Ez már a tizedik pincés nekifutás
(és még mindig polcoskodok)

Olyan jól elvagyok a lakásban, hogy csak na! Idefentről ugyanis egyáltalán nem látszik,
hogy mekkora az elmaradás a pincében. Persze azért vannak jelek. Ilyen jel például ez
a szék. Le kéne vinnem a pincébe, hiszen oda való. Csakhogy még nincs kész a helye!
Nincs helye, nincs helye... A széknek a pincei asztal alá tolva van a helye! Csakhogy
az az asztal jelenleg az oldalára döntve áll a sarokban, és még így is kicsi a hely
ahhoz, hogy összeszereljem azt a Salgó polcot, ami jelenleg még egy másik
pincében van összeszerelve. Ráadásul jól elbarikádozva. Szóval hiába
az előző többszöri nekifutás, még mindig nem értem el oda, hogy
egy feladat egyszerűen végrehajtható legyen. Még mindig van
valami ahonnan, és ott is ahová, és akkor még útközben is.

Minap barkácsoltam egy egérfogót, amibe esze ágában sincs belemennie az egérnek.
Napok óta üresen áll a csapdaként bevetett befőttes üveg. Meglehet, csak annyi
a hiba, hogy még nem szagolta ki az egér a diót. Gondoltam hátha a sajtnak
erősebb a vonzereje. Tehát ha már úgyis lemegyek a pincébe,
bevetek egy újabb adag egércsalit.

Innen indulok. Mondjuk nem igaz, mert mikor legutóbb végeztem a villanyszereléssel,
akkor levezetésképp nekiálltam, és elhurcoltam innen egy nagy csomó mindent.
Hogy még mindig sok a lom? De hiszen épp erről szól ez a pincerendezős
cikksorozat! Lényeg a lényeg! Innen mindent ki kell hozni, hogy
legyen helyem szétszerelni a balra látható Salgó polcot.

Ennek a pincés rendrakásos munkának az az alapproblémája, hogy nincs hely.
Nincs puffer, amit átmenetileg feltölthetnék a lomjaimmal. Már úgy értem,
hogy legalább néhány napra stabilan. Persze van némi hely, csakhogy
az kevés. Például az ilyen ficakokat, mint amit a képen is látunk, pár
órán belül el kell hagynom. Már csak azért is, mert ez a kis beszögelés, ez
a szomszéd pinceajtaja előtt van. Ha mondjuk most támadna kedve biciklizni...

Ahol látok egy kis rést, azonnal betömöm! Például a moci mögött volt öt centi
hely, amit sebtiben be is laktam, egy rakat széthajtogatott papírdobozzal.
Egy hatalmas probléma, hogy ilyen akciókat sajnos már korábban is
elkövettem, melyeknek folyományaként elfogytak a rések.

Itt például maradt egy kicsike hely, ahová azonmód le is támasztottam a bicajomat.
Mivel a nagyobb papírdobozok nem fértek a motorom mögé, ezért ide kerültek.
Úgy is itt, azaz a másik pincében volna a helyük, csak ugye én, meg a rend...

Ebből a mikrohullámú sütőből lehet, hogy már sosem lesz semmi.
Pedig mintha félig már meg is írtam volna a róla szóló cikket.
Csak ugye ezt is minek összerakni, ha van helyette másik?

Ugyan nem látszik rendesen, de attól még ott van a sajt az üveg mélyén.
Mikor majd odasluttyog hozzá az egér, csak lesz annyira éhes,
hogy belekóstol a dióba is, és akkor rácsukódik a tető.

Tartalék gumikészlet a motoromhoz. De mikorra koptatok el három garnitúra gumit?
Ha tízévenként csak egyszer kerülöm meg a robogóval a háztömböt, akkor
valószínűleg soha! Belső gumikból is van pár tartalék. Azt találtam
ki, hogy helyspórolás okán begyűröm a belsőket a külsőkbe.

Neeem... Nem így gondoltam, hanem úgy, hogy mind a négy külső belsejébe
egyenként egy egy belsőt. Ez annyira jó gondolat volt, hogy valamikor
régen már egyszer biztosan megfogant az agyamban. Ez egészen
biztos, mert mikor levettem a polcról a külsőket, már eleve
volt bennük egy egy belső is. Mindegy...
Jó ez így begyűrve is.

Kibelezett szekrényen hanyatt hokedli. Pokoli torony... És ez a fáspincénk bejárata!
Ide most nem akarok bemenni. Mondjuk az igaz, hogyha akarnék se tudnék.
Márpedig itt hamarost rendnek kell lennie! Most átköltöztetem a Salgót,
betolom a helyére, vele szemben egymásra rakom a két kisszekrényt,
melléfordítom az íróasztalt, és áttolom ide ennek a fiókos (mert ez az,
csak most ki van pakolva) szekrénykének a párját. Mindkettőt kipofozom,
majd egymásra csavarozom őket. Szerintem idén már nem fogok belepakolni,
csak áttolom a másik pincébe az asztal mellé. Aztán van még két másik ilyen fiókos
szekrénykém, amit szintén ki kell pofozni. Természetesen mindketten útban vannak.
Ráadásul az egyiknek nincs is kereke. Pfh... Ha visszanézek, hogy már mi mindenen
vagyok túl, az jóleső érzés. Kész a betonozás, ki van festve a folyosó, lefektettem
a linóleumot is. Összeraktam a másik Salgó polcot, meg a három szekrényke
is egymáson áll a helyén. Szóval hajrá! Különben sosem leszek kész.

Az előbb azt mondtam a szekrénykén heverő hokedlire, hogy pokoli torony.
Tessék! Már itt is van neki, az ő párja. Csakhogy én már
orvul kiterveltem ellenük valamit.

Ez egy lakat nélküli pince volt, amiről nem sikerült kideríteni, hogy kié. Úgy döntöttem
a múltkor, hogy kitakarítom, kiszemetelem, kipofozom az ajtaját, és ezentúl itt lesz
tárolva, a télire való útszóró só. Ezennel úgy döntöttem, hogy a két fűnyíró is!

Abban a hatalmas bund szürke kábelben rengeteg színes kötöző drót lakik. Az általam
eddig felhasznált mennyiséget figyelembe véve, nem a következő ötven évemre,
hanem (ha létezne ilyen) ötven életemre el vagyok látva szép színes dróttal.
Ami a bicikligumikban ücsörög, az pedig egy falra csavarozható antennakonzol.
Tudom, hogy volt ilyen a cégnél. De hogy került ez hozzám? Pláne minek? Amin meg
a zöld vödör ül, az egy PC. P1-es processzor, SCSI HDD, LAN kártya, és egy
33,6-os analóg modem. Ez volt valaha a betárcsázó szerverem. Emlékbe
hoztam el. Meg persze azért, hogy végképp beduguljon a pince.

Ez a pince több mint húsz éve nem volt ilyen üres! Eddig jó vagyok.
Tulajdonképpen pikk-pakk kipakoltam az útban lévő cuccokat.

Mondjuk a Salgó polc még tele van, de ezek a lomok maradnak. Szerintem ezek nem
is az enyémek, hanem az Ilonka néni Bandi bácsi párosé. Bár Bandi bácsit már
az Isten nyugosztalja. Ha Ilonka néni is elmegy, akkor -mivel már nem lesz
jogalapom itt lenni- ki kell innen pakolnom. Részben ezt a pillanatot
készítem most elő. Nem maradhat majd itt semmim, legfeljebb olyasmi,
amit néhány perc alatt el tudok tűntetni, mint mondjuk a robogó, vagy a bicikli.
Csak kitolom őket és kész. Persze van egy olyan tervem is, hogy olyasmi lomok
is lesznek itt, amik nem különösebben kedvesek a szívemnek. Például van egy
(lehet, hogy két) fölös mátrixnyomtatóm. Hordozható fénymásoló masinám.
Fotelból származó vastag kék párna. Meg gondolom egy rakat más kacat
is, amikért annyira nem kár, hogy akár ki is dobhatnám őket.
No de kezdjek csak szépen lepakolni a polcokról.

Gondoltam hátha van itt egy kis hely, de nincs. Ez a biciklimmel szembeni polc,
ami valamikor virágállvány volt, csak visszalomtalanítottam, hogy majd én
fűrészgépet építek belőle. Majd ha kifogy a festék a vödörből, akkor a
helyére beszórom azt a zsák glettet. Ha lesz hely odaát a szekrényben,
akkor belepakolom azokat a CD meghajtókat. Igazság szerint nem csak
a hangszóróimnak szeretnék egy (esetleg két) külön polcot, hanem a PC
cuccoknak is. Tiszta szégyen, hogy esetenként mennyire nem találok meg
valamit. Szóval tervem van rá, hogy egy helyre gyűjtöm az összetartozókat.
Persze az ilyesmit csak akkor lehet, ha végre az összes polc a helyére került.
Persze épp most is csak nézelődök, meg tervezgetek, ahelyett, hogy dolgoznék.

Ezeket a polcokat is mióta terveztem, mire egyszer végre rászántam magam, majd
néhány perc alatt felcsavaroztam az összest. Ez a két polc az előbb mutatott
felett van. A rajtuk terpeszkedő rendetlenség, pedig mindenek felett!

Ez az előbb látott polccal szembeni falon van. Természetesen talpalatnyi, akarom
mondani aprólomnyi hely sincs sehol. A barna ajtó mögött olyan dolgok vannak,
melyeknek egyáltalán nem ott a helyük. Egyszer, még valamikor nagyon régen
berágtam, hogy le van szakadva az ágyneműtartó a heverőmön, ezért fogtam,
és kiszórtam belőle az összes szemetet. Mégpedig ide be. Szemét? Kincsek!
Olyan nagyobb darab valamik, rudak, csövek, tengelyek, pálcák, lemezek,
melyek átláthatatlanul vannak ide beszórva. Ezek kerülnének át a két
egymásra szerelt fiókos szekrénybe. Vagy az lesz, hogy bedobálom
a lomokat egy hatalmas IKEA szatyorba, és átvonszolom őket
a másik pincébe. Vagy úgy is lehet, hogy visszatolom ide
a kerekein a szekrénykét, és itt rámolok bele, majd
ismét visszatolom. Persze egyelőre csak
abban vagyok biztos, hogy ez
nem idén lesz.

