Holdtölte idején
... megtelt ...
... ezüstös arca teljes pompában ragyog ...
... a fekete éjben Holdnővér szerelme kiteljesedett ...
... s a Kék Óriás, kinek testéből kiszakadt, most - mint minden fordulóban - sötét árnyban issza hőn imádott fényét, éjeket virraszt, míg ő is megtelik fénnyel ...
... de most elréved tengerszép szemeiben, gyönyörködik szelíd arcában, s megmerülni vágy, de tudja, nem teheti, mert magába rántja, s szép kísérője belezuhan, elnyeli, s a varázs azzal örökre végetér ...
... ezek az éjek, amikor nyugtalan a lélek ...
... nyugtalan, mert tudja, ha fogyni kezd, hetek jönnek megint, míg újra fényrederül ...
... tudja, érzi, akkor is ott rejtezik, de pompáját csak most érzi igazán ...
... míg nem látja, csak lüktető ereiben s tengereiben érzi vonzerejét nap mint nap ...
... álmatlan éjben töltekezik a lélek, fényt gyűjt, és erőt ...
... kozmikus erőt, dimenziókon, tereken átható, végtelenbe kiáltó, s mélyben háborgó erőt ...