hagyományhű magyar katolikusok

SZŰZ MÁRIÁNAK, MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJÉNEK
felajánlott honlapja

"BÍZZATOK, MERT ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT"

KATOLIKUS-HONLAP FÓRUM BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ
 
A hozzászólások nem a honlap szerkesztőjének, hanem az egyes hozzászólóknak a véleményét tükrözik.

(153) Honlap-II.
(8) Róma
(13) Végidő ??
(157) Pius-ügy
(16) A honlapról
(165) Gondolatok
(278) Honlap
(244) Magyarország
(121) Világegyház
(54) Jövő/Remény
(199) Hírek
(1) Lelkiség
(58) Mások helyett
(199) Kérdések
(34) Hitünk
(77) Fatima
(16) Assisi-ügy
(47) Közlemények
(20) Hallottam...
(66) Fórumozás
(12) AZ ISTENI IRGALMASSÁG
(88) Evolúció
(151) Liturgia
(12) Katolikusok tennivalói
(141) A világ
(9) "Nemcsak kenyérrel..."
(1) Adok-kapok
(140) ki a hibás?
(50) Magán üzenetek
(12) Történelem-hamisítás
(23) Örömeink
(77) Városmisszió '08
(17) Erkölcs
(55) Tekintély
(88) Vélemények
(9) Kis Római Zsolozsma - "reklám"
(8) Problémák
(44) Bibliothecula
(44) Hibajelzés
(20) Mi a teendő?
(28) Viták
(9) Anglikán-kérdés
(2) Aláírásgyűjtés vagy fsspx
(1) KATEKIZMUS
(8) Ha a Katolikus...
(7) Klerikalizmus
(27) Reakciók
(8) Tudomány és fejlődés
(20) Mindennapok
(9) Metanoia
(5) Kapcsolatok
(6) Pisti
(5) "Bízzatok..."
(27) SJM
 
Bibliothecula
 Egy csöndes kis könyvtárszoba az elmélkedésre, elgondolkodásra, elmélyülésre. Töltsétek meg művekkel, idézetekkel!

Még nem jelentkezett be, így nem írhat a fórumba


[0] [1] [2]
 Élthes Eszter adatok | 2009.01.12 16:02 | 23
Egy Tatabánya környékén gyerekeskedő idős (kb. 80 éves) férfi írta nekem a következő történetet: "Eszembe jutnak gyerekkori karácsonyaink. A megáldott sekrestyei ellipszis alakú ostyákat a mama széttördeli és mindenki - 4 fiútestvérem - kap egy darabot, rajta méz és fokhagyma. Édesanyám elmagyarázza: az ostya fehérsége Jézus isteni tisztaságát, a fokhagyma csípőssége Jézus Krisztus szenvedését, a méz pedig az üdvösség édességét idézi."

Tegnap, Vízkereszt utáni első vasárnap volt Szentcsalád ünnepe. A Vízkereszt utáni első vasárnapi misét ezért vasárnapot követő nap, vagyis ma kell mondani. Ennek a vasárnapnak az oratioja: "Kérünk, Urunk, esdeklő néped imádságát kísérd kegyelmeddel, hogy egyrészt meglássa, amit meg kell tennie, másrészt erőt nyerjen annak teljesítésére, amit meglátott."
(ez a könyörgés nagyon illik a nemrég feltett cikkhez)

 Vágfalvy adatok | 2008.12.29 11:17 | 22
Magyar karácsony legendája


Mikor a szenteste kapuját kitárja,
Indul a ködben a betlehemi árva,
Akit kitagadtak, akit megtagadtak,
Mikor földünkre a poklok leszakadtak.

Megindul a ködben, elindul az estben,
Mellette az angyal aranyszárnya lebben.
Száll, suhan a gyermek, gyémánt csillagokra,
Gyémánt csillagokról földi, bús ormokra.

Odaszáll először, hol az éj sötétebb,
Feketébb a gond, és hol a nyomor mélyebb,
Hol a tájnak minden kicsét elorozták,
Gyászos ormaidra, szegény Magyarország!

És megáll a Tátrán, melynek örökzöldje
Valaha elindult boldogan a völgybe,
Ment, mendegélt vígan az erdő, fenyves,
Karácsonyi dísznek magyar gyerekekhez.

Áll a Gyermek ott fönn, nagyon fáj a lelke,
Visszagondol régi, szelíd Betlehemre,
Betlehem után a komor Golgotára,
Nagypéntek után, a víg föltámadásra...

S a legszebb fenyőt, mely örökzölden ott áll,
Kezébe ragadja, s gyémánt csillagoknál
Gyújtja gyertyáit meg, mint valaha régen
Csodaszarvas arany lángját a regében.

És a szent, örök fát emelve magasra,
Pozsony, Kassa, Várad fölött lobogtatja,
Kolozsvár, Arad és Szabadka világol
Betlehemi fényben a karácsonyfától.

Vándorok a földön, pásztorok e tájon,
Ámulnak az égi csodaragyogáson,
Virrasztók, vigyázók ajkán zeng az ének:
Dicsőség magyarok örök Istenének!

Angyalok, mártírok, hitvallók felelnek:
Békesség e földön magyar embereknek!

Juhász Gyula, 1920

 Élthes Eszter adatok | 2008.12.14 20:51 | 21
P. Wilhelm salzburgi prior a mai szentmise után tartott katekézisében a harmadik parancsolatról beszélt (Szenteld meg az ünnepnapot!). Az Ószövetség sabbatja a hét utolsó napja volt, vagyis az a nap, melyen Isten a hat napi teremtés után megpihent. Az Újszövetségben a sabbat helyébe a vasárnap lépett, mely azonban már nem a hét utolsó, hanem az első napja! Mégpedig a Krisztus feltámadásával elkezdődött új teremtés kezdetének napja! A vasárnapot elsősorban a vasárnapi (és nem a szombat esti) szentmisén való részvétellel szenteljük meg, utána a vasárnapi nyugalommal és jó cselekedetekkel, mint pl. betegek látogatása, családi együttlét stb., és végül, de nem utolsó sorban a vasárnapi öltözékkel. P. Wilhelm sajnálkozását fejezte ki, hogy ez a szokás - m. m., hogy vasárnap az emberek szépen kiöltöznek és nem azt hordják, amiben hétközben dolgoznak -, melyet ő még ifjú korában mindenütt tapasztalt, mára szinte teljesen kihalt. Azt is mondta, hogy egy nép, egy közösség hitét arról lehet megítélni, hogyan viselkedik vasárnaponként, vagyis hogyan szenteli meg az Úr napját.
Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy mikor konvertálásom után elkezdtem misére - NOM-os misére - járni, a helyi idős (azóta elhunyt) pap állandóan a vasárnap megszenteléséről prédikált, és ostorozta az embereket, hogy vasárnaponként dolgoznak. És az is, hogy Maessen atya szerint a hit-vesztés a vasárnapok nem-ünneplésével kezdődik.

Bár itt Ausztriában, Németországban sem sokkal jobb a helyzet (sőt bizonyos dolgokban még rosszabb is), mint M.o-on, azért itt vasárnap még karácsony előtt sincsenek nyitva az üzletek. Ami ezeken az ünnep előtti vasárnapokon M.o-on folyik, az már nem is Isten parancsának lábbal tiprása, nyílt áthágása, hanem maga a téboly.

 pro Christi adatok | 2008.10.25 01:19 | 20
A reverenda-témához:
nem azt szeretném elmondani, hogy már megint egyetértek Eszter Asszonnyal (pedig máris megtettem egy kis rafinériával, amely jellemvonás amúgy nem keresztény erény), hanem személyes tapasztalatomat írom le:
a plébánián, ahol a máshol általam már említett és nagyra becsült pap szolgál (ez még nem a NOM mentegetése csak azért, mert ő is NOM-os) a következő a helyzet:
ő mindig, amikor utcán mutatkozik, reverendában teszi ezt. (Ha máshol jelenik meg, akkor is collart hord!) Ez a reverenda-viselet még akkor is így van, ha néhány métert tesz meg az utcán. Van ott egy fal, amely szokott útvonalát szegélyezi és ő mindig szerényen annak mentén halad, mintegy észrevétlenül, nem megy ki "középre", hogy lássák, hogy ő ott megy. Mindössze úgy gondolja, hogy hivatásához ez az öltözet hozzátartozik, ha egy méterhez rendelve, akkor annyihoz. Ám, vagy épp ezért és spontán kiegészülve azzal, hogy sugárzik róla és emberségéről, de nem álkedves viselkedéséről is az, hogy tudatában van hivatásának, nos, aki arra megy és észreveszi (hisz fal mellett megy),köszön neki. Sokan azért mennek arra, hogy köszönjenek neki.
Az ott lebzselő csövesek is köszönnek neki, mitöbb, megsüvegelik, méghozzá olyan arckifejezéssel, amely nem azonos a "most jöttem Erdélyből és nincs pénzem hazamenni" arckifejezéssel. Pedig tanúja voltam, hogy amikor gyereket használtak arra, hogy hatékonyabban kolduljanak mise előtt a templomkapuban, akkor a pap igen erélyesen szólította őket fel arra, hogy ők kolduljanak, ha elkerülhetetlen, de erre felhasznált gyereket nem akar többé itt látni. Azóta nincs gyerek, viszont két mise közti időszakban a csövesek önként, guggolva és nem lazsálva, odaadással GYOMLÁLJÁK A KOCKAKÖVEK KÖZÖTTI, TEMPLOM KÖRÜLI GAZT és ELVISZIK A LEHULLOTT AVART!
Vajon megtennék-e egy papnak, aki egy pólóban kérné ugyanezt?
És:
amikor konvertálni akartam, az úgy zajlott, hogy miután kissé tájékozódtam, hogy hol mennyire "modern" a stílus, kiválasztottam azt, ahol ez a legkevésbé volt az. Majd, januári hidegben órák hosszat vártam a papra, akit már többször láttam arra menni reverendában (tehát, fel is ismertem őt és egyúttal papnak is definiáltam magamban). Leszólítottam az utcán, majd téli sapkámat ösztönösen(!) levéve, előadtam kívánságaimat és indokaimat. Mondta, hogy rögtön tegyem fel a sapkámat, mert igen hideg van és elmondta, mit kell tennem.
Röviddel később "hivatalosan" is katolikus lettem (lélekben már régóta).
Kérdés:
Ha ez a pap nem reverendában és nem ilyen hivatásbéli kisugárzással megy az utcán, amikor is én már évek óta látom őt, akkor vajon eszembe jut-e hidegben megvárnom és megszólítanom őt, amikor úgy érzem, hogy papra van szükségem?
Válasz:
Nem.

 Élthes Eszter adatok | 2008.09.13 19:53 | 19
Lorenzo SCUPOLI: Lelki harc - részletek:
A másik ellenség, melytől értelmünket meg kell oltalmaznunk, a kíváncsiság. Ugyanis ha elménket sokféle haszontalan, hiábavaló, illetlen és helytelen dolgokkal megterheljük, nem csuda, ha az értelem élét veszti s nem képes azt kellőleg felfogni, ami igazi önmegtagadásunkhoz s lelki előmenetelünkhöz megkívántatik.
Mire nézve legjobb hallatlanra és tudatlanra venni sok mindenfélét, amit tudnod semmi szükség, mégha különben nem volna is semmi tilos a dologban. Fegyelmezd elmédet s ne engedd szabadjára, hogy tüskén-bokron csatangoljon.
Az isteni dolgokra nézve tudományban és értelemben gyarapodni mindenesetre dicséretes, de ebbeli kívánságod legyen józan és alázatos; ne kívánj tudni egyebet az Úr Jézusnál,
Hogyha e tanácsomat követed, sokféle kelepcéket elkerülhetsz, melyeket az öreg kígyó ravaszságában utunkba vet. Ugyanis látván a gonosz lélek, hogy azoknak, kik igazán lelki életre igyekeznek, akaratját nem bírja megingatni, minden erővel értelmöknek támad, hogy ily fortéllyal mind kettőt, az értelmet és ezzel az akaratot is, a hatalmába ejtse.

 Pacsirta adatok | 2008.09.12 22:38 | 18
"... és lehull nevedről az ékezet..."
http://www.youtube.com/watch?v=DARZSa5Mn60&feature=related

 Pacsirta adatok | 2008.08.30 09:44 | 17
A katolikus ember papjaitól és püspökeitől nem ösztönzéseket vár, amik lehetővé teszik, hogy ő maga alkosson elgondolást Istenről, a világról és a végső dolgokról, hanem azt kérdezi, hogy miben kell hinnie és mit kell tennie. Ha a papok különféle állításokkal és élettervekkel válaszolnak, nem tehet mást, személyes vallást alkot magának és így protestánssá válik. Az ilyen hitoktatás a gyermekeket kis protestánsokká teszi.
A reform sokat emlegetett kifejezése a "bizonyosság" keresése. Bírálják azokat a keresztényeket, akik a bizonyosságot úgy őrzik, mint egy fösvény ember a kincsesládáját. Egoistának tekintik őket, önelégültnek, akiket szégyellni kell. Nyitottnak kell lenni az ellentétes nézetek felé, meg kell engedni az eltéréseket, tisztelni kell a szabadkőművesek, marxisták, mohamedánok, sőt az animisták nézeteit is. A szent élet ismertetőjele a tévedéssel folytatott párbeszéd.
(Részlet Marcel Lefebvre érsek Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz c. munkájából, 1985)

 Pacsirta adatok | 2008.08.30 09:43 | 16
"De főleg a mélységes hite hiányzik saját papi mivoltában."

 Élthes Eszter adatok | 2008.08.29 23:31 | 15
A reverenda számomra is nagyon sokat jelent, szinte itt kezdődik nálam a pap. A piuszos atyáknál ez fogott meg a legjobban. És az emberek számára is nagyon fontos. Akárhányszor voltam valamilyen nyilvános helyen reverendás pappal, mindig akadt valaki, aki odajött, és megszólította. Arról már nem is beszélve, hogy a többség köszönt neki, és láthatólag másképp viselkedett pusztán attól, hogy pap volt a közelében. felfoghatatlan számomra, hogy erről a felemelő érzésről a papok többsége önként lemond.

 Pacsirta adatok | 2008.08.28 23:50 | 14
Egy másik külső formalitás, ami ellen általános a tiltakozás, a reverenda viselése, nemcsak a templomban és vatikáni látogatáskor, hanem az életben mindenkor. A kérdés nem érinti a lényeget, de nagy jelentőségű. Minden egyes alkalommal, amikor a pápa ezt felidézi – és II. János Pál a maga részéről állhatatosan ezt teszi -, méltatlan ellenkezés támad a klérus soraiban. Egy párizsi napilapban olvastam egy élvonalbeli pap erre vonatkozó nyilatkozatát. "Ez a folklórhoz tartozik... Franciaországban a felismerhetőség miatt hordják, de ennek nincs értelme, mert nem szükséges, hogy felismerjék a papot az utcán. Ellenkezőleg, a reverenda vagy a papi civil hordása elzárkózást provokál... A pap olyan ember, mint mindenki. Igaz, ő elnököl az eucharisztikus lakomán."
Ez az "elnök-szerep" az Evangélium-ellenes és a legstabilabb társadalmi realitások elleni eszméket fejezi ki. Minden vallásban a vallási vezetők megkülönböztető jeleket hordanak. A sok esetet mutató antropológia álljon itt bizonyságul. A muzulmánoknál különféle ruhákat, nyakékeket és gyűrűt látunk alkalmazni. A buddhisták sáfrány árnyalatú ruhába öltöznek és bizonyos módon borotválják a fejüket. Párizs és más nagy városok utcáin láthatunk ehhez a tanhoz csatlakozó fiatalokat, és az öltözékük nem vált ki semmiféle kritikát.
A reverenda, illetve a szerzetesi ruha garantálja a pap, szerzetes vagy szerzetesnő sajátos jellegét, mint a katonáét, vagy a rendőrét az uniformis. Mégis, egy különbséggel: ez utóbbiak, ha civil ruhát öltenek, olyanok lesznek, mint a többi polgár, míg a papnak meg kell tartania a megkülönböztető szokását a társadalmi élet minden körülményei között. Ténylegesen a felszenteléskor kapott eltörölhetetlen jegy okozza, hogy a világban él, de nem a világból való. Szent Jánosnál olvassuk: "Ti nem a világból valók vagytok... Én kiválasztottalak titeket a világból." (Jn 15,19) Ruházatának megkülönböztetőnek és ugyanakkor kiválasztottnak kell lennie a szerénység, mértékletesség és szegénység szellemében.
Egy másik ok: a papnak tanúságot kell tennie a mi Urunkról. "Tanúim legyetek." "Nem teszik a világosságot véka alá." A vallást nem lehet a sekrestyébe szorítani, ahová régóta akarják erőszakolni a keleti országok urai; Krisztus azt parancsolta, hogy hozzuk nyilvánosságra hitünket, tegyük láthatóvá mindenki által látható és hallható tanúságtétel által. A beszéd által történő tanúságtételt, ami természetesen lényegesebb a pap számára, mint az öltözék tanúságtétele, jelentősen megkönnyíti a papi mivolt kristálytiszta kinyilvánítása a reverenda viselése által.
Az Egyház és állam elválasztása (elfogadva, sőt néha legjobb állapotként értékelve) lépésről lépésre bevitte az ateizmust az élet minden területére, és nekünk is meg kell állapítanunk, hogy számos katolikusnak, sőt papnak sincs pontos elgondolása a katolikus vallás helyéről a civil társadalomban. A laicizmus mindent elárasztott.
A papnak, aki ilyen társadalomban él, egyre növekszik az a benyomása, hogy idegen e társadalom számára. Később szégyelli, hogy egy letűntnek nevezett társadalom tanúja legyen. Úgy látja, hogy jelenlétét éppen csak eltűrik. Innen támad a vágya, hogy ő is belesodródjon a laicizált világba, eltűnjön a tömegben. Hiányzik neki az olyan pap társasága, aki járt már kevésbé kereszténytelen országban is, mint a miénk. De főleg a mélységes hite hiányzik saját papi mivoltában.
A még létező vallási érzésről is rosszul ítélnek. Teljesen alaptalanul tételezik fel, hogy akik ügyeik intézése során hozzánk közelednek, vagy esetleges kapcsolatba lépnek velünk, vallástalanok. Az Econe-ból kikerülő fiatal papok, és mindazok, akik nem áldozatai az ismeretlenség áramlatának, ennek ellenkezőjét állapítják meg minden nap. Bojkottálás? Pontosan ellenkezője! Az emberek megközelítik őket az utcán, a pályaudvarokon, hogy beszéljenek velük, gyakran egyszerűen azért, hogy kifejezzék örömüket, hogy papokat látnak. Az új Egyházban dicsérik a dialógust. De hogyan kezdődhet az el, ha rejtőzni kezdünk a lehetséges beszélő partnereink szeme elől? A kommunista diktatúrákban a jelenlegi vezetők első dolga volt a reverenda viselésének eltiltása; ez is a vallás elfojtását célzó eszközök közé tartozott. Hinni kell abban, hogy az ellenkezője is igaz. A pap, aki megjelenésével is mutatja papi mivoltát, élő prédikáció. Egy nagyvárosban a felismerhető papok hiánya az Evangélium hirdetésének súlyos meghátrálását jelenti. Ez a forradalom nemtelen művének és az Egyház és az állam elválasztásának folyománya.
Tegyük hozzá, hogy a reverenda megóvja a papot a rossztól, bizonyos magatartásra kényszeríti, minden pillanatban emlékezteti földi küldetésére, megőrzi a kísértésektől. A papnak reverendában nincs identitásválsága. A hívek tudják, kivel van dolguk, a reverenda a papi mivolt hitelességének garanciája. Voltak katolikusok, akik elmondták nekem, hogy milyen nehéz számukra egy civil ruhás papnál gyónniuk, mert az a benyomásuk, hogy egy civil emberre bízzák lelkiismeretük titkait. A gyóntatás bírói aktus; miért is kell Francaiországban a civil bírónak tógát viselnie?
(Részlet Marcel Lefebvre érsek Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz c. munkájából, 1985)