Időnként leül a hangulatom, s olyankor megállok. Mi lett volna, ha nem hozom haza
emlékbe ezt a PC-t? Meg huszonöt éve azt a nagy bund kábelt. Mindegy...
Az már tény, hogy nem vagyok normális ezzel a gyűjtögetéssel.

Virágláda két szem dióval, kevéske kosszal, és egy papírgalacsinnal.
Egy másik viszont úgy lett eltéve, hogy teli volt földdel.
Az ugyan igaz, hogy ez nem az enyém, de inkább
kiszórtam az udvarra a földet, mielőtt még itt
találnám kiborítani (magamat is) véletlenül.

A Salgó polcról a limlomokat szépen átpakolom ebbe a sarokba. Tulajdonképpen
nincs is itt olyan sok minden. Én legalábbis többre számítottam. Mondjuk az igaz,
hogy bár nem az én holmim, de kegyetlenül belepusztítottam. Egy hatalmas, de
amúgy erősen lyukas nejlonzacskóban volt húsz másik üres, de szintén szakadt
nejlonzacskó. Ebből a kombinációból hármat is találtam. Vagy például ott volt
az a spárgával szépen átkötött doboz, amit kihúztam a polcról, majd a fény felé
fordítottam a tetejét, hogy el tudjam olvasni rajta a feliratot. Ekkor éreztem, hogy
alul valami elkezdett belőle kiszóródni. Épp ekkorra sikerült kibetűznöm a feliratot.
Cement. Szívem szerint földhöz b*sztam volna az egészet. Csak az tartott vissza,
hogy úgyis nekem kell összetakarítani. Amúgy piszok szerencsém volt, hiszen
a felirat ellenére nem cement lakott a dobozban, hanem csak puszta homok.
Vödörbe szórtam a maradékot, majd kiborítottam a kertbe. Ott az ő helye.

Erre nem tudok mit mondani. Nem úgy néz ki, mint ami a felettünk lakó házaspáré
lett volna, mert ők ennél azért sokkalta szebben éltek. Ez inkább úgy néz ki,
mintha a Barkasomban lett volna, mint aláfekvős szőnyeg. Nem hinném,
hogy bárkinek is hiányozna. Ettől persze még nem dobtam ki, hanem
megsajnáltam, és leterítettem a másik pince elé. Oda sem illik
a csupasz betonra, de ott legalább lesz valami hasznos
funkciója. Mit tudom én mi az! Mondjuk alhat
rajta egy jót az egerünk.

Juj de bonyolult történet... Nem úszod meg, mert úgy is elmesélem. Szóval az úgy volt,
hogy ezt a pincét azért kaptam kölcsönbe Bandi bácsitól, hogy itt legyen a robogóm.
Természetesen apukám is pakolt ide dolgokat, meg Bandi bácsi is, hiszen mégiscsak
az övé volt a pince. Talán ha két három év telhetett el, és az ajtóig megtelt a pince.
Szóval hiába tudtam, hogy van az MZ-hez egy tartalék kerekem, ha egyszer előbb
jártam meg a boltot oda és vissza, minthogy a lommal kitömött pincéből kiássam
a pótkereket. Ekkor csináltam rendet. Beszereltem a Salgó polcokat, aminek épp
az utolsó darabját épp most készülök innen elhordani. De nem ez a lényeg, amit
épp mondani akarok, hanem az, hogy a saját holmim még csak csak felismertem
rendrakáskor, hiszen a motoros cuccok erősen elütnek a háztartási lomtól, azonban
Bandi bácsi és apukám kacatjai már hasonlítottak. Persze a Terta filmvetítő gép, meg
a Wartburg első sárvédő biztosan apukámé volt, de a többi kétesélyes vacak engem
nem érdekelt, és bedugtam mindet az első polcra, mintha mind Bandi bácsié lenne.
Majd ha keres valami kincset az öregem, akkor megnézi ott. Vagy mit tudom én...
Van valami halvány emlékképem róla, hogy atyám keresett rajtam valami fogast,
amit az előszobába szánt a telekre. Meglehet, hogy ez volt az. Kicsit be volt esve
a polc és a fal közé. Szóval nem csoda, hogy vagy nem találta, vagy találtam,
vagy csak nem lehetett kicibálni a helyéről. Szerintem ebből én egy
kábeltartó konzolt fogok faragni! Tulajdonképpen már
készen is van, csak fel kell csavarozni valahova.

Ez egy elektromos fűtőtest. Majd lesz a szétszedtemben, csak nem most.
Ez egy amolyan régiféle villanyradiátor szerűség.
Mutatom az okosságot.

Közelebbről (meg persze vakuzás nélkül) nézve látszik, hogy egyedi fűtőbetétek
vannak benne. Ezeket szándékomban áll átszerelni olyan formába, hogy be
lehessen tolni a felépítményt a cserépkályha ajtaján. Legalább egy próbát
meg kéne ejtenem, hogy mégis mennyibe fájna anyagilag egy fűtési szezon,
a jelenlegi fafűtés helyett villannyal. Milyen lenne a komfortérzet egy állandóan
meleg kályhával? Meg a fafűtéssel járó mizéria (favágás, fahordás, begyújtás)
nélkül. Lehetne végezni mindenféle számításokat, de az igazi mégiscsak az,
ha magam olvasom le az eredményt a villanyóráról. De ez mikor lesz...

Nyitható tetejű sámli. Milyen jópofa...
Szerintem ez nem a miénk.

Ez viszont biztosan az enyém. Volt egy portásunk, aki mindenféle dolgokkal seftelt.
Tőle vettem potom pénzért három doboz fehér csempét, hogy majd én milyen
szépen kicsempézem ezekkel a slozit. Aztán ebből csak egy festés lett,
és az is csak sokkal később. Viszont kicsempéztem a fürdőszobát.

Ez megint valami olyasmi, ami bárkié lehet, ugyanis nekünk mind a mai napig
épp ilyen mintás cukor és liszt tartó dobozunk van. Mondjuk azok
kerekek, és nem is zsanéros a tetejük, de az mindegy.

Alig valamicske lom maradt, és annak is nagy része az enyém. A bal hátsó sarokban
látható bútormaradványok frissek, most idén kaptam őket az egyik szomszédtól.
Nem tudom, hogy mi lesz velük. Lehet, hogy egyszerűen szétszedem őket, és
akkor faanyag. Vagy tűzifa lesz a sorsuk? Ha egyben maradnak, akkor lehet
belőlük polcos. Ha összébb szerelem őket, akkor szekrény. Szerintem még
a rájuk illő ajtók is megvannak a másik pincében. A lényeg most csak az,
hogy itt egyrészt nincsenek útban, másrészt pedig könnyen mozgathatók.

Nagyon állat egy kép! Azok a valami, amik úgy néznek ki, mintha koszos lenne
a lencse, azok a levegőben lebegő porszemcsék okozta becsillanások a vaku
fényében. Mindez persze csak azért, mert lesöpörtem a polcokról a port.

Nem gondoltam volna, hogy ekkora egy rettenet kosz van ebben a pincében.
Tulajdonképpen akárhányszor összeseprek, mindig jut a lapátra.
Meg persze rám is. Meg persze belém is. Mióta naponta
a pincében söprök, folyamatosan feketét tüsszentek.

Szerencsétlen zsebkendőm... Erre mondta a bölcs indián:
Fehér ember bolond, zsebében hordja a taknyát!

Kihúztam a polcot középre, hoztam egy nagy dobozt a csavaroknak,
valamint magamhoz vettem a két kedvenc 13-as villáskulcsom.

Még lent a pincében morogtam magammal, hogy igazán megnézhettem volna az órát,
és akkor mértéktelen kíváncsiságom kielégítendő tudnám, hogy mégis mennyi idő
alatt szereltem szét a Salgó oszlopot. Mikor a képeket rendezgettem, ha utólag
is, de rájöttem a megoldásra. Mivel a képeknek dátuma van, ezért elég volt
megnéznem a képek készülte közt eltelt időt. Elképesztő egybeesések tudnak
lenni, ha az ember odafigyel rájuk. Harmincöt perc alatt szedtem szét a tornyot,
hiszen ennyi volt az időkülönbség a két kép között, és ez éppen a harmincötödik kép.
Van aki úgy gondolja, hogy ez jelent valamit. Szerintem például azt jelenti,
hogy szét van szedve a polc, folytathatom tovább a munkát.

Szerintem eddig jó vagyok. Dicsérgettem magam folyamatosan.
Most akár félbe is hagyhatnám, hiszen ezek jól ellennének
itt holnapig, vagy holnap utánig, vagy akár a jövő hétig.

Mivel nem hoztam órát, ezért fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő.
Kinéztem, és azt láttam, hogy még világos van. Akkor hajrá!
Szólítottam fel magam, s azonmód kihordtam a Salgó
elemeket a pince előtti folyosóra, hogy majd
a következő lépcsőben onnan
viszem tovább.

Amit innen kiraktam, összevissza mindenhova, azt mind visszapakoltam.
Tulajdonképpen nem is olyan sok, de majd én felduzzasztom!

Ezek az izék valaha polcok voltak, aminek a polclapjai jelenleg a fáspincében vannak,
a két beteges fiókos szekrényke mögött. Ha odajutnék, akár még az idén, hogy azok
nem lesznek ott, akkor összeépíthetnék ide a fölös faanyagból egy polcot. Persze
tudom, hogy ez nem az én pincém, és nem is akarom belakni, de attól, hogy
kiköltözöm ha kell, még hagyhatok itt rendet. Majd meglátom, hogy
mennyire lesz kedvem. Még az is lehet, hogy kifestek.

Ez a szekrény nélküli fiók épp megteszi csavarrendezőnek. Már úgy értem, hogy végre
nem egymás hegyén hátán lennének a vegyes csavarjaim, hanem szépen szétrendezve.
Majd mikor nagyon unatkozom, jól elleszek ezzel a nagyszerű feladattal. Például azért
is jó lenne ez a fiók, mert ha csinálnék neki tartót az egyik polc alá, akkor mindig jól
hozzáférhető lenne, mert nem tudnék rápakolni, mint a mostani csavaros dobozra.

