Vegyszeres üvegek mögötti fal kifestése
(be nem tervezett project)

Kezdetben még úgy volt, hogy csak annyi a feladat, hogy megnézem
mik laknak Terta rádió mögötti dobozokban, csak kisvártatva
- ahogy az nálam már csak lenni szokott - a project elfajult.

Mert ugye az előbb említett dobozokban kilométerórát nem találván, mint ahogy az
összes többi szóba jöhető helyen sem, így utolsó mentsvárként mindenképp be
kellett néznem ide. Már úgy értem azért, mert pusztán a megemlítése okán
beterveztem egy szétszedést (kilométeróra), azonban meglepő módon nem
találtam hozzá boncalanyt. Más helyet pedig nem tudok, ahol ne jártam volna.

Ami kellhet még, azt persze nem dobom ki. No de a többit?
Amibe már rég beleszáradt az akármi? Na azokat igen!

Ez a doboz például - amint megfogtam - egyből összeroppant!

Ez meg tudod mikor volt folyékony?
Igen, jól látod, még 1999-ben!

Ezeknek mondjuk (pláne a jobb alsó 0,6-osnak) igencsak megörültem.
A tekercselőhuzaloknak mondjuk jobban, mint a söntnek valóknak.

Annak azonban, hogy az ezen polc mögötti fal festése kimaradt, na annak
már kevésbé. Úgy voltam vele, hogy ha most nem festem ki, akkor soha!

Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy mégis mi a franc tartja egyben ezt a polcot.
Mint kiderült az, hogy apukám dróthurkokat gipszelt fel a falra, majd
kikötötte hozzájuk a valaha gyermekágyként szolgáló rudakat.
Itt aztán abba is hagytam a projectet, mert épp nagyban
a sarokcsap gombjának cseréjével voltam elfoglalva.

Másnap nyitásképp előtúrtam a kislétrát, mert ugye nehogy már nyújtózkodnom kelljen.

Valamint kiszaladtam a kapuhoz egy adag, a le nem festendő dolgok letakarásához
szükséges újságért. Ebben az az érdekes, hogy tegnap is volt belőle a külső
tartóban egy adaggal, amit mind behoztam a lakóknak, meg ma is
újra. Máskor meg hónapokig nem látom a zuglói lapokat.

Kinyitottam a satupadot, majd felszórtam rá amit csak útban lévőnek találtam.

Természetesen jutott belőlük a földre is. Az üvegek már csak azért is ide lentre kerültek,
mert ugye jobb őket nem összetörni. Amúgy nem is ezt szerettem volna mondani, illetve
megmutatni ezzel a képpel, hanem azokat az ócska deszkákat balra. Na eddig azokból
volt a polc. Ha találok megfelelő bútorlapot (például épp mögöttük van egy), akkor
a végén még magát a polcot is lecserélem. Ez persze csak a "B" változat, míg az
"A" szerint csak lefestem a deszkákat. Mivel ezt ma elfelejtettem, valamit az
olajos fán valószínűleg nem is áll meg a falra való víz alapú festék,
így ebből igen nagy valószínűséggel a polc cseréje lesz.

Bár egy sor csavaros dobozt elpakoltam, de a többit már lusta voltam eltenni.

Épp mint ahogy apukám is lusta volt levágni ezeket a kilógó
drótvégeket, csak ő még valamikor 1971-ben. Mivel épp
itt volt rá a nagyszerű alkalom, pótoltam az elmaradást.
Mit számít az az ötven akárhány év, ha egyszer kész lett!

Letakartam a polc környékén letakarni való dolgokat. Mert ugye könnyebb ezt
most, mint később letörölgetni a mindenre rácseppent festéket. Mondjuk
vízfesték, szóval nem egy nagy fáradság, de akkor is jobb ez így.

Kisvártatva nekiálltam és letakartam a földet, és még a szerszámos ládát is.

A múltkori küszöbcserénél ezen részlet lefestése kimaradt,
amit ha nem felejtek el, akkor majd mindjárt bepótolok.

Na mi hiányzik a készletből? Nem, nem az ecset, mert azt
még valamikor tegnap elővettem, hanem a festék!

Majd én mindjárt jól kihúzlak a sarokból!

És amilyen hülye vagyok, meg is tettem, pedig hatalmas betűkkel rá van írva, hogy
homok. Ezt amúgy a talán soha le nem készülő csiszolómalomhoz tettem félre.

Szerencsére, ha kissé odébb is, de találtam egy fél vödörnyi festéket.
Mondjuk milyen dolog már, hogy úgy állok neki festeni, vagy
legalábbis a festés előkészítésének, hogy még csak
meg sem néztem, hogy van-e itthon festék.

A létra meg erős túlzásnak bizonyult a feladathoz. Na most ahogy ezt a sámlit megláttam,
mindjárt két dolog is eszembe jutott róla. Az egyik az, hogy kéne belőle még vagy
kettő, míg a másik az, hogy a sárgára festős projectem sem tart még sehol.

Ez viszont kész! Már úgy értem, hogy az első napi etap, ugyanis ez a Tesco gazdaságos
festék nem takar annyira, mint mondjuk a diszperzit, ezért holnap, vagy ha lusta
leszek akkor valamely más napon újra át kell kennem. Persze szidhatnám
a festéket, csak nincs hozzá pofám, hiszen olyan olcsón adták,
hogy tulajdonképpen csak a vödröt kellett kifizetnem.

Hogy később ne kelljen keresni, a vödröket közvetlenül a bejáratban helyeztem el.

Nem, nem felejtettem el lekenni az ajtófélfát, bár bevallom, hogy nem sok híja volt.

Íme a festés másnapján tapasztalt állapot. Bár szép fehér lett a fal, de attól még
látszik benne egy vízszintes vonal. Alatta kétszer volt festve (ez a régi), míg
felette tegnap még csak egyszer. Lehetne mondani, hogy ide aztán tényleg
nincs értelme felkenni egy újabb réteget (ami valószínűleg igaz is), csak mivel
máshoz nincs kedvem, illetve a többi részen két réteg van, így nem tudtam megállni.

Már vagy öt perce keringtem eredménytelenül, ugyanis semerre sem találtam a festék
vödörből történő kimeréséhez már évek hosszú sora óta használt merőkanalat, mire
végül kiderült, hogy tegnap benne felejtettem a vödörben. Mondjuk logikailag
itt a helye, és még az is lehet, hogy direkt volt, csak a tegnap óta
eltelt rengeteg idő okán simán elfeledkeztem róla.

Ide is feljött egy újabb réteg, majd mivel nem bírtam a véremmel, nekiálltam
rendezkedni, pedig az fogós fal és ajtófélfa közelében erősen ellenjavalt.
Felszedtem a földről a lecsepegő festék ellen leterített papírokat, majd
még fel is mostam! Ez a nem is olyan kicsi takarítás - a parkettázás
előtti csupasz betonhoz képest - még egy percembe sem került!

Mivel nincs mese, a festéknek mindenképp meg kell száradnia,
így a következő etapot a másnapi ebéd utánra halasztottam.

Na most már tényleg fehér, bár még mindig látszik a tegnap említett határvonal.
Szabad szemmel nézve mondjuk nem. Ennek valószínűleg az az oka (mármint
a vonalnak), hogy a többi fehér részről odacsillan a vaku. Ahogy itt álltam, s
őszinte elégedettséggel nézegettem a művemet, egyszer csak megéreztem,
hogy olyan márpedig nincs, hogy ennyire szép legyen a menyasszony.
Mint ahogy általában mindig, valamit biztosan megint elcsesztem.

Szerencsére "csak" annyi volt a hiba, hogy a polcról történő kipakoláskor
kihagytam a számításból, miszerint a polclapok rendbehozatalához
szükségem  lesz a munkapadra, amit sikeresen eltorlaszoltam.

Délelőtt a teregetést sikerült elrontanom. Mikor épp kezdtem volna büszke
lenni magamra, hogy milyen ügyes vagyok, minden felfért a fregolira,
egyszer csak kiderült, hogy kimaradt egy fél kosárnyi teregetnivaló.

Egyrészt azt mutatja e kép, hogy nincs hely ahová átpakoljak. Másrészt még mindig
nem készültem el az ide betervezett fiókossal, pedig arról volt szó, hogy tavaszra
meglesz. A csempékből és járólapokból pedig a forrasztópadom nem készült el.

Az a szög nem tudom, hogy miért áll ott belülről kifelé, mint ahogy azt sem, hogy
mégis mi a csudának őrizgetek egy kopott MZ láncot, ezért visszatettem. Mondjuk
egyszer már jól jött, mikor sokadjára szakadt szét a kipufogót tartó bilincs. Akkor
mérgemben lánccal pótoltam, aminek aztán az adott pozícióban nemcsak,
hogy nem volt esélye elszakadni, de szerencsére nem is tette meg.

Beraktam a helyükre a polcot képező deszkákat, majd a kapott eredményt a "ne már"
jelzővel illettem. Mert ugye, hogy néz már ez ki? Ezzel mindenképp kezdenem kell
valamit. Bár ráfoghatnám apukámra, hiszen ő szabta be ide ezeket a lapokat, még
valamikor 1971-ben, azonban valószínűleg ennek ellenére én vagyok a ludas.

Mert ugye apukám annál azért sokkal jobb volt famunkából, minthogy egy ilyen
csúfságot kövessen el. Valószínűleg úgy esett a dolog, hogy kirámoltam
a polcot, majd eltévesztve, az egyes szintek között összekeverve
tettem vissza az amúgy valaha méretpontos deszkákat.

Ez a fele például egészen biztosan előrébb volt.

Mikor már majdnem sajnálni kezdtem, hogy nincs megfelelő
deszkám, egyszer csak felnéztem. Nekem ne lenne...

Ez még mindig az előbbi polc, csak most alulról nézve. A kép közepén
vízszintesen átvonuló résbe szükséges beszabnom egy plusz lécet.

Nyitáskép újra kiszedtem az összes deszkát, majd mindnek megigazítottam
a szélét. Már ha a ráspolyos durvulást igazításnak lehet minősíteni.

Amit a képen látunk, az a múltkoriban csere okán a helyéről felfeszegetett küszöb.
Ebbe a deszkába a télen többször is sikerült beleakadnom, de valami különös
okból nem aprítottam fel tüzelőnek, pedig mindig belengettem a dolgot.

Bár első ránézésre sokkal hosszabbnak tűnt, mint a hely, de végül jó ha öt centit
le kellett belőle vágnom. Előtte persze kihúzogattam belőle a rengeteg szöget.

Na most egy szerszám esetében a sárga szín azért jó, mert valósággal rikít!
Ennek ellenére nem sikerült megtalálnom a mérőszalagot, pedig már
vagy öt perce kerestem. Hogy ki tehette rá a motoros fűrészt...

Így eltolva az egyes elemeket, már semmiféle problémát sem
jelent a hézagról történő méretvétel. Ez egyben azt is
jelenti, hogy indításképp másképp próbáltam.

Juj de nagyon szép lett! Vagy ha az azért nem is, de most már
legalább az adott lehetőség elejétől végéig tart a polc.

Azzal a görbe rúddal mindenképp kezdenem kell valamit. Mivel ez egy békebeli járóka
(vagy kiságy), ez még úgy össze van szerelve, hogy meg nem tudtam benne mozdítani
a rudat. A másik oldalit mondjuk igen, mert arra a nagyobb hely okán rendesen rá
tudtam fogni. Mivel ez itt nem megy, illetve ez sokkal görbébb mint a másik
(mert ugye ezen a szélen voltak a tekercselő huzalok), ezért kínomban
odaterveztem egy kiegyenesítő pótlást. Ezt hosszára leszabni
semmi volt. De vajon hogy veszek mintát az ívről?

