Varga Tamás A honlap szerkesztője E-mail:kobrut@inf.elte.hu Ide a honlappal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat várom. Varga Géza Dunaújvárosi Közterület-Felügyelet E-mail: vargagezajanos@freemail.hu Szakmai és egyéb kérdésekkel írjanak bátran erre az e-mail címre! |
218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről
218/1999. (XII.
28.) Korm. rendelet az egyes
szabálysértésekről A szabálysértésekről
szóló 1999. évi LXIX. törvény 166. §-ában kapott
felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el: I. Fejezet A KÖZREND ELLENI
SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím A KÖZTERÜLET ÉS A
NYILVÁNOS HELY RENDJE ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSEK Közerkölcs
megsértése 1. § (1) Aki a közterületen vagy nyilvános helyen a
közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, tízezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a szexuális
árut mások számára észlelhető módon közterületen vagy kirakatban elhelyez,
illetőleg a szexuális áruk forgalmazására vonatkozó előírásokat egyéb módon
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Aki erőszakot
öncélúan bemutató reklámot tesz közzé, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (4) A (3) bekezdés
alkalmazásában öncélú a bemutatás, ha az erőszak bemutatását a reklám tárgya
vagy témája nem teszi feltétlenül indokolttá. (5) Azt a szexuális
árut, amelyre nézve a (2) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették,
el kell kobozni. (6) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, a közterület-felügyelő helyszíni
bírságot szabhat ki. (7) A (2)-(3)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi
felügyelőség hatáskörébe is tartozik. Állatkínzás 2. § (1) Aki a) gerinces állatot közterületen vagy nyilvános helyen,
mások felháborodására alkalmas módon bántalmaz, annak akaratlagosan fizikai
fájdalmat okoz, illetőleg természetével ellentétes cselekedetre kényszerít, b) gerinces állaton szükségtelenül olyan beavatkozást
végez, amely alkalmas arra, hogy másokban felháborodást vagy riadalmat keltsen, c) gerinces állat tartásának minimális feltételeit nem
biztosítja, a tartás módszereivel az állatnak fizikai fájdalmat,
egészségkárosodást, megbetegedést okoz, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete
hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, valamint a közterület-felügyelő
helyszíni bírságot szabhat ki. Veszélyeztetés
kutyával 3. § (1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja
közterületre, illetőleg kóborolni hagyja, b) természeti vagy védett természeti területen, illetőleg
vadászterületen - a vadászkutya kivételével - póráz nélkül elengedi vagy
kóborolni hagyja, c) szájkosár és póráz nélkül közforgalmú közlekedési
eszközön szállítja, d) élelmiszer-elárusító üzletbe, közfürdő területére vagy
a játszótérre beenged, illetőleg bevisz, e) aki harapós kutyáját nem zárt helyen tartja, vagy nem
helyez el a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló megfelelő
figyelmeztető táblát, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki az (1)
bekezdésben meghatározott magatartással másnak nyolc napon belül gyógyuló
sérülését okozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete
hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, az Állami
Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) erre
felhatalmazott ügyintézője, valamint a természeti és védett természeti
területen természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett természeti területen az
önkormányzati természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. Állatviadal
tilalmának megszegése 4. § (1) Aki - eb részvételével tartott állatviadal
kivételével - a) tiltott állatviadalt szervez, tart, ahhoz épületet,
egyéb helyet, anyagi eszközt bocsát más személy rendelkezésére, b) tiltott állatviadal céljára állatot tart, tenyészt,
kiképez, idomít, átad, forgalmaz, c) tiltott állatviadalra fogadást szervez, arra fogadást
köt, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt az állatot,
amelyre nézve az (1) bekezdésben foglalt szabálysértést elkövették, el kell
kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Koldulás 5. § (1) Aki közterületen vagy nyilvános helyen másokat
zaklató módon koldul, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. (3) Az (1) bekezdés
alkalmazásában másokat zaklató módon koldul: aki a járókelőket, illetve a
nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, illetőleg aki
házról házra, lakásról lakásra járva kéreget. Csendháborítás 6. § (1) Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy
az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és
védett természeti területen indokolatlanul és a megengedettnél nagyobb zajt
okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetőleg a természeti vagy a
védett természeti értéket zavarja, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben a rendőrség, továbbá a helyi
önkormányzat képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a
közterület-felügyelő, a természeti és védett természeti területen a
természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett területen az önkormányzati
természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. A középületek fellobogózása szabályainak megsértése 6/A. § (1) Aki a) a Magyar Köztársaság zászlajának (a továbbiakban:
zászló), illetve lobogójának (a továbbiakban: lobogó) kitűzésére (felvonására)
vonatkozó külön jogszabályban előírt kötelezettségét nem tejesíti, b) a zászló (lobogó), illetve a zászlórúd és a lobogó
felvonására szolgáló árboc külön jogszabályban meghatározott méretére és más
jellemzőire, tisztítására, cseréjére, valamint gondozására (karbantartására)
irányadó előírásokat megszegi százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a jegyző hatáskörébe tartozik. Nemzeti gyász
megsértése 6/B. § Aki a nemzeti gyászról szóló jogszabályban
meghatározott kötelezettségeket megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Köztisztasági
szabálysértés 7. § (1) Aki a) a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló
épületben, illetőleg közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket
beszennyezi, b) a felügyelete alatt lévő állat által az a) pontban
megjelölt helyen okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki települési
szilárd vagy folyékony hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak,
elhelyez, illetőleg nem a kijelölt lerakóhelyen rak le, vagy helyez el; százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértések miatt a rendőrség, a helyi önkormányzat
képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a
közterület-felügyelő, valamint a természeti és védett természeti területen
természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett természeti területen az
önkormányzati természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. Hirdetményekkel
kapcsolatos szabálysértés 8. § (1) Aki a) a hatóság hirdetményét olvashatatlanná teszi vagy
leszakítja, b) hirdetőberendezést, hirdetőtáblát, illetőleg hirdetés céljára szolgáló
ábrázolást e célra ki nem jelölt helyen létesít vagy helyez el, c) a tevékenységére utaló cégtáblát a tevékenység
szüneteltetése alatt vagy annak megszűnését követően haladéktalanul nem
távolítja el, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt a dolgot,
amelyre nézve az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szabálysértést
elkövették, el lehet kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete
hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, valamint a közterület-felügyelő
helyszíni bírságot szabhat ki. Veszélyeztetés
tárgyak elhelyezésével, eldobásával 9. § (1) Aki a) épületen, építményen tárgyat másokat veszélyeztető
módon helyez el, b) tárgyat másokat veszélyeztető módon dob el, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete
hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, valamint a közterület-felügyelő
helyszíni bírságot szabhat ki. A közbiztonságra
különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés 10. § (1) Aki a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök
birtoklására, szállítására, forgalmazására vonatkozó szabályokat megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt az eszközt,
amelyre az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették, el kell
kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Sportrendezvény
rendjének megbontása 10/A. § (1) Aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől
vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép,
vagy ott tartózkodik, illetőleg e területre bármit bedob, százezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak és kitiltásnak
is helye van. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Kábítószer-rendészeti
szabálysértés 11. § (1) Aki a kábítószerek, illetőleg a pszichotrop anyagok rendelésére, kiadására, forgalmazására,
nyilvántartására, tárolására, illetőleg elszámolására vonatkozó szabályokat
megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség, illetőleg az ÁNTSZ
hatáskörébe is tartozik. Szeszesital-árusítás,
-kiszolgálás és -fogyasztás
tilalmának megszegése 12. § (1) Aki a) a szeszes ital árusítására vagy a közterületen történő
fogyasztására vonatkozó - törvényben, kormányrendeletben, illetőleg
önkormányzati rendeletben meghatározott - tilalmat megszegi, b) vendéglátó üzletben 18. életévét be nem töltött
személy részére szeszes italt szolgál ki, c) a szeszes ital eladása során közterületen vagy
nyilvános helyen szemmel láthatóan részeg állapotban lévő személynek szeszes
italt szolgál ki, d) közterületen vagy nyilvános helyen fiatalkorút
szándékosan lerészegít, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, a közterület-felügyelő,
illetőleg az ÁNTSZ erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni bírságot szabhat
ki. Jogosulatlan
személy- és vagyonvédelmi, illetőleg magánnyomozói tevékenység 13. § (1) Aki a személy- és vagyonőri, illetőleg
magánnyomozói tevékenységet a) engedély vagy a tevékenység személyes végzésére
jogosító igazolvány nélkül, vagy b) a vállalkozás keretében végzett személy- és
vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-,
Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló törvény rendelkezéseinek
megszegésével végzi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség, illetőleg a
fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe is tartozik. Jogosulatlan
címhasználat 14. § (1) Aki mások előtt őt meg nem illető címet használ,
illetőleg kitüntetést vagy egyenruhát jogosulatlanul visel, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki mások előtt a) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak
szolgálati viszonyáról szóló törvényben meghatározott szervek rendszeresített
egyenruháját, rendfokozatát, jelvényét, kitüntetését, ezek utánzatát
jogosulatlanul viseli, továbbá az e szervekre utaló feliratot, matricát ruháján
vagy járművén jogosulatlanul feltüntet, b) humanitárius, illetőleg egészségügyi szervezetek
jelvényeit jogosulatlanul használja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) és (2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség
hatáskörébe tartozik. Kitiltás
szabályainak megszegése 15. § (1) Aki olyan helységben vagy az ország területének
olyan részében tartózkodik, ahonnan a bíróság kitiltotta, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Sportrendezvényről
kitiltás szabályainak megszegése 15/A. § (1) Aki olyan sportrendezvényen vagy
sportlétesítményben tartózkodik, ahonnan a bíróság, illetve a szabálysértési
hatóság kitiltotta, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. A pártfogó
felügyelet szabályainak megszegése 16. § Tiltott fürdés 17. § (1) Aki tiltott helyen fürdik, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, a helyi önkormányzat
képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a
közterület-felügyelő, határvizek tekintetében a Határőrség, bányatavak esetében
a bányafelügyelet, a természeti és védett természeti területen természetvédelmi
őr, helyi jelentőségű védett természeti területen az önkormányzati
természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. Jégen tartózkodás
szabályainak megszegése 18. § (1) Aki a szabad vizek jegén való tartózkodás
szabályait megszegi, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, a helyi önkormányzat
képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a
közterület-felügyelő, határvizek tekintetében a Határőrség helyszíni bírságot
szabhat ki. Tilos fakivágás 19. § Aki a fák védelméről szóló jogszabály hatálya alá
tartozó fát e jogszabályban foglalt előírások megszegésével kivágja, illetőleg
az út tartozékának minősülő fát a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül kivág, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. II. Cím TŰZVÉDELMI ÉS
FEGYVERRENDÉSZETI SZABÁLYSÉRTÉSEK Tűzvédelmi
szabálysértés 20. § (1) Aki a) a tűzvédelmi jogszabályokban vagy a tűzvédelmi
szabályzatokban foglalt előírásokat, továbbá a kötelezően alkalmazandó
tűzvédelmi szabványok előírásait megszegi, b) a jogszabályi tilalom ellenére az erdőterületen vagy
annak közelében tüzet gyújt, vagy más módon az erdő tűz elleni védelmének
jogszabályi előírásait megszegi, c) tűzesetet vagy tűzveszélyt észlel, és ezt a hatóságnak
nem jelenti, d) tűzjelzésre távbeszélőjét nem bocsátja rendelkezésre, e) szándékosan megtévesztő tűzjelzést ad, f) nem tesz eleget a hatóság azon felhívásának, hogy a
tűz oltásában személyesen közreműködjék, illetőleg hogy járművét vagy a tűz
oltására alkalmas eszközét a tűz oltásához bocsássa rendelkezésre, g) tűz esetén a tűzoltás vezetőjének intézkedését nem
hajtja végre, vagy a tűzoltás eredményessége érdekében szükséges
felvilágosítást nem adja meg, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdés a)
pontjában meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet
tűzvédelmi hatósági jogkörébe tartozó létesítmények tekintetében a
bányafelügyelet hatáskörébe tartozik. (3) Az (1) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szabálysértés miatt a
hivatásos tűzoltóság, az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott
szabálysértés miatt a természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. Számszeríj,
szigonypuska jogellenes használata 21. § (1) Aki számszeríjat, szigonypuskát a jogszabályban
meghatározott rendelkezésektől eltérően használ, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. III. Cím AZ ÁLLAMHATÁR RENDJE
ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSEK Tiltott
határátlépés, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés 22. § (1) Aki a Magyar Köztársaság államhatárát engedély
nélkül, vagy meg nem engedett módon lépi át, vagy ezt megkísérli, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki az útiokmánnyal kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak is
helye van. (4) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség
hatáskörébe tartozik. (5) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a határőrség helyszíni bírságot
szabhat ki. Határrendészeti
szabálysértés 23. § (1) Aki a) a határterületen fekvő ingatlan használatára vonatkozó
jogszabály alapján elrendelt korlátozó vagy egyéb intézkedésnek nem tesz
eleget, b) az államhatár rendjével és őrzésével vagy a
határforgalom ellenőrzésével összefüggő tiltó vagy korlátozó rendelkezést
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak is helye van. (3) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt az
eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (4) Az (1) bekezdés a)-b)
pontjában meghatározott szabálysértés miatt a határőrség helyszíni bírságot
szabhat ki. Határjel-hamisítás
és jelrongálás 24. § (1) Aki az államhatár megjelölésére szolgáló jelet
gondatlanul megsemmisít vagy elmozdít, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a) a megye-, város- vagy községhatár megjelölésére
szolgáló hivatalos jelet vagy létesítményt, b) természetvédelmi hatósági és tájékoztató táblát, c) a birtokhatár megjelölését vagy az egyéb közérdeket
szolgáló jelet vagy létesítményt megsemmisít, elvisz vagy áthelyez, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (3) A (2) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak is helye van. (4) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt határterületen a határőrség, a (2) bekezdés b)
pontja esetében a természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki. II. Fejezet A KÖZIGAZGATÁS
MŰKÖDÉSÉNEK ZAVARTALANSÁGÁT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím ADATSZOLGÁLTATÁSI,
NYILVÁNTARTÁSI, BEJELENTÉSI, TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG ELMULASZTÁSÁVAL
ELKÖVETETT SZABÁLYSÉRTÉSEK Titokvédelmi
szabálysértés 25. § (1) Aki a) államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó iratot a feladatának ellátása során jogszabályellenes módon készít,
sokszorosít, minősít, nyilvántart, kezel és őriz, b) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó iratba való betekintésre jogosultak kijelölésére és nyilvántartására
vonatkozó szabályokat megszegi, c) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó irat hiányával kapcsolatos bejelentési kötelezettségének nem, vagy
késedelmesen tesz eleget, d) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
államtitoknak vagy a szolgálati titoknak minősített iratok őrzésének és
kezelésének jogszabályban előírt ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségét
megszegi, e) jogszerűen jutott államtitok, szolgálati titok,
valamint külföldi minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan
megismerhető adatok birtokába, és megkísérli azt jogszabályellenes módon
külföldre vinni, illetőleg a jogszabályoknak megfelelően külföldre vitt vagy
ott készített államtitkot, illetőleg szolgálati titkot tartalmazó iratot onnan
visszahozni vagy behozni, f) szolgálati titkot, valamint törvényben, illetve
nemzetközi szerződésben "Titkos!"-nak
minősített iratot gondatlanságból elveszt, jogosulatlanul továbbít, vagy
illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz, g) a titok minősítőjének hatáskörét gondatlanságból
jogosulatlanul elvonja, h) hatáskörének gyakorlása során elmulasztja az adatok
minősítésére, a minősítés megismétlésére, vagy felülvizsgálatára vonatkozó - az
államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényben meghatározott -
intézkedések megtételét, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Adatvédelmi
szabálysértés 26. § Aki a) a technikai adatvédelem követelményeinek nem tesz
eleget, b) az érintettet a személyes adatok védelméhez, illetőleg
a közérdekű adatok nyilvánosságához való jogának gyakorlásában akadályozza, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Személyazonosság
igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése 27. § (1) Aki személyazonosítására alkalmas okmányával
kapcsolatos kötelezettségét megszegi, az igazoltatásra feljogosított személy
felszólítására személyi adatainak bemondását, illetőleg az okmány átadását
megtagadja, vagy az említett adatokra vonatkozólag az intézkedés során
valótlant állít; százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Anyakönyvezéssel
kapcsolatos kötelesség megszegése 28. § Aki a) a születés, illetőleg a haláleset bejelentésére előírt
kötelességének nem tesz eleget, b) anélkül, hogy erre feljogosítva lenne, nem azt a
családi vagy utónevet viseli, amely őt a születési, illetőleg a házassági
anyakönyv szerint megilleti, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Lakcímbejelentési kötelesség elmulasztása 29. § (1) Aki a lakcímbejelentésre előírt rendelkezéseknek
nem tesz eleget, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, valamint a helyi önkormányzat
képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni
bírságot szabhat ki. Külföldiek
rendészetével kapcsolatos szabálysértés 30. § (1) Aki a külföldiek bejelentésére, jelentkezésére
vagy az ország területén tartózkodására vonatkozó szabályokat megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak is helye van. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (4) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség és közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Adatszolgáltatással,
nyilvántartással, hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése 31. § (1) Aki a) a jogszabályban előírt bejelentési, adatszolgáltatási,
nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, b) gondatlanul a valóságnak meg nem felelő adatot
szolgáltat, c) jogosulatlanul, vagy jogszabályban előírt eljárási
szabályok megszegésével adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai
adatszolgáltatást rendel el, illetve hajt végre, d) a szabályszerűen elrendelt statisztikai
adatszolgáltatást nem, vagy nem az előírt határidőben teljesíti, e) a statisztikai adatok közlésére, közzétételére vagy
átadására vonatkozó jogszabályokat megszegi, f) a személyes adatok statisztikai célú feldolgozásánál
előírt nyilvántartás vezetését elmulasztja, g) a statisztikai adatszolgáltatás ellenőrzését
akadályozza, az ellenőrzés, illetőleg tájékozódás során kért felvilágosítás
megadását megtagadja, illetőleg megőrzési kötelezettségének nem tesz eleget, h) a tevékenységét érintő hatósági ellenőrzést
akadályozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ városi, megyei, fővárosi kerületi,
repülőtéri intézeteinek, továbbá a bányafelügyelet hatáskörébe is tartozik. (3) Az (1) bekezdés a)
és b) pontjában meghatározott szabálysértés országhatár átlépésekor
történő elkövetése esetén magyar állampolgárral szemben a vám- és pénzügyőrség illetékes
szabálysértési hatósága, nem magyar állampolgárral szemben pedig a
határvámhivatal jár el. II. Cím A HONVÉDELMI ÉS A
POLGÁRI VÉDELMI IGAZGATÁS RENDJÉT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK Jelentkezési
kötelezettség elmulasztása 32. § Az a hadköteles, aki bejelentési vagy megjelenési
kötelezettségét, illetőleg az utóbbi akadályoztatásával kapcsolatos jelentési
kötelezettségét nem teljesíti, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Tájékoztatási
kötelezettség elmulasztása 33. § Az a hadköteles, aki tájékoztatási (adatszolgáltatási)
kötelezettségének nem tesz eleget, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Sorkatonai vagy
polgári szolgálathalasztással kapcsolatos kötelezettség elmulasztása 34. § Aki a sorkatonai vagy polgári szolgálathalasztással
kapcsolatos jelentési, közlési vagy igazolási kötelezettségének nem tesz
eleget, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Orvosi vizsgálat
alóli kibúvás 35. § Aki a honvédelmi kötelezettséggel összefüggően
elrendelt orvosi vizsgálatnak magát nem veti alá, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Katonai
igazolvánnyal, behívó vagy bevonulási paranccsal kapcsolatos kötelezettség
megszegése 36. § (1) Az a hadköteles, aki katonai igazolványát, behívó
vagy bevonulási parancsát a) másra átruházza, más őrizetére bízza, biztosítékul
adja vagy külföldre viszi, b) az arra jogosult személy felhívására nem mutatja fel, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a talált
katonai igazolványt vagy bevonulási parancsot az előírt időn belül nem
szolgáltatja be, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Katonai felszerelés
rendeltetéstől eltérő használata 37. § Az a hadköteles, aki a neki átadott hadiruházatot,
katonai felszerelési tárgyat a rendeltetésétől eltérő célra használja, vagy
másnak használatra átadja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. A honvédelemmel
kapcsolatos kötelezettség elmulasztása 38. § Aki a) technikai eszköz igénybevételéről szóló parancs
átvételét megtagadja, b) a honvédelemmel kapcsolatos gazdasági vagy anyagi
szolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, c) a honvédelmi célból igénybevételre kijelölt
ingatlannal, létesítménnyel, továbbá ingó dologgal kapcsolatban elrendelt
bejelentési vagy karbantartási kötelezettségét elmulasztja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Polgári védelmi
kötelezettség elmulasztása 39. § Az a polgári védelmi szolgálatra kötelezett személy,
aki a polgári védelemről szóló törvényben meghatározott bejelentési,
megjelenési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Vadászati,
halászati, legeltetési tilalom megszegése 40. § Aki a polgári védelemmel összefüggésben elrendelt
általános vadászati, halászati, legeltetési tilalmat megszegi, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás
megindításának feltétele 41. § A 32-38. §-ban meghatározott
szabálysértések miatt az illetékes hadkiegészítő parancsnoknak, a 39-40. §-ban meghatározott szabálysértés miatt az illetékes polgári
védelmi (katasztrófavédelmi) szerv vezetőjének feljelentése alapján indítható
eljárás. III. Fejezet KÖZLEKEDÉSI
SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Ittas vezetés 42. § (1) Aki a) vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet,
úszó munkagépet, továbbá közúton vagy a közforgalom elől el nem zárt magánúton
gépi meghajtású járművet úgy vezet, hogy szervezetében szeszes ital
fogyasztásából származó alkohol van, vagy a jármű vezetését ilyen állapotban
lévő személynek engedi át, b) nem gépi meghajtású járművet szeszes italtól
befolyásolt állapotban vezet vagy hajt, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt a
szabálysértési hatóság járművezetéstől eltiltást alkalmazhat. (3) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt közúti
határátkelőhelyen a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Sebességkorlátozás
jelentős túllépése 43. § (1) Aki a km/órában meghatározott vagy a jelzőtáblával
km/órában jelzett sebességet a) 100 km/órát meg nem haladó sebességkorlátozás esetén
legalább a felével, b) 100 km/órát meghaladó sebességkorlátozás esetén
legalább a harmadával túllépi, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Az elsőbbség és az
előzés szabályainak megsértése 44. § (1) Annak a járműnek a vezetője, aki - a (2)
bekezdésben foglaltak kivételével - az elsőbbségre vagy az előzésre vonatkozó
szabályokat megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Annak a járműnek a
vezetője, aki az elsőbbségre vagy az előzésre vonatkozó szabályok megszegésével
a közlekedés más résztvevőjét hirtelen fékezésre vagy irányváltoztatásra
kényszeríti, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) A (2) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés
esetében a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a határőrség helyszíni
bírságot szabhat ki. Vasúti átjárón
áthaladás szabályainak megsértése 45. § (1) Az a járművezető vagy állathajtó, aki járművével
vagy állatával (állataival) a közlekedési szabályok szerinti tilalom ellenére a
vasúti átjáróba hajt, vagy azon áthajt, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. A közúti közlekedés
rendjének megzavarása 46. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályait megszegi és
ezzel másnak vagy másoknak életét, testi épségét vagy egészségét
gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki vagy könnyű testi sértést okoz, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1)
bekezdésében meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság
járművezetéstől eltiltást alkalmazhat. (3) Az (1) bekezdés
alkalmazásában nem tekinthetők közúti közlekedési szabálynak a gyalogosra és az
utasra vonatkozó rendelkezések. BH2002. Engedély nélküli
vezetés 47. § (1) Aki vasúti járművet, légi járművet, gépi meghajtású
vízi járművet, úszó munkagépet, illetőleg a közúti forgalomban olyan gépi
meghajtású járművet vezet, amelynek vezetésére hatósági engedéllyel nem
rendelkezik, továbbá aki e járművek vezetését ilyen személynek átengedi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azzal szemben, aki
a közúti forgalomban gépi meghajtású járművet engedély nélkül vezet, a
szabálysértési hatóság járművezetéstől eltiltást alkalmazhat, továbbá a
rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a határőrség helyszíni bírságot
szabhat ki. A járművezetők
engedélyezett vezetési és pihenőidejének túllépése 47/A. § (1) Az a gépjárművezető, aki a nemzetközi közúti
fuvarozás során a vezetési vagy a pihenőidőre vonatkozó jogszabályban
meghatározott kötelezettséget megszegi 100 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal
sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Biztonságos
közlekedésre alkalmatlan jármű vezetése 48. § (1) Aki a közúti forgalomban olyan gépi meghajtású
járművet vezet, amelynek kormányberendezése hibás, üzemi fékberendezése
elromlott, vagy féklámpája, irányjelző berendezése (kivéve, ha kézzel megfelelő
irányjelzés adható) továbbá - ha a látási viszonyok megkívánják - bal oldali
első vagy hátsó helyzetjelző lámpája elromlott (kivéve, ha ezek helyettesítése
más lámpával megoldható), úgyszintén az is, aki a közúti forgalomban olyan
villamost vezet, amelynek üzemi fékberendezése hatásosan nem működik, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Közúti jelzéssel
kapcsolatos szabálytalanság 49. § (1) Aki jogosulatlanul a) közúti jelzést elhelyez, megváltoztat,
felismerhetetlenné tesz, működtet vagy eltávolít, b) közúton jelzőőrt állít, ha ezzel a közlekedés
biztonságát nem veszélyezteti, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Nehéz
tehergépkocsikra vonatkozó korlátozások megszegése 50. § (1) Az a járművezető, aki a tehergépkocsik, vontatók,
mezőgazdasági vontatók és ezek pótkocsijának forgalmát korlátozó - külön
jogszabályban meghatározott - rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Érvényes
gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés nélküli vezetés 51. § (1) Az az üzembentartó,
akinek gépjárműve érvényes kötelező felelősségbiztosítás nélkül vesz részt a
közúti forgalomban, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, valamint határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Úthasználati díj
megfizetésének elmulasztása 52. § Közúti közlekedési
igazgatási szabályok megsértése 53. § (1) Aki a külön jogszabályban meghatározott közúti
közlekedési igazgatási szabályokat megsérti, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Közúti közlekedési
szabályok kisebb fokú megsértése 54. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályait - a 42-52. §-ban meghatározott eseteken kívül - megszegi, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, közúti határátkelőhelyen a
határőrség, továbbá a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.)
