AKTUÁLIS HÍREK

 

 

 

 

 

 

VERSENYHÍREK

 

Levelezős verseny

 

 A verseny a 3. fordulónál tart. A második forduló eredményei hamarosan láthatóak lesznek a honlapon. Azok, akik valamilyen ok miatt nem tudták határidőre elküldeni valamelyik forduló megoldásait, kérem, hogy pótolják a hiányosságot. A döntőn csak az vehet részt, aki minden fordulót megold.

Matematikánál kérem, hogy a megoldások menetét is írják le a versenyzők, mert ezért is pont jár.

 

PÁLYÁZATOK

 

1.

 

            A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY, az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskola Társaság meghirdeti a "Himnusz" ILLUSZTRÁCIÓS PÁLYÁZATOT 4.-12.évfolyamos diákoknak


Pályázati feltételek:
Csak saját alkotással - bármilyen technikával készülhet, mérete max. A4-lehet pályázni. A képek tartalmában Kölcsey Ferenc Himnusz c. művéhez készüljenek.
Cél: tehetségazonosítás, tehetséggondozás, ráirányítani a figyelmet a Himnuszra, s általában a magyar kultúrára.
Egy személy 1 alkotással pályázhat. (Kizárólag a felhívás mellékleteként található rajzlapon!)
Iskolánként maximum 3 alkotással lehet pályázni.
E-mailben kérjük elküldeni:
1. Az elkészült alkotást kizárólag .jpg vagy .png fájl formátumban várjuk.(a mellékelt rajzlapon elkészítve)
2. Jelentkezési Lap ( kitöltve, aláírva ), pdf vagy doc fájl formátumban várjuk
E-mail cím: mecslaszlotarsasag@gmail.com 
A tárgy rovatba kérjük beírni: HIMNUSZ illusztrációs pályázat 
Pályázhat határon innen és túl élő természetes személy. (4.-12.évfolyamos diák)

Pályázati időtartam: 2015. december 1.-2016. január 31.
Valamennyi beérkezett alkotást publikálunk a http://www.himnusz.webnode.hu honlapunkon.

Jutalmazás: a zsűri által legjobbnak tartott 3 alkotás szerzői (korosztálytól függetlenül) 
Elismerő Oklevélben és tárgyjutalomban részesülnek. Az I.helyezett további jutalma: értékes Emlékplakettet vehet át.

A zsűri döntése ellen fellebbezési lehetőség nincs; jogi út kizárva. 
A pályázat végeredményét a pályázati weboldalon publikáljuk.
Szerzői jog felhasználása: A pályaművek beküldésével a szerző hozzájárul, hogy a kiíró a beküldött alkotásokat korlátlanul megjelentethesse elektronikus vagy nyomtatott kiadványaiban.

FELHÍVÁS cégekhez, magánszemélyekhez: Kérjük, támogassák e szép pályázatunkat! szponzori felajánlásokat (anyagi támogatás vagy tárgyjutalom) szívesen és köszönettel fogadunk!
Számlaszám: Erste Bank Hungary NYRT 11600006-00000000-48175065
http://www.omlit.hu 

 

2.

 

"A magyar kultúráért és oktatásért"
KÖZPONTI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi "Egyéb támogatások" előirányzat terhére az alábbiak szerint: 

1. A pályázat célja:
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. 
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2. A pályázati felhívások tárgya
I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programok támogatása
Ezen belül:
- a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok, szórványprogramok támogatása
- egyházi programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek)
- magyar nyelvű köznevelési (oktatási-nevelési) programok támogatása
- szakképzést végző oktatási intézmények programjai
- magyar nyelvű felnőttképzési, felsőoktatási programok, tudományos kutatások, konferenciák; tanulmányi versenyek és szaktáborok támogatása
- iskolabusz-üzemeltetésének támogatása
- amatőr és hivatásos színházi produkciók támogatása
- a határon túli magyar közösségek egymással való kapcsolattartását elősegítő, azt fejlesztő kulturális programok támogatása 

II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása
Ezen belül:
- magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás
- szakmai kiadványok támogatása
- honlap létrehozása és fejlesztése

III. Civil szervezetek, illetve egyház, belső egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működésének valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása
Ezen belül: 
- jelen pályázati felhívás 5. pontjában megjelölt pályázói kör részére működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek)
- a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások támogatása
- korábbi években megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása
- magyar tannyelven is oktató intézmények, háttérintézmények valamint országos regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések 

Egy pályázó pályázati tárgyanként (az I.-II.-III. római számmal jelölt, vastagon szedett címsorok, a címsorok alatt olvasható francia bekezdéssel jelölt témák nem képeznek külön pályázati tárgyat!) csak egy pályázatot nyújthat be.
Magyarországi pályázók kizárólag az I., és a II. pályázati tárgyra nyújthatnak be pályázatot.

