Nos, véget ért az idei „hosszú” szabadságunk, ilyenkor az ember elkönyveli magában, hogy „kipihente” magát, jöhetnek a dolgos hétköznapok. De mielőtt belemerülnénk ezekbe a dolgos hétköznapokba, néhány gondolatot megosztanék a kedves érdeklődővel, azzal kapcsolatban, hogy milyen élményekkel és benyomásokkal gazdagodtunk ez alatt a közel 10 nap alatt.

Szokás szerint - érintettségből, lévén, hogy piciny családommal csatlakoztunk Vincenzo-hoz - ilyen lehetetlen színnel fogom kommentálni, hogy én (Tatosa) hogyan láttam a történteket és vitathatatlanul lényegmeglátó képességemmel megpróbálom pőrére vetköztetni a témát.

Utazás

Ezt nem akarom túlspilázni, de mindenképpen megemlíteném, hogy nagyon sima utunk volt oda is és vissza is, ezért köszönet az útitársaknak (ezek mi lennénk 2 felnőtt + 2 gyerek, ha nem számítjuk Vincenzo rokonait), akik először vezettek le éjszaka ilyen hosszú távot, ráadásul ismeretlen terepen. Megkönnyítette a dolgunkat az a tény, hogy gyakorlatilag az 1200 km-es úton immár szinte végig 2*2 sávos autópályán lehet haladni. Szerbiában még van egy kb. 80 km-es szakasz, ami sima országút, illetve Macedóniában nagyjából 20 km, ami nem autópálya. De építkeznek bőszen, én nagyon bizakodom, hogy legközelebb még kényelmesebben tudjuk legyűrni ezt a nem kis távolságot.

A határokon sem volt sehol dugó, igaz, a török vendégmunkások vonulására figyelni kell, de a ki- és hazautazás időpontjának helyes megválasztásával ez könnyedén elkerülhető. Én idén kihagytam a szerb tankolást, csak Macedóniában tankoltam, ezentúl mindig így teszek.

Na akkor! Tény, hogy a táv jelentős része éjszaka valósult meg, amitől megmondom őszintén kicsit tartottam. Mögöttem két izgága gyerek, bekötve, melegben, szinte biztos voltam, hogy lesz rosszullét, pisilés, nagydolog, unatkozás, egyszóval valamit ki kellet találni, amivel számukra valahogyan agyon lehet ütni az időt. Vincenzonak és jobbik felének köszönhetően az ember második legjobb barátja - a DVD lejátszó - jelent meg mint lehetőség. Bár Vincenzo-ék még adtak is egy hordozható változatot, de Kata lányom a kipróbálási fázisban (Operation NagyiRaid Budapest-Felsőgöd hadműveleti irányban) kijelentette, hogy nem hajlandó osztozni Csani fiammal a rendelkezésre álló egy képernyőn, ami azzal a veszéllyel járt, hogy a fagyi visszanyal és Szalonikiig ezt a veszekedést fogom hallgatni. Na ekkor jött képbe kedvenc bolthálózatunk, ahol kétmonitoros (!!!!) DVD lejátszót árultak megfizethető áron, amire természetesen rövid gondolkodás után lecsaptunk.

A tervek szerint kora este indulással és másnap délelőtti érkezéssel számoltunk. Vincenzo-nak az a tanácsa, hogy elindulás előtt próbáljak aludni, pihenni csak azt bizonyítja, hogy a saját gyermekei már réges régen felnőttek.

Mi már rögtön a nullás-M5 legazásnál elvétettük az utat, azaz csináltunk egy felesleges kitérőt, de ez nem volt probléma - Vincenzo legalábbis azt mondta - így este nyolc körül átléptük a magyar-szerb határt.

Mivel a besötétedés után elindítottuk a DVD lejátszót, illetve a sok beszerzett rajzfimet, koncentrálhattam a mi kis konvojunkra: elöl Vincenzo, legvégén pedig a mi kocsink. Kérésemre 200-300 kilométerenként megálltunk, egyrészt, hogy a gyerekek és saját mozgásigényemet kielégítsem, másrészt azért, hogy a fent említett kis- és nagydolgokat elintézhessük.

