Cayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzsel |
Ha esetleg valaki már unja a rántotthúst krumplival (van ilyen?) vagy csak egyszerűen valami újat és mást akar kipróbálni, annak ezt a különlegesen elkészített húsételt, illetve köretet javaslom kipróbálni. A recept bizonyos határokon belül szabadon módosítható, például nyugodtan lehet tarját vagy uram bocsá' csirkét is használni, ha valakinek a karaj túl száraz. Vagy akár drágább hússal is ki lehet próbálni. A két étel egymással passzítható, de külön-külön is fogyasztható és ekkor máris vega köretről beszélhetünk. Zöldésges sült rizs Három zöldésget javaslok az elkészítéshez: zellerszárat, lilahagymát és piros kaliforniai paprikát. Menyiségükről csak annyit, hogy az a jó, ha sok van a zellerszárból és a paprikából. Nagy, kb 1x1 cm-es kockákra szeleteljük fel mindet, majd olaj és zsiradék nélkül piritsuk egy serpenyőben, Alaposan sózzuk meg! Mehet egy kis őrölt bors is rá. Miközben pirul kb. a felére fog összeesni. Ha már a nedvessége elpárolgott és netán a leégés veszélye fenyeget, na akkor egy kis víz és olaj mehet alá, de tényleg kevés. Az sem baj, ha egy kicsit ress, ha valaki úgy szereti. Most jön a rizs. Kevés olajon fehérre pirítunk egy csészényi rizst, majd 2 csészényi forró vízben feloldunk 2 darab leveskockát és ezzel felöntjük a megpirított rizst. Ezután rögtön berakjuk a felforrósított sütőbe. Azaz olyan edényt használjunk, ami erre a célra felhasználható (nincs fa és műanyag nyele) és belefér a megdagadó rizs. Ha színt akarunk vinni dologba, akkor ízlés szerint adjunk hozzá egy kis piros paprikát. A továbbiakban kb. 20 percet a sütőben sütjük. Nem kevergetjük, nem piszkáljuk. Az a cél, hogy pergős, de mégsem száraz rizst kapjunk. Húsz perc elteltével csak akkor adjunk hozzá folyadékot, ha feltétlenül szükséges, akkor is inkább többször keveset. Ha elkészült, akkor kivesszük a sütőből, várunk egy kicsit, hogy a gőz csillapodjon, majd egy villával fellazítjuk. A megpárolt zöldséget hozzáadjuk, összekeverjük, ha szükséges sózzuk meg. Díszitsük apróra metélt snidlinggel és bazsalikommal. Aki szereti egy kis lime levével is megcsöpögtetheti. Cayenne sertéskaraj Ez tulajdonképpen egy darabban megsütött hús, ami attól lesz cayenne, hogy az egyik meghatározó fűszer a cayenne bors, amit a mártásban használunk és a hús ettől bazi csípős (is) lesz. Szóval a húsnak én karajt használtam, de ez egy száraz hús, aki nem szereti, az használhat tarját, oldalast, sőt csirkét is. Én a kb. 1 kilós karajt jó alaposan besóztam, beborsoztam, majd sima csemege piros paprikával minden oldalát bedörzsölöm. Kicsit állni hagyom. Egy serpenyőt olaj és zsír nélkül felforrósítok és a hús mindegyik oldalát nagyon erős lángon megpirítom. Ilyenkor egy kéreg alakul ki a húson, de belül még nyers. Ha grillserpenyőben csináljuk, akkor csikos lesz, ami nagyon jól néz ki. Ha mindegyik oldalt megpirítottunk, akkor átrakjuk egy tűzálló tálba és alufóliával beburkolva jó egy órát sütőben mérsékelt lángon megsütük. Amíg sűl a hús, addig kikeverjük az a szószt/mártást, ami a karakterét fogja megadni az ételnek. Ennek az alapja a ketchup, de lehet sima sűrített paradicsommal is csinálni. Ezt ízesítjük cayenne borssal (én a madaras Tecsóban vettem), de Erőspistával is lehet helyettesíteni. Kell még bele Worchestershire és sós szójaszósz, citromlé esetleg pici almalé. Fűszerezhetjük 1 darab szegfűszeggel vagy pici őrölt fahéjjal is, de el is hagyhatjuk ezeket. Tulajdonképpen ízlés szerint alakítható, a lényeg, hogy a ketchupnál egy jóval gazdagabb ízvilágot kell kapjunk. Na ez a mártás simán lefolyna a húsról, ezért valahogy meg kell kötni. Ehhez kell a méz. Ezzel kikeverve egy sűrű anyagot kapunk. A szükséges mennyiség kb 4 evőkanálnyi, ezzel kell a húst tetejét bekenni, tehát felesleges sokat csinálni. Amikor a hús ideje "lejár", kivesszük a sütőből és a fenti masszával bekenjük a húst. A cél az, hogy a méznek köszönhetően ez az anyag rákaramellizálódik a húsra és ezzel barbecue jelleget adunk neki. Én nagyon megsütve szeretem, de ez ízlés dolga. Tálaláskor szeleteljük. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú