AZ EGYIK LEGRÉGIBB ÉS LEGHASZNOSABB ELEM A RÉZ (29Cu) Az ember még a történelem előtti időkben megismerte ezt az elemet. A réz a természetben néha elemi állapotban is előfordul, kristályok formájában. A valaha talált legnagyobb termésréz 420 tonna volt. Az elemi réz azonban igen ritka, ezért az emberiség már időszámításunk előtt több ezer évvel megtalálta azt a módszert, amellyel a rezet érceiből elő lehet állítani. Az ősi Egyiptomban az első fáraók idején — i.e. 4000 körül — a Sinai félsziget rézérceiből, főként a malachitból nyerték a rezet. Már az ókorban híresek voltak a Földközi-tenger szigetének, Ciprusnak a rézércei. A tudósok véleménye szerint a réz nemzetközi elnevezése is, a cuprum, Ciprus nevéből ered, ugyanis itt voltak az ókori Róma első rézbányái. A réz lágy fém. Ezt a tulajdonságát már ősidők óta igyekeztek az emberek megváltoztatni. Néha az ősi fémkohászok óntartalmú ércekből állították elő a rezet. A réz-ón ötvözet neve, a bronz, újabb eredetű, mint maga az anyag. Az Adria partján fekvő olasz kereskedővároska, Brindisi bronztárgyakat is árult, amelyeket “Brindisiből való réz”-nek neveztek. Az “ex Brindusi” szóból származik a bronz elnevezés. A bronz a réznél keményebb, könnyebben olvad, levegőn állandó, könnyen fényesíthető és önthető. A réz tiszta állapotban lágy, vörös színű fém. Olvadáspontja 1083 oC, sűrűsége elég nagy. Nagyon jó elektromos- és hővezető, az ezüst mögött a második helyen áll. Ma már lehetetlen elképzelni az elektromos ipart réz, a gépipart rézötvözetek nélkül. A réz nagyon sok ötvözet alapanyaga (fegyverbronz, szoborbronz, harangbronz). A tombak, a manganin, a delta-fém, az alpakka (újezüst), a konstantán és még nagyon sok ötvözet mind tartalmaz rezet. Az adalékanyagként jelenlevő fémtől függően a rézötvözeteket néha ón-, alumínium-, ólom-, szilícium-bronzoknak nevezik.A réz legnagyobb fogyasztói a fémfeldolgozó, a gépgyártó, a kémiai, az üvegipar, a mezőgazdaság és sok más iparág. A hadiipar is jelentős mennyiséget használ fel töltényhüvelyek, ágyúgolyók és repülőgép-alkatrészek gyártására. A réz kis mennyiségben nélkülözhetetlen a növényi és az állati szervezetek normális működéséhez. A sejten belül lejátszódó kémiai folyamatokat gyorsítja meg. A magasabb rendű állatok és az ember szervezetében a réz főként a májban található. Hiánya esetén a szervezet legyengül, vérszegény lesz, csökken a vér hemoglobintartalma. A daganatok szövetei rendkívül kevés rezet tartalmaznak. Nagyon érdekes ezért az a nép gyógymód, amelynél a daganatokat rézvegyületekkel gyógyítják. A vízben oldódó rézvegyületek mérgezők. Ezért a háztartásban használatos rézedények belsejét ónnal vonják be, “cinezik”. Az ón megvédi a rezet az oldódástól, és így megakadályozza az ételmérgezéseket.
|