KPM-BM együttes rendelet 40-41. §-ának, illetőleg a
táblával jelzett behajtási tilalom vagy korlátozás megszegése esetén a
közterület-felügyelő, 48. § (4) bekezdése megszegése esetén a rendőrség és a
közlekedési hatóság helyszíni bírságot szabhat ki. BH2002. Vasúti
szabálysértés 55. § Aki a) vasútállomásnak, illetőleg megállóhelynek az utasok
használatára meg nem nyitott részébe engedély nélkül belép, vasúti pályaudvaron
a vágányokon átjár, kivéve, ha ezt a vonat megközelítése vagy elhagyása teszi
szükségessé, b) a vasút területének közúti járműforgalomra meg nem
nyitott részén kerékpárral vagy egyéb járművel közlekedik, c) a vasúti kocsiba nem a felszállásra szolgáló helyen
száll be, vagy onnan nem a leszállásra szolgáló helyen távozik, d) mozgó vonatra fel-, illetőleg mozgó vonatról leugrik, e) vasúti kocsinak nem az utazásra kijelölt részén
utazik, f) a sínpálya közvetlen közelében állatot jogosulatlanul,
őrizetlenül vagy szabadon hagyva legeltet, g) a sínpályára tárgyat helyez, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. Hajózási szabályok
megszegése 56. § Aki a) vízi járművek, az úszó munkagépek és az úszóművek (a
továbbiakban együtt: úszó létesítmény) üzemben tartásának feltételeire, b) az úszó létesítmény nyilvántartására, hajózásra
alkalmasságára, üzemképességi vizsgálatára, c) a hajóutak és kikötők létesítésére, használatára, d) a vízi közlekedés rendjére, e) a hajózási tevékenység végzésére - ide nem értve a
jogszabály által engedélykötelesnek minősített árufuvarozás és személyszállítás
szabályait - vonatkozó szabályokat
megszegi, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Légi jármű
fedélzetén elkövetett szabálysértés 57. § Aki a) a légi jármű parancsnokának a repülés biztonságát
érintő intézkedését nem teljesíti, b) a légi járművön repülés közben nem a kijelölt helyen
tartózkodik, c) a légi jármű fedélzetére olyan anyagot vagy tárgyat
visz fel, amelynek felvitelét megtiltották, d) a légi jármű fedélzetén engedély nélkül vagy az
engedélyben foglaltaktól eltérő módon mérőkamerával fényképez, filmez, e) a légi jármű parancsnokának engedélye nélkül
rádióadót, rádióvevőt vagy más, a fedélzeti rendszerekben zavart okozó
rádiófrekvenciás jelet kibocsátó eszközt üzemeltet, vagy bekapcsolt (üzemkész)
állapotban tart, f) a légi jármű fedélzetéről repülés közben engedély
nélkül tárgyat ledob, ha ezzel a légi közlekedés
biztonságát nem veszélyezteti, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Repülőbalesettel
kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása 58. § Aki a repülőbalesettel kapcsolatos bejelentési
kötelezettségének nem tesz eleget, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. A légiközlekedés biztonságát szolgáló szabályok megszegése 58/A. § (1) Aki a légiközlekedés
biztonságát szolgáló szabályokat megszegi vagy a repülés biztonságát szolgáló
létesítmények, illetőleg berendezések működését zavarja, százezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a légiközlekedésben szakszolgálati engedélyhez kötött
szakszolgálatot, továbbá jogszabályban meghatározott egyéb tevékenységet
engedély nélkül lát el, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Aki a repülőtér
rendeltetésszerű használatával és üzemben tartásával kapcsolatos szabályokat
megszegi, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal
sújtható. 25. § (1) Aki a) államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó iratot a feladatának ellátása során jogszabályellenes módon készít,
sokszorosít, minősít, nyilvántart, kezel és őriz, b) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó iratba való betekintésre jogosultak kijelölésére és nyilvántartására
vonatkozó szabályokat megszegi, c) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
tartalmazó irat hiányával kapcsolatos bejelentési kötelezettségének nem, vagy
késedelmesen tesz eleget, d) az államtitkot, szolgálati titkot, valamint külföldi
minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan megismerhető adatot
államtitoknak vagy a szolgálati titoknak minősített iratok őrzésének és
kezelésének jogszabályban előírt ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségét
megszegi, e) jogszerűen jutott államtitok, szolgálati titok,
valamint külföldi minősítéssel és jelöléssel ellátott, vagy korlátozottan
megismerhető adatok birtokába, és megkísérli azt jogszabályellenes módon
külföldre vinni, illetőleg a jogszabályoknak megfelelően külföldre vitt vagy
ott készített államtitkot, illetőleg szolgálati titkot tartalmazó iratot onnan
visszahozni vagy behozni, f) szolgálati titkot, valamint törvényben, illetve
nemzetközi szerződésben "Titkos!"-nak minősített
iratot gondatlanságból elveszt, jogosulatlanul továbbít, vagy illetéktelen
személy részére hozzáférhetővé tesz, g) a titok minősítőjének hatáskörét gondatlanságból
jogosulatlanul elvonja, h) hatáskörének gyakorlása során elmulasztja az adatok
minősítésére, a minősítés megismétlésére, vagy felülvizsgálatára vonatkozó - az
államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényben meghatározott -
intézkedések megtételét, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Adatvédelmi
szabálysértés 26. § Aki a) a technikai adatvédelem követelményeinek nem tesz
eleget, b) az érintettet a személyes adatok védelméhez, illetőleg
a közérdekű adatok nyilvánosságához való jogának gyakorlásában akadályozza, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Személyazonosság
igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése 27. § (1) Aki személyazonosítására alkalmas okmányával
kapcsolatos kötelezettségét megszegi, az igazoltatásra feljogosított személy
felszólítására személyi adatainak bemondását, illetőleg az okmány átadását
megtagadja, vagy az említett adatokra vonatkozólag az intézkedés során
valótlant állít; százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Anyakönyvezéssel
kapcsolatos kötelesség megszegése 28. § Aki a) a születés, illetőleg a haláleset bejelentésére előírt
kötelességének nem tesz eleget, b) anélkül, hogy erre feljogosítva lenne, nem azt a
családi vagy utónevet viseli, amely őt a születési, illetőleg a házassági
anyakönyv szerint megilleti, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Lakcímbejelentési kötelesség elmulasztása 29. § (1) Aki a lakcímbejelentésre előírt rendelkezéseknek
nem tesz eleget, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, valamint a helyi önkormányzat
képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni
bírságot szabhat ki. Külföldiek
rendészetével kapcsolatos szabálysértés 30. § (1) Aki a külföldiek bejelentésére, jelentkezésére
vagy az ország területén tartózkodására vonatkozó szabályokat megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben kiutasításnak is helye van. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (4) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség és közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Adatszolgáltatással,
nyilvántartással, hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése 31. § (1) Aki a) a jogszabályban előírt bejelentési, adatszolgáltatási,
nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, b) gondatlanul a valóságnak meg nem felelő adatot
szolgáltat, c) jogosulatlanul, vagy jogszabályban előírt eljárási
szabályok megszegésével adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai
adatszolgáltatást rendel el, illetve hajt végre, d) a szabályszerűen elrendelt statisztikai
adatszolgáltatást nem, vagy nem az előírt határidőben teljesíti, e) a statisztikai adatok közlésére, közzétételére vagy
átadására vonatkozó jogszabályokat megszegi, f) a személyes adatok statisztikai célú feldolgozásánál
előírt nyilvántartás vezetését elmulasztja, g) a statisztikai adatszolgáltatás ellenőrzését
akadályozza, az ellenőrzés, illetőleg tájékozódás során kért felvilágosítás
megadását megtagadja, illetőleg megőrzési kötelezettségének nem tesz eleget, h) a tevékenységét érintő hatósági ellenőrzést
akadályozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ városi, megyei, fővárosi
kerületi, repülőtéri intézeteinek, továbbá a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. (3) Az (1) bekezdés a)
és b) pontjában meghatározott szabálysértés országhatár átlépésekor
történő elkövetése esetén magyar állampolgárral szemben a vám- és pénzügyőrség
illetékes szabálysértési hatósága, nem magyar állampolgárral szemben pedig a
határvámhivatal jár el. II. Cím A HONVÉDELMI ÉS A
POLGÁRI VÉDELMI IGAZGATÁS RENDJÉT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK Jelentkezési
kötelezettség elmulasztása 32. § Az a hadköteles, aki bejelentési vagy megjelenési
kötelezettségét, illetőleg az utóbbi akadályoztatásával kapcsolatos jelentési
kötelezettségét nem teljesíti, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Tájékoztatási
kötelezettség elmulasztása 33. § Az a hadköteles, aki tájékoztatási (adatszolgáltatási)
kötelezettségének nem tesz eleget, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Sorkatonai vagy
polgári szolgálathalasztással kapcsolatos kötelezettség elmulasztása 34. § Aki a sorkatonai vagy polgári szolgálathalasztással
kapcsolatos jelentési, közlési vagy igazolási kötelezettségének nem tesz
eleget, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Orvosi vizsgálat
alóli kibúvás 35. § Aki a honvédelmi kötelezettséggel összefüggően
elrendelt orvosi vizsgálatnak magát nem veti alá, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Katonai
igazolvánnyal, behívó vagy bevonulási paranccsal kapcsolatos kötelezettség
megszegése 36. § (1) Az a hadköteles, aki katonai igazolványát, behívó
vagy bevonulási parancsát a) másra átruházza, más őrizetére bízza, biztosítékul
adja vagy külföldre viszi, b) az arra jogosult személy felhívására nem mutatja fel, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a talált
katonai igazolványt vagy bevonulási parancsot az előírt időn belül nem
szolgáltatja be, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Katonai felszerelés
rendeltetéstől eltérő használata 37. § Az a hadköteles, aki a neki átadott hadiruházatot,
katonai felszerelési tárgyat a rendeltetésétől eltérő célra használja, vagy
másnak használatra átadja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. A honvédelemmel
kapcsolatos kötelezettség elmulasztása 38. § Aki a) technikai eszköz igénybevételéről szóló parancs
átvételét megtagadja, b) a honvédelemmel kapcsolatos gazdasági vagy anyagi
szolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, c) a honvédelmi célból igénybevételre kijelölt
ingatlannal, létesítménnyel, továbbá ingó dologgal kapcsolatban elrendelt
bejelentési vagy karbantartási kötelezettségét elmulasztja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Polgári védelmi
kötelezettség elmulasztása 39. § Az a polgári védelmi szolgálatra kötelezett személy,
aki a polgári védelemről szóló törvényben meghatározott bejelentési,
megjelenési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Vadászati,
halászati, legeltetési tilalom megszegése 40. § Aki a polgári védelemmel összefüggésben elrendelt
általános vadászati, halászati, legeltetési tilalmat megszegi, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás
megindításának feltétele 41. § A 32-38. §-ban meghatározott
szabálysértések miatt az illetékes hadkiegészítő parancsnoknak, a 39-40. §-ban meghatározott szabálysértés miatt az illetékes polgári
védelmi (katasztrófavédelmi) szerv vezetőjének feljelentése alapján indítható
eljárás. III. Fejezet KÖZLEKEDÉSI
SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Ittas vezetés 42. § (1) Aki a) vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású vízi
járművet, úszó munkagépet, továbbá közúton vagy a közforgalom elől el nem zárt
magánúton gépi meghajtású járművet úgy vezet, hogy szervezetében szeszes ital
fogyasztásából származó alkohol van, vagy a jármű vezetését ilyen állapotban
lévő személynek engedi át, b) nem gépi meghajtású járművet szeszes italtól
befolyásolt állapotban vezet vagy hajt, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt a
szabálysértési hatóság járművezetéstől eltiltást alkalmazhat. (3) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt közúti
határátkelőhelyen a határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Sebességkorlátozás
jelentős túllépése 43. § (1) Aki a km/órában meghatározott vagy a jelzőtáblával
km/órában jelzett sebességet a) 100 km/órát meg nem haladó sebességkorlátozás esetén
legalább a felével, b) 100 km/órát meghaladó sebességkorlátozás esetén
legalább a harmadával túllépi, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Az elsőbbség és az
előzés szabályainak megsértése 44. § (1) Annak a járműnek a vezetője, aki - a (2)
bekezdésben foglaltak kivételével - az elsőbbségre vagy az előzésre vonatkozó
szabályokat megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Annak a járműnek a
vezetője, aki az elsőbbségre vagy az előzésre vonatkozó szabályok megszegésével
a közlekedés más résztvevőjét hirtelen fékezésre vagy irányváltoztatásra
kényszeríti, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) A (2) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés
esetében a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a határőrség helyszíni
bírságot szabhat ki. Vasúti átjárón
áthaladás szabályainak megsértése 45. § (1) Az a járművezető vagy állathajtó, aki járművével
vagy állatával (állataival) a közlekedési szabályok szerinti tilalom ellenére a
vasúti átjáróba hajt, vagy azon áthajt, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. A közúti közlekedés
rendjének megzavarása 46. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályait megszegi és
ezzel másnak vagy másoknak életét, testi épségét vagy egészségét
gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki vagy könnyű testi sértést okoz, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1)
bekezdésében meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság
járművezetéstől eltiltást alkalmazhat. (3) Az (1) bekezdés
alkalmazásában nem tekinthetők közúti közlekedési szabálynak a gyalogosra és az
utasra vonatkozó rendelkezések. BH2002. Engedély nélküli
vezetés 47. § (1) Aki vasúti járművet, légi járművet, gépi
meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, illetőleg a közúti forgalomban olyan
gépi meghajtású járművet vezet, amelynek vezetésére hatósági engedéllyel nem
rendelkezik, továbbá aki e járművek vezetését ilyen személynek átengedi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azzal szemben, aki
a közúti forgalomban gépi meghajtású járművet engedély nélkül vezet, a
szabálysértési hatóság járművezetéstől eltiltást alkalmazhat, továbbá a
rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a határőrség helyszíni bírságot
szabhat ki. A járművezetők
engedélyezett vezetési és pihenőidejének túllépése 47/A. § (1) Az a gépjárművezető, aki a nemzetközi közúti
fuvarozás során a vezetési vagy a pihenőidőre vonatkozó jogszabályban
meghatározott kötelezettséget megszegi 100 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal
sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Biztonságos
közlekedésre alkalmatlan jármű vezetése 48. § (1) Aki a közúti forgalomban olyan gépi meghajtású
járművet vezet, amelynek kormányberendezése hibás, üzemi fékberendezése
elromlott, vagy féklámpája, irányjelző berendezése (kivéve, ha kézzel megfelelő
irányjelzés adható) továbbá - ha a látási viszonyok megkívánják - bal oldali
első vagy hátsó helyzetjelző lámpája elromlott (kivéve, ha ezek helyettesítése
más lámpával megoldható), úgyszintén az is, aki a közúti forgalomban olyan
villamost vezet, amelynek üzemi fékberendezése hatásosan nem működik, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Közúti jelzéssel
kapcsolatos szabálytalanság 49. § (1) Aki jogosulatlanul a) közúti jelzést elhelyez, megváltoztat,
felismerhetetlenné tesz, működtet vagy eltávolít, b) közúton jelzőőrt állít, ha ezzel a közlekedés
biztonságát nem veszélyezteti, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Nehéz
tehergépkocsikra vonatkozó korlátozások megszegése 50. § (1) Az a járművezető, aki a tehergépkocsik, vontatók,
mezőgazdasági vontatók és ezek pótkocsijának forgalmát korlátozó - külön
jogszabályban meghatározott - rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság járművezetéstől
eltiltást alkalmazhat, továbbá a rendőrség, valamint közúti határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Érvényes
gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés nélküli vezetés 51. § (1) Az az üzembentartó,
akinek gépjárműve érvényes kötelező felelősségbiztosítás nélkül vesz részt a
közúti forgalomban, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, valamint határátkelőhelyen a
határőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Úthasználati díj
megfizetésének elmulasztása 52. § Közúti közlekedési
igazgatási szabályok megsértése 53. § (1) Aki a külön jogszabályban meghatározott közúti
közlekedési igazgatási szabályokat megsérti, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Közúti közlekedési
szabályok kisebb fokú megsértése 54. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályait - a 42-52. §-ban meghatározott eseteken kívül - megszegi, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, közúti határátkelőhelyen a
határőrség, továbbá a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.)
KPM-BM együttes rendelet 40-41. §-ának, illetőleg a
táblával jelzett behajtási tilalom vagy korlátozás megszegése esetén a
közterület-felügyelő, 48. § (4) bekezdése megszegése esetén a rendőrség és a
közlekedési hatóság helyszíni bírságot szabhat ki. BH2002. Vasúti
szabálysértés 55. § Aki a) vasútállomásnak, illetőleg megállóhelynek az utasok
használatára meg nem nyitott részébe engedély nélkül belép, vasúti pályaudvaron
a vágányokon átjár, kivéve, ha ezt a vonat megközelítése vagy elhagyása teszi
szükségessé, b) a vasút területének közúti járműforgalomra meg nem
nyitott részén kerékpárral vagy egyéb járművel közlekedik, c) a vasúti kocsiba nem a felszállásra szolgáló helyen
száll be, vagy onnan nem a leszállásra szolgáló helyen távozik, d) mozgó vonatra fel-, illetőleg mozgó vonatról leugrik, e) vasúti kocsinak nem az utazásra kijelölt részén
utazik, f) a sínpálya közvetlen közelében állatot jogosulatlanul,
őrizetlenül vagy szabadon hagyva legeltet, g) a sínpályára tárgyat helyez, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. Hajózási szabályok
megszegése 56. § Aki a) vízi járművek, az úszó munkagépek és az úszóművek (a
továbbiakban együtt: úszó létesítmény) üzemben tartásának feltételeire, b) az úszó létesítmény nyilvántartására, hajózásra
alkalmasságára, üzemképességi vizsgálatára, c) a hajóutak és kikötők létesítésére, használatára, d) a vízi közlekedés rendjére, e) a hajózási tevékenység végzésére - ide nem értve a
jogszabály által engedélykötelesnek minősített árufuvarozás és személyszállítás
szabályait - vonatkozó szabályokat
megszegi, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Légi jármű
fedélzetén elkövetett szabálysértés 57. § Aki a) a légi jármű parancsnokának a repülés biztonságát
érintő intézkedését nem teljesíti, b) a légi járművön repülés közben nem a kijelölt helyen
tartózkodik, c) a légi jármű fedélzetére olyan anyagot vagy tárgyat
visz fel, amelynek felvitelét megtiltották, d) a légi jármű fedélzetén engedély nélkül vagy az
engedélyben foglaltaktól eltérő módon mérőkamerával fényképez, filmez, e) a légi jármű parancsnokának engedélye nélkül
rádióadót, rádióvevőt vagy más, a fedélzeti rendszerekben zavart okozó
rádiófrekvenciás jelet kibocsátó eszközt üzemeltet, vagy bekapcsolt (üzemkész)
állapotban tart, f) a légi jármű fedélzetéről repülés közben engedély
nélkül tárgyat ledob, ha ezzel a légi közlekedés
biztonságát nem veszélyezteti, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Repülőbalesettel
kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása 58. § Aki a repülőbalesettel kapcsolatos bejelentési
kötelezettségének nem tesz eleget, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. A légiközlekedés biztonságát szolgáló szabályok megszegése 58/A. § (1) Aki a légiközlekedés
biztonságát szolgáló szabályokat megszegi vagy a repülés biztonságát szolgáló
létesítmények, illetőleg berendezések működését zavarja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a légiközlekedésben szakszolgálati engedélyhez kötött
szakszolgálatot, továbbá jogszabályban meghatározott egyéb tevékenységet
engedély nélkül lát el, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Aki a repülőtér
rendeltetésszerű használatával és üzemben tartásával kapcsolatos szabályokat
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Légi járművel
kapcsolatos szabályok megszegése 58/B. § Aki a légijárművek a) gyártására, javítására, karbantartására, b) lajstromozására, illetőleg nyilvántartására, c) üzemeltetésére vonatkozó szabályokat
megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Hatásköri
rendelkezés 59. § A 42-58/B. §-okban
meghatározott szabálysértések miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe
tartozik. II. Cím KÖZLEKEDÉSÜGYI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Útügyi
szabálysértés 60. § (1) Aki a) engedély nélkül utat megszüntet, elzár, az úton, az
alatt vagy a felett építményt vagy más létesítményt, illetőleg ezekhez
csatlakozást létesít, b) utat engedély nélkül felbont vagy elfoglal, c) az út árkába vagy átereszébe olyan anyagot juttat,
amely a lefolyást akadályozza vagy az árkot (átereszt) szennyezi, d) az úton elhelyezett útfenntartási anyagra
szükségtelenül ráhajt vagy azt szétszórja, e) az úton, az alatt, felett vagy mellett végzett munka
jelzésére vonatkozó kötelezettségét megszegi, f) természeti és védett természeti területen az
engedélyezett közlekedési útról letér, g) az utat vagy az út műtárgyát gondatlanul megrongálja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete
hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, valamint
természeti és védett természeti területen a természetvédelmi őr, helyi
jelentőségű védett természeti területen az önkormányzati természetvédelmi őr
helyszíni bírságot szabhat ki. Veszélyes áru
szabálytalan szállítása 61. § (1) Aki a külön jogszabályban meghatározott veszélyes
áru szállítási szabályait az áru feladása, illetőleg továbbítása során
megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. (3) A radioaktív
anyagokra vonatkozó szállítási szabályok megsértése esetén az eljárás az ÁNTSZ
városi, megyei, fővárosi kerületi, repülőtéri intézetei hatáskörébe is
tartozik. Vasúti építményre
vonatkozó szabálysértés 62. § Aki a) vasúti építményt vagy berendezést (ideértve a siklót,
a függőpályát, a távolsági szalagpályát és sífelvonót is) az ahhoz szükséges
engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon létesít, átalakít, illetőleg
engedély nélkül üzembe helyez vagy megszüntet, b) vasúti építményt vagy berendezést a használatbavételi
engedélyben meghatározott, illetőleg a vasúti építményre, berendezésre
vonatkozó üzemeltetési, műszaki és biztonsági előírások megszegésével
üzemeltet, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Gépjármű
közlekedéssel összefüggő okmányokkal elkövetett szabálysértés 63. § (1) Aki a közúti forgalomban a) gépjárművel nem a szabályszerű menet- vagy
fuvarokmánnyal, utaslistával, üzemeltetői
nyilatkozattal, utazási szerződéssel, bérleti szerződéssel, illetőleg ezek
hiányában vesz részt, vagy b) a gépjármű menet- vagy fuvarokmányát nem az
előírásoknak megfelelően állítja ki, illetőleg vezeti, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki. Érvénytelen
hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés 64. § (1) Az az üzemben tartó, aki
érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel vesz részt a közúti
forgalomban, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. A megkülönböztető
jelzést adó készülék felszerelésével és használatával kapcsolatos szabálysértés 64/A. § (1) Aki a megkülönböztető fényjelzést vagy a
hangjelzést adó készüléket a) gépjárműre jogosulatlanul felszerel (felhelyez), b) közterületen lévő gépjárműben engedély nélkül
birtokol, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a
megkülönböztető fényjelzést vagy a hangjelzést adó készülék használatára
vonatkozó szabályokat megszegi, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal
sújtható. (3) Azt a készüléket,
amellyel az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették, el kell
kobozni. (4) Az (1) és (2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség
hatáskörébe tartozik. Műszaki vizsgálat
elmulasztása 65. § Aki átalakított vagy műszaki vizsgálatra berendelt
járművet a jogszabályban meghatározott műszaki vizsgálatra nem mutatja be és a
forgalomban részt vesz, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Járműalkatrészre
elkövetett szabálysértés 66. § Aki minősítési vagy jóváhagyási kötelezettség alá vont
járműalkatrészt vagy tartozékot minősítő-, illetve jóváhagyási jel nélkül hoz
kereskedelmi forgalomba, illetőleg aki ilyen alkatrészt vagy tartozékot idegen
jármű javításához felhasznál, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. IV. Fejezet HÍRKÖZLÉSI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Rádiótávközlő berendezésekkel (állomás), nagyfrekvenciás villamos
berendezésekkel, valamint nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást keltő
berendezésekkel (a továbbiakban: berendezés) kapcsolatos kötelességek
megszegése 67. § (1) Aki a) rádiótávközlő berendezést engedély nélkül előállít, megszerez,
értékesít, arra jogosulatlan személynek átenged, engedély nélkül vagy
engedélytől eltérő módon, illetőleg külön jogszabályban meghatározott képesítés
nélkül üzemeltet, b) nagyfrekvenciás villamos berendezést, nagyfrekvenciás
jelet vagy mellékhatást keltő berendezést nem az előírások szerint vizsgál,
tanúsít, illetőleg megfelelőségi nyilatkozat vagy megfelelőségi tanúsítvány
nélkül hoz forgalomba, c) megfelelőségi jelöléssel jogosulatlanul lát el, d) az 50 VA-nál nagyobb
teljesítményfelvételű nagyfrekvenciás berendezést engedély nélkül üzemben tart, e) a berendezések használatával olyan rádiófrekvenciás
zavart okoz, amely más távközlő hálózatok és berendezések használatát és
működőképességét rontja vagy akadályozza, a közrendet, illetőleg a közlekedés
biztonságát veszélyezteti, f) a berendezés által keltett rádiófrekvenciás zavar
felderítését, elhárítását szándékosan akadályozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt a berendezést,
amellyel az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették, el lehet
kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a Hírközlési Főfelügyelet területi
szervei, a Hírközlési Főfelügyelet, illetőleg a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Távközléssel
kapcsolatos kötelességek megszegése 68. § Aki a) a hírközlési hatóság által elrendelt zavarszűrési,
illetőleg zavarelhárítási kötelezettségének nem tesz
eleget, b) engedély nélkül közcélú távközlési szolgáltatást
végez, c) távközlési építményt gondatlanul megrongál, engedély
nélkül alépítményt vagy távközlési építményt használ fel, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Távközlő (rádiótávközlő) hálózatok és berendezések szabálytalan
létesítése vagy üzemeltetése 69. § Aki a hírközlési hatóság engedélye nélkül távközlő
hálózatot, berendezést, illetve összeköttetést létesít, helyez üzembe, alakít
át, megszüntet, továbbá egyes hálózatokat engedély nélkül vagy az engedélytől
eltérő módon kapcsol össze, vagy ezekre távközlő berendezést rákapcsol, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Postai szabálysértés 70. § (1) Aki a) a postai szolgáltatásból kizárt, vagy feltételesen
továbbítható, illetve különleges csomagolást igénylő küldeményt a postai
szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott feltételek megszegésével adja
fel, vagy b) postai szolgáltatást engedély nélkül, vagy az
engedélyben foglaltaktól eltérően végez, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a Hírközlési Felügyelet hatáskörébe
tartozik. V. Fejezet A
FOGYASZTÓVÉDELMI SZABÁLYSÉRTÉSEK Áru hamis megjelölése 71. § (1) Aki árut - a versenytárs hozzájárulása nélkül -
olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel
állít elő, amelyről a versenytárs, illetőleg annak jellegzetes tulajdonsággal
rendelkező áruja ismerhető fel, vagy ilyen árut forgalomba hozatal céljából
megszerez, tart, illetőleg forgalomba hoz, feltéve, hogy az áru értéke a 100
000 Ft-ot nem haladja meg, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. (3) Azt az árut,
amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el kell kobozni. Árdrágítás 72. § (1) Aki áruért a hatósági árnál vagy a reá nézve
egyébként kötelezően megállapított árnál magasabb árat kér, köt ki vagy fogad
el, feltéve, hogy a cselekményt csekély mennyiségű árura, vagy nyereség elérése
végett követi el, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt az árut,
amelyre nézve az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették, el
lehet kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Árak megállapításának,
közlésének és feltüntetésének elmulasztása 73. § (1) Aki a) az általa előállított termék vagy szolgáltatás
hatósági árának, díjának megállapításához az árhatóság részére nem a
rendelkezéseknek megfelelő adatot közöl, b) jogszabály ellenére a fogyasztói árakat (díjakat), az
áruk minőségi osztályát, vagy minősítését, illetőleg az üzlet osztályba vagy
kategóriába sorolását nem, vagy nem az előírt módon tünteti fel, c) a vendéglátóipar értékesítő helyein a jogszabályban
előírt tájékoztatási kötelezettségét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Minőség tanúsítási
kötelezettség megszegése 74. § (1) Aki a termék minőségének tanúsítását elmulasztja,
illetőleg a vásárlási tájékoztató adására vonatkozó kötelességét megszegi, vagy
