Húsvét Erdélyben, a Vármezői Musztáng kempingben
2010. április 2-5
Néhány magyar kempinges család már több éve Erdélyben, a Vármezőn lévő Musztáng
kempingben erdélyi kempinges barátaikkal együtt tölti a Húsvéti ünnepeket. Ebben
az évben lehetőség volt arra, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk. Térképpel,
útikönyvvel, interneten beszerezhető információkkal készültünk fel a várva várt
utazásra.
Az útitársakkal való találkozás csütörtökön, a román határállomáson Borsnál, a
benzinkútnál volt reggel 9 órakor. Sorban érkeztek a lakóautók, és néhány
perccel 9 óra előtt már teljes volt a létszám. Elindultunk a nyolc lakóautóval
libasorban. Kikerültük Nagyváradot a külső körgyűrűn haladva, majd déltájban
Királyhágón volt az első megállónk. A napsütéses szeles időben fotóztunk,
gyönyörködtünk a csodás panorámában.
Csucsa volt a következő megállónk. Itt áll a Boncza kastély, amelyet Ady
feleségének családja épített, és ahol az I. világháború idején Ady Endre is
lakott. Rövid pihenőnk során meglátogattuk a kastélyt, amelyet 1920-ban Goga, a
román költő vásárolt meg. Ott volt még Goga mauzóleuma, emlékmúzeuma, amelyben a
munkásságát és a román nemzeti mozgalomban végzett tevékenységét mutatták be.
Megnéztük még az ott működő kolostort is. Az ebédelést a következő megállóba
terveztük.
Haladtunk tovább, és figyeltük Bánffyhunyad határában a hihetetlen nagyméretű és
harsány színezésű, újonnan épített cigánypalotákat. Kalotaszeg fővárosa ezeket
leszámítva tele van műemlék jellegű, aranyos kis házakkal. A város központjában
van Kalotaszeg legnagyobb temploma. Sikerült oda bemenni. A meghitt hangulatú
templomban elragadóan szépek voltak a festett mennyezetdeszkákon lévő
növénymotívumok (bimbók, virágrozetták, szőlőfürtök) piros, fekete, fehér
színben és az oldalfalakat dekoráló kalotaszegi hímzések. A parkoló, ahol
megálltunk, nem volt alkalmas a hosszabb tartózkodásra, ezért az ebédelést ismét
elhalasztottuk egy következő alkalmas megállóhelyre.
Folytattuk utunkat Dés felé, amely a két Szamos egyesülésénél fekszik. Szamos
vármegye székhelye, és az Erdélyi találkozó szervezőjének, a helyi Karaván
Klubot képviselő Luidort Péternek a lakóhelye. A térképen sárga színnel jelzett
út alaposan próbára tette járműveinket, és bár forgalom alig volt, megállás
nélkül haladtunk. Feltűnt szemből egy személyautó, és a konvoj elején haladók
örömmel tapasztalták, hogy benne a kedves barát, Péter van, aki már nem győzte
kivárni érkezésünket és elénk jött. Így már biztosítva volt, hogy nem tévedünk
el!
Megérkeztünk Péter városszéli, nagyon szép, rendezett házához és tágas udvarában
sikeresen leparkolt mindenki. Baráti ölelés, ismerkedés és koccintás Péter
pálinkájával. Kezdődött a tűzrakás, majd amikor már a parázs pislogott,
szívélyes vendéglátónk csinos kolbászkákkal rakta meg a grillező rostélyt, de
úgy, hogy mindenkinek bőven jutott. Finom volt a hozzá adott erdélyi mustár és a
kenyér is. Megállapítottuk, hogy nem olyan sós, mint nekünk a hazai, inkább édes
felé hajlik az íze. Miért is lenne sós a só vidékén? Előkerültek közben az
otthonról hozott borok, pálinkák, édes és sós sütemények. Jól esett a nagy
lakoma a kissé koplalós nap után. Később Péter az érdeklődőket megkínálta a
közeli forrásnak, a kicsit kesernyés sós ízű vizével, ami - mint mondta - jó
hatással van a gyomor működésére.
Másnap, április 2-án elindult a karaván Péter vezetésével erdélyi úti célunkhoz
Vármezőre, a Musztáng kempingbe. Vármező a természet ajándéka, amely a
Nyárádszereda - Szováta útvonaltól 5 km-re fekszik, a Görgényi havasok lábánál.
Nevét a felette magasodó egykori várról kapta. Napsütéses szép időben érkeztünk
a kempingbe, ahol a helyi kempingesek már tábort vertek. Birtok Attila, a
kemping vezetője szívélyes üdvözlés után segített az elhelyezkedésben.
Igyekeztünk mindannyian lehetőleg a szilárdabb út közelében lenni, mert a sok
esőzéstől a füves talaj eléggé puha, átázott volt. Egy hete még hó is volt,
tudtuk meg Orsitól, Attila párjától.
Bejelentkezéskor megkaptuk a találkozó részletes programját. E programban az
időpontok természetesen a helyi időszámítás szerint voltak, de mivel mi nem
állítottuk át óráinkat, ez többször gondot okozott számunkra.
Este tábortűz mellett pálinkás köszöntőre gyűltünk össze. A magyar csapat
kiegészült még két egységgel, akik otthonról közvetlenül Vármezőre jöttek.
Összesen 28 egység vett részt a találkozón. A kemping vezetőjének és a találkozó
szervezőjének köszöntői után Ábrók Laci a barátság jeleként átadta a debreceni
kempingesek zászlóját, amit nagy szeretettel vettek át. Reményét fejezte ki,
hogy lesz még lehetőség együtt kempingezni, legközelebb Hajdúböszörményben.
