Dagály

... csak egy tánc ...
... szédítő végtelen keringő ...
... nap, nap után körbejár ...
... legyen nappal vagy éj ...
... a hatalmas víztömeg ellenállhatatlanul ostromolva az eget, az égi kísérőt hűn követi ha látja ...
... s dagadón, féltékenyen követeli ha nem látja de tudja, éppen a másik oldalon jár ...
... szelíd ostrom ez, lassú, soha véget nem érő, kiváltója érkezésétől fogva örök ...
... gátat szabni nem tudna neki semmi és senki ...
... érzik ezt a hatalmas kontinensek, amint ágas-bogas partjaikról, öbleikből minden távozó ár kicsippent milliónyi kis darabot, sziklát, kavicsot, s a bársony föveny homokját ..
... áztatja, koptatja, simogatva marja az állandóság napfényben fürdő idoljait ...
... olyan, mint egy szív, ami napi kettőt dobban ...
... s a Föld beleremeg ...
... óceánja dagálycsápjait nyújtja, hogy megölelje a Holdat ...
... de vágy marad az ölelés, álom a merülés, sóhaj az érintés ...
... csak a tenger szelíd kékjén csillanó napfény emlékeztet egy szempárvillanásra ...
... és a tánc csak forog ...
... forog tovább ...
... forog, forog, forog ...
... soha meg nem áll ...

2011. szeptember 25.