Nyírbátor – évadzáró találkozó
2010.10.20 – 2010.10.24
Sok régi kempinges érdeklődését felkeltette, amikor híre ment, hogy a
debreceniek évadzáró találkozóján a kárpátaljai buszos kirándulás is szerepel a
programban. Igyekezni kellett a jelentkezéssel, mert gyorsan telt a létszám.
Jóval a rendezvény kezdete előtt már csak várólistára lehetett felkerülni és
reménykedni, hátha visszamondja valaki korábbi foglalását.
A többség már szerdán megérkezett a szép fekvésű nyírbátori kempingbe. A
bejáratnál, az „Üdvözöljük a kempingtalálkozó résztvevőit” tábla alatt három
nemzeti zászló, a magyar, a szlovák és a román lengett, utalva a résztvevőkre.
Akkor még kissé bánatos volt az idő, az eső is esett egy kicsit, de csütörtökre
már kisütött a nap és kellemes őszi napsütésben indulhatott a nyírbátori
városnézés idegenvezetővel. E szép város látnivalóit a tavaszi rendezvény
résztvevői már megcsodálhatták, de sokan voltak, akik először jártak
Nyírbátorban. A korábbi városnéző emlékekhez most a saját éremverés élménye is
kapcsolódott.
A Kárpátaljai kiránduláshoz a gyülekező pénteken, hajnali 35-kor volt a kemping
bejáratánál. Megérkezett a két autóbusz, elhelyezkedtünk és 5 órakor már
indultunk is a beregsurányi határátkelőhöz. Pontban 6-kor érkeztünk a határhoz.
Jól szórakoztunk a buszon, a határállomáson eltöltött 2 óra alatt. A nap is
kisütött, mire folytathattuk utazásunkat Beregszász felé. Amíg a buszok
tankoltak, addig volt lehetőségünk pénzt váltani és költeni az út menti
bevásárló helyen.
Beregszászon mentünk keresztül. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy ez a város a
kárpátaljai magyar kultúra központja. Útközben megmutatta a Kárpátaljai Magyar
Főiskolát, amely II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti
Színház épületét, a Kossuth és a Petőfi szobrokat, az 1418-ban épült
Mindenszentek római katolikus templomot, amely Kárpátalja egyik legrégibbi
gótikus építészeti emléke, valamint Fedák Sári egykori kastélyát.
Haladtunk tovább első megállóhelyünk, Munkács felé. Az úton hol jobbról, hol
balról kísérte utunkat a Latorca folyó. Az idegenvezető szerint a folyó minden
hídjánál egy-egy kupica pálinkát kell inni, hogy jókedvűen érkezzünk Munkácsra.
Kezdtük számolni, végül József, a mi csoportunk idegenvezetője megmondta, hogy
összesen 17 híd van rajta. Munkács ékessége a vár, ami a síkság közepéből
kiemelkedő domb tetején áll, így a városhoz közeledve minden irányból jól
látható. Buszunk leparkolt, mi pedig elindultunk gyalogosan a várlátogatásra, az
erősen emelkedő úton fölfelé.
Már a IX. században is vár volt e helyen, de jelenlegi formáját a XVII. század
második felére érte el, amikor a vár és a hozzá tartozó birtokok a Rákóczi
család tulajdonába kerültek. Francia hadmérnökök segítségével a várat
átépítették, a felső-, középső-, és alsó vár együttese - mindegyik kőfallal és
várárokkal körülvéve - gyakorlatilag lehetetlenné tette annak bevételét, ezáltal
Közép-Európa egyik legeredetibb erődítményévé vált. Olyan erős hadierődítmény
volt, amit az ellenség rohammal soha nem tudott elfoglalni, csak hosszadalmas
ostromzárral lehetett elérni azt, hogy a védők megadják magukat. A
legemlékezetesebb ostromzár majdnem három évig tartott, amikor Zrínyi Ilona
(1685-1688), I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem özvegye védte azt.
