Frankenstein átka

Egy ötlet az önelemzéshez

Az önelemzésnek - a köztes megoldásokat nem tekintve - két egymástól alapvetően eltérő útja lehetséges.

1. Egy

Az ember az Univerzum egy nagy egysége. Egy egésznek tekintjük magunkat. Úgy vesszük, hogy mi magunk vagyunk az Univerzum, hiszen a mi saját világunk azonosnak látszik vele. Ami persze így nem igaz.
Vajon az Univerzum, vagy legalább a mi világunk megismerhető? Ezt már nagyjából tisztáztuk, de ismét meg kell kérdezni.
Felmerül ezzel egy másik kérdés is: mi megismerhetők vagyunk?

2. Analízis és szintézis

Szétszedjük, részenként megvizsgáljuk, majd összerakjuk magunkat.
De mire jutunk így? Vajon mi áll össze: az akit szétszedtünk, vagy valaki más? Hatással van-e ránk a vizsgálat? Annyiban biztosan mások lettünk, hogy többet tudunk valakiről. De kiről? Arról, akit szétszedtünk, vagy akit utána összeraktunk?
Ha azt a valakit ismerjük, akit összeraktunk, magunkat is ismerjük?

Hogy jön ide Frankenstein?

A "klasszikus" európai orvoslás szerint az ember vizsgálható és gyógyítható úgy, hogy egy-egy beteg részt vizsgál, és ha kell, megjavít. Végső soron ez a javítás - ha az eredeti rész már alkalmatlan a létre - azt is jelentheti, hogy egy másik ember azonos részével, vagy mesterséges "alkatrésszel" lecserélik.
Ha elfogadjuk, hogy az ember "alkatrészek" összessége, akkor ez rendben is lenne, ha tudná bárki is, hogy mitől lesz élő ez az összesség.
Frankenstein tudta. Meg is alkotta emberét. Aki ismeri a történetet, az tudja, mi lett a vége.
Egy bökkenő van ezzel az egésszel: Frankenstein egyelőre csak betűk, szavak, mondatok halmazaként létezik Mary Shelley tollából. De ne reménykedjünk. Verne fantasztikumai is elképesztő időrövidséggel megvalósultak.
Ha belegondolunk, nagyon messze nem vagyunk ettől. Részleteiben vannak Frankensteinjeink, akik egyelőre nem tértek el a jó céltól, és szép eredményeket is láthatunk. Igen sikeres beültetéseknek lehetünk tanúi - legyenek azok élő "alkatrészek" vagy mesterségesek.
Egy dologban beláthatatlan a messzeség, és ez a dolog az a szikra, ami élővé tenné a kreációt. Igen, kreációt írtam. Merné valaki is embernek nevezni a Frankenstein alkotta lényt?
Nem vagyok biztos abban, hogy szeretném látni azt a világot, amikor már ez a titok is egynéhány ember kezébe kerül. Ha ez a világ megvalósul, teljesül Frankenstein átka.

Egy apróság ...

... amit nem lehet szó nélkül hagyni. Valamiben azért zseniális Frankenstein, pontosabban az írónő, aki megírta. Bármilyen számító is Frankenstein, egyet nem tudott elkerülni: a darabok, amikből megalkotta szörnyét, hordoztak valamit, amit nem ő adott hozzá: az érzések. A lélek, ami végül rettenetes magányba szorította viselőjét.

Még egy apróság

Prágában vagyunk, ősidők óta rejtett legenda hazájában, ahol egy Jel elég volt ahhoz, hogy egy agyagszobor teljesítse küldetését.

Honnan van?

Felmerül a kérdés, miből lett Frankenstein kreációjának az a képessége, hogy nemcsak élt, hanem érzett is. És úgy, ahogy arról "megteremtője" álmodni sem merhetett? Hogyan lehetséges, hogy az élet szikráját át tudta adni, az érzéseit pedig nem tudta előre kiszámítani? Vagy tudta, és ennek ellenére szabadította bele a világba?
Legyünk jóhiszeműek, és inkább higgyük, hogy Frankenstein felületes volt, és naivan elhitte, elég az a kis szikra ... De akkor honnan?

2011. július 31.