Nis magasságában a fiam már teljesen kimerült, ugyanis nem volt hajlandó elaludni. Mint kiderült izgult, hogy nehogy balesetbe kerüljünk, de miután sikerült meggyőznöm, hogy nagyon fogok vigyázni rá, hála istennek csatlakozott Katához, aki már 2 órája aludt.

Az alsó-szerbiai szakasz hajnalban nagyon kemény volt, unalmas (éjszakáról van szó), lassú (útépítések, sávlezárások), a fáradtság is jelentkezett már, de aztán ahogy megvirradt új erőre kapott mindenki és probléma nélkül megérkeztünk Stavrosra.

Stavros

A nyaralás helyszínéül Stavrost választottuk, mely a Strimonikos öbölben fekszik, gyakorlatilag összenőve Vrasnával és Asprovaltával. Szóval Észak-Görögország, úgy voltunk vele, talán nem lövünk mellé.

A szállást a booking.com-on foglaltuk, pik-pak volt a dolog, előleg és mindenféle költségek nélkül, a szállásdíjat a helyszínen, az utolsó előtti napon fizettük, készpénzben.

Stavros és a szállásunk is teljesen rendben volt abból a szempontból, amit elvártunk tőle: a szállás nyugis helyen volt, a tengertől vagy 40 méterre, de közel a központhoz, a sétálóutcához, a pékséghez, üzletekhez, a kikötőhöz. Viszont rettenetesen kicsi volt, az embernek szinte klausztrofóbiája volt, ha becsukta az ajtót. Viszont talán az első szállásunk volt Görögországban, ahol nem volt gond sem a meleg vízzel (illetve a hiányával), sem a víznyomással.

Még talán annyit lehetne a szállás mínuszos oldalára feljegyezni, hogy nem volt egy olyan része, ahol összeülhettünk volna egy közös dumcsira, sörözésre, vagy társasozásra, de egyebet tényleg nem tudok felhozni ellene. (Kiegészítés No1.: Minden görög szállásunkon két ajtós- akasztós szekrényünk volt, alul két fiókkal. Ilyen szűk helyen, mint itt lehetetlenség volt a ruhákkal elférni… Tanács: legközelebb vigyünk ikeás  akasztós polcot!)

Mi eleve tengerparti nyaralásra készültünk, a gyerekek miatt én a homokos, lassan mélyülő tengerpartra tettem le a voksomat. Mindannyian a földszinten laktunk, mi a gyerekekkel egy négyszemélyes appartmanban. Nem volt annyira szűk mint Vincenzo-éké, volt benne légkondi, ami nagyon jó volt, mert bazi meleg volt és ráadásul az a szállás árában benne volt, nem kellett külön kérni. A feleségem szintén hiányolta azt, hogy ki lehessen pakolni, de engem ez nem zavart. Az már inkább, hogy nem volt mikró és csak egy kétlapos rezsó állt rendelkezésre. Mivel a mi családunkban inkább nekem okoz örömet a főzés, így elmodható, hogy ez meg a feleségemet nem zavarta. A csapvíz iható, aki nem ragaszkodik a bubis vízhez és a sörhöz, az így meg tudja oldani a nyári vízproblémát.


Reggelente 9-10 óra magasságában elmentem a pékhez, ahhol mindenféle kenyér, süti, fánk elérhető áron beszerezhető volt - kedvencünk volt az olajbogyós kalács, alkalomadtán majd bepróbálkozom vele és megosztom a Gasztroizében - utána a helyi 100 m2-es szupermarketben vettem Ayrin-t, ami állaga alapján egy ivójoghurt és az író közötti tejtermék, és a reggelivel már nem volt probléma.