A várban máig fennmaradt hét épület, a három különböző magasságú teraszon álló
palota, védőbástyák, várbörtön, hadiszertár, három torony, 85 méter mélységű
kút, órával ellátott víztorony. Márvány emléktáblán olvasható, hogy „1803.
december 11-től 1806. március 10-ig itt a Munkácsi várban őrizték Napóleon hadai
elől menekítve a Magyar szent koronát”. Egy másik márványtáblán, Zrínyi Ilona
bronz arcképe alatt a következő felírat látható: „Házát és hazáját erős lélekkel
védte a gyönge női kar. Mondj egy röpke imát ruszin, horvát, magyar”. De van itt
emléktáblája Petőfi Sándornak és Kazinczy Ferenc író, nyelvújító, forradalmárnak
is. Két éve készült el Zrínyi Ilona és gyermeke, II. Rákóczi Ferenc egész
alakos, gyönyörű bronzszobra.
A sok szép történelmi emlékkel való megismerkedés után folytattuk utunkat a
Vereckei-hágó felé. Ezer színben pompázott a természet. A ragyogó napsütésben a
tölgyfák vörös leveleinek hatása olyan volt, mintha lángolnának a Kárpátok.
Később feltűntek a havas hegycsúcsok, fenn a hágón pedig már tíz centis hó
fogadta a turistákat. Ez a hely minden magyar hazafi szent helye. Innen a
tengerszint feletti 841 méter magasságból gyönyörű panoráma nyílik a környező
hegyvonulatokra. A honfoglaló magyar törzsek - 896-ban, Árpád vezetésével - a
Vereckei-hágón keresztül érkezetek be a Kárpát medencébe, majd telepedtek le
Pannóniában (a Duna-Tisza közén). Az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet a
második világháború végén bevonuló szovjet csapatok lerombolták.
A Vereckei-hágón 1996-ban új emlékművet emeltek, amelynek építése 2008-ban
fejeződött be. Az emlékmű Nyugat és Kelet közötti kaput jelképez. A hét
kőtömbből álló építmény a hét honfoglaló magyar törzsre utal. Közepén gránit
oltárkő van, ami a vérszerződéshez használt kehely színbóluma. Az emlékművön
körben, mindenütt nemzeti színű szalaggal ellátott koszorúk voltak elhelyezve.
Mi is vittünk egy koszorút, szalagján a „Debreceni Kempingesek Baráti Társasága”
felirattal. Együtt elénekeltük a magyar himnuszt. Nemcsak a hideg és az egyre
erősödő szél csalt könnyeket a szemekbe, hanem a történelmi emlékek
visszaidézése is. Közben újabb és újabb csoportok érkeztek a hágóhoz, akikkel
idegenként is köszöntöttük egymást.
Következő megállónk Szolyva volt, az emlékpark. Tisztelettel fejet hajtottunk a
márványtábla előtt, amin a következő felírat látható: „Ezen a helyen 1944.
őszétől 1945. tavaszáig az internáltak és hadifoglyok temetője volt. Sok magyar,
német és más nemzetiségű férfi földi maradványai nyugszanak itt. Az ártatlanul
elhurcoltak éh- és fagyhalál, járványos betegségek áldozatai lettek. Ugyanitt
van az első világháborúban hősi halált halt katonák egy csoportjának közös sírja
is. Béke poraikra.” Egy másik márványtáblán a következő olvasható: „Legyen
emlékezetes a kommunizmus magyar vértanúinak áldozata, a mártírok dicsősége és a
gyilkosok gyalázata! Nem felejtünk!” A siratófal márványtábláin 12 ezer áldozat
neve van felsorolva kárpátaljai városonként. A listákon a harcban elesettek
száma lényegesen kevesebb volt, mint a „málenkij robotként” ismertté vált
elhurcoltaké.
Beregvár felé vettük utunkat. Beregvár látnivalója a Schönborn-kastély. A
Rákóczi szabadságharc bukása után a birtokot 1726-ban gróf Schönborn Lothár
Ferenc mainczi érsek kapta meg. A kastély 1895-ben épült neoreneszánsz
stílusban. A kastélynak 12 bejárata, 52 terme és 365 ablaka van. Tüdőszanatórium
működik benne, de a kastélypark látogatható, a kastély körüljárható. A hatalmas
őspark bejárata a templomból lett vasútállomással szemben van. A kastélypark
tava eredetileg a Monarchia alakját mintázta. A parkban található a Fiatalság
forrása. A forrás vize csak annál hat, tájékoztatott József, aki a mellette lévő
kis diadalív alatt lévő kehely mellett is át tud préselődni. A diadalíven
látható volt két dombormű: ilyen volt, ilyen lett.
Ennyi fért bele az egy napos kirándulásba. Élményekkel teli, kicsit elfáradva
szálltunk fel a buszra. Szerencsénk volt a határnál, mert csak egy órás
várakozásra volt szükség ahhoz, hogy átengedjenek. Ági, a kemping vezetője
többek kérésére még útközben megszervezte, hogy másnap is álljon
rendelkezésünkre egy busz a közeli máriapócsi látogatáshoz.
Máriapócs 300 éve a történelmi Magyarország egyik leghíresebb búcsújáró helye. A
kegyhely kialakulásában alapvető szerepe volt a könnyezés csodájának (1696,
1715, 1905), amely miatt az egykori fatemplom helyén 1731-1756 között
megépítették a mai, kettős homlokzati toronnyal ellátott egyhajós barokkstílusú
görög katolikus kegytemplomot. Jókor érkeztünk, mert éppen kezdődött a
tájékoztató a templomról és a csodákról a zsúfolásig megtelt templomban.
A kisgyerekes családok a pénteki napot, a kárpátaljai kirándulás helyett inkább
az állatkertben töltötték. A kempingből őket is busz vitte Nyíregyházára, a
Vadasparkba, ami a várostól 5-km-re, a sóstói üdülőövezetben található
természetes, szinte háborítatlan környezetben, egy tölgyerdő mélyén. A 30
hektáros területen földrészek fogadják a látogatókat, hogy aki ide belép,
végigjárhassa a Földet, megfigyelhesse miként élnek a világ különböző vidékein
az állatok. A park nem szokványos állatkert, mert megpróbálja eltüntetni a
határokat ember és állat között, hogy aki ott jár, az érezhesse valóban
vadregényes tájakon kalandozik.
Szombat este zenés-vacsorás program várta a kempingezőket - a hidegtől
ideiglenesen védett - közös helyiségben. Az est a himnusszal kezdődött, majd
Ábrók Laci bevezető szavai után a találkozó résztvevőit a város polgármestere, a
fürdő igazgatója, és a mindannyiunk által nagyon megkedvelt Horváth Ági
kempingvezető köszöntötte. Nagy sikert aratott a nyírségi töltött káposzta, amit
pillanatok alatt befaltuk. Helyi művészek vették át a színpadot, és adták elő
egy órás, ismert tánczeneszámokból álló műsorukat. Nagy tapsot kaptak.
Már eléggé fáztunk, amikor Frank Gabi kempinges társunk, mint Disc Joke teljes
felszerelésével beindította éjfél utánig tartó remek műsorát. Amint felhangzott
a kempinges induló a „Végre itt van, végre itt van a nagy csapat…” kezdetű
sláger, talpra szökkent mindenki, és tánccal, hanggal, harsányan jelezte, hogy
valóban itt van a nagy csapat. Ezt csak tetézte, amikor következett az „Azért
vannak a jó barátok, hogy egy elmúlt boldogságot visszaidézzék….”. E dal alatt a
társaság körbefogta a találkozó szervezőjét, a Debreceni Baráti Társaság
vezetőjét Ábrók Lacit, és folyamatos tapssal köszönte meg önzetlen
lelkiismeretes munkáját. Ezt megköszönve mondta Laci, hogy a kempingeseket
kibővített családjának tekinti.
A vasárnapi program a fürdés, pihenés mellett a pakolás és a hazautazás volt. A
találkozón 55 egység vett részt. Ezen kívül néhányan az apartmanokban
helyezkedtek el. Nagy öröm volt együtt lenni a hazai kempinges társainkkal és a
határon túlról, Erdélyből és Felvidékről érkezett kedves barátainkkal.
Tartalmas, szép napokat töltöttünk együtt. Köszönet érte a szervezőknek és a
résztvevőknek is.
Katona Júlia