A Hold gyémántjai
Újholdkor láthatatlan arcod fénybe borul titkot rejtegetőn, mint mindig évezredeken át.
Újholdkor avatatlan szemek hiába fürkészik titkodat, álmok mezején felsejlő kép hajnali napfényben szétpattan, mint a buborék.
De mégis, ha néha lobban a fény, figyelő lélek megérzi, honnan árad a túloldalt rejtező fény. És kinyújtott, láthatatlan kézzel síma, forró kövekre tapint.