Füzesgyarmat 2005 |
||
2005. szeptember 30. és október 02. között a Füzesgyarmati Castrum Kempingben tartotta évi utolsó kempingtalálkozóját az MCCC Hajdú-Bihar megyei szervezete. A találkozóra 46 egységgel több mint száz tagunk jött el, az ország különböző részéről és érezte jól magát. A borus, de nem hideg idő ellenére jó hangulat volt jellemző. A helyszin kiválasztásánál a megyei szervezet vezetősége, olyan helyet keresett, amely ismeretlen, vagy nem annyira ismert a kempingezők körében. Ezt Füzesgyarmat városában megtaláltuk. A város és a kemping vezetésében, olyan partnereket sikerült találni, akikkel gyümölcsöző, hosszútávu kapcsolatot tud kialakítani a klub. A pénteki érkezés után, egy kellemes fürdés következett a termálfürdőben, amely szomszédos a kempinggel. A fürdő egy csodálatosan szépfekvésü parkos környezetben fekszik, gyógyvizével segíti a gyógyulást, felüdülést keresők vágyát. Szombaton délelőtt egy kultúrális programot kaptunk a város vezetőjének ajándékaként. Füzesgyarmat múltjáról-jelenéről, jövőbeni terveiről hallottunk a Várkonyi Imre a város polgármestere előadásában, és egyben köszöntötte a résztvevőket. Közben, népviseletbe öltözött helybéli asszonyok kínálgatták körbe a gyarmat különlegességét a csőrögefánkot. Majd a helyi lovasiskola fergeges bemutatója, melyet 6-12 éves gyerekek adtak elő, késztették tapsolásra a lenyügözött klubtársakat. Innen a sportpályáról indúltunk hintókkal a város megtekintésére. Szitás Erzsébet képeit, a gyarmati Skanzent és a híres Galambos Sándor hintókészítő műhelyét csodálhattuk meg. Délután szakmai bemutatók zajlottak, GPS és UPS szakmai információkkal. Este 18 órakor kezdetét vette a vacsora, amely szíki birka és sertéspörkölt formályában élőzene kíséretével fokozta a jó hangulatot, táncra buzditva a táncoskedvü vendégeket. Vasárnap a Füzesgyarmati mazsorett csoport ébresztette és szórakoztatta a tábor lakóit. Majd egy indulás előtti fürdőzés után, jó élményekkel gazdagodva búcsuztunk egymástól, és a város vendégszerető lakosaitól. A kempingtalálkozón résztvevők egyöntetüen elismeréssel nyilatkoztak a szervezésről a programokról és a Füzesgyarmati emberek vendégszeretetéről. Ez a város és létesítményei megérdemlik azt, hogy minél több kempingező kluibtársunk keresse föl, gyógyuljon, pihenjen és élvezze azt a vendégszeretetet, amit mi kaptunk itt három napon keresztül. Az MCCC Hajdú-Bihar megyei vezetősége és tagjai köszönik a Polgármester úr és a Kempingvezető úr áldozatkész munkáját.
Ábrók László |
||