A szombati program szekerezés, gyalogtúra és hóvirágszedés volt. Az előző napi
napsütésnek nyoma sem maradt, így a teljesen beborult ég nem sok jót ígért. Bár
többen elmentek a szekér-túrára, mi inkább a környéken tettünk egy sétát.
Vármezőn van Erdély legnagyobb pisztrángtenyészete. A Nagyág és a Vármezőpataka
összefolyásánál több szinten, különféle méretű tározókban folyik, cserélődik
folyamatosan a jéghideg víz. A pisztráng nevelde különböző tárolóiban más-más
méretű halakat tartanak. Amikor ott voltunk éppen etetés ideje volt, ezért a víz
felszínére jöttek igen virgoncan a mindig éhes halak. A halakat tányéron is
látni szerettük volna, ezért betértünk a közeli étterembe és megebédeltünk.
Kijőve az étteremből már zuhogó eső fogadott.
Délután rajzverseny volt a gyerekeknek. Legalább 15 gyerek, köztük Péter 4 éves
kislánya, Zsuzsika is készített húsvéti témájú rajzot. A zsűri elnöknek felkért
Pazonyi művész úr nagy szakértelemmel értékelte a pályamunkákat, dicsérte a
tehetségüket és bíztatta a gyerekeket arra, hogy minél többet rajzoljanak,
fessenek. Aranyosak voltak a gyerekek, ahogy várták az eredményhirdetést, hány
pontot kapnak, de mindanyuk számára talán legfontosabb az ajándék volt.
Szerencsére minden kis művész kapott ajándékot.
Estére gulyásleves volt beígérve, de sajnos az egyre erősebben szakadó eső
elmosta ezt a programot. Helyette egy több kilós nagy nyurga ponty került elő,
és lett szalonnával spékelve, fűszerezve, alufóliában megsütve. Többen hoztak
bepácolt hust és tárcsán sütögettek. Jutott azoknak is, akik csak nézőként
voltak jelen.
Vasárnap reggel 5 órakor indult a hagyományos húsvéti határkerülés, amiről 9
órára a vállalkozók a nyárádremetei katolikus templomba, a húsvéti szentmise
kezdetére érkeztek meg. A határkerülésre ugyan nem, de a szentmisére közülünk is
többen elmentek.
Ebéd közösen, mindenkinek a helyi a Vándor fogadóban volt. Választani lehetett a
pisztráng, a csirke vagy disznóhús közül. Mi természetesen a pisztrángot
választottuk. Felséges volt a felszolgált fokhagymamártással. A fogadóban a
falakon, az asztalok között és körben-körben annyi népi és ipartörténeti tárgy
ejtett csodálatba, hogy az egy helytörténeti-múzeumnak is díszére válhatna.
Délután a hölgyeknek közös tojásfestés és tojástálak összeállítása volt a
programban. A helyszín a fogadóval szemben lévő kultúrház volt. Amikor
megérkeztünk, már nagy volt a készülődés. Családonként egy-egy kosár volt
elkészítve mohával, amit tovább lehetett dekorálni tobozzal, barkával,
fagombával. De volt még egy nagy dobozban további puha moha, aki esetleg
kevésnek találta. Úgy számolták, hogy családonként jár 1 piros vagy sárga
gyertyatojás és 6 főtt tojás, amit fel kellett díszíteni és tojástálba tenni. A
főtt tojásra rá kellett illeszteni egy levelet, azt nylon harisnyával rögzíteni
és a főtt, kihűlt hagyma lében állni hagyni. Tovább dekoráltuk még a húsvéti
kellékeket 1-2 mm-es kis aranyszínű ragasztózott virág- és levél motívumokkal. A
sok piszmogás után végül elkészültek a gyönyörű tojástálak, jöhettek másnap a
locsolók. A tojástálazás után amatőr filmvetítés volt korábbi találkozókról és a
szép erdélyi tájakról.
Hétfőn locsolójárás volt. A hölgyek illatoztak és közben gazdát cseréltek a
tojástálak tojásai. Jelentkeztünk a meghirdetett autós túrára. Két autóval
indultunk útnak Segesvárra, amely Marosvásárhelytől délre, a Nagy-Küküllő
völgyszorulatában fekszik. A világörökség részét képező segesvári vár falain
belül van Erdély legfestőibb várnegyede. Megcsodáltuk a gyönyörű óratornyot, ami
a város jelképének számít. Sétáltunk, fotóztunk az alsóvárosban, a
felsővárosban. 1506-ban az itteni vártemplomban erősítették meg a három nemzet
(magyarok, székelyek, szászok) unióját. Szemerkélő esőben indultunk vissza,
később egyre jobban esett. Itt a hazaküldő idő, mondtuk, gondolván a másnapi
hazaindulásra.
Kedden reggel korán akartunk indulni, hiszen hosszú az út hazáig. Sajnos az
alaposan felázott talaj marasztalni igyekezett. Toltuk ugyan többen is, de
inkább egyre mélyebben ásta be magát a kerék. Végül Attila, a kemping vezetője a
személyautójával, és az ott maradó kempingtársak fizikai erejével sikerült
kimászni a sárból.
Szomorú szívvel búcsúztunk. Őszinte, igaz barátokat ismertünk meg az erdélyi
kempingesekben. Reméljük lesz lehetőség arra, hogy ismét találkozzunk Erdélyben
vagy Magyarország valamelyik kempingjében.
Katona Júlia