Nem ez a terv, mert ide a robogóm kerülne, és csak arra a bicikli.
De ezt most hagyjuk, mert amíg nincs kész a polc ide balra,
addig nincs hová feltenni a sarokba lepakolt lomokat.
Tőlük nem fér be a Simson. Ha meg mégis betolnám?
Akkor éppen útban volna ahhoz, hogy összeépítsem
a polcot, vagy mondjuk kifessek. Hiába alakul
egyre inkább, ha még mindig bonyolult...

Akár most is abbahagyhatnám, hiszen innen könnyedén lehet folytatni.
Csak ugye miért tenném? Mikor innen könnyedén lehet folytatni!

Minden a kezem ügyében, összerendezve, előkészítve. A többi lom mind bepakolva.
Ez így azért jó, mert tényleg nyugodtan abbahagyhatom, ha elmegy a kedvem.
Csakhogy, mivel elmúlt a kényszer, miszerint minden lomot szanaszéjjel
pakoltam, s azokat a munka végeztével helyre kell tenni, szóval
így már jókedvemben dolgozom, nem mert hajt a tatár.

A Salgó polc olyan hosszú, hogy nem fér bele a képbe. Illetve a hátam mögött
ott az asztal, ami már így is az élére van állítva, és bele van tolva
az ajtórésbe, hogy elférjen a lefektetett Salgó oszlop.

Becsavaroztam a többi polcokat, és átfordítottam a tornyot a hosszabbik oldalára.
Nem volt semmiféle elképzelésem, hanem "ahogy esik úgy puffan" alapon
kerültek helyükre a polcelemek. Szerintem már bőven rendelkezem
akkora rutinnal, hogy bármilyen magasságú rekeszeket
képes vagyok megtölteni lomokkal.

Harmadik is kész. A háttérben látszik a fiókos, amiről nem is tudtam, hogy van.
Ez olyan régóta lehetett az asztal alatt, hogy teljesen kiment a fejemből.
Ennek a tetejére lesz felcsavarozva a másik. Hagyjuk ezt most...

Kicsit túllőttem a célon, mert mikor ma lejöttem, nem gondoltam volna, hogy idáig
eljutok a polcszereléssel. Úgy gondoltam, ha már ennyire beindultam, akkor nem
állok meg, míg tart a kedvem, vagy meg nem húzom a hátam a pakolászással.
Mivel nem volt nálam érme amit feldobhattam volna, ezért azt találtam ki,
hogy kinézek az ablakon. Ha lement a nap, akkor abbahagyom.
Ha még fent van az égen, akkor folytatom.

Ugyan az ablakig nem látni el, mert rá van pakolva, de még világos volt odakint.
Az ablak konkrétan a létra, szőnyegpadló, papírdobozok hármas mögött van.
Ami ott van, onnan mind ki kell szedni, és át kell rakni valahova máshova.

Például ide. Az a baj, hogy már megint nincs hely. Ha ide átpakolom a lomokat, akkor
hogyan fogom innen azt a két szekrényt áttenni oda, ahol az előbb a fiókost láttuk.
És hol lesz addig a fiókos? Én persze tudom. Már megint az lesz, hogy mindent
mindenhonnan el kell tenni, mert útban van, és semmiképp sem kerülhet a
végleges helyére, mert az még nincs kész. Ráadásul ide csak olyanformán
szabad lepakolni, hogy az asztalt a lomoktól előre tudjam húzni, hogy majd
a munka végeztével kijussak a pincéből. Illetve most ne jöjjön rám a szapora,
mert akkor aztán tényleg szarban leszek! Már elkopott a lamentám a strapától...

Ez volt az első lépés, vagyis a minden kacat innen ki.

Hogy aztán én hogyan jutok ki ezektől a vackoktól, azt most hagyjuk.
Bizton állíthatom, hogy kezd tele lenni a tököm! Ha tegyük fel
ráülök arra a szekrénykére, miközben elteszem az előttem
az oldalán álló asztalt, nekem bal felé, akkor kiférek.
Vagy egy tigrisugrás, de ahhoz már öreg vagyok.

Jé... Ott lent nincs rendesen kifestve!

Jé... A falon is van némi festékhiány.
Ugyan lényegtelen, de azért is!

Ha egyszer épp itt egy vödör festék, akkor miért ne kenném ki belőle a maradékot?
Pláne úgy, hogy azért van ott a lapát a szeméttel, mert nincs hova kiborítanom,
hiszen azt a vödröt, ami ebben a pincében eredetileg a szemetes volt, minap
áttettem az útszórós pincébe, telve homokkal. Vagy sóval?
Mindegy... Kell egy üres vödör és kész!

Valamint ha ezt itt lefestem, ami amúgy már meg is történt, akkor abbahagyhatom
a munkát. Hiszen nem dolgozhatok, ha fog a fal! Persze miért is ne tehetném?
Hiszen ha beteszem ide a polcot, akkor pont nem tudok festékes lenni, mert
a polc épp eltakarja a falat. De elhessegettem ezt az ötletet. Maradjon valami
holnapra is. Már persze csak akkor, ha holnap jövök, s nem valamikor később.

