A zöldszem és a szandál, avagy az elfelejtett nyár

Történt egyszer, hogy az egyszeri tanárember hazamegy a munkájából, tudja, hogy - mint mindig - az asszonya tárt karokkal várja haza, melegségben, szeretetben.
De most érezte, hogy valami a levegőben van, mint zivatar előtt a hirtelen elnémult természet. Tárt karok helyett ferde, vészjósló tekintet, számonkérő, sírásra görbült száj.
- Gyere csak Kedves, mutatok neked valamit - megretten az ember, érzi, hogy valami nem kerek, de megy, megy utána.
Megy, megy, jár az agya, mit tett, hogy ennyire titokzatos, ennyire sürgős és halaszthatatlan.
- Nézz csak oda be! - mutat a nő a sarokasztal alá.
Emberünk csak néz. Egy elosztó lóg a konnektorból, kábel a rengetegben, mert ott van közel a számítógép, a telefon. Van ott egy régi fadoboz is, valamikor ősi írógép böröndje volt. És még valami, de arra oda se hederít... - Mit nézzek, Szivem? Nézd: nincs itt semmi, ami az utolsó takarítás óta ne lett volna itt.
- Keress csak, keress! - már majdnem sír - keress!
- No most már elő a farbával, kezdem unni a dolgot. Szeretem a kvízeket, de a hideg-meleg-forró játékból kinőttünk, nemde? - most már elfutja őt is a pulykaméreg.
- És az ott?!
- ???
- Cseszd meg! Az a pár cipő! - indulattal odaront, és kiemel egy pár szandit. Gyönyörű darab volt valamikor, karcsú tűsarok, finom keskeny pántok, ragyogó fekete bőr, egyik kis pánt szakadt - Ez mi?! Ez mi?! Kié ez a szandál?!
Ez volt az a pont, amikor drámai tetőpontra szokott hágni a hangulat. De most tanárúr hangos hahotában tör ki, a nő meg csak áll megkövülten.
- Mit röhögsz, te ezen? Csak kiteszem a lábam, és te meg itt hetyegsz valami bigével. Fekete bugyi, cicifix nem maradt itt véletlenül? Rendben, remélem, azért legalább sudár, csinos volt, mert akárkinek nem adlak! - mondja a nő, már érzi, hogy valami nem stimmel, dörgöli még a könnyeit, de valami átdereng már a viharon. Érzi, tudja, valamit elsietett.
- Igen, Drágám. Baromi jó nő, csinos, szép, magas, és fiatal. De nem zavar, hogy a lányod? Hát már elfelejtetted, hogy amikor a nyáron itt volt Amcsiból, és a világon nem talált cipészt, aki megjavítja a szakadt pántot, rád bízta, keress mestert, aki megcsinálja?
Ennyi a történet

Tanulság: a zöldszem csak azt látja, amit akar, és rontja a memóriát.
Ha féltékenységi rohamod van, előbb végy egy hideg fürdőt, nézd meg a bűntárgyat, pergesd végig az eltelt éveket, és akkor csinálj perpatvart, ha végképp elakad a tudomány. Akkor sem biztos, hogy nem jobb-e inkább kérdezni, mint ajtóstól rontani a házba.

2006. december 15.