Az átok

A túlélők dala

Egy új nap hajnalán arra ébredek,
Rossz álom volt csupán az egész életem.
Elmúlik az ég, és elmúlik a nap,
Amit mondtál nekem, az megmarad.

Ha volna még időm, hogy megtaláljalak.
Ha volna még időm, hogy újra lássalak.
De oly messze vagy, s mégis olyan közel.
Az égbe kiáltom a nevedet.

Jöjj hát újra el a nagy felhőn, közel.
Hadd menjek veled a nagy felhők felett.

Lehet, elmúlik ez a világ.
Leírom a porba a túlélők dalát.
Valahol vár ránk egy másik szép, új világ.
Amíg én élek, és te vársz,
Énekeljük a túlélők dalát.
Kiáltjuk a szélbe:
Vár még valahol ránk egy másik szép, új világ!

Én tudom, hogy te élsz a kihűlt ég felett.
Nincs több fájdalom, nincs több félelem.
És most elmegyek, találkozom veled.
Végtelen öröm van a szívemen.

Jöjj hát újra el, a nagy felhőn közel.
Hadd menjek veled a nagy felhők felett.

Lehet, elmúlik ez a világ.
Leírom a porba a túlélők dalát.
Valahol vár ránk egy másik szép, új világ.
Amíg én élek, és te vársz,
Énekeljük a túlélők dalát.
Kiáltjuk a szélbe:
Vár még valahol, ránk egy másik szép, új világ!

Két túlélő van a kihűlt ég alatt,
Meg kell találnom egyszer a másikat.
Aki átsegít majd a pokol országútjain,
És Isten tudja csak, hogy hol jársz,
És most merre vagy?

Egy új nap hajnalán arra ébredek,
Rossz álom volt csupán az egész életem.
Elmúlik az ég, és elmúlik a nap
Amit mondtál nekem, az megmaradt.
És mindig megmarad.

/East - Radio Babel - 1994./

... olvasom ...
... egy barátom blogjában, istenekről és emberekről ...
... az istenek tán jót akartak, enyhíteni akarták a magányt, azért hasították ketté az emberi lelket, de balul ütött ki ...
... eltávolodtunk egymástól, s örök átok lett a magány ...
... rosszabb lett, mint előtte ...
... a lelkekkel szétválasztották a kozmoszt és a káoszt ...
... a fél lelkek felek maradtak, jószerencse pártolja, akinek megadatik megtalálni a másik felét ...
... nem az istenek bűne ez ...
... valamit nagyon elbaltázott az emberi lélek ...
... valamikor nagyon régen, tán még istenek sem voltak akkor ...
... régen bizony, mert volt ideje a sötét erőknek, hogy teljesen összekuszálják a gyökereket ...
... aztán jöhettek az istenek, már káoszt találtak ...
... az egyik legnagyobb vészben még megpróbálták ...
... egyikük kígyó képében megpróbálta összehozni a feleket ...
... de már késő ...
... túl nagy volt a távol ...
... térben s időben, dimenziók labirintusában tévelyeg a lélek ...
... s ha néha mégis megnyílnak a dimenziók, egy-egy szerencsés lélekpár társra talál ...
... lélektársak ...
... egymásban ...
... talán ha nem félnénk ...
... talán, ha elfogadnánk: bennünk él a sötét erő ...
... talán ha nem lennénk büszke pávák azt hívén, hogy tiszták vagyunk ...
... talán ha egy gyónással nem tudnánk le azt, ami kiirthatatlan ...
... talán akkor le tudnánk győzni, meg tudnánk zabolázni a fekete énünket ...
... de ...
... míg elbizakodott férgekként fehérnek képzelve magunkat csak túrjuk a szerintünk rajtunk kívüli sötét masszát ...
... addig nem ismerjük magunkat ...
... addig nem találjuk magunkat ...
... és egymást sem ...
... és gyorsuló világunkban csak nő a veszély ...
... épül a mátrix, lemásolható kódokká, ócska robotokká, cyberré degradálnak ...
... celebek, agymenő álhősök, hatalmaskodók, horogkeresztes barna legyek ...
... ezek lettünk ...
... van visszaút? ...
... meg tudjuk még látni az elveszett dimenziókat? ...
... megtaláljuk még egymást? ...
... kérdések ...
... aki tudja, jelentkezzen, s már leszünk ketten, akik tudják: elindultunk ...
... hosszú lesz a misszió ...
... embert próbáló ...
... s lassan, lassan felszáll a köd, és megtörik az ősi átok ...

2008. november 5.