 Pacsirta adatok | 2008.07.18 22:27 | 13
"A mi Urunk művét nem a munkások tömege viszi előbbre, hanem azon kevesek hűsége, akiket ő hívott meg."
(Páli Szent Vince)

 Pacsirta adatok | 2008.07.18 00:28 | 12
"Amióta az egyházba is betört a világhoz való hasonulás, a feminizmus és az ökumenizmus szelleme, lehet-e csodálkozni azon, hogy itt, Nyugaton is majdnem kinézik ebből a világból az embert, ha római gallérral jelenik meg az utcán. A szerzetes nővérek legnagyobb része nem gyónik, mert "hogy jön egy férfi ahhoz, hogy én, mint nő, elmondjam neki bűneimet." A plébániai heti értesítők tele vannak marxista-kommunista propagandával. Visszatérő témájuk a katolikus szentmise szükségtelensége. Szerintük elég a szóbeli istentisztelet. A protestantizmus diadala teljes. Legalábbis itt Bázelben."
(Msgr. Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak)


 Pacsirta adatok | 2008.07.16 19:58 | 11
"A hit, az imádság szelleme, a vallásos érzület valahogy úgy élt az emberek lelkében, mint parázs a hamu alatt. Nehéz időben, különösen amikor az egyház köntöse színét veszti, szavahihetősége szétmállik, elerőtlenedik, az Istenbe vetett élő hit visszahúzódik a lelkek legbensejébe: kitűnik lényege, tudniillik az, hogy az Isten ajándéka, és Ő a megtartója, nem az emberi igyekezet."
(Msgr. Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak)

 Pacsirta adatok | 2008.07.08 17:48 | 10
"Felajánlás Jézus szentséges Szívéhez
Édes Jézus, az emberi nem Megváltója, tekints reánk, kik alázatosan leborulunk oltárod előtt. Tieid vagyunk, tieid akarunk lenni; hogy pedig annál szorosabb összeköttetésben lehessünk veled, íme ma mindegyikünk önként a te szentséges Szívednek szenteli magát. Téged ugyan sokan sohasem ismertek; parancsaidat megvetve, téged, sokan visszautasítottak. Irgalmazz mindnyájuknak, jóságos Jézus és vonj a te szent Szívedhez mindenkit.
Légy királya, Urunk, nemcsak a te híveidnek, akik sohasem távoztak el tőled, hanem a tékozló fiúknak is, akik elhagytak; add, hogy ezek az atyai házba csakhamar visszatérjenek, hogy el ne vesszenek a nyomorban és inségben.
Légy királya azoknak, akiket téves vélekedések tartanak fogva, vagy akiket egyenetlenkedés tart elszakítva, s hídd vissza őket az igazság kikötőjébe s a hit egységébe, hogy rövid idő múlva legyen egy akol és egy pásztor.
Légy királya végül mindazoknak, akik a pogányok régi babonaságában sínylődnek, s ne vonakodjál őket a sötétségből visszavezetni Isten világosságába és országába.
Adj, Urunk, a te Egyházadnak sértetlenül biztos szabadságot, adj minden nemzetnek békességes rendet, tedd, hogy a föld sarkai ugyanezen egy szózattól visszhangozzanak: Legyen dicséret az isteni Szívnek, mely által nekünk üdvösségünk támadt; övé a dicsőség és tisztelet mindörökké. Amen."
Sz. X. F. ford. Magyar-Latin Misszále, 1455 o.
Baráti tanácsra szoktam imádkozni ezt a felajánlást a szentmise végén minden rászorulóért (azokért, akik felvonulnak, és azokért is, akik nem...).