Most már tényleg késő van, a nap is lement. Még volt egy olyan tervem, hogy
erre az ablakra szerelek egy biztonsági csavart. Mondjuk fúrok egy átmérő
hatos lyukat, belepörgetek egy csavart, mondjuk önzáró anyával, amitől
majd nem lehet kinyitni az ablakot. Gondoltam megnézem hogy mégis
milyen hosszú csavar kell, illetve azt, hogy hová fúrhatom a lyukat.
Nem jött össze. Egyrészt éjjel nem kéne furkálni, mert lecsesznek
a lakók. Másrészt nem kéne kinyitni az ablakot, mikor éppen
most festettem körbe. Harmadrészt pedig úgy berohadt
az ablak, hogy nem boldogultam vele. Remélem,
hogy egy esetleges betörő sem fog.

Csak maradt egy kis festék, amit átöntöttem a rózsaszín vödröcskébe. Remélem,
hogy elég lesz a szekrény hátának lefestéséhez. Merthogy a két kisszekrény
hátán barna a farostlemez, csúnya lenne, ha kilógna az asztal mellett,
ezért azt gondoltam ki, hogy lefestem. Én, és az én terveim...

Elég volt mára! Folytatása következik. Pedig már majdnem kész, már csak be kéne
tennem a Salgót a helyére. Végül az állított meg, hogy a Salgó alá kell egy darab
szőnyegpadló, ami ugyan van itt is, azonban az épp méretes darab a másik
pincében van. Márpedig ha én innen kimegyek, akkor ma már nem
jövök vissza. Akarom mondani, nem mászok vissza.

Ez nem az a szőnyegpadló darab, amiről az előbb beszéltem, hanem egy másik.
A feláldozni szándékozott vékony csík ugyanis nagyon szakadt volt.

Szerintem elsőre tökéletes! Mondjuk a bal szélére jönnének vissza a bútorlapok,
és azoknak talán jobb, ha nem a szőnyegen, hanem a linóleumon állnak.

Jó. Akkor másodikra lett jó. És? A második hely, az még bőven dobogós!

Letettem a falapocskákat a helyükre, majd összehúzott szemmel
kezdtem méregetni a Salgó polcot, hogy mégis hogy
a csudába fogom ezt abba a résbe beemelni?

Már majdnem vittem a polcot, mikor még épp idejében eszembe jutott, hogy alaposan
körbenézzek, hogy nincs-e valami útban. Mindez egy külső szemlélő számára akként
látszott volna, már ha lát valaki, hogy csak állok és bambulok. Mondjuk még tiszta
szerencse, hogy addig pislogtam, míg csak ki nem szúrtam azt a lógó csillárt.

Végül úgy sikerült betennem, hogy kicsit belebújtam, majd simán
eltotyogtam vele, miközben a púpomon egyensúlyoztam.
A szekrény és a polc közé jönnek be a bútorlapok.

Illetve nem jöttek. Hiába hívogattam őket mindenféle csalfa ígéretekkel.
Viszont jó játék volt kisakkozni, hogyan fér be a résbe a legtöbb bútorlap.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy háromszor egymás után kiszedtem az egészet.
Még ez sem a végleges állapot, mert végül a polcra dobott lapot is beépítettem.

Ezek a dobozok sajnos konkrétan egyáltalán nem ide valók, csak ahová tennem
kéne őket, az a hely jelenleg olymértékben el van barikádozva,
hogy még csak oda sem tudok fényképezni!

Ez a lámpabura eddig is itt volt. Bevallom őszintén, hogy nem értettem miért.
Féltettem, hogy eltörik, ezért visszatettem ide. Hoppá! Hát nem rájöttem?

Ezt a szekrénykét ki kéne innen vinnem. Ezt jelenleg csak úgy tudnám megoldani,
ha átdobnám az oldalára fordított asztal felett, ami jelenleg le van takarva
egy rózsaszínű lepedővel, hogy újfent neki ne menjek a lábának.
Ami a szekrényke mögött van, az sincs jó helyen.

Átpakoltam őket ide. Ez a pince project jórészt arról szól, hogy felemelek valamit,
aztán valahol máshol leteszem. Már úgy értem, hogy tulajdonképpen nem
csinálok semmi alkotó jelegű munkát, csak tologatom a lomjaimat,
mint valamim esze ment kirakós játékot.

Ahányszor csak összeseprek, mindig van mit rátolnom a lapátra!
Már persze csak akkor, ha megtalálom azt a k*rva lapátot.
Mindegy... Hiszen a szemetes vödröt is elhasználtam.

Lepakoltam a szekrények oldaláról, majd elhúztam az asztalt a bejárati ajtótól.
Végre ki tudtam vinni a kétajtós szekrényt. Ez utóbbi ezentúl a folyosón
fog lakni. De akár úgy is lehet, hogy átviszem Ilonka néni pincéjébe.

Ennek a fiókosnak a helyére jönne a kétdarabos szekrény.
Ezzel a fiókossal könnyű dolgom van, hiszen megvannak
a kerekei. Mikor épp van hová, csak odatolom és kész.

Ellenben ezzel meggyűlik a bajom, az biztos! Megint az van, hogy se kipakolni
nincs hova, se olyan erős nem vagyok, hogy így belakva elvigyem.
És akkor a szekrény alsó felét még meg sem említettem!

