A volfrám magas olvadáspontja magyarázza azt is, hogy miért nehéz ezt a fémek előállítani. Az elem oxidját 1781-ben CARL SCHEELE svéd kémikus fedezte fel, magát a fémet pedig 1783-ban JUAN és FAUSTO D’ELHUYAR állították elő.

Vannak olyan gyorsan forgó esztergakések, amelyek működésekor a kés vörös izzásig hevül, s eközben mégsem deformálódik, megtartja az alakját. A kés élében ugyanis volfrám-karbid van. Hasonló, szuperkemény anyag a vídia is, amely a “wie diamant” = mint a gyémánt német szavak rövidítése. Bizonyos mértékig ez az összehasonlítás megállja a helyét: a belőle készült lemezek sikeresen helyettesítik a gyémántot a kőolaj- és földgázfúrók fejében.

Szó szerinti fordításban az elem neve farkastorkot jelent. Az elnevezés alapja a következő: ha az ónércek volfrám-vegyületeket is tartalmaznak, akkor az ércből nyerhető ón mennyisége csökken, a volfrám mintegy felfalja az ónt.