a minőséget tanúsító okiratban a termék minőségéről valótlan adatot tanúsít, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki az (1)
bekezdésben meghatározott szabálysértést építési termékkel (építési anyag,
szerkezet, berendezés) kapcsolatban követi el, illetőleg építési terméket hazai
megfelelőség igazolása nélkül hoz forgalomba, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi
felügyelőség, az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás
az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Megfelelőségi jelölés
jogosulatlan használata 74/A. § Aki megfelelőségi jelölést jogosulatlanul használ vagy
megfelelőségi jelöléssel összetéveszthető jelölést használ, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Rossz minőségű termék
forgalomba hozatala 75. § (1) Aki a) rossz minőségű terméket jó minőségű termékként
értékesít, használatba ad, illetőleg forgalomba hoz, vagy ezek iránt
intézkedik, b) a termék minőségének megállapítására vonatkozó
szabályokat megszegi és ezzel lehetővé teszi, hogy a terméket a valóságosnál
jobb minőségűként értékesítsék, adjanak használatba, illetőleg hozzanak
forgalomba, feltéve, hogy a termék értéke az 50 000 Ft-ot nem haladja meg, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. (3) Azt a terméket
amelyre a szabálysértést elkövették, el kell kobozni. Kereskedésre vonatkozó
szabályok megsértése 76. § (1) Aki az árukapcsolással, az áru jogosulatlan
visszatartásával, a Vásárlók Könyvének kezelésével, illetőleg az üzletek
nyitvatartási idejével kapcsolatos jogszabályi kötelezettségeket megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott
szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe is
tartozik. Jogosulatlan
kereskedés 77. § (1) Aki jogosulatlanul kereskedelmi tevékenységet
folytat, vagy szolgáltatást nyújt, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt az árut,
amelyre nézve az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést elkövették, el
lehet kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Vásárlók megkárosítása 78. § (1) Aki az árunak közvetlenül a fogyasztók részére
történő forgalomba hozatala során hamis méréssel, számolással vagy az áru
minőségének megrontásával a vásárlót megkárosítja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Vásári és piaci
szabályok megszegése 79. § (1) Aki a vásár és piac fenntartására, jellegére,
helyére és idejére vonatkozó szabályokat megszegi, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki vásáron vagy a
piacon a jogszabály megszegésével árusít vagy szolgáltató tevékenységet végez, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) és (2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi
felügyelőség, illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. (4) Az (1) és (2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő helyszíni
bírságot szabhat ki. Mérlegelés
ellenőrzésének akadályozása 80. § (1) Aki a) a mérleget az üzletben úgy helyezi el, hogy a vevő a mérlegnek
a súly vagy az áru elhelyezésére szolgáló serpenyőjét, a mérleg mutatóját, a
mérlegre tett súlyt és az árut nem láthatja, figyelemmel nem kísérheti, b) nem teszi lehetővé, hogy a vevő a vásárolt áru súlyát
az üzletben hitelesített ellenőrző mérlegen lemérje, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Bizonylati fegyelem
megsértése 81. § (1) Aki kereskedelmi vagy vendéglátó-ipari értékesítő
helyen, illetőleg a raktározásra, tárolásra szolgáló egyéb helyen olyan árut
tárol vagy értékesít, amelyről jogszabályban előírt beszerzési bizonylattal nem
rendelkezik, vagy azt az ellenőrzés alkalmával nem mutatja fel, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Kötelező fizetési
jegyzék, számla átadásának elmulasztása 82. § (1) Aki a kötelezően előírt fizetési jegyzéket,
számlát vagy jótállási jegyet a vevő, a fogyasztó vagy a megrendelő részére nem
állítja, illetőleg adja ki, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Minőségi kifogás
szabálytalan intézése 83. § (1) Aki a vásárlónak, illetőleg a megrendelőnek az áru
minőségére vonatkozó kifogását nem az erre megszabott módon vagy időben intézi
el, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Élelmiszer minőségének
megrontása 84. § (1) Aki a) az előírt, illetőleg a jelölt minőségi jellemzőknek
nem megfelelő élelmiszert jó minőségű termékként való forgalomba hozatal
céljából előállít vagy forgalomba hoz, b) hamisított élelmiszert állít elő, illetőleg hoz
forgalomba, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző
állomás erre feljogosított dolgozója helyszíni bírságot szabhat ki. (4) Azt az
élelmiszert, amelyre a szabálysértést elkövették, el kell kobozni. Élelmiszer
jogosulatlan előállítása, forgalomba hozatala 85. § (1) Aki előállítási engedélyhez kötött élelmiszert
engedély nélkül állít elő, illetőleg élelmiszert házalás útján hoz forgalomba, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző
állomás erre feljogosított dolgozója helyszíni bírságot szabhat ki. (3) Azt az
élelmiszert, amelyre a szabálysértést elkövették, el lehet kobozni. Élelmezés-egészségügyi
szabálysértés 86. § (1) Aki a közfogyasztásra szánt élelmiszer vagy ital
előállítására, átvételére, csomagolására, tárolására, szállítására, forgalomba
hozatalára vonatkozó élelmezés-egészségügyi rendelkezést tartalmazó
jogszabályt, vagy az ilyen jogszabály alapján kiadott egészségügyi rendelkezést
megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt az élelmiszert
vagy italt, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el lehet kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ és a fogyasztóvédelmi
felügyelőség hatáskörébe is tartozik. Minősítési
kötelezettségre vonatkozó előírások megszegése 87. § (1) Aki mezőgazdasági termékek, illetőleg élelmiszerek
kötelező minősítésére, vizsgálatára, engedélyezésére vonatkozó külön
jogszabálynak nem tesz eleget, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Üzletkörbe nem tartozó
árusítás 88. § (1) Aki az üzlet, bolt, telep üzletkörébe tartozó
árukon felül egyéb árut árusít, ilyen célra beszerez, vagy raktáron tart, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség,
illetőleg az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Jogosulatlan
idegenvezetés 89. § (1) Aki idegenvezetői tevékenységet jogosulatlanul
végez, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Jogosulatlan
utazásszervezés, utazásközvetítés 90. § (1) Aki utazásszervező, illetőleg utazásközvetítő
tevékenységet jogosulatlanul végez, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Magánszálláshely
szabálytalan hasznosítása 91. § (1) Aki a magánszálláshely idegenforgalmi célú
hasznosítására vonatkozó rendelkezéseket megszegi, illetőleg a magánszálláshely
hasznosítását jogosulatlanul végzi, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Értelmező rendelkezés 92. § E fejezet alkalmazásában az áru, illetőleg a termék
fogalma alatt a szolgáltatást is érteni kell. VI. Fejezet MUNKAÜGYI
SZABÁLYSÉRTÉSEK A munkavállaló
hátrányos megkülönböztetése 93. § (1) Az a munkáltató, aki a) a munkavállaló alkalmazását nemre, korra,
nemzetiségre, fajra, származásra, vallásra, politikai meggyőződésre,
munkavállalói érdek-képviseleti szervezethez való tartozásra, vagy ezzel
összefüggő tevékenységre való tekintettel, továbbá minden egyéb, a
munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt jogellenesen megtagadja, b) a munkavállalók között az a) pontban foglaltak
miatt hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő, valamint a bányafelügyelet
hatáskörébe is tartozik. A munkaviszony
létesítésére, megszüntetésére és a munkabérre vonatkozó rendelkezések
megszegése 94. § (1) Az a munkáltató, aki a) a munkaviszony létesítéséhez szükséges
jognyilatkozatokra vonatkozó munkaügyi rendelkezésekre, illetve a
munkaviszonnyal összefüggő bejelentési és nyilvántartási kötelezettségekre, b) a munkaviszony megszűnésével összefüggő - a
munkavállalót megillető - igazolások kiállítására és kiadására, c) a nők, a fiatalkorúak és a megváltozott munkaképességűek
foglalkoztatására, d) a kötelező legkisebb munkabér jogszabályban
megállapított összegére és jogszabályban vagy kollektív szerződésben rögzített
mértékére, valamint a munkabér védelmét szolgáló rendelkezésekre, e) a munkaidőre, pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre,
valamint a szabadságra vonatkozó rendelkezéseket
megsérti, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az a munkáltató,
aki orvosi vizsgálathoz kötött munkakörben annak ellenére foglalkoztat valakit,
hogy a munkavállaló nem rendelkezik előírt munkaköri alkalmassági vizsgálati
eredménnyel, vagy a vizsgálaton alkalmatlannak nyilvánították, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott
szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelő,
illetőleg a munkaügyi felügyelő, valamint a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. (4) Az (1) bekezdés c)
pontjában meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ hatáskörébe
is tartozik. A munkahelyi
érdekképviselők jogainak megsértése 95. § (1) Az a foglalkoztató, aki a) a munkavállalók gazdasági és társadalmi érdekei
védelme céljából a munkahelyi érdek-képviseleti szervezet szervezését biztosító
szabályokkal összefüggő munkáltatói kötelezettségeket, b) a munkahelyi érdek-képviseleti szerv tisztségét
betöltő munkavállalónak, az üzemi és a közalkalmazotti tanács tagjának és a
munkavédelmi képviselőnek a munkajogi védelmére, valamint kedvezményére
vonatkozó szabályokat, c) a munkahelyi érdek-képviseleti szervezet által
kifogásolt intézkedésekkel összefüggő munkáltatói kötelességeket megszegi, százezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő, valamint a bányafelügyelet
hatáskörébe is tartozik. Magán-munkaközvetítés
szabályainak megsértése 96. § (1) Az a magán-munkaközvetítő, aki a) a jogszabályban meghatározott feltételek hiányában
magán-munkaközvetítői tevékenységet folytat, b) a munkát keresők között nemük, koruk, családi vagy
fogyatékos állapotuk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai
meggyőződésük, munkavállalói érdek-képviseleti szervhez tartozásuk vagy ezzel
összefüggő tevékenységük, továbbá minden egyéb, a foglalkozással össze nem
függő körülmény miatt hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, c) jogszabály által meghatározott tilalomba ütköző
munkavégzésre munkát keresőt közvetít, d) nem létező állásba, valamint olyan állásba, (illetve a
munkáltató azon telephelyén lévő állásba) közvetít, ahol sztrájk van, a
sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig, e) jogszabálysértő feltételeket tartalmazó munkaerőigényt
elégít ki, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő hatáskörébe is tartozik. A munkaerő-kölcsönzés
szabályainak megsértése 96/A. § (1) Az a munkaerő-kölcsönbeadó, aki a) a jogszabályban meghatározott feltételek hiányában
munkaerő-kölcsönzési tevékenységet folytat, b) jogszabály által meghatározott tilalomba ütköző
munkavégzésre munkavállalót kölcsönbe ad, c) a kölcsönvevő olyan munkahelyén, telephelyén történő
munkavégzésre ad kölcsönbe munkavállalót, ahol sztrájk van, a sztrájkot
megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig, hatvanezer forintig terjedő

felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő hatáskörébe is tartozik. Külföldi illegális
foglalkoztatásának elősegítése 97. § (1) Aki közreműködik abban, hogy külföldit a
külföldiek magyarországi foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések
megszegésével foglalkoztassanak, e foglalkoztatáshoz feltételeket biztosít vagy
ehhez anyagi eszközt bocsát rendelkezésre, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő hatáskörébe is tartozik. Munkavédelmi szabálysértés 98. § (1) Aki a) a munka egészséges és biztonságos végzésére, illetőleg
annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat megszegi, vagy feladatkörében e
szabályok végrehajtásának mellőzését eltűri, b) munkáltatóként a munkabalesettel kapcsolatban nyilvántartási,
kivizsgálási, jegyzőkönyv-készítési és bejelentési kötelezettségét kellő időben
nem teljesíti, vagy valótlan adatot közöl, illetőleg a baleset valódi okát
eltitkolja, vagy feltárását megakadályozza, c) a foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos
bejelentési, kivizsgálási, nyilvántartási kötelezettségét nem teljesíti,
illetőleg a kivizsgálást - ideértve az ehhez szükséges adatszolgáltatás
megtagadását - akadályozza, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a bányafelügyelet, az (1) bekezdés a) és
b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt a munkabiztonsági és
munkaügyi felügyelő, az (1) bekezdés a) és c) pontjában
meghatározott szabálysértés miatt az ÁNTSZ is eljárhat. A nemzetközi közúti
forgalomban fuvarozást végző járművekre és azok személyzetére vonatkozó
szabályok megszegése 98/A. § (1) A nemzetközi közúti forgalomban fuvarozást végző
jármű üzemben tartója, aki a) a jármű vezetésére jogosult személyek szakmai
képesítésére és létszámára, b) adatrögzítő lapok nyilvántartására, kezelésére,
őrzésére, c) a járművezetők vezetési és pihenőidejének
ellenőrzésére, d) a menetíró készülék felszerelésére és üzembe
állítására vonatkozó szabályokat
megszegi, 100 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő hatáskörébe is tartozik. Munkavédelmi képviselő
akadályozása 99. § (1) Az a munkáltató, aki a munkavédelmi képviselőt a
munkavédelemre vonatkozó szabályban biztosított jogainak gyakorlásában
szándékosan akadályozza, illetőleg a munkavédelmi képviselővel szemben jogainak
gyakorlása miatt hátrányos intézkedést tesz, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg munkaügyi felügyelő, valamint a bányafelügyelet
hatáskörébe is tartozik. Termelő-, illetőleg
biztonsági berendezésekre vonatkozó szabályok megszegése 100. § (1) Aki a) termelő-, illetőleg biztonsági berendezést az előírt
előzetes vizsgálat nélkül, vagy annak kedvezőtlen eredménye ellenére, illetőleg
engedélye érvényének lejárta után üzemben tart, b) termelő-, illetőleg biztonsági berendezés
üzemeltetésére, karbantartására vonatkozó biztonsági szabályokat nem tartja
meg, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki termelő-,
illetőleg biztonsági berendezésnek a biztonsági szabályzatokban, jogszabályban
előírt szabványokban előírt szerelvényeit (segédberendezéseit) kiiktatja vagy
nem tartja üzemképes állapotban, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és
munkaügyi felügyelő és a bányafelügyelet hatáskörébe is tartozik. VII. Fejezet EGÉSZSÉGÜGYI ÉS
SZOCIÁLIS SZABÁLYSÉRTÉSEK Egészségügyi,
szociális és gyermekvédelmi tevékenység jogosulatlan végzése 101. § (1) Aki a) külön jogszabályban meghatározott működési engedély hiányában
egészségügyi szolgáltatást, személyes gondoskodással járó gyermekjóléti,
gyermekvédelmi, illetőleg szociális szolgáltatást nyújt, b) az a) pontban meghatározott ellátásban
részesülő személyt neme, nemzetisége, etnikai csoporthoz való tartozása, lelkiismereti,
vallási vagy politikai meggyőződés, származása, vagyoni helyzete,
cselekvőképességének hiánya vagy korlátozottsága miatt hátrányos helyzetbe hoz, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az az egészségügyi képesítéssel rendelkező személy, aki
képesítésének megfelelő tevékenységet jogosulatlanul végez, illetve
tevékenységét a jogszabályokban (működési engedélyben) foglaltaktól eltérően
végzi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) bekezdés a)
pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás
az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Fertőző betegség
elleni védekezés elmulasztása 102. § (1) Aki a) a védőoltásra, a fertőző betegségekre, a fertőző
betegekre vagy a fertőzésre gyanús személyekre - ideértve a gümőkóros, a nemibeteg, a trachomás vagy erre gyanús személyeket is -
továbbá a járványügyi megfigyelésre vagy ellenőrzésre és a fertőtlenítésre
vonatkozó egészségügyi jogszabályt vagy az ilyen jogszabály alapján kiadott
egészségügyi rendelkezést, továbbá b) a rágcsáló és rovarirtásra vonatkozó egészségügyi
jogszabályt vagy az ilyen jogszabály alapján kiadott egészségügyi rendelkezést megszegi, hatvanezer
forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértések miatt az eljárás az ÁNTSZ hatáskörébe is
tartozik. Orvosi vizsgálat
elmulasztása 103. § (1) Aki a jogszabályban előírt orvosi vizsgálaton nem
vesz részt, vagy a vizsgálaton alkalmatlannak nyilvánították és a munkáját
ennek ellenére folytatja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelmi
felügyelőség, a bányafelügyelet, továbbá a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő hatáskörébe is tartozik. Közegészségügyi
szabálysértés 104. § (1) Aki jogszabályban megállapított közegészségügyi
rendelkezéseket nem tartja meg, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. Gyógyszerrendészeti és
állatgyógyászati készítményekkel kapcsolatos szabálysértés 105. § (1) Aki a) forgalomba hozatal céljából engedély nélkül gyógyszert
készít, vagy forgalmaz, illetőleg a forgalomból kivont, vagy Magyarországon nem
engedélyezett gyógyszert forgalomba hoz, b) forgalomba hozatal céljából olyan gyógyszert készít,
vagy olyan gyógyszert hoz forgalomba, amelynek összetétele az előírt
követelményeknek nem felel meg, c) gyógyszer külső vagy belső csomagolásán, címkéjén,
betegtájékoztatóján vagy alkalmazási előírásában az engedélyezettől eltérő
szöveget (adatot) tüntet fel, vagy az engedélyezett szöveget elhagyja, d) terméket gyógyhatásra utalással engedély nélkül
forgalmaz, e) a gyógyszertárak működésére vonatkozó szabályokat
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a) az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban
meghatározott cselekményt állatgyógyászati készítménnyel kapcsolatban valósítja
meg, b) forgalmazási engedély nélkül állatgyógyászati
készítményt forgalmaz, c) állatgyógyászati készítményt engedély nélkül kipróbál, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. VIII. Fejezet MEZŐ-, ERDŐ- ÉS
VÍZGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím MEZŐGAZDASÁGI
SZABÁLYSÉRTÉSEK 1. Alcím A növénytermesztés
rendjét veszélyeztető szabálysértések Növényvédelmi
szabálysértés 106. § (1) Aki a növényvédelemről szóló törvényben
meghatározott növényvédelmi, növény-egészségügyi rendelkezéseket megsérti, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás
erre feljogosított dolgozója helyszíni bírságot szabhat ki. (3) A
jogszabályellenes forgalomba hozatalra szánt vagy forgalomba hozott
szaporítóanyagot el kell kobozni. Vetőmag,
szaporítóanyag előállítására, forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok
megsértése 107. § Aki a) államilag el nem ismert, vagy ideiglenes szaporításra
nem engedélyezett növényfajta vetőmagját, illetőleg szaporítóanyagát előállítja
vagy forgalomba hozza, b) a vetőmagvak és a szaporítóanyagok szaporítására,
minősítésére, illetőleg forgalmazására vonatkozó szabályokat megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Szőlő- és gyümölcstermesztési
szabálysértés 108. § (1) Aki szőlőt vagy gyümölcsöst - házikerti
szőlő és gyümölcs kivételével - engedély nélkül vagy nem engedélyezett fajta
szaporítóanyagával telepít, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a) engedély nélkül árutermelő szőlő-, gyümölcsfa- vagy
díszfaiskolát létesít, tart fenn vagy a fenntartására, illetőleg a
szaporítóanyag forgalomba hozatalára vonatkozó rendelkezéseket megszegi, b) a házi szőlő- vagy gyümölcsfaiskolájában előállított
szaporítóanyagot hoz forgalomba, c) a házi szőlő- vagy gyümölcsfaiskola létesítésével
kapcsolatos bejelentési kötelezettségét elmulasztja, d) központi vagy üzemi törzsszőlőt vagy törzsgyümölcsöst,
továbbá szőlő alanytelepet vagy áruszőlőt engedély nélkül kivág, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) A
jogszabályellenesen forgalomba hozatalra szánt vagy forgalomba hozott
szaporítóanyagot el kell kobozni. Borászati
szabálysértés 109. § (1) Aki hamisított bort forgalomba hoz vagy készletben
tart, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a) engedélyköteles borászati tevékenységet engedély
nélkül vagy az engedélyezési feltételek hiányában végez, b) borseprőt, derítési aljat, aljbort, valamint
seprőtésztát jövedéki engedéllyel nem rendelkező részére hoz forgalomba, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Kábítószer
előállítására alkalmas növények termesztésére vonatkozó szabályok megszegése 110. § (1) Aki a) a mák és kender termesztésére vonatkozó
rendelkezéseket megszegi, b) a virágkötészeti célra előállított mákszárat és
mákgubót nem az előírt módon kezeli, c) kender- vagy máknövényt - a mákszem kivételével - vagy
azok bármely részét az ország területére engedély nélkül behoz, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt a növényt
(növényi részt) amelyre a szabálysértést elkövették, el kell kobozni. Mezei szabálysértés 111. § Aki más földjén a) jogtalanul legeltet, vagy b) tilalom ellenére áthajt, tízezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. 2. Alcím Állat-egészségügyi szabálysértések Állatorvosi
tevékenység jogosulatlan folytatása 112. § Aki a) állatorvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet
jogosulatlanul folytat, b) hatósági tevékenységet felhatalmazás nélkül végez, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Állatbetegség
elleni védekezés elmulasztása 113. § (1) Aki az állatbetegségek megelőzésére vagy
elfojtására, így különösen az állatbetegségek bejelentésére, az állatok
oltására, gyógyítására, elkülönítésére, az állati tetemek megsemmisítésére,
valamint a fertőtlenítésre vonatkozó jogszabályt vagy az azon alapuló
állat-egészségügyi rendelkezést megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás az ÁNTSZ hatáskörébe is tartozik. (3) A szabálysértés
miatt az állat-egészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás erre feljogosított
dolgozója helyszíni bírságot szabhat ki. Marhalevéllel
kapcsolatos szabálysértés 114. § Aki a marhalevél kiváltására, kezelésére vonatkozó
kötelezettségének nem tesz eleget, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Állattenyésztéssel
kapcsolatos szabályok megszegése 115. § Aki a) az utód tartós megjelölésére vonatkozó szabályokat
megszegi, b) tenyésztőkénti elismerés nélkül törzskönyvezést végez, egyéb
tenyésztési szolgáltatást nyújt vagy származási igazolást állít ki, c) az állattenyésztésről szóló törvényben előírt, a tenyésztőszervezetkénti elismeréssel, a mesterséges
termékenyítő, embrióátültető, baromfi- és halkeltető állomás, valamint méhanyanevelő telep üzemeltetésével kapcsolatos feltételek
megváltozásának bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, d) engedély nélkül vagy nem az előírásoknak megfelelően
üzemeltet mesterséges termékenyítő, embrióátültető állomást vagy keltetőt, illetve
méhanyanevelő telepet, e) a szaporítóanyag forgalmazása, értékesítése,
kiszállítása során annak eredetére, származására, kezelésére, értékesítésére,
felhasználására vonatkozó nyilvántartásokat nem vagy nem megfelelően vezeti, f) tenyészállatot, állati eredetű szaporítóanyagot az
ország területére szakmai hozzájárulás nélkül behoz, g) az apaállat szaporítóanyag-előállításra való
felhasználására, valamint a mesterséges termékenyítésre vonatkozó szabályokat
megszegi, h) az állattenyésztésről szóló törvényben előírt
adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, a valóságnak meg nem felelő
adatot szolgáltat, illetve az ellenőrzést egyéb módon akadályozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Méhészeti
szabálysértés 116. § Aki a méhek tartásával, bejelentésével,
vándoroltatásával és kötelező méhegészségügyi vizsgálatával kapcsolatos,
jogszabályban meghatározott kötelességét megszegi, tízezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. II. Cím FÖLDVÉDELMI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Talajvédelmi
kötelesség elmulasztása 117. § Aki a használatában (tulajdonában) levő földre
vonatkozó, a talaj pusztulásának megóvása érdekében kiadott jogszabályi
rendelkezéseket nem tartja meg, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Földmérési munka
jogtalan végzése 118. § Aki a) földmérési (vázrajzkészítési) munkát jogosulatlanul
vagy nem a jogszabályban előírt módon végez, b) a földmérési munkával kapcsolatos bejelentési,
munkarész beszolgáltatási vagy megőrzési kötelességének nem tesz eleget, c) a földmérési és térképészeti állami alapadatokat
jogtalanul használja, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. III. Cím AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS
RENDJÉT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK Erdő művelési
ágának jogtalan megváltoztatása 119. § Aki erdő művelési ágát előzetes engedély nélkül vagy
az engedélytől eltérő mértékben megváltoztatja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Engedély nélküli
fakitermelés 120. § Aki nem erdőgazdálkodóként erdőben vagy fásításban
fakitermelést engedély nélkül végez, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Tiltott erdei
legeltetés 121. § Aki erdőben jogszabályi tilalom ellenére vagy
fásításban a tulajdonos (kezelő, használója) engedélye nélkül legeltet, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Erdőrendészeti
szabálysértés 122. § (1) Aki a) erdőben gazdasági vagy műszaki célt szolgáló jelet,
tárgyat jogtalanul, megsemmisít vagy eredeti helyéről eltávolít, b) természeti területnek nem minősülő erdőterületre,
fásítás területére törmeléket, szemetet vagy más, oda nem való anyagot hord, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki olyan
természeti területnek nem minősülő erdei úton, ösvényen, vagy erdőrészben jár,
vagy járművel közlekedik, ahol a forgalmat a jogszabály tiltja, vagy ahol a
tulajdonos (kezelő, használó) a forgalmat korlátozta vagy megtiltotta, tízezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Erdei haszonvételek
jogosulatlan gyakorlása 123. § Aki erdőben a külön jogszabályban meghatározott erdei
haszonvételeket - az állami erdőben az egyéni szükségletet meg nem haladó
mértékben szabadon szedhető virág, vadgyümölcs, moha, gomba és gyógynövény
kivételével - az erdőgazdálkodó (tulajdonos, használó) engedélye nélkül
gyakorolja, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Felhívással szembeni
engedetlenség 124. § Aki a természeti és a védett természeti területek,
értékek, az erdő- és vadállomány őrzésével, védelmével kapcsolatban a külön
jogszabályban meghatározott természetvédelmi, erdészeti és vadászati hatósági
feladatokat ellátó személy, a természetvédelmi őr, az erdő őrzésével megbízott
erdészeti szakszemélyzet tagja, a hivatásos vadász, a mezőőr, illetőleg a
halászati őr jogszabályban előírt felhívásának nem tesz eleget, vagy
intézkedését akadályozza, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. IV. Cím A VÍZGAZDÁLKODÁS
RENDJÉT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK Vízjogi
szabálysértés 125. § Aki a) vízjogi engedélyezési kötelezettség alá tartozó vízimunkát, vízilétesítményt,
illetőleg vízhasználatot vízjogi engedély, illetőleg hatósági hozzájárulás
nélkül, vagy az engedélyben meghatározott előírások megszegésével végez,
gyakorol vagy üzemeltet, b) egyéb hatósági engedélyhez kötött vízilétesítményt
vagy vízimunkát engedély nélkül létesít, illetőleg az
engedélyben foglaltaktól eltérően gyakorol, c) a vízmennyiség csökkenése esetén a vízhasználat
korlátozására vonatkozó hatósági rendelkezéseket megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Vízszennyezés 126. § Aki a) külön jogszabályban meghatározott rendeltetésű vízi
létesítménybe, illetve hasznosításra igénybe vett, vagy arra kijelölt
vízkészletbe közvetlenül vagy közvetve fertőző, illetőleg károsan szennyező
anyagot juttat és ezáltal a vízkészletet felhasználásra alkalmatlanná teszi,
vagy a felhasználást veszélyezteti, ha környezetkárosítás egyébként nem
állapítható meg, b) a szennyvíztisztító berendezés, szennyvíz, illetőleg
szennyezőanyag ártalommentes elhelyezését nem a jogszabályban vagy jogszabály
alapján kiadott hatósági előírásban meghatározott módon valósítja meg, vagy
olyan létesítményt üzemeltet, amely a vizek fertőzését vagy káros szennyezését
okozhatja, c) az ivóvízellátást ásvány- és gyógyvízként szolgáló,
vagy ilyen célra kijelölt vizek, vízilétesítmények
védőterületére, védőidomára vagy védősávjára a jogszabályban, a hatósági
előírásokban meghatározott rendelkezéseket megszegi, illetőleg a védőterületet
érintő korlátozásokkal ellentétes tevékenységet folytat, illetőleg
ingatlan-használatot gyakorol, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Ár- és belvízvédelmi
szabálysértés 127. § Aki a) az ár- és belvízvédelmi biztonságot, így különösen az
árvízvédelmi és belvízvédelmi védőművek megóvására szolgáló, továbbá a
vízfolyások és természetes tavak medrének épségét biztosító szabályokat vagy
hatósági előírásokat megszegi, a védelmi műveket, eszközöket rongálja, b) a vizek medrébe olyan tárgyat vagy anyagot juttat,
amely a víz lefolyását akadályozza vagy megváltoztatja, c) a part mentén fekvő ingatlanának művelésével, az azon
levő létesítmények kezelésével vagy fenntartásával a vizek természetes
folyását, a meder és a part, valamint a parti és partmenti
létesítmények állapotát és üzemelését veszélyezteti, vagy ezek fenntartási
munkáinak végzését akadályozza, d) az árvízvédelmi töltést jogszabálytól eltérő módon veszi
igénybe, járművel engedély nélkül közlekedik, a töltés menti sávokat, illetőleg
a hullámtereket és a parti sávokat a jogszabálytól eltérő módon használja,
továbbá a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területekre
vonatkozó rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. IX. Fejezet VÁLLALKOZÓI,
IPARI ÉS BÁNYÁSZATI SZABÁLYSÉRTÉSEK I. Cím VÁLLALKOZÓI, IPARI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Kontárkodás 128. § (1) Aki vállalkozói tevékenységet jogosulatlanul
folytat, vagy olyan vállalkozói tevékenységet gyakorol, amelyre nem jogosult, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt a
munkaeszközt, amellyel az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértést
elkövették, el lehet, a szabálysértés egy éven belüli ismételt elkövetése
esetén pedig el kell kobozni. Vállalkozói joggal
való visszaélés 129. § (1) Az a vállalkozó, aki a) saját vagy nem saját készítményű termékeit nem az
előírt módon vagy helyen értékesíti, b) javító és szolgáltató tevékenységét nem az előírt
módon végzi, c) az alkalmazottakra és a segítő családtagokra vonatkozó
szabályokat megszegi, d) műhelyét (telephelyét) az előírt módon nem vagy az
előírástól eltérő módon jelöli meg, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi felügyelőség
hatáskörébe is tartozik. Villamosművel kapcsolatos kötelesség megszegése 130. § (1) Aki a) a villamosmű létesítésére,
átalakítására, bővítésére, üzembe helyezésének közhírré tételére, fenntartására,
üzemben tartására és üzemvitelére, valamint biztonságára, b) a villamosmű biztonsági
övezetére, c) a villamosmű műszaki
felügyeletére és ellenőrzésére, d) a közvilágítási berendezés jóváhagyására, valamint e) a villamos energia szolgáltatásának engedélyezésére
vonatkozó jogszabályon vagy annak alapján kiadott rendelkezésen alapuló
kötelezettségét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Villamos biztonsági
szabályok megszegése 131. § (1) Aki a) biztonsági jóváhagyás nélkül villamos berendezést,
készüléket, fogyasztó berendezést gyárt, külföldről behoz, forgalomba hoz, b) villamos berendezés és készülék, villamos fogyasztó
berendezés létesítésére és üzemben tartására vonatkozó biztonsági előírást
megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott szabálysértés miatt az
eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelő, továbbá a bányafelügyelet
hatáskörébe is tartozik. Kazánok és
nyomástartó berendezések és tároló tartályok biztonsági szabályainak megszegése 132. § (1) Aki a) kazánt vagy nyomástartó berendezést, illetőleg tároló
tartályt előzetes vizsgálat nélkül vagy annak kedvezőtlen eredménye ellenére,
illetőleg az engedély érvényének lejárta után üzemben tart, b) kazán vagy nyomástartó berendezés, illetőleg tároló
tartály üzemeltetésére vonatkozó biztonsági szabályokat nem tartja meg, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki kazánnak vagy
nyomástartó berendezésnek, illetőleg tároló tartálynak a biztonsági
szabályzatokban előírt szerelvényeit (segédberendezéseit) nem tartja üzemképes
állapotban, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés esetén az eljárás a munkabiztonsági és
munkavédelmi felügyelő, továbbá a bányafelügyelet hatáskörébe is tartozik. Energiahordozókra
vonatkozó biztonsági szabályok megszegése 133. § (1) Aki a) a gáz, kőolaj, kőolajtermékek vezetéken történő
szállítására, tárolására, illetőleg e célokat, valamint a gáz rendeltetésszerű
felhasználását szolgáló berendezések létesítésére, kezelésére, átalakítására és
megszüntetésére, továbbá a gázüzemi létesítmények biztonsági övezetére
vonatkozó jogszabály, vagy jogszabály alapján kiadott rendelkezésben előírt
biztonsági szabályokat megszegi, b) olyan gázfogyasztó készüléket üzemeltet, amely nem
szabványos vagy típusvizsgálat szerint nem alkalmas, vagy amelyet nem láttak el
forgalomba hozatali engedéllyel, c) a gázfogyasztó készülék, illetőleg a gázvezeték
műszaki-biztonsági ellenőrzését akadályozza vagy zavarja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Energiahordozó
felhasználásával kapcsolatos kötelesség megszegése 134. § Aki a) energiahordozó felhasználására vagy fogyasztói
vezetékhálózat üzemben tartására, b) villamos hálózatra kapcsolásra, c) energiahordozó felhasználására, illetve fogyasztásra
szolgáló berendezés tervezésére, létesítésére, gyártására, behozatalára,
forgalomba hozatalára, üzemben tartására vonatkozó jogszabályon vagy annak
alapján kiadott rendelkezésben megállapított kötelezettségét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. II. Cím BÁNYÁSZATI
SZABÁLYSÉRTÉS 135. § (1) Aki a) a bányászati tevékenységet a bányafelügyelethez be nem
jelentett felelős műszaki vezetővel vagy anélkül folytat, b) a földtani kutatási munka megkezdését és befejezését a
bányafelügyeletnek és a központi földtani hatóságnak nem jelenti be, vagy a
kiadott engedélyekben megadott feltételeket nem tartja meg, c) a bányatelekkel kapcsolatos rendelkezéseket megszegi, d) a bányatérképek készítésére, folyamatos
kiegészítésére, megbízhatóságára és megőrzésére vonatkozó rendelkezéseket
megszegi, e) a bányabiztonsági szabályzatok előírásait megszegi, f) a védőpillérekre vonatkozó rendelkezéseket megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az a munkáltató,
aki a bányászatról szóló törvényben meghatározott, súlyos üzemzavarral,
illetőleg bányászati munkabalesettel kapcsolatos azonnali bejelentési
kötelezettségének nem tesz eleget, valótlan adatot közöl, illetőleg az
üzemzavar valódi okát eltitkolja, vagy feltárását megakadályozza, hatvanezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet
hatáskörébe tartozik. X. Fejezet ÉPÍTÉSÜGYI
SZABÁLYSÉRTÉSEK Építmény engedély
nélküli használatba vétele 136. § (1) Aki használatbavételi engedélyhez kötött építményt a) engedély nélkül ad vagy vesz használatba, b) az építményt nem a rendeltetésének megfelelően
használja, c) a külön jogszabályban meghatározott építési tevékenység
elkészültét a hatóságnak nem jelenti be, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Építőipari
kivitelezési jogosultság szabályainak megszegése 137. § (1) Aki a) építőipari kivitelezési tevékenységet folytat anélkül,
hogy arra jogosult volna, b) az építés műszaki munkálatait erre jogosultsággal
rendelkező műszaki vezető hiányában folytatja, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki az építési
napló vezetését és az építés helyszínén tartását elmulasztja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Aki építési
szakmunkát a tevékenységére előírt szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi, harmincezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (4) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Az építészeti-műszaki
tervezési jogosultság szabályainak megszegése 138. § (1) Aki anélkül, hogy arra jogosult volna, építészeti-műszaki
tervezési tevékenységet folytat, úgyszintén, aki a más által készített tervet
sajátjaként igazol, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Az építés biztonsági
szabályainak megszegése 139. § (1) Aki az építmény építése, bővítése, korszerűsítése,
felújítása, javítása, emeletráépítése, tetőtérbeépítése,
állagmegóvása, átalakítása, helyreállítása, rendeltetés-módosítása vagy
lebontása, illetőleg állvány felállítása vagy szétszedése alkalmával az életre,
testi épségre és egészségre vonatkozó biztonsági szabályokat megszegi, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő hatáskörébe tartozik. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. Felvonóval kapcsolatos
kötelességek megszegése 140. § (1) Aki a felvonó és mozgólépcső (mozgójárda) üzembe
helyezésére, rendeltetésszerű használatára, alkalmasságának ellenőriztetésére,
biztonságtechnikai felülvizsgálatára vonatkozó kötelességét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányafelügyelet hatáskörébe is
tartozik. XI. Fejezet A KÖZOKTATÁS
RENDJÉT ÉS A KULTURÁLIS JAVAKAT VESZÉLYEZTETŐ SZABÁLYSÉRTÉSEK A közoktatási
törvényben meghatározott kötelezettségek megszegése 141. § (1) Az a szülő vagy törvényes képviselő a) aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló
gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be, b) aki nem biztosítja, hogy a fogyatékossága miatt a
tankötelezettség teljesítésére nem képes gyermeke a fejlődését biztosító
fejlesztő felkészítésben (képzési kötelezettség teljesítésében) vegyen részt, c) akinek a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló
gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő
foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai
foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértékűnél többet
mulaszt, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Nevelési-oktatási
tevékenység folytatására vonatkozó szabályok megszegése 142. § (1) Aki a) az iskolai végzettséget igazoló, illetőleg az
államilag elismert szakképesítést tanúsító bizonyítványok kiállítására,
nyilvántartására, tárolására vonatkozó előírásokat megszegi, b) az előírt engedély hiányában iskolai oktatást,
kollégiumi nevelést folytat, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a) a tanulót, a szülőt vagy a közoktatásról szóló törvény
rendelkezései alapján létrehozott szervezeteiket a közoktatásra vonatkozó
jogszabályban meghatározott jogainak gyakorlásában szándékosan akadályozza, b) anélkül, hogy a pedagógiai szakszolgálatra vonatkozó
rendelkezésekben meghatározottak szerint erre jogosult lenne, szakértői
véleményt készít, c) a pedagógiai szakszolgálatra vonatkozó rendelkezéseknek
megfelelően készített szakvéleményben foglaltakat szándékosan figyelmen kívül
hagyja, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Aki a) az iskolai oktatást a tanév rendjétől eltérően
szervezi meg, b) a tanítási hetek szervezésére, a tanítás nélküli
pihenőnapok kiadására, az egy tanítási napon szervezhető tanítási órákra
vonatkozó rendelkezéseket megszegi, c) a gyermek-, tanulóbalesetek megelőzésére vonatkozó
előírásokat szándékosan megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (4) Aki a) a közoktatás információs rendszerében történő
bejelentkezési kötelezettségét nem teljesíti, a változásjelentést, az
adatszolgáltatást nem teljesíti, b) az állami vizsgák megszervezésekor a
vizsgaszabályzatban meghatározottaktól szándékosan eltér, c) az osztály, csoport szervezésére, létszámának
meghatározására vonatkozó előírásokat megszegi, d) a jogszabályban meghatározott kötelező tanügyi
okmányokat nem vezeti, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (5) Aki a gyermeket,
tanulót a közoktatásra vonatkozó rendelkezések szándékos megszegésével
hátrányosan megkülönbözteti, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (6) A (3) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatti eljárás a munkabiztonsági és munkaügyi
felügyelő, illetőleg a munkaügyi felügyelő hatáskörébe is tartozik. Szakképzésben részt
vevő tanulók gyakorlati oktatására vonatkozó szabályok megszegése 143. § Aki a tanuló gyakorlati képzésére vonatkozó
jogszabályban meghatározott kötelezettségét megsérti, illetőleg a tanuló
számára előírt juttatásokat nem biztosítja, húszezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Régészeti
szabálysértés 144. § Aki a) régészeti feltárás céljából jogszabályban előírt
engedély nélkül ásatást, megelőző feltárást, falkutatást, műszeres lelet- és lelőhelyfelderítést végez vagy végeztet, b) régészeti és természettudományos feltárásokra,
lelőhelyekre, továbbá a régészeti jelentőségű védett földterületekre vonatkozó
jogszabályi kötelezettségét megszegi, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Kulturális javak
engedély nélküli másolása 145. § Aki közgyűjteményben, illetve muzeális intézményben
őrzött vagy védetté nyilvánított kulturális javakról engedély nélkül másolatot
forgalomba hozatal céljából sokszorosít, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Kulturális javakkal
kapcsolatos kötelességek elmulasztása 146. § Aki a kulturális javakra és ezek gyűjteményére
vonatkozó kötelességét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. Levéltári
szabálysértés 147. § Aki a levéltárakra, valamint a közokiratok és a
maradandó értékű magánokiratok védelmére vonatkozó kötelességét megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. XII. Fejezet SAJTÓSZABÁLYSÉRTÉSEK Sajtórendészeti
szabálysértés 148. § (1) Aki a) nyilvántartásba vétel előtt időszaki lapot terjeszt, b) olyan sajtóterméket terjeszt, amelynek lefoglalását
vagy elkobzását rendelték el, feltéve, hogy mindkét
cselekményt csekély mennyiségű sajtótermékre követték el, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Azt a
sajtóterméket, amelyre nézve az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott
szabálysértést elkövették, el lehet, amelyre nézve pedig a b) pontban
meghatározott szabálysértést elkövették, el kell kobozni. (3) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. Sajtóigazgatási
szabálysértés 149. § (1) A nyomdának (sokszorosító üzemnek) az a felelős
vezetője (a sokszorosító berendezésnek vagy gépnek üzemben tartója), illetőleg
a kiadó, aki a sajtótermék sokszorosításának megkezdésére, előállítására,
példányszámára, terjedelmére, a sajtóterméken feltüntetendő adatokra, a
kötelező nyilvántartásokra, a kézirat vagy imprimatúra megőrzésére, kötelespéldányok küldésére, valamint az időszaki lap
terjesztésére vonatkozó rendelkezéseket megszegi, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) A sajtótermék
felelős szerkesztője, a kiadó vagy a megrendelő, aki a szerző kilétének
megállapításával kapcsolatos kötelességét megszegi, tízezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Azt a
sajtóterméket, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el lehet kobozni. XIII. Fejezet MÉRÉSÜGYI,
SZABVÁNYÜGYI ÉS TALÁLMÁNYI SZABÁLYSÉRTÉSEK Mérésügyi
szabálysértés 150. § (1) Aki a) a mérésügyi jogszabályok szerint kötelező hitelesítésű
mérőeszköz forgalomba hozatalához szükséges hitelesítési engedély beszerzését
elmulasztja, b) a mérőeszköz jogszerű használatához szükséges első,
időszakos vagy javítás utáni hitelesíttetéséről nem gondoskodik, c) a mérésügyi jogszabályok szerinti mérésügyi tanúsító
jelet, engedélyt, bizonyítványt, jogosulatlanul használ, d) hamis mérésügyi tanúsító jelet, engedélyt vagy
bizonyítványt használ, százezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a közüzemi
szolgáltatás során használt fogyasztásmérők tekintetében a jogszabályban előírt
kötelező nyilvántartás vezetéséről nem gondoskodik, ötvenezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (3) Az (1)-(2)
bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a fogyasztóvédelmi
felügyelőség hatáskörébe is tartozik. (4) Az (1) bekezdésben
meghatározott szabálysértés miatt a hatósági minőségellenőrző szerv erre
feljogosított dolgozója helyszíni bírságot szabhat ki. Szabványügyi
szabálysértés 151. § (1) Aki a) nemzeti szabványt jogosulatlanul forgalmaz, b) a nemzeti szabványnak való megfelelőségi jelet
jogosulatlanul alkalmazza, hatvanezer forintig terjedő
pénzbírsággal sújtható. (2) A nemzeti
szabványnak való megfelelőségi jelet jogosulatlanul alkalmazza az, aki a
terméken az MSZ megfelelőségi jelet anélkül tünteti fel, hogy az a nemzeti
szabványban rögzített követelményeket kielégítené. Iparjogvédelmi jogok
megsértése 152. § Aki a jogosultnak szabadalmi oltalom, használati vagy
ipari mintaoltalom, topográfiaoltalom, védjegy vagy földrajzi árujelző oltalma
alapján fennálló jogát az oltalom tárgyának utánzásával vagy átvételével
megsérti, harmincezer forintig
terjedő pénzbírsággal sújtható. XIV. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉS 153. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdés kivételével - a
szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény hatálybalépésével egyidejűleg
lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően elkövetett
szabálysértésekre kell alkalmazni. (2) E rendelet 52. §-a 2000. január 1-jén lép hatályba. (3) E rendelet
hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet, - a szesz
adóztatásáról, valamint a szesz előállításával, forgalomba hozatalával és
jövedéki ellenőrzésével kapcsolatos rendelkezési jogról szóló 39/1967. (X. 12.)
Korm. rendelet, továbbá az egyes szabálysértésekről
szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet módosításáról
szóló 16/1969. (IV. 18.) Korm. rendelet 4. §-a, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet kiegészítéséről szóló 36/1969. (X. 30.) Korm.
rendelet 1. §-a, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet kiegészítéséről szóló 5/1972. (II. 27.) Korm.
rendelet 1. §-a, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 50/1974. (XII. 28.) MT rendelet, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló 19/1979. (V. 11.) MT rendelet, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 19/1983. (VI. 15.) MT rendelet, - a gazdaságirányítási
rendszer továbbfejlesztésével összefüggő egyes jogszabályok módosításáról szóló
60/1984. (XII. 13.) MT rendelet 4. §-ának (2)-(3)
bekezdése, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet kiegészítéséről szóló 10/1985. (III. 7.) MT rendelet, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 6/1986. (III. 9.) MT rendelet, - a sajtóról szóló
1986. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet 27.
§-a, - a szeszes ital
árusításának és fogyasztásának korlátozásáról szóló 45/1986. (X. 30.) MT
rendelet 4. §-a, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 5/1987. (II. 9.) MT rendelet, - az emberi
környezetre veszélyt jelentő egyes anyagok külföldről történő behozataláról
szóló 55/1987. (X. 30.) MT rendelet 5. §-ának (1)
bekezdése, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 15/1988. (III. 25.) MT rendelet, - a gépjármű
üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet 13. §-ának (4)
bekezdése, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 62/1991. (IV. 26.) Korm.
rendelet, - a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és
riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991.
(IX. 10.) Korm. rendelet 36. §-a, - a belügyi igazgatás
körébe tartozó államigazgatási feladat- és hatáskörökről szóló 21/1992. (I.
28.) Korm. rendelet 1. §-ának
(1)-(2) bekezdése, - a statisztikáról
szóló 1993. évi XLVI. törvény végrehajtásáról szóló 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet 23. §-a, - a honvédelemről
szóló 1993. évi CX. törvény végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 183. §-ának
(1)-(4) bekezdése, - a nehéz
tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 111/1995. (IX. 21.) Korm. rendelet 5. §-a, - a környezeti
hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek köréről és az ezzel
kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló 152/1995. (XII. 12.) Korm. rendelet 21. §-a (5)
bekezdésének a) pontja, - a veszélyes
hulladékokról szóló 102/1996. (VII. 12.) Korm.
rendelet 40. §-ának (10) bekezdése, - az egyes szabálysértésekről
szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet módosításáról
szóló 111/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet, - az egészségügyi
szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről szóló 113/1996. (VII.
23.) Korm. rendelet 13. §-a
(7) bekezdésének a) pontja, - az utazásszervező és
-közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. §-ának (4)
bekezdése, - a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és
riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991.
(IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról és
kiegészítéséről szóló 242/1996. (XII. 27.) Korm.
rendelet 29. §-a, - a veszélyes és
veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól
szóló 35/1997. (II. 26.) Korm. rendelet 18. §-ának (2) bekezdése, - az egyes
szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm.
rendelet módosításáról szóló 38/1997. (III. 5.) Korm.
rendelet, - a magánszálláshelyek
idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet 9. §-ának (4)
bekezdése, - a vízbázisok, a
távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények
védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet
22. §-ának (4) bekezdése, - az ideiglenes
határátkelőhelyek megnyitásának szabályairól, a határátkelőhely területére nem
határátlépés céljából történő belépés, tartózkodás, távozás rendjéről, valamint
a határterülethez tartozó településekről szóló 184/1997. (X. 28.) Korm. rendelet 17-20. §-a, - a
magán-munkaközvetítői tevékenységről szóló 274/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 15. §-a.
|