Nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá az idei foci vb történéseihez.
Az tudvalévő, hogy a magyarfocin (így, egyben, mert ez a szó egy fogalmat takar, aminek semmi köze nincs más országokban, nagyjából hasonló elnevezés alatt futó népszerű sporthoz) nevelkedett magyardrukker sokkal jobban ért a futball stratégiájához, mint az életüket erre feltevő világhíres edzők és játékosok:
tudja, kit kellene beválogatni és kit kellene kihagyni a nemzeti csapatokból, melyik világsztárnak hol kellene játszania, kit kellene le- és becserélni, szóval a magyardrukker bármelyik válogatott kispadján klasszisokkal nyújtana jobb teljesítményt, mint az aktuális vezető edző.



Magyardrukkernek már nem tartom magam, de azért elmondom, mit is gondolok a mostani világbajnokságról.

1. Nincsenek egyéniségek. Akiket lehetne szeretni, vagy utálni. Akikről lehetne beszélni. Akik megmaradnának az ember fejében, akikről emlékezetes lehetne ez a brazil vb. Azok vannak, akiket eddig is ismertünk régről. De ők sincsenek 5-nél többen: Messi, Neymar, Robben, Suarez meg talán a kolumbiai Rodriguez. A többiek között is akad persze jó focista, de nincs jó értelembe vett sztár. Ez borzasztó. A korábbi vb-kről a mai napig gond nélkül soroljuk a hősöket, a sztárokat, akikért érdemes volt leülni a tévék elé. Hová lettek a Beckenbauerek, Rummeniggék, Roby Baggiok, Del Pierok, Butraguenok, Van Bastenek, Sztojcskovok, Tiganák, Platinik, Szavicsevicsek, Maradonák és még vég nélkül sorolhatnám. Szép dolog a csapategység, a csapatjáték, de azért vannak zongoracipelők, hogy a művészek játszhassanak azon a nyamvadt hangszeren! Különben minek cipelik?!



2. Nincs látványos játék. Dögunalom van. Értem én az eredménykényszert, de az mindennek a legalja, hogy már az is bekkel, meg időt húz, aki tudná játszani is ezt a játékot. A negyeddöntők remek példa erre: Négy meccsből háromban a mérkőzés elején megszerezte az egyik csapat a vezetést (állított helyzetből, lecsorgó labdából, szóval kb. a semmiből), majd beállt védekezni. Nem akart már focizni, a másik csapat meg nem tudott. Nem vesztettünk volna semmit, ha ezt a három meccset az első negyedóra után lefújják. A negyedik sem volt jó persze, ott meg ment a brusztolás: nehogy gólt kapjunk, lényeg a biztonságos védekezés, majd csak lesz valami. Tragikus, unalmas és kiábrándító.

3. Nincs benne őszinteség. Színészkedés, fetrengés, üvöltözés az megy, vízzel minden sérülés villámgyorsan gyógyul. Alattomos belemenések, a teljesen nyilvánvaló szabálytalankodás esetén is üvöltözgetnek, meg legyintgetnek a bírókra. Persze, ez nem ennek a vébének a sara, ez a mai foci velejárója, de attól még nem tetszik, na.



4. Minden észérvet nélkülözve kerül a nemzetközi szervezet minden modernizálási lehetőséget. Persze, a hagyományok. A játék az ötvenes évek óta gyorsult legalább a duplájára, ha nem a triplájára. De még mindig 3 bíró vezeti. Még mindig nem lehet visszanézni a végeredményt befolyásoló döntéseket. Még mindig fontosabb a mundér becsülete, mint az igazság/valóság. A Fair Play-nek – bármennyire is propagálják – semmi köze sincs a nemzetközi labdarúgáshoz. Bevezették a pofon egyszerű borotvahabos megoldást (ami már évek óta gyakorlat dél-Amerikában). Működik? Működik! Nem rakosgatják össze-vissza a labdát, a sorfal nem csalja a távolságot. Egyszerű, mint a faék. A többi régi szarsághoz miért nem lehet hozzányúlni?! Annyira egyszerűen el lehetne kerülni az egyik legundorítóbb szokást, az időhúzást.

5. Szégyenletes a játékvezetés színvonala. A bírók triviális dolgokat nem vesznek észre, ténybeli tévedéseik vannak. Nem gondolom, hogy direkt csalnak (vagy de?), de az még nagyobb szégyen, ha ennyit tudnak.



6. Bár ez sem a vébé kontójára írandó, de a meccsek „élvezeti értékét” nagyban befolyásolja: szörnyű a magyar közvetítés színvonala, a riporterek borzasztó gyengék, a szünetbeli és meccsvégi szakértések meg már tragikomikusak. Szégyen! El nem tudom képzelni, hogy mondjuk az angol tv-ben Shearer, vagy a németben Scholl is ennyi sületlenséget hordjon össze, mint a mi „szakértőink”.



Hát ennyi. Ha pedig az egészből valaki azt a következtetést vonja le, hogy nekem aztán semmi sem jó, az nem jár messze az igazságtól. Igaz, én jobban szeretem a tojáslabdás játékot, mint ezt a gurulóst, de azért ennek a világversenynek a sportág ünnepének kellene lennie. Hát nagyon nem az és nem bánom, hogy hamarosan vége. És sajnos az sem nagyon érdekel, hogy ki is nyeri a foci vb-t 2014-ben.