Keménypapírt nem találván, beáldoztam egy vékony csíknyi farostlemezt.

Miután kivágtam belőle a rárajzolt ívet, már átrajzolhattam róla a kívánt vágási
vonalat a vastagabb anyagra, ami amúgy nem fért oda a fal és a rúd közé.

Másképp is lehetett volna, de így is jó lesz. Pláne akkor, ha tényleg beváltom azon
ígéretemet, miszerint a tekercselő huzalok ha lassan is (mikor átmegyek, mindig
átviszek magammal egy-egy orsóval), de átkerülnek a fásból a lomos pincébe.

Mégiscsak találtam hullámpapírt, s bár az elsőként nekiszánt
feladaton már túlvagyok, de festéskori alátétnek is jó lesz.

Mert ugye a polcdeszkákat is le kell festenem. Már csak azért is, mert ugye
hogy néz már ki ez a másik, amivel ezt a múltkor nem tettem meg?

Minden egyes deszka kapott a szélébe egy csavart, hogy
legyen minél fogva odébb tennem, miután lefestettem.

Azért ezt választottam, mert ez volt a legegyszerűbb megoldás.
Beleállítottam a deszkát a festékes vödörbe, aztán hajrá!

Majd holnap beugrok és megforgatom őket, mert
az aljuk biztosan oda fog nőni az újságpapírhoz.

Harmadnapra feltettem őket a polcra, hogy biztosan megszáradjon a szélük.
Már csak annyi dolgom van velük, hogy berakosgatom őket a polcba.

A fiókos szekrénynek támasztott pálcikát az ebéd utáni kómában festékkeverőnek
néztem, de aztán szerencsére még éppen idejében, mármint a kettétörése
előtt beugrott, hogy oda kell tenni a polcdeszkák bal széle alá.

Ez annyira ott van a szeren, miközben én annyira nem...

Már úgy értem azért, mert miközben az előző kép elkészítéséhez felléptem
erre a sámlira, úgy lefejeltem az ajtókeretet, hogy emiatt aztán
egész nap kénytelen voltam behúzott nyakkal járni.

Miután újra belaktam a polcot, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mennyi hely lett
rajta. Csak mentem a pincében körbe-körbe, mondván egészen biztosan ottmaradt
valamelyik sarokban egy csomó üveg. Végül persze rájöttem, hogy nem a néhány
kidobott doboz miatt keletkezett ennyi hely, hanem azért, mert eltűntettem innen
a tekercselő és ellenállás huzalokat. Utóbbiakat mondjuk még át kell vinni a másik
pincébe, mely projecttel ha szépen apránként is, de azért már haladok. Már úgy értem,
hogy mikor csak átmegyek a fásból a lomos pincébe, na olyankor mindig átviszek
magammal egy bund huzalt. Már csak hússzor kell átmennem, és végeztem is!

Sajnos végezni még annyi minden mással nem végeztem, hogy azokat most inkább
neki sem állok felsorolni. Annyit azért megemlítenék, hogy a képen látható
fogtechnikusi maró 42 voltos tápegysége még mindig nincs kész. Amúgy
nem ezt szerettem volna mondani, hanem azt, hogy azon a csavaron
nem ennek a gépnek, hanem egy lombfűrésznek kellene lógnia.

Amit végül itt, egy fiók kilincsére akasztva találtam meg.
Megjegyzem már a motorlánc is innen került elő.

A project lezárásaképp, illetve mert végre újra felszabadult a pince, leszabtam egy
darabot a képen látható nyáklapból, majd hosszú napokra rácsuktam a pincére
az ajtót. Aztán persze kénytelen voltam visszatérni, mert egy csomó másik
projectnek is itt kell megtörténnie. Ezeket most nem sorolnám fel, mert
kezdenek kifogyni a rubrikák az elmaradásokat nyilvántartó táblázatból...