Februári kincsvadászat |
Télen általában mi nem szoktunk geocachingelni, ennek az oka egyszerűen az, hogy a két gyerekkel télvíz idején ez meglehetősen komplikált tud lenni. Most februárban mégis megpróbáltuk, mert egyáltalán nem volt hideg az idő, gyönyörű a napsütés és hó gyakorlatilag sehol sincs. Biztos, ami biztos egyszerűen megtalálható ládákat választottam. Igen, többet is! Tehettem ezt azért is, mert a ládákhoz gyakorlatilag autóval lehetett menni és csak az utolsó 100-200 métert kellett legyalogolni. A cél most a gyerekek szórakoztatása volt, amibe most nem fért bele a gyalogos megközelítés, keresgélés. Nyilván nyáron ez másképpen lett volna... Múltkor említettem, hogy ezek a geocaching ládák valamilyen nevezetesség vagy látnivaló közelében találhatók. Nos, a következő helyek egy kicsit kivételek ez alól, de a természet kedvelőinek így is élményeket okozhatnak. GCROME - Dunakeszi kikötőerőd Nyaranta néha voltunk már itt, ez gyakorlatilag a surányi rév strandos része. Télen persze nem annyira dús az ártéri növényzet, de azért most is megkapó a Duna látványa. Bár amikor ott voltunk bazi erős szél fújt, a Duna felett átívelő nagyfeszültségű kábel szabályosan mély hangon "dúdolt", ahogy a szél átfújt a kábelek között. Egy idézet a geocaching.hu-ról: "Egy római kori erőd (részben) helyreállított romja már önmagában is érdekes, de ezeket a romokat példátlan módon egy modern lakóház alsó szintjén nézheted meg. Szerencsére a tulajdonos meg is mutatja szívesen, előzetes bejelentkezés után vagy a nyílt napjain. Építkezés közben tárták fel a romokat, ami Valentinianus császár védelmi erődrendszerének kikötőerődje volt, a IV. században. A tulajdonos a saját pénzéből áldozott az ásatásra és az állagmegóvásra. A romok ugyanolyan kővel lettek kiegészítve, amilyet a rómaiak is használtak, ezeket a Visegrádi-hegységből hozatta. A ház aljában a falak mellett kialakított bemutatótérben megtekinthetjük a római kori relikviákat is." A kikötőerődből vajmi keveset láttunk, lévén a múzeum zárva volt, egy kicsit át is fagytunk az erős szélben, de azért nem panaszkodott senki. GCVICS - Kis Svábhegy Hegyes erdős rejtés, Budapesten. Nyáron szép kirándulóhely lehet, lépcsőkkel, korlátokkal, pihenőkkel, kígyozó ösvényekkel. Egy furcsaság is látható a tetőn: egy nyolcszögletű betontalapzat. A geocaching.hu szerint ez egy háromszögelési pont - ezzel egyet is értek -, amit egy légvédelmi lövegnek készítettek. Ezt én egy kicsit túlzásnak tartom, de végül is lehet... Kilátás nyílik Budapestre, kb. ez az egyetlen látnivaló, de a séta kellemes volt. GCGKAP - Galgóczy kápolna Abszolút városi rejtés, de igaz, Budapest egyik legszebb részén. Akár BKV-vel is el lehet ide jutni. A buszmegállóban egy kis asztal áll, sakktáblával, egy kis zsákban figurákkal. Gondolom gyakran nem jár a BKV-s busz sem: egy partit le lehet zavarni. Kedves és rendezett környék. Maga a kápolna komoly épület, mint kiderült 1990-ben épült fel a Magyarság Engesztelő Kápolnája. A kápolnát eredetileg 1753-ban a Svábhegy oldalának szőlői között található mély kút, mai nevén Mária-kút mellé építették. A zarándokhely létét egy 1753-ban történt csodának köszönheti. Ekkor egy szőlősgazda gyermeke lovas kocsival hajtott lefelé a hegyoldalban, mikor a szekérbe fogott lovak megbokrosodtak az felborult és a gyerek a kútba esett. A lovak meglettek, de a gyermeket csak később találták meg a kútnál, aki azt mesélte, hogy egy csudálatos szépségű asszony palástja tartotta a kút vizének felszínén. A kút a falak mögé eldugva szabadon látogatható. GCIHVT - Istenhegyi víztorony Szintén városi rejtés, BKV-s busszal elérhető. a Normafa felé tartó buszok itt haladnak el. Nem kincsesládás rejtés, ez amolyan mikroláda, magyarul egy kis kapszulát kell megtalálni, amiben csak a jelszó fér el. Sokszor nem is egyszerű megtalálni, ezért alternatív jelszóról is gondoskodni szoktak, ami nem tűnik el (például felírják valahova). Minket is ez segített ki. A geocaching.hu a következőket írja: "A víztornyot Zelinski Szilárd tervei alapján építették 1912-ben. Szabályos nyolcszög sarkain álló pilléreken fekvő gerendarácson helyezkedik el a 200 köbméter víz befogadására szolgáló 6,20 m belső átmérőjű vasbeton medence, mely körgyűrűszerűen két egyenlő befogadóképességű részre van osztva. A medencét függőleges tengelyében feljáró akna fúrja át. A medence fenéklemeze a talajszinttől 17,20 m, a teljes magasság a díszcsúcs tetejéig 33,42 m." |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú