A török hódoltság és a felszabadító háborúk során a megye népessége jelentõs mértékben megfogyatkozott, a népsûrûség még az 5 fõ/km² sem érte el, 1715-ben mindössze 8 lakott település volt a megye mai területén: Szeged, Makó, Vásárhely, Mindszent, Csongrád, Szentes, Kiszombor és Magyarcsanád, a két utóbbi szerb falu kivételével mind magyar többségûek voltak. A 18. század elejétõl változó intenzitással, de folyamatos volt a Kárpát-medence középsõ és északi, sûrûbben lakott, fõként magyar vidékeirõl (Jászság, Palócföld) a népesség lehúzódása a ritkán lakott, elvadult vidékre. Például a korábban lakatlan Kiskundorozsmát jász és palóc telepesek népesítették be, az 1719-ben összeírt 120 fõs népesség száz év alatt, 1819-re 6572 fõre növekedett, 1930-ban pedig már megközelítette a 19 000 fõt. Az országon belüli vándormozgalmakon kívül a helyi nagyvárosok is (fõként Szeged) jelentõs szerepet játszottak a magyarság "újkori honfoglalásában", a nagyra nõtt mezõvárosok népességfeleslege kirajzott a lakatlan puszták ra.A korábban jelentõs szerb népesség kétszáz év alatt nagyrészt beolvadt a magyarságba.