Ami előtte van, azt is el kell tenni valahova, meg persze azt is, ami benne.
Kincsek ezek kérem, kincsek! A vödörben például egy porszívó van,
amit ha méltóztattam volna kipofozni, akkor nem kéne folyton
lehurcolnom a pincébe azt, ami amúgy a lakásban lakik.

A polcok is útban vannak. Nem fogom tudni tőlük odatenni a helyére a szekrényeket.
Vagyis most az a helyzet állt elő, hogy a pince mindkét széle bedugult,
miközben nekem középen kéne dolgoznom, de úgy, hogy
most aztán már tényleg minden útban van.

Még tiszta szerencse, hogy ezek a fehér polcok olyan súlytalanok, hogy fél kézzel
is odébb tudom őket tenni. Akarom mondani, le sem kellett róluk pakolnom!

A szekrény felső részét kiürítettem, mehet át az új, remélhetőleg végleges helyére.
De persze ezt teljesen hiába mondtam neki, úgyhogy már megint nekem kellett.
Azt találtam ki, hogy az összes bútorra kereket kell szerelni, motorhajtással.
Aztán csak ülnék egy fotelben, s nézném amint önszerveződnek.

Majdnem így lesz, csak mindkét bútorra jön még egy azonos méretű másik.
A szekrényre csak rá kell tenni, a fiókosra meg csavarozva lesz.
Mivel a szekrény széle kilóg a fal mögül, s nekem nem
tetszik, hogy nem fehér, hanem barna, így én
már egészen tisztán látom, hogy lefestem.

Fiókos el! Szekrények el! Újságpapír alá!
Adta ki magának az utasítást a szerző.
Hajcsár állat vagyok, az már biztos!

A nap levezetéseként rápacsmagoltam a szekrénykék hátára némi fehér festéket.
Míg ez meg nem szárad, addig legalább van mentségem a lustulásra.

Szóval az manapság már úgy van, hogy mivel a bevételi oldal megszűnt, ezért ezentúl
amit újra lehet hasznosítani, azt nem dobom ki. Mondjuk eddig sem pazaroltam,
de mivel futotta ecsetre, sokszor végezte szerencsétlen a kukában. Másnap
előkaptam egy újat, s mikor végeztem a festéssel, egyszerűen kidobtam.
Hát most nem. Újságpapírba tekerve felhoztam magammal az ecsetet,
és szépen kimostam. Az ecsetet, hogy másnapra biztosan meglegyen,
a kilincsre tettem. Hogy én mit össze kerestem? Végül persze egyből
meglett, mikor már lemondtam róla, illetve ki akartam menni az ajtón.

Tudom, hogy még akkora a pincében a rumli, hogy ekkora tán még sosem volt,
azonban már érzem, hogy nemsokára kialakulnak annyira a dolgok, hogy
végre érdemi rendcsinálásba kezdhetek. Gondoltam emelem a tétet
egy rakat hangszóró levitelével. Ugyanis ha betolom a lefestett
hátú szekrényeket a helyükre, akkor végre belerámolhatom
a hangszóróimat. Vagy ha mindet nem is, de egy részüket.

Hiányzik innen néhány kép, mert az úgy volt, hogy időközben eltelt néhány nap.
Ugyan csak a szemetet vittem le, de nem tudtam megállni, hogy be ne nézzek
a pincébe, hogy mi a helyzet. A helyzet persze teljesen változatlan volt.
Nem akartam én semmi különösebb akcióba kezdeni, nem is úgy
voltam öltözve. Tulajdonképpen nincs itt akkora kosz, hogy otthoni
ruhában ne lehetne nekidőlni a dolgoknak. Valahogy ezen elv mentén
kezdődött el egy óvatos bútortologatás. Betettem a szekrényeket a helyükre,
aztán eléjük toltam a fiókost, hogy valóban odafér-e. Természetesen igen,
hiszen a centi az centi, azt meg lobogtattam korábban rendesen. Az
asztal meg? Csak vissza kellett borítani az oldaláról a talpára.

A felső szekrénykéből hiányzott a középső polc, amit az emelkedett rumli
szint ellenére meglepően gyorsan megtaláltam. Ennél már csak az
a meglepőbb, hogy a polctartó pöckökre is egyből ráleltem.

Ez a kép direkt vaku nélkül készült, hogy érzékeltessem, hogy hátul (felül látszik)
mennyire világos van, itt meg mennyire sötét. Majd lesz ide egy új lámpa
a plafonra, amit a korábban publikált villanyszerelős cikkben már
láthattunk. Valamint azt is láthatjuk, hogy jóval több hangfalam
van, mint amit az előbb a vödörben láttunk. És ez még nem mind!
Ezek csak azok, melyek nagyon szem előtt voltak.

Annyira meghatódtam, hogy újra van szemetes vödröm,
hogy azonnal fel is sepertem az egész a pincét.

Alakul a helyzet, de azért még bőven van mit csinálnom.
Már látom a fényt az alagút végén!
Vagy az egy vonat?

Mivel az előbb a kamera ide nem látott be, ezért bevakuztam.
Hát... Jobb volt míg nem láttam...

