Halászlé (pontyból)
Hozzávalók:
Négy személyre:
2-2,5 kg megtisztított ponty
3 nagy db vöröshagyma

kb. 4 evőkanál édes-nemes piros paprika
2-2,5 liter víz
1 evőkanál konzerv paradicsompüré vagy 1 dl száraz vörösbor
4-5 db erős cseresznyepaprika
Előkészítés:
Az alaposan megtisztított pontyot (pontyokat) kb. 5 mm-enként beirdaljuk (3-4 mm mély bemetszést végzünk a hal húsába), felszeleteljük és darabonként besózzuk úgy, hogy az irdalások közé is megfelelő mennyiségű só kerüljön. Legalább 2-3 órát hagyjuk állni a sóban. (A sózást akkor végeztük el megfelelően, ha főzés közben sót nem, vagy csak minimális mennyiségben kell a léhez adnunk.) A halikrát, tejet, esetleg további belsőségeket külön tesszük, nem sózzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk, és a bogrács aljára tesszük.
Elkészítés:
A hagymára ráöntjük a vizet, és erős tűznél felforraljuk. A forrástól számított 5 perc elteltével belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismét felforrt, rászórjuk a pirospaprikát, a cseresznyepaprikát. Ezt követően 8-10 perc múlva rátesszük a paradicsompürét vagy a vöröbort — amelyik éppen a rendelkezésünkre áll, mivel csupán a halhús szétesését hivatott megakadályozni — valamint a belsőségeket. A halhús forrásától számítva 30-40 perc szükséges a halászlé elkészültéig. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát. A halszeleteket külön tálcára tesszük, a halászlét pedig a tésztára öntve vagy külön tálban (ízlés vagy inkább megszokás szerint) tálaljuk.
Megjegyzés: Igazi recept nem létezik! (csak az amit apám készít) vissza