A falucska tudta ugyanazt, mint más üdültetésre szakosodott görög üdülőhelyek: taverna taverna hátán, ismerős ízek, illatok, látvány (Kiegészítés No2.: Nekem nagyon tetszett a központ elrendezése: tengerparti sétány mellett közvetlenül sportpályák és vidámpark. Ezt a város felől határolta az úttest, s az és a városi sétáló / kajálda / bevásárló helyek között is zöld terült szökőkúttal és a kajáldákhoz kiülőkkel. Nagyon hangulatos volt és a kánikula ellenére és nyilván a tenger hatására a klíma kiváló volt. Nem a szokásos sikátorokat róttuk).

A tavernák, fagyizók, utcai árusok tökéletesen hozták az elvárt színvonalat. A kaják nagyon finomak voltak, a görög gűroszban van sültkrumpli is, viszont nincsen benne piros és fehér trutymó, amivel az ember fia otthon az első harapásnál leeszi magát. Engem ugyan nem zavart a ketchup-mustár kombó - amit nyilván a külföldiek miatt raktak bele - de Vincenzo-ék tzatzikit is kértek bele és ez valóban jó választás.

A két gyerek esténként jól kifáradva az egésznapos úszkálástól farkaséhesen ült (a tavernás) asztalhoz, Kata ugyan a sült krumplit preferálta, de Csani a tzatzikis kenyeret adagolta magának tisztességesen. Ettünk polipot, rákot, görögsalátát is, de a kaják közül mindenki véleménye szerint egyértelműen a rántott tintahal nyert. Én minden nap el tudnám képzelni a tányéromon, citrommal, kis körettel, istenem....

A tenger azért okozott némi csalódást, bár ezért én voltam a hibás: az általam – korábbi beszámolókban – sokszor istenített mindenféle kékségnek itt nyoma sem volt, bár a víz tisztaságával nem volt probléma, a színét tekintve hozta az olasz Adria megszokott barnás árnyalatát. Szóval én voltam a hibás, mert a nagy keresgélésben leragadtam a homokos partnál és nem fordítottam elég figyelmet arra, hogy ebben az öbölben bizony ilyen a tenger színe. (Kiegészítés No3.: azért itt sem volt homokos, sóderos volt  a part, két-három méteres „tepidárium” sávon keresztül tudtál bejutni a vízbe, viszont onnan, már tökéletesen élvezhető volt  a fenék is).

Valóban nem volt gyönyörű kék a tenger, inkább a Duna színére hasonlított - ez nálam egyáltalán nem pejoratív, imádom a Dunát - de a gyerekek kiválóan érezték magukat, mindkettő kapott búvárszemüveget, valami félelmetes energiával pancsoltak, búvároztak, vizibicikliztek, szóval nem volt ezzel a tengerrel semmi baj.



Az igazat megvallva, olyan 20 kilométerrel délebbre, a Babylon Beach-nek nevezett strandon megtaláltuk a keresett kék tengert, az utolsó két napunkat ott is strandoltuk végig, szóval a hiányérzet némileg enyhítésre került.



Stavrosról még annyit, hogy rengeteg szerb és bolgár van, no meg – némi meglepetésemre – görögből sincs hiány. Nem volt velük semmiféle gond, legalábbis nem több, mint bármilyen más náció – beleértve hazánkat is – képviselőivel lett volna, csak a tényt rögzítem.

Egyébként a víz végig elképesztően meleg volt, a partközelben biztos vagyok benne, hogy 28-30 fokos lehetett a tenger, tényleg csak azért másztunk ki belőle, mert már teljesen kiázott a kezünk-lábunk.  

Mi a gyerekekkel úgy alakítottuk a napi programot, hogy ebédidő elött volt egy kis úszkálás, pancsolás, majd felmentünk az 50 m-re álló szállásunkra, ahol egy könnyű ebédet összeütöttünk (Csilisbab, zacskósleves, maradék olajbogyós kenyér,stb.), majd kötelezően csendes pihenő (filmnézés a DVD lejátszón) és kb. 3 és 4 között újra lementünk a tengerpartra. Ekkor már nem volt veszélyes a nap, bár kentük magunkat rendesen.

Válság

Nem szeretnék politikai vizekre evezni, de nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg, hogy a magyar média ferdítései, hangulatkeltése a görögöket a legkevésbé sem zavarták. Az üzletekben minden kapható és teli vannak árúval. Ahol eddig lehetett kártyával fizetni, ott most is lehetett, a boltok és tavernák árai majd’ pontosan ugyanolyanok, mint néhány éve Sartiban, vagy Thassos-on. A blokkon már 23% áfa szerepelt, de a gyros 2,4 euró volt, a fagyi 1 euró, a palacsinta 2 euró, a dinnye kilója 19 cent, a moussaka 6.5 euró, a kalamári 8,5 euró. Senki nem ideges, mindenki teszi a dolgát: a nyaralók nyaralnak, a vendéglátók pedig igyekeznek ehhez mindent megadni.

Ráadásul Stavrosban az sem érződött, hogy esetleg kevesebben lennének a pihenésre vágyók: este a tavernák és a sétálóutca dugig volt, a tengerparton sem voltak kevesen.  

Tény, hogy a görögök nem izgatták magukat, vagy legalábbis másképpen izgulnak mint mi magyarok. Az is biztos, hogy az adózás láthatóan nem stresszeli őket, de óhatatlanul elkezdtük számbavenni, hogy mi az ami nálunk az EU-ra hivatkozva be lett vezetve, náluk meg nem (dohányzás tilalma, élelmiszerbiztonsági szabványok, közlekedés, stb.), de tény, hogy semmilyen problémával sem találkoztunk, pedig rohadtul meleg volt...

Kirándulások

Még itthonról elhatároztuk, hogy a tengerparti pihenésbe csempészünk egy kis nézelődést is, ezért elgurultunk egyik nap Filippibe, egy másik napon pedig Sztagírába.

Filippiben az ásatások meglehetősen nagy területen találhatók és a bejárásuk a közel 40 fokos hőségben embert próbáló feladat. Igyekeztünk az elvárásoknak megfelelni, de egy bő óra nézelődés után a büfében kötöttünk ki, ahol éppen egy lagzihoz készülődtek. Mikor a távozás mellett döntöttünk, már szállingóztak a kiöltözött vendégek (40 fokban elég jól bírták…).

A Filippiben található romoknál nem találtunk utalást a híres Filippi csatára, mely Octavianus Antonius duó vívott Brutus és Cassius szövetsége ellenében és Róma történetének egyik meghatározó csatája volt (már abban az értelemben, hogy Róma a császárság, vagy a köztársaság irányában halad tovább), de lehet, csak rosszul kerestünk. Az általunk megtekintett romok nagyjából 300 évvel korábbról származnak és II Philipposz macedón királynak köszönhetően épített város maradványai.







Egy apró érdekesség: az egyik – a többitől szinte semmiben sem különböző – beugró szerű izé kerítéssel volt elzárva, rajta a felirat, miszerint ez volt Pál apostol börtöne (az egyházalapítóról beszélünk).



Hogy miért pont ez és miért nem a kettővel arrébb, vagy öttel feljebb levő beugró, azt ne firtassuk, inkább fogadjuk el (Kiegészítés No4.: Az ásatásoktól nem messze található egy múzeum is, de oda nem váltottunk jegyet. Lehet, érdemes  lett volna, mert Delphiben azt szuperül összerakták, azonban valószínűleg nem sokat hagytunk ki, mert egyrészt talán ha 2-3 családnyi látogató volt rajtunk kívül az egész területen, másrészt a múzeum épületéhez vezető út is meglehetősen elhanyagolt volt).  

Megnéztük a régi Sztagíra erődítményét is – legalább is egy részét. A kilátás fantasztikus volt, az egész öbölre rálátni onnan fentről.