Túl sok a lom, túl kevés a polc, túl kevés a hely, ezért ezt találtam ki.
Eredetileg ugyanis ezeket a polcokat elbontani terveztem.
Kicsit furcsa itt keresztben letéve, de azért elmegy.

A polcokat azonnal feltöltöttem a TC91 és a CB855 telefonokkal.
Ezeknek nincs semmi súlyuk, nem dől tőlük össze a polc.
Ezek a polcok ugyanis olyan gyengécskék, hogy
a száraikat össze tudom gyűrni szabadkézzel.

Kinyitottam a szekrény ajtaját, kihúztam egy fiókot, majd beledobtam valamit.
Aztán meglepődve megálltam, és ujjongó lélekkel elmerengtem.
Hiszen ez volt a cél! Már úgy értem, hogy csak úgy
egyszerűen hozzáférjek bármihez. Persze
van még dolog bőven, de idő is.

Még tiszta szerencse, hogy ezek a dobozok teljesen üresek.
Ha nagyon útban lesznek, legfeljebb majd lapjukra hajtogatom őket.

Kicsit szűk itt a hely, de ez idővel változhat.
Például meghízom, és még szűkebb lesz.

A számozott dobozaim, amiben a már szétszedett apró lomokat tartom, épp odafértek.
Egyre inkább úgy néz ki, hogy kezd összeállni a kép. Ez annyira így van, hogy
átmentem a másik pincébe, és elhoztam az előtérből egy csomó oda nem
való dolgot. Például mindenféle szivacsokat, amik -mivel könnyűek-
semmiféle terhelést sem jelentenek a gyengécske fehér polcoknak.

Itt is lesz egy lámpa. Mikor az OBI-ban válogattam, egyszerűen nem jutottam dűlőre
magammal, hogy melyik lámpát vegyem meg, ezért megvettem mindkettőt.
Már úgy értem, hogy az oválist, meg a kereket is. A másik sarokban
lesz az ovális, itt meg a kerek. Ebben az a szép, hogy először
úgy volt, hogy csak egy plusz lámpa lesz. Meg is írtam
a szétszedtem cikket az ovális hajólámpához. Aztán rájöttem,
hogy ebben a sarokban eddig a steklámpa világított, amit kiválthatok
a vásárolt kerek lámpával. Szóval most szerelhetek kapcsolót
a kerek lámpába is, ami egy újabb szétszedtem cikket
jelent. Végül aztán mégiscsak egybeírtam a kettőt.

Addig addig tologattam a dobozokat, míg lett hely a polcon.
Persze nem sokáig, mert úgyis egyből betömöm.

Olyat szeretnék, hogy az építős dolgok egy helyen legyenek. Már úgy értem,
hogy kőműves szerszám, festék, cement, villanyszerelős szerszámok,
dobozok, csövek, ilyesmik. Meg persze minden más is, valami
értelmes elrendezésben. Jelenleg ugyanis az van, hogy
minden polcon van mindenből. Üde kivétel talán
a trafós polc, amit a hangszórós fog követni.

Még a sarokba lepakolt lomoknak is sikerült egy részét betömszködnöm a polcokba.
Aztán van ami el fog innen menni, mert olyan státusza van, hogyha kidobnám,
akkor sem fájna. Például ott van mindjárt az a nagy PC ház. Mióta PC van
a háznál, mindig is azt szerettem volna, hogy annyi üres meghajtó helyem
legyen, amit képtelenség házi körülmények között belakni. Aztán az ember
idővel rájön, hogy felesleges. No de ha kidobnám? Akkor egészen biztos, hogy
már egy héten belül égető szükségem lenne egy akkora vaslemezre, amit
pontosan ennek az óriás PC háznak az oldalából tudnék kitermelni.

A mennyezet, mégpedig alulról fényképezve. Akkora a rend, illetve lett akkora hely,
hogy le tudtam feküdni hanyatt a padlóra. Tulajdonképpen a polc is kész, már csak
apróságokkal molyolok. Például befúrtam a lyukat a plafonba a kerek lámpának,
meg bevertem neki a fatiplit. Aztán azt találtam ki, hogy a lyukat a tipli körül
be is gipszelem. Persze gipsz az nincs, ellenben van glett. Ha glett, akkor
meg levezetésképpen nekiálltam, és az összes lyukat begletteltem
a mennyezeten. Ugyanis mikor belepiszkáltam egy hibába
a plafonon, amit a lámpa rögzítéséhez kívántam
kibővíteni a fúrógéppel, mert épp jó helyen volt, szóval
csak úgy dőlt a por a lyukból! Valószínűleg innen származik
a padlóról folyton összeseperhető szürke porréteg.
Most jöjjön ki a lyukakból a por, ha tud!

Szerintem kész! Itt a vége. Illetve ennek úgy sem lesz vége
soha, hanem csak arról van szó, hogy a mostani
polcbarkácsolós részlettel elkészültem.

Gyanúsak voltak nekem azok a dobozok, mintha kifelé kezdett volna dőlni a sor.
Már nem volt kedvem kiszedni alulról a nagy dobozt, ezért kitámasztottam
az oszlop tetejét egy üres dobozzal. Az a biciklinyereg meg, ami a kép
szélébe lóg be jobbról... De egyszer úgyis rend lesz!
Álmodik tovább ébren a szerző...