 Pacsirta adatok | 2008.06.24 10:29 | 9
"Ismeritek ezt a nevet: Apor Vilmos győri püspök. Nekem jó barátom volt. Az történt vele, hogy mikor a Balatonnál a csata eldőlt, az oroszok közeledtek Győr felé. Elképzelhetjük a tisztességes nők félelmét, amikor az oroszok közeledtek. Több, mint 300 édesanya és nagyleány, tiszta lányok mentek a püspökhöz menekülve, hogy az óvóhelyen maradhassanak addig, míg ez a rettentő veszedelem elmúlik. A püspök odafogadta őket, és képzeljük el a helyzetnek a drámai nagyszerűségét, hogy egy püspök védi meg a női méltóságot. Tudta, hogy nagy árat kell neki ezért fizetnie. Felszólították a részeg, ázsiai orosz katonák, hogy hagyja el a helyet, ott az óvóhely bejárata előtt. A püspök éppen a breviáriumot olvasta, amit minden pap elmond naponta a híveiért, és mintha nem is hallotta volna a felszólítást, folytatta az imádságot. Erre az egyik katona leadta a sortüzet a püspökre, Nagypénteken, az Úr Jézus halála napján. A püspök összeomlott... Megoperálták, de segíteni nem lehetett rajta. Apor püspök haldokolva ezt mondotta: Uram Jézusom, ne nekem, hanem nemzetemnek fordítsd javára halálomat."
Mindszenty József prédikáció-részlete a nemzetéért engesztelő pásztorról

 G.I. adatok | 2008.06.23 10:40 | 8
"Irgalmas Isten.....ezt nagyon jó volt olvasni....köszönöm az Úrnak és Pacsirtának is!" ... És Barsi Balázs atyának...!!!

 Tiburtius adatok | 2008.06.23 07:54 | 7
Irgalmas Isten.....ezt nagyon jó volt olvasni....köszönöm az Úrnak és Pacsirtának is!

 Pacsirta adatok | 2008.06.23 07:29 | 6
"A szerzetesség prófétai legyen, vagy ne is legyen! Miért vettük be azt a fejünkbe, hogy sok szerzetesnek kell lenni? Nem kell! Ezen a ponton nem engedhetjük meg a középszerűséget! A szerzetes ne legyen középszerű! Lehet, hogy botladozó ember, de az életstílusa nem lehet világias, csak istenes, prófétai! Nincs szükség az átlag napirend, ill. rendetlenség szerint tébláboló szerzetesekre, akik különféle társulatokba, evilági pártokba, szervezetekbe lépnek be! A szerzetes sehová ne lépjen be! Legyen abszolút szabad! Olyan, mint a falu bolondja, aki kimondhatja a hazugság világában az igazságot: a megfeszített Krisztust! A szerzetesek legyenek olyanok, mint a gyermekek, vagy ne is legyenek! Honnét az a megszállott buzgalom, hogy növeljék a szerzetesek számát? Minek? Majd elvégzik azt a feladatot mások! Nekünk nem feladatokat kell elvégezni, hanem ragyogni kell! Jelnek kell lennünk!"
Barsi Balázs

