Második kitekintés |
![]() Elrepült újabb négy forduló, nézzük, milyen állapotban találjuk a táblázatokat a két főcsoportban. AFC Houston, nincs semmi probléma! És tényleg! Jó, becsúszott egy zakó, de a Packers ellen belefért. Egyébként meg minden a terv szerint halad, menetelnek szépen, továbbra is az Amerikai Főcsoport legjobb, legegységesebb csapata. A következő négy meccsből legalább hármat simán hoznak, december már a PO-ra való felkészülés jegyében telhet. Messze juthatnak. New England meghódította Old England-et…írhatnám, ha nem a(z Európában!) legnépszerűbb csapatról lenne szó (amit csak azzal tudok magyarázni, hogy a többség szeret a legsikeresebb csapatnak szurkolni olyan sportágban, amihez lövete sincs). Helyre kerültek immár a csoportban, egyenes út vezet a rájátszásba. Azért roppant érdekes, hogy olyan ikonnal az irányító poszton, mint Brady, igazán akkor megy jól nekik, akkor játszanak látványosan, ha önmagukhoz képest sokat futnak. Elsősorban, nem a futók érdemének tudom ezt be – bár természetesen nem kutyaütőkből áll az RB osztag -, hanem Bill Belichik zsenijének: tavaly a a tight end-ek sajátos használatával sokkolta az NFL-t (amit idén már sokan másolnak), most pedig a futás került vissza a repertoárba. Figyeljétek szavaim: az igazi futásokat a Pats-tól a rájátszásban fogjuk látni, ez lesz idén a Patrióták varázsfegyvere! Öreg Manning, nem vén Manning. Denverben Payton Manning mégiscsak igazolja klasszisát. Extra sportember, minden elismerést megérdemel (sajnos a nyámnyila öccsébe is jutott nem kevés a családi vérvonalból, lásd még New York Giants). Életet lehelt a Vadlovakba, én már oda is adtam nekik az AFC Nyugat bajnoki címét. Ők lehetnek szó szerint a sötét lovak a főcsoportban, játékuk alapján bármire képesek lehetnek. Csak most már Payton, maradj egészséges! ![]() Északon a szokásos versenyfutás a Ravens és a Steelers között. Persze „csak” a divízió győzelemért, mert a rájátszásban bérelt helyük van. Esélyesebbnek érzem erre a Vasasokat, a Hollóknál olyan sérültek vannak, ami szerintem behatárolja immár a lehetőségeiket. Sajnos, mert a madarakat szeressük. Vagyis egy hely kiadó még a legjobb 6 között. Nagy talány, hogy ki tudja megragadni a lehetőséget. Négy hete a Cinci-t soroltam ide, de eléggé faszántosan visszaestek, főleg a mutatott játékban. Ettől függetlenül, őket érzem hatodik legjobb csapatnak, meglátjuk, beváltják-e a reményeket. Vagyis újabb 4 hét után ugyanaz a 6 csapat a favoritom, igaz a sorrend kissé változott: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Atlanta. 7:0. Ragozzam? Egy roppant magabiztos támadósor, egy domináns védelem és egy edző, aki megtanult idegenben, nemcsak zárt stadionban is nyerni. Nem hiszek a veretlen szezonban, de ha ezt a formát decemberig tudják őrizni, akkor izgulhatnak a Falcons drukkerek, hogy mi esik le nekik idén. De ha behúzzák a kéziféket, akkor nagy pofára esést is elkönyvelhetnek, mert a brutális védelmek idén még nem jöttek szembe és a sorsolásuk szerint nem is nagyon találkoznak az alapszakaszba ilyennel. Majd a rájátszásban! És ott fájni fog a vereség! Nyugaton helyreállt a rend, San Francisco az élen, nyerte a csoportot stb.stb. A Cardinals oda került, ahova való, a Rams nem tényező, a Seattle viszont surranhat és szerintem surran is! Az újonc irányító Russel Wilson alkothat nagyot, a 4-4-es mérleg dacára kinéz most nekik egy rájátszás – szigorúan a mutatott játék alapján. Északon a Medvék ott vicsorognak, ahol vártam őket az idény elején. Nyögvenyelős, éppen hogy győzelmek, de hát 6-1 a mérleg! Innen már nem tudják elszúrni, a védelem már kész, Jay Cutler meg annyit játszik, amennyi a győzelemhez kell. A Vikings az 5-3 ellenére kakukktojás, ők gyengék ebben az NFC-ben most. A Green Bay-jel mindig számolni kell, ők is benne vannak a 6 legerősebb csapatban. ![]() Keleten a Giants egyeduralkodó. A Dallas és a Philadelphia teljesen szétesett, a Washington még továbbra sem tényező. De a New York-i csapat nagyon erős (most! és ez fontos, hogy most), igaz a csoportmeccsek még most kezdenek sorjázni. És ha valakik meg tudják verni az Óriásokat, azok a csoporttársak. De most még vitathatatlanul a legjobbak között a helyük (a málé Eli Manning-gel együtt). Erősorrend az NFC-ben: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Szóval, amit leírtam szeptember 2-án, továbbra is tartom: Chicago-Houston SB, Bears győzelemmel. Ha bejön, jöttök nekem egy-egy sörrel, én meg jósnak állok. De az SB napján kitöltök egy lottószelvényt, az tuti! |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú