Sarló az égen

Amikor jönnek a gondolatok, akkor megpezsdül valami.
Nem jönnek csak úgy. Egy impulzus, egy másik gondolat, egy hang, egy kép.
Egy barátomnál olvastam:
"Emlékek, amelyek éltetnek minket ...
Emlékek, amelyek felidézésével újra többnek érezhetjük magunkat ...
Emlékek, amelyek csak egy kis szelete az életünknek, de fontos szerepük volt bennük ...
Emlékek, amelyeket elraktározunk, őrizünk és sosem feledünk ...
Emlékek, nagyon fontosak számunkra, mert valami akkor megmozdult bennünk ...
A száraz, talán unalmas napokat olykor kicsit felvidítják, megperzselik, égetik, de szívünket, lelkünket, oly jól melengetik ..."
Milyen igaz! Belőlük élünk, belőlük sarjadzik minden új nap.
Ha nem emlékezel, nem vagy. Ha feledsz, magad se vagy többé.
...
Amikor jönnek a gondolatok, ismerősen csengenek.
"Ismerősek a hangulatok, a fakó fények, a valahonnan a testünk legmélyéből feltörő megfoghatatlan félelmek. Azért jó volt olvasni. Így utólag annyira más minden." - írtam olyan emberek utóérzéseire, akik átéltek valamit. Átélték egy elkerülhetetlen műtét félelmét. Átélték az idegenben, távol a családtól töltött magány rémét.
Olyat éltek át, ami ha "kívülről" is, de közvetlen közelségből sugárzott rám.
Emlékek. Nélkülük tán ezek a gondolatok se lettek volna.
...
Amikor jönnek a gondolatok, torlódnak csak egy darabig, s kitörni képesek ha jő a perc.
Melyik az a perc?
Mekkora a kitörés?
Mikor rezzen a lélek az ismerős képekre?
Mikor kavarog a megpezsdült bennső?
Amikor már sok volt a hallgatás.
Amikor kezd úgy tűnni, áthághatatlanok a falak.
Amikor eltűnni látszanak az arcok.
Valahogy úgy, mint most, újhold idején. Keresed az elsötétült arcot, de egy erősebb, egy sokkal fényesebb, egy lélekig forrón melengető arc láthatatlanná teszi.
Valahogy úgy, mint most, amikor a még fekete korong peremén pengeéles sarlóként hirtelen megjelenik a fény.
Valahogy úgy, mint most, amikor a vékony ív óceánokon átívelő árapály képét vetíti eléd.
Valahogy úgy, mint most, amikor az épp hogy megszülető fény maga a remény, hogy az arc megint teljes pompában fog ragyogni.
...
Amikor jönnek a gondolatok, megnyílnak a kapuk, lassan hömpölygőn kiáradnak a fényre.
Láthatóvá válnak hordalékai, és ahol lerakja, mindenütt meg-megcsillan valami a fényben.
Abban a fényben, amiben megszületett minden: a gondolatok, megjárt és előttünk álló utunk, emlékeink, megérzéseink.
És a vékony sarló.

2011. május 4.