Törölközőtartó felszerelése

Nem is oly rég gondolkodtam azon, hogy vajon mi kéne ahhoz, hogy ne legyenek régi adósságaim.
Több megoldás is felmerült. Elsőként talán az, hogy nem szabadott volna megígérni semmit.
Ezzel sajnos már elkéstem. Másrészt meg az is egy megoldás lenne a problémára -merthogy
a teljesítetlen ígéreteket annak érzem- hogy fiatalnak kell lenni. Ha még nem múlt el sok idő,
akkor régi adósságok sem lehetnek. A hátam mögött álló ötven évvel ez sem egy járható megoldás.
Marad (mint mindig) a munka. Valahogy éreztem, hogy már megint ez lesz. Merthogy mindig
ez van. Mint az látható, most is. Elhúzom a függönyt -ami amúgy egy pótajtó a hátam
mögötti szekrényen- erre fel tessék! Nem ott hever egy régi adósság? És akkor
az alatta heverő barna zsákban megbúvó Uwertura magnóról még nem
is beszéltem! Persze fogok, csak nem itt, hanem a szétszedtemben.

Most csak arról lesz szó, hogy a lomos piacon párszáz forintért vásárolt törölközőtartót
felcsavarozom a helyére. A lomos piacok egyik igen nagy átka, hogy az ember olyan
dolgokat vásárol, amiről -míg meg nem látta- nem is tudta, hogy mekkora szüksége
van rá. Persze az igazság az, hogy mivel a törölközőtartó beszerzése pénzkiadás,
a felszerelése pedig munka, ezért az iránta érzett igényt tudat alatt elnyomtam.
Azért kell ez ide, mert a szokásos akasztókampóról lelógó törölköző egyrészt nem
szárad, másrészt meg képes rá -mivel mindig nedves- hogy bepenészedjen. Illetve -mivel
a törölköző cserélve van- tulajdonképpen nem ő lesz penészes, hanem az általa eltakart,
illetve folyamatosan nedvesen tartott csempe. Gondoltam felfúrom a szemközti falra.

Szerencsére még azon melegében revideáltam álláspontom, mivel ha szembe fúrom fel, akkor
a törölköző és a törölközőtartó súlya kifelé húzta volna a tartócsavarokat a falból. Ez volt
az oldalsó falra került -amúgy alkoholos filccel odabiggyesztett- pötty igaz története.

Természetesen -mint azt már megszoktam- nem úgy van az, hogy minden elsőre flottul megy.
Most például az van, hogy útban van a tükör alatti polc. Mivel nem a jobbra látható polcokat
kell levennem, hanem a bal oldalit, ezért -mondhatni természetesen- a jobb oldalt látható
polcok leakasztósak. Ellenben az útban lévő polc természetesen csavarozva van.
Persze semmi gond, hiszen épp nekem ne lenne itthon csavarhúzóm?

Akkor ennyit mára a nálunk uralkodó tisztaságról. A polc mögött azért koszos a fal, mert mikor
a múltkoriban (négy éve is megvan már annak) kifestettem a fürdőszobát, a visszapakolás
kapkodásában nem vettem le a polcot. Mondjuk a csapot se. Speciel a csap mögötti
kosz jobban zavar. No nem maga a tudat, meg oda sem látni igazán, csak mikor
nekidőlök a csapnak, időnként furcsa, kellemetlen csikorgó hangot ad. Már
az is eszembe jutott, hogy befűzök egy spárgát a csap mögé, s azt húzogatva
kipucolom a vékony rést. Vagy kirámolok mindent a fürdőszobából, s kicsapatom
a csap mögül a törmeléket vízzel. Ez még mindig egyszerűbb, mint leszedni a csapot.

Nézegettem, hátha mégis így volna jó.

Persze tudom én azt, hogy így kell, csak míg bambulok, addig is megy az idő.

Hogy haladjak is, két feladatot nagyhírtelen elvégeztem. Egyrészt letöröltem a polc mögötti
csempékről az építési törmeléket, másrészt berajzoltam a falra egy újabb pöttyöt.

Ezeket választottam ki a feladatra. Jó szorosan tart a kövér csavar a barna tipliben.
Ennyi a lényeg, semmi több!

Ez egy nagyon jó kis gép! A tokmányát egyszer nagyon megkínoztam, az nem használt neki.
Azóta valahogy nem akarja megfogni az egyes fúrót. Persze nem is
való ilyesmi apróság egy ekkora gépbe.

A vídiás fúrón a kék szigetelőszalag jelölés célja kettős. Egyrészt elég mély legyen
a lyuk a tiplinek (illetve a belevaló csavarnak), másrészt pedig nem
kéne átlyukadnom ezzel a projecttel a fal másik oldalára.

Ez konkrétan így tökéletes!
A háttérben megbúvó fejetlen önarckép azonban már kevésbé.

Természetesen a karoknak erre kell állniuk, nem pedig úgy, mint azt az előző képen láttuk.

Komolyan mondom, hogy el sem hiszem! Már több mint negyven éve lakom itt,
és akkor egyszer csak hopp! És már fent is van a helyén a törölközőtartó?

A törölköző eddig így lógott. (én pedig a feladat elől)

Ezentúl meg így lesz. A kefék nem kellettek a projecthez, csak azért vannak a csapban, mert
még nem raktam őket a helyükre. Mondjuk az is szép eredmény, hogy már van helyük.

Egy korábbi (szintén kukáspiaci) beszerzés kapcsán megvettem ezt az erősen krómozott rácsos
valamit. Kerestem én boltban is ezt az alkalmatosságot, de egyrészt drága volt, másrészt
pedig a fellelt példányok alkalmatlannak bizonyultak a feladatra. Na szóval...
Ez a kefetartó rácsos izé azért van itt jó helyen, mert nincs útban.
A vizes keféről meg pont a csapba csepeg a víz.
Ha meg kell, mindig kéznél a kefe.

Mikor azt gondolom, hogy valami kész, már minden el lett pakolva, olyankor biztosan találok
a munkaterületen szétszórva egy rakat szerszámot. (vagy más egyéb összetevőt)

Mint például most is, hiszen kint maradt az öblítő meg a mosópor a szobámban.

Az az igazság, hogy időnként nagyon el tudom magam kalibrálni a képekkel. Van, hogy több
project is folyik egyszerre. (természetesen a valóság az, hogy inkább áll) Ilyenkor érthető
módon összekeverednek a képek. Vagy mondjuk jön az asszony, és ezt azt ő is lefotóz.
Én meg persze pár nap elteltével nem jövök rá, hogy mégis mi a csudát akarhattam
a medvekompozíciós képpel. Mondjuk most nem tudom Andira fogni, mert én
voltam az elkövető. Egy egész csomó kép volt a virágállványról ezen kívül
is, de nem volt köztük semmi változás. Vagyis nem csináltam semmit
(ezt amúgy igen gyakran szoktam), csak nyomkodtam a gombot.
Mindegy... Lényeg, hogy a törölközőtartó a helyére került.