 Clericus Hungarus adatok | 2008.06.21 13:17 | 5
Vasárnapi Ige
Evangélium Pünkösd utáni 6. vasárnapra (június 22.) (Mk 8,1-9)

A mai vasárnap evangéliumában Krisztus Urunk meghatározza az Egyház küldetését, amikor apostolai segítségével kívánja az éhező tömeget táplálni. Ebben az aktusban láthatóvá válik az Egyház feladata: az évszázadok során nem csupán emlékezni, hanem jelenvalóvá kell tenni az élő feltámadt Krisztus hatalmát és küldetését. Krisztus térben és időben egyszer érkezett el hozzánk, hogy végbevigye a megváltás isteni művét, de ez a mű minden kor emberének szól.
Az apostolok, valamint utódaik, a felszentelt püspökök és papok mint Krisztus meghosszabbított kezei működnek a kegyelem kiosztásában. A hét kenyér az élet hét forrását, azaz a hét szentséget juttatja az eszünkbe. Krisztus egy új templomot épít, amely már nem látható kövekből áll, és amelybe minden nép meghívást nyer, ez pedig a katolikus Egyház, amelyben napról-napra megújul a tökéletes áldozat, a keresztáldozat, azaz a szentmise, és napról-napra friss vizet csörgedez a hét forrás, vagyis a hét szentség, amely által a gyógyító és éltető Krisztus jelenvalóvá válik minden kor embere számára. A hét kosár pedig a szentségek kegyelmi erejének kifogyhatatlan gazdagságát jelenti.
A mai vasárnapon elmélkedjünk arról, hogy Krisztus az apostolok által osztotta ki a kenyereket, és ma is egyedül az apostoli Egyház, a katolikus Egyház által akarja üdvözíteni korunk emberét. "Extra ecclesiam nulla salus" - az Egyházon kívül nincs üdvösség.

 Pacsirta adatok | 2008.06.20 17:03 | 4
A pacsirta meséje
Amikor a világ teremtése béfejeződött, az Öregisten szemlét tartott a kicsi teremtményei fölött.
Kíváncsi volt reá, hogy hogyan sikerültek. Először es összeparancsolta a madarakot, jöjjenek azok mindenfelől, kicsik s nagyok, s szeretné őköt megnézni.
Na, jöttek es: ott sűrűsödtek az ég kapuja előtt, s mikor az Öregisten végignézett rajtuk, akkor látta, hogy hát ez mind egyforma színű, egyszínű tolla van!
"Há", ez így nem jó"- gondolta magába" az Öregisten. "Szép, színes tollruhákat kell adni nekik" -, s máris kezdte festegetni őköt. S ott tolakodtak elöl a nagyok s az erősek, hogy minél előbb reájuk kerüljön a sor, és annál színesebbek, szebbek legyenek. A kicsikék félénken összebújtak, s vártak a sorukra.
Köztük volt a kicsi búbos pacsirta es. S amint ott várakozott, egyszer csak meglátta, hogy egy szegény öregasszony menyen az úton, a hátán egy nagy zsákval. Megbotlott a kicsi
öregasszony, elesett, s a zsákból szerteszét gurultak a magvak, amelyeket összegyűjtögetett. Alig tudott feltápászkodni szegényke.
A kis pacsirta odareppent hezzá:
- Majd én segítek néked! Te csak ülj le s pihenj! Majd én esszecsipegetem az eleséget.
Elkezdte csipegetni a magvakat, vissza a zsákba. Sok vót, s bizony öreg este lett, mire elkészült mindenvel.
Akkor azt mondja az öregasszonynak:
- Gyere, édes lelkem, majd én mutatom neked az utat, hogy el ne tévedj, biztosan hazatalálj.
S ott röpködött előtte s kísérte egészen hazáig.
(folyt. a következő hozzászólásban)


  MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!