Augusztusi holdfény

Sötét volt az éj.
Az éltető Nap valahol messze ontotta sugarát. Láthatatlanul, messze túl a Nadír mélyén, honnan áttörni nem tud a fénye. Nem láthatta az égi tüneményt.
Tündöklött a Zenit. Ezüst fény áradt, uralva eget és Földet - s szobám falát ...
Lebbenő függönnyel játszott a szelíd arc. Szelíd tengerei megannyi hívogató szem, halk szavakat duruzsoló száj. És csak kópén kukucskált a falra vetett árnyakra. Mintha pókháló álmot szőni akarna.
És lebukott lassan, s eltűnt a varázs is. Holnap már megfogyva kissé, enyhülő fénnyel jő.
De csak hogy újra meg újra feltámadva új erővel visszatérjen.

2011. augusztus 14.