isten azt akarta, hogy az (…) üdvöt segítő eszközöknek, biztos körülmények között, akkor is meglehessen az üdvösséghez szükséges hatása, ha csak a kívánság vagy a vágy irányul az alkalmazásukra. (…) A maga módján ugyanezt kell mondani az Egyházról (…). Ahhoz, hogy valaki elnyerje az üdvösséget, nem mindig kívántatik meg, hogy mint tag valóban az Egyház testéhez tartozzék, mindazonáltal legalábbis követelmény, hogy kívánsága és vágya szerint ragaszkodjék hozzá (pl. váratlanul meghalt kereszteletlen hittanuló – a szerk. megjegyzése). Ennek a kívánságnak azonban nem kell mindig kifejezettnek lennie (…), hanem amennyiben az ember legküzdhetetlen tudatlanságban (ignorantia invincibilis) szenved (pl. egy afrikai bennszülött törzs tagja – a szerk. megjegyzése) Isten a bennefoglalt kívánságot is elfogadja, (…) mert benne van a léleknek abban a jó előkészületi állapotában, amelyben az embernek az a szándéka, hogy akarata Isten akaratával egybehangzó legyen” (DH 3886 - 3870 – A Szent Offícium Levele a bostoni érseknek 1949. aug. 8).
Még világosabban tanít erről XII. Piusz pápa a Mystici Corporis kezdetű körlevelében. A Szentatya egyértelmű különbséget tesz azok között, akik ténylegesen és akik csak kívánságaik szerint tartoznak az Egyházhoz: „Az Egyház tagjai közé valójában csak azokat kell számítanunk, akik az újjászületés fürdőjében részesültek, és az igaz hitet vallják, és sem szánalmas módon önként nem vonták ki magukat a test szervezetéből, sem törvényes tekintély nem zárta ki őket valami súlyos vétek miatt” (DH 3802 – XII. P. Myst. Corp.). A körlevél végén a pápa megemlíti azokat is, akiket „öntudatlan vágyódásuk a Megváltó titokzatos Testével kapcsolatba hoz, és akiket legkevésbé sem zár ki az örök üdvösségből” (uo.).
Azonban a fenti gondolatsor nem jelenti azt, hogy mindegy, valaki az Egyházhoz tartozik-e vagy sem, mert az Egyház látható határain kívül üdvözülni, ha éppenséggel lehet is, korántsem könnyű, és csak ritka erkölcsi érzékkel és jellemességgel megáldott embereknek lehet osztályrésze. Egyébiránt XII. Piusz is említi, hogy a nem keresztény istenkeresők olyan helyzetben vannak, „melyben saját örök üdvösségük felől nem lehetnek biztosak; mert noha a Megváltó titokzatos teste utáni öntudatlan vágyódásuk és sóvárgásuk létezik, mégis igen sok, és igen nagy mennyei adománynak, segítségnek vannak híjával, melyeket csak a Katolikus Egyházban tudnának elnyerni” (DH 3804 – XII. Pius: M.C.). A pápának ezek a szavai egyrészt azokat utasítják el, akik teljességgel kizárják az üdvösségből az Egyházhoz nem tartozókat, másfelől azokat, akik hamisan azt állítják, hogy az ember minden vallásban egyformán üdvözülhet. Viszont „azt sem kell gondolni, hogy az Egyházba való belépés bármilyen szándéka elégséges ahhoz, hogy az ember üdvözüljön. Megkívántatik ui., hogy a kívánságot, melynek révén valaki az Egyház irányába fordul, tökéletes szeretet hassa át; és a nem kifejezett (burkolt) kívánságnak csak akkor lehet eredménye, ha az embernek természetfeletti hite van” (DH 3872).
„»Akik az Egyházon kívül vannak, azok az igazságon is kívül vannak«, mondja Irenæus. Ebből azonban nem következik, hogy akik jóhiszeműleg vannak az Egyházon kívül, ne tartozhassanak lélekben, öntudatlanul is szintén ebbe az Egyházba, s így ne üdvözülhessenek” (Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fej.). Lehetséges tehát az Egyház határain túl is üdvözülni, de direkte az Egyházzal szemben nem. A más vallású embert is a Katolikus Egyház üdvözíti, mert esetleges jó szándéka hozzá kapcsolja. Egy más vallású embert ezért, ha üdvözül, nem a saját vallása üdvözíti, hanem sokkal inkább hamis vallása ellenére üdvözül, mert Isten figyelembe veszi emberileg nézve legyőzhetetlen tévedését (error invincibilis). Az istenhit nélküli emberre azonban ez nem áll, mert a vallásosság erényének ilyen mérvű hiánya már nem írható a legyőzhetetlen tudatlanság rovására, hiszen mind az Egyház, mind a Biblia tanúsítja, hogy Isten léte a világ teremtett dolgaiból biztosan felismerhető.
Igazolás:
Krisztus minden embernek és minden kornak szánta tanítását és szentségeit, tehát az Egyházat is. Ettől egyetemes vagyis (görögül) katolikus: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19). Minden embernek – mind a népeket; minden kornak – mindennap, a világ végéig.
Jézus az üdvösség feltételeként említi a belé vetett hitet és az Egyházhoz való tartozást: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,16).
Az Üdvözítő azonban arról is tanít, még ha más összefüggésben is, hogy léteznek a legitim vallási közösséghez (akkor a zsidóság) nem tartozó, de keresztény lelkületű vallásos istenkeresők. Ám nekik is az Egyház felé kell tartaniuk: „De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor” (Jn 10,16).
A vallástalan ember azonban nem menthető a tudatlansággal, ezért üdvössége komoly veszélyben van, tanítja Szt. Pál apostol: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak” (Róm 1,20). Vagy máshol: „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van” (Zsid 11,6).
Aki (tudva és akarva) elhagyja az Egyházat, és haláláig meg nem tér, annak sorsa megpecsételődött: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég” (Jn 15,5).

Szerkesztve: 2010.11.01 08:33

Élthes Eszter

adatok | 2010.10.27 17:04 | 6

Az elmúlt napok vitája után akadhatnak olyanok, akik – joggal – azt hiszik, életcélom, hogy mindenkivel megutáltassam magam, hiszen különben nem nyúlnék ilyen kényes, sokak rajongását sértő témákhoz. Úgy hogy meg kell magyarázzam, miért tettem ilyet.

1. A mai ember a rengeteg információ miatt könnyen esik abba a csapdába, hogy a hozzá eljutott adatokat nem rendszerezi. Másfelől amikor hősöket, példaképeket keres magának, könnyen elfogad olyanokat erre a szerepre, akiket a nagy többség dicsér, vagy akiről egy bizonyos dologgal kapcsolatban jókat hallott. Pedig azért, mert egy katonatiszt, egy kisgazdapárti képviselő, egy pap, egy volt belügyminiszter együtt sínylődik a diktatúra börtönében, még nem biztos, hogy mindannyian katolikus mártírok. Sőt, egy adott helyzetben még az sem biztos, hogy mindannyian a kommunizmus ellenségei (lásd a Rajk-pert, a Kádár-pert stb.). Vagy egy másik példa: Ha egy színész, egy producer, egy pap mondjuk együtt harcol az iskolai etika, illetve hittanoktatás mellett, még egyáltalán nem biztos, hogy mindannyian vagy akár egy is közülük, a tradíció híve.
2. Ahogy a HITÜNK topicban írtam, a „tradicionalistáknak” különösen fontos, hogy megfogalmazzák maguknak, miben is hisznek ők, mit is értenek ők a „tradícióhoz való hűség” alatt. És ha maguknak hősöket, példaképeket választanak, akkor ezek személye pontosan elárulja, hogy erre a kérdésre milyen választ adnak.

Ez a honlap a tradíció-hűség alatt azt a lelkületet érti, melyet Lefebvre érsek, Maeßen atya, May atya stb. ért. Ennek megfelelően a tradíció hőseiként azokat tiszteli, akik e lelkület legkiválóbb megtestesítői. Nem vitatja el, hogy más területeknek, más szellemiségnek is megvannak a maga hősei, de ezeket nem „veszi át” a tradíció hősei közé. És azért tartja „szerencsétlennek”, ha ezt valaki mégis megteszi, mert ezzel a követendő lelkiség-kép is összekuszálódik.

Élthes Eszter

adatok | 2010.10.25 21:49 | 5

Pont 1. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a világ történelme nem más, mint az üdvtörténet. Vagyis, ami a katolikus Egyházban, ami az emberek Istennel szembeni viselkedésükben zajlik, annak a világra nagy hatása van, mind természetes, mind természetfeletti síkon.
Nos, aki ezt elfogadja, az úgy gondolja, hogyha egy nép, egy ember, egy közösség Istennek tetsző módon él, akkor annak a világra is hatása van. Vegyük a legismertebb két példát, Lepanto vagy Fatima esetét.
Na már most, ha egy nép legfőbb pásztora Istennek tetsző módon áldozza fel magát népéért, Istennek tetsző módon könyörög Istennél népéért (nem annak anyagi, hanem lelki javáért), akkor – én ebben biztos vagyok – az a nép nem gyengül, hanem erősödik hitében.

Pont 2. A tradícióhoz hű katolikusoknak elengedhetetlen, hogy feltegyék maguknak a kérdést: miért is ragaszkodnak voltaképpen a tradícióhoz, a régi miséhez?
A) csoport: Mert bizonyosak benne, hogy ez a KATOLIKUS, ez tetszik Istennek, ez tükrözi atyáik hitét, egyszóval ez a VALÓDI KATOLIKUS MISE ÉS TANÍTÁS, ÉS (ez a lényeg:) A MÁSIK NEM AZ!
B) csoport: Mert ez tetszik nekik, ezt tartják – elsősorban szubjektív okokból – helyesebbnek.

Ebből az következik, hogy az A) csoport tagjai „életük árán is” ragaszkodnak a hagyományhoz, mert hitük szerint egyedül ez a helyes. Mint például Lefebvre érsek, akinek azt mondták, hogy minden rendben lesz, ha legalább egyszer celebrál NOM-t. Nem tette. Viszont mikor Le Barroux apátja Rómába utazott, hogy közössége számára a római elismerést megkapja, azt mondták neki, hogy rendben, megkapja, de egyszer koncelebrálnia kell. És ő megtette. Közössége megkapta a hivatalos engedélyt, hívei fele ott hagyták.
Rómának, a NOM-osoknak nem az „fáj”, ha valaki a régi misét mutatja be, vagy oda jár, hanem az, ha valaki a NOM-t nem mondja egyszer sem! Ez a lényeg, nem más!

Az A) csoport tagjai úgy gondolják, hogy minden katolikusnak magától rá kell jönnie, hogy csak az Egyház hagyományos tanításához, benne a régi miséhez, való hűség tetszhet Istennek. Magyarul, akinek megvan ehhez az esze, és mégsem fedezi fel, hogy a NOM nem helyes, az nem jó katolikus, nem igazán Istennek tetsző módon gyakorolja, éli vallását. (A honlap mostanában feltett cikkei szerint, nem katolikus már, hanem az „új” vallás híve.)
Ha ezt nem így gondolnák, akkor ennek a régi miséhez való ragaszkodásnak az ég egy adta világon nem lenne semmi értelme! Ha ez is jó, meg az is jó, akkor igazuk van az ökumenizmus, meg a relativizmus híveinek, és akár lehetünk buddhisták, meg kálvinisták is stb.

Szóval, hogy rátérjek mondandóm valódi céljára: Ha egy nép legfőbb főpapja nem fedezi fel, hogy a II: Vatikáni Zsinatnak nem csak politikai téren (azaz a kommunizmussal szemben való álláspontjában) voltak komoly tévedései, hanem a vallás, a hit, a liturgia területén is, akkor az a főpap lehet szimpatikus, politikailag hős, de nem lehet jó katolikus. Ha az lenne, akkor az A) csoport minden vélekedése, hite, meggyőződése butaság, értelmetlenség lenne.
De ha felfedezi és annak megfelelően cselekszik (tehát a hit, a liturgia területén is, nem csak politikailag), akkor Isten tettét felhasználja népe üdvére, és ennek következtében népének tagjai lelkileg-szellemileg nem süllyednek el a gulyáskommunizmus langyos mocsarában.

Élthes Eszter

adatok | 2010.09.14 21:12 | 4

B. B. atya könyvéből egy részlet:
"A langyosság a megtérés szempontjából is a legveszélyesebb állapot. Nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy jobb harcos atesiták között lenni, mint langyos kersztények között. Az Isten felé vezető út lehet, hogy egy gyerek számára azzal kezdődik, hogy hátat fordít a templomnak, a langyos viszont nem akar fejlődni, és ez a tragédiája."

Az a kérdés merült fel bennem, hogyha például valakik tömegesen égetnék a Bibliát, vagy az ENSZ eltörolné a katolikus Egyházat, betiltaná a működését, vagy ehhez hasonló történne, akadna-e katolikus, aki tiltakozna ez ellen. És őszintén szólva, az a válaszom, hogy nem biztos, hogy lenne száz ember, aki komolyan ellenszegülne, vagy megpróbálná megvédeni az Egyházat.

Ma még a legkatolikusabbak is csak úgy gyakorolják a hitüket, mint egy valamit a sok tennivalójuk közül. Olyat, akinek ez az első, a második, a harmadik helyen a legfontosabb, és csak ezután jön bármi más, hát, nem tudom, találni-e még.

Élthes Eszter

adatok | 2010.09.14 00:04 | 3

Mesélték, hogy tegnap Ervin atya prédikációjában arról (is) beszélt, hogy ahhoz, hogy valaki jó katolikus legyen, előbb tisztességesnek kell lennie. (Azt hiszem, nem ezt a kifejezést használta, de ez volt az értelme.) (Egyébként Williamson püspök úr is erről írt sokat az utóbbi időben.) Ha valaki azt állítja, hogy a helyes, tisztességes viselkedés betartása, szabályai nem fontosak a katolikussághoz, akkor ezzel azt a viselkedési normát utasítja vissza, ami a katolikus hit, vallás gyakorlati megvalósulásából keletkezett. Ugyanis a "tisztességes" magatartás, a jóérzés, az illem, jómodor, emberiesség, tekintélytisztelet nem más, mint a katolikus vallás gyakorlati megnyilvánulása az emberi társadalomban. Ez csak ott alakult ki, ahol katolicizmus volt. Ez Jézus tanításának a gyakorlatba való átültetése. A többi vallás nem ismeri az irgalmat, az emberiességet, a jómodort, az illemet, a jóérzést, még a tisztességet sem stb.
Aki tehát nem tanul meg előbb viselkedni, az valójában a gyakorlatban visszautasítja a katolicizmust, annál hiányzik az az alap, amire a katolikus vallást fel lehet építeni. Vagyis hogyan tanulja meg valaki a "mennyeieket", ha még a "földieket" sem fogadja el.
A civilizált viselkedéshez pedig olyan dolgok tartoznak, melyhez a mindenféle lexikális tudással rendelkező fiatalok nagy részének szinte semmilyen köze nincs. Régen az otthoni és iskolai neveléssel megtanították őket a legfontosabb viselkedési normákra. Mivel ma ilyen nincs, soha nem volt akkora szükség rá, illetne lenne, hogy készek legyenek ezt bepótolni. Dehát, úgy tűnik, erre semmilyen készséget nem mutatnak. Nekem legalábbis az elmúlt 5 év ismeretségei alapján ez a tapasztalatom. Soha még ennyi figyelmetlenséggel, durvasággal, szemtelenséggel, illetlenséggel, arroganciával, önteltséggel, gőggel nem találkoztam, mint ez alatt az idő alatt a fiatalok részéről. Igaz, különben nem ismerek fiatalokat, nem tudom, máshol milyenek. Mindenesetre így, ilyen alappal, nem lehet jó katolikusnak lenni.

Jagiello

adatok | 2010.08.31 08:28 | 2

MILYEN nagyszerű is Maessen atya elmélkedésének hetedik része. Világosan bemutatja, miért nem lehet a katolikus Egyházat elválasztani a világi dolgoktól. Persze ez itt a "Hitünk topic", ezért is írok ide: hogy a hit csak akkor működik, ha tapintható lesz a világban. Ezért kell a protektorátus. Milyen nagyszerű belegondolni Szent József szerepébe. Mert ő mint jó Édesapa óvta és terelgette a Szent Családot. Mivel munkája tökéletes volt, nem is esik szó róla. És Szent János, aki magához vette a Szűzanyát, majd megírta azt az Evangéliumot, ami feddő és atyai szóval mutatja be az Úr Jézust. Milyen nagyszerű végre megérteni a Jelenések Két Tanúját, ami eddig mindig gondot okozott nekem! Tehát Isten nem sebezhető, viszont az Egyház nagyonis. Ezért kell neki védő, protector.

Élthes Eszter

adatok | 2010.08.25 20:26 | 1

A GONDOLATOK topicban hangzott el, hogy Isten sebezhető.

Ezzel kapcsolatban:
Isten jelenlétében nincs se szenvedés, se fájdalom. Következésképpen a mennyben senki nem szenved. Olyannyira nem, hogy Fuchs atya az egyházatyák véleményére hivatkozva, azt mondta, hogy az üdvözültek Isten előtt még azért sem tudnak szomorúak lenni, ha szeretteik nincsenek ott.
Ebből pedig az is világos, hogy a Szűzanya sem szenved, nem sír már. Amikor megjelenik La Salette-ban vagy valahol máshol és sír, akkor az nem a "jelenben" történik. Az emberiség mai bűneiért még földi életében szenvedett Fia keresztje alatt. Amikor most megjelenik, akkor valójában a látnokok számára az lesz látható, amit akkor ott érzett.

MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!