Szegedi emlék

Csendes éjszaka, léptem koppan az utca kövén,
lágy susogású lombok bólogatnak felém,
nézik csak, ki az, ki felveri a parkot,
ki borzolja nyugalmuk', nyomja el az éj neszét.

Lábamat halk hullám veri feketén, csillogón,
szép Tisza, rajta hajók őrzik utasuk' ringatón,
szerelem ül a lépcsőn, lábát mossa csendben,
szeme távolban keres valamit oly vágyakozón.

Nagyvárosi éjszakák, hol vagytok már!
Illatos liget, Tisza Gyöngye, forgatag utcák,
pinceablak küldte csábító zene, szökőkút,
jugó piac, Kárász utcai esték, feslett éjszakák.

Merre mentetek szép szegedi lányok, merre?
Hová lett az ifjú hevület, égrengető tervek;
visszatérni nem tudnátok, üres a szívem
ha régi barát kísér újra; peregnek az évek.

Hiába minden, álom vagy valóság az újraittlét,
messze szökött a varázs, az évek messzire vitték;
a jóbarát csak ki régi, minden elveszett már,
az idő csatlósai sötét, poros fémdobozba tették.

1988. október 17.