3. Támogatható kiadások:
- Az I., és a II. pályázati tárgy esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai)
- A III. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek, ingatlan beruházások).

4. Nem támogatható kiadások:
- egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés)
- ingatlan- és gépjárművásárlás
- késedelmi kamat, bírság

5. Pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be:
- civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, állami fenntartású intézmény, települési, területi és nemzetiségi önkormányzat, és az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmény
- kizárólag a II. pályázati tárgyban gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban: vállalkozás), ezen belül különösen mikro-, kis- és középvállalkozás bele nem értve az egyéni vállalkozókat, valamint
- egyházi jogi személy, valamint a határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye 

6. Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1. politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2. vállalkozások (kivételt képeznek a II. számú pályázati tárgyra pályázatot benyújtó gazdasági társaságok),
6.3. egyéni vállalkozók,
6.4. azok a szervezetek, akik a 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet fogalmának nem felelnek meg
6.5. azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.6. azok az intézmények, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.7. azok a magyarországi intézmények, szervezetek, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,
6.8. azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.9. azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.4 - 6.8. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

7. Igényelhető támogatás:
7.1 Erdély, Felvidék, Vajdaság, Magyarország esetében 600 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg
7.2 Kárpátalja esetében 500 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg
7.3 Horvátország, Muravidék esetében 200 000-3 000 000 Ft közötti összeg
7.4 A teljes támogatási keretösszeg 600 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.5 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, melyet egy összegben folyósít a Támogató. 
7.6 A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett utólagos beszámolási kötelezettséggel, illetve beszámoló elfogadását követően. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik elszámolási illetve hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott elszámolás alapján kerül sor.
7.7 A 600 000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján lebonyolító szervezetek közreműködésével, önálló nyílt pályázati felhívást jelentet meg. Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat - akár csökkentett költségvetési tartalommal is - nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra. A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.8 A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

8. A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1 Megvalósítási időszak: 2016. január 1.-2016. december 31.
8.2 A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2016. január 4.
8.3 Benyújtási határidő: 2016. február 5. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4 Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2017. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.

9. A pályázat benyújtásának formája:
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR segítségével. Elérhető: https://nir.bgazrt.hu/ oldalon vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) honlapjáról. Indokolt esetben - pl. technikai akadályoztatás esetén - lehetőség van a pályázatok papíralapon történő benyújtására. Az ehhez szükséges adatlap illetve nyomtatványok megtalálhatóak a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján (http://bgazrt.hu/).

A pályázati csomag elemei:
- pályázati felhívás
- pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei
- 2016. évi Pályázati és elszámolási útmutató
- Általános Szerződési Feltételek 
10. Pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei:

10.1. PÁLYÁZATI ADATLAP
A NIR rendszerben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód! 
Csatolandó mellékletek:
2011-2015 évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók két melléklet benyújtásával pályázhatnak:
- nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a NIR-ből és az Alapkezelő honlapjáról letölthető a Nyilatkozat szövege).
- 30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata.
2011-2015. évben a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók esetén a létesítő okiratot, az aláírás és a pénzforgalmi számlaszám igazolást az Alapkezelő illeszti a pályázatokhoz, melyet a pályázat kitöltésekor ellenőrizni szükséges. Amennyiben a szervezetben bekövetkezett változások indokolják, a mellékletet kérjük frissíteni! 
Azon pályázóknak, akik a Bethlen Gábor Alapból a 2011-2015. évben nem részesültek támogatásban, az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:

10.2. NYILATKOZAT
Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve a http://bgazrt.hu/oldalról letölthető. A mellékletet szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt 2016. február 5-ig postázni szükséges az Alapkezelőhöz.
A nyilatkozatot a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő akadályoztatva van, Meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez! 

10.3. LÉTESÍTŐ OKIRAT
A legutolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabály vagy alapító okirat, mely tartalmazza a pályázó szervezet aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

10.4. ALÁÍRÁS IGAZOLÁS
A pályázatban törvényes képviselőként megjelölt azon személy pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány vagy banki aláírás-bejelentő karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt az Alapkezelővel. 
Az igazolás magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni.

10.5. MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS
30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott kérelem másolata.
10.6. PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás), Magyarországon vezetett számlák esetében minden számlára vonatkozóan.

10.7. INGATLAN DOKUMENTUMAI
Ingatlanhoz kapcsolódó pályázat benyújtása esetén a tulajdoni lap, tulajdonostársak hozzájárulásáról szóló nyilatkozat. Nyertes pályázat esetén be kell szerezni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot a szerződéskötéshez.

10.8. ADÓSZÁM IGAZOLÁS
A 2011-2015-ben nem támogatott pályázók esetében a szervