A tengerimalacnak nevével ellentétben rendszertanilag semmi köze nincs a disznókhoz; tesfelépítésük sokkal inkább a nyulakéra emlékeztet. A furcsa elnevezés – amely a magyarba a német Meerschweinchen tükörfordítása által került – eredete nem teljesen tisztázott. A „tengeri” utalhat egyaránt az állat tengeren túli származására, és arra is, hogy amikor a spanyolok felfedezték, tengeri hajósok juttatták el Európába, Afrikába, Ázsiába a 16. században, mint díszállatot a gazdagok szórakoztatására. Néhány nyelven a „guineai malac” vagy „indiai malac” elnevezés utal az állat egzotikus származására. A „guineai” jelző eredete homályos, elképzelhető, hogy a hajósok az afrikai Guineába tértek vissza az utazás során, de még valószínűbb, hogy egyszerűen a dél-amerikai Guyana földrajzi név hibás módosulásáról van szó.
A „malac” név eredete szintén nem teljesen tisztázott. Egyes feltételezések szerint a kismalacokéhoz hasonlító visító, olykor röfögő hangjának köszönheti, mások szerint pedig annak, hogy a már több ezer évvel ezelőtt háziasított fajtáját Dél-Amerikában a húsáért tartották, akárcsak a disznókat, illetve a középkorban a hajókon is előszeretettel fogyasztották. Létezik egy harmadik feltételezés is, miszerint azért ragadt rá ez a név, mert a földet túrva keresi táplálékát, mint a disznók. Ezen kívül magyarázták már azzal is, hogy testalkata (rövid, lelógó fül, a testéhez képest nagy fej, farok hiánya) kissé a malacéhoz hasonlít.
Egy kifejlett példány hossza eléri a 25–30 centimétert, tömege 800–1500 gramm. A fej a test arányához képest nagy. A fejen a szemek a koponya oldalán helyezkednek el, és a fülek között is széles a távolság. Fülük viszonylag rövid és lelógó. Teste egyenletesen izmos felépítésű. A nyak rövid és erőteljes, a toka tekintélyt sugároz. A törzs hosszú, de látszatra zömök. A vállak szélesek, mélyen ülnek, és homorú ívet formálnak az állat gerincvonalán. A medencecsont széles terpesztésű, a gerinc lefutása a farokcsigolyák felé szépen ívelődő. A test kontúrja határozott kettős ívet mutat, amely a fej tetejétől indul ki. A mellső végtagjaik egyenesek, a hátsók pihenő helyzetben „V” alakot alkotnak. A mellső végtagokon négy, a hátulsókon három ujj található. Farkuk nincs.
Érdekesség, hogy a tengerimalac hallása rendkívül kifinomult, és az ember által hallható hangoknál jóval szélesebb tartományra (50–50 000 Hz) terjed ki: fajtársaik egymással az ultrahang tartományban kommunikálnak. A többi rágcsálóval ellentétben növényi táplálékkal, főleg fűfélékkel, szénával, gyümölcsökkel, zöldségekkel táplálkozik. A magvak fogyasztása természetes élőhelyükön nem jellemző.