Itt találkoztunk egy Toroniban nyaraló nagyon kedves budapesti családdal, ők igazítottak útba, hogyan találjuk meg legegyszerűbben az Arisztotelész parkot (a két Sztagíra [régi Sztagíra és új Sztagíra, esetleg Sztagíra külső és Sztagíra belső, vagy Alsósztagíra és Felsősztagíra, na jó, befejeztem]  között kb. 30 km a távolság, tehát korántsem biztos, hogy magunktól ment volna – mármint a rátalálás a parkra).  

Így tehát Sztagírában (az újban) meglátogattuk az Arisztotelész-parkot, ami kimondottan érdekes volt. Kemény 1 eurós belépő ellenében megnézhettük és ki is próbálhattuk azokat az eszközöket, amelyekkel Arisztotelész kísérletezett, illetve amelyeknek a feltalálását neki tulajdonítják a szülőhelyén (a régi Sztagírában született). A teljesség igénye nélkül a látnivalók: a prizma, a lencse, a távcső, a napóra, a parabola reflektor, a különböző optikai csalódásokat okozó rajzok, vagy a vízturbina.









A park egyébként nem nagy, de szépen rendezett, tényleg érdemes rászánni az időt a meglátogatására (aki erre jár, vagy itt nyaral).  

A kirándulásokat mi kihagytuk. Nagyon meleg volt és éltünk a gyanuperrel, hogy egy hétéves meg egy ötéves többet nyávogna az úton, mint csodálná a látnivalókat. Maj lesz még rá alkalom, remélem.

Egyebek

Néhány szót akkor itt is arról, hogy a kék tengert Stavrostól délre, éppen Sztagíra (a régi) felé autózva fedeztük fel: lassan mélyülő, homokos, háromféle kék, tiszta, ahogy a nagy könyvben meg van írva!





Láttuk nagy hullámokkal és rezzenéstelenül is. Nagy kár, hogy Stavrosnál nem ilyen volt.

Ottlétünk alatt a kikötőben egyik este ácsoltak egy kis színpadot és a vacsi után arra lettünk figyelmesek, hogy elég szép kis tömeg gyűlt elé, majd hamarosan zenészek és egy teljes kórus is a színpadra vonult. Értelemszerűen a dalokat nem ismertük, de jó volt hallgatni a jellegzetes görög dallamokat, gitárpengetéseket a kórussal együtt, meglehetősen nagy sikerük volt.

Ide kapcsolódik, hogy ugyanitt festményeket állítottak ki, reflektorral megvilágítva és hát elcsábultunk: vettünk egy 60*90-es olajképet, mely a tengert ábrázolja, de valami fantasztikus színekkel. Nem vagyunk egy festménygyűjtögető család, de valahogy a hangulat, a környezet, a zene és a kép valahogy összeadódott: egyszerűen meg kellett vennünk.

Stavrosban rengeteg kutya volt. Nem tolakodóan, de azért folyamatosan jelezték, hogy a maradékokra bejelentkeznének. Ezért aztán, semmit nem hagytunk a tányérokon, a nejem vitte nekik a vacsi után. Aztán láttunk olyan kutyát, amelyik napközben jól láthatóan azért ment bele a vízbe, hogy lehűljön egy kicsit, majd ment tovább, de olyat is, aki a plázs homokján este felfelé álló lábakkal, a hátán fekve lazult el.  

Összegzésül

Jó volt. Jó időnk volt, jó volt a társaság, finomakat ettünk, nagyokat pihentünk, nem foglalkoztunk olyan dolgokkal, amelyek egész évben ölik az ember lelkét. Ha lesz rá lehetőség, jövőre is megyünk.

Nekünk is nagyon tetszett, a gyerekeknél ez nem is lehet kérdés. Jó volt velük törődni, bár egy kicsit hiányzott a barátokkal a társalgás, a társasjátékozás, a közös programok, kirándulások. Nem mondom, hogy sajnos, mert hát a fő cél az volt, hogy a gyerekekkel mi is jól érezzük magunkat, de az ember telhetetlen.

A kiegészítéseket a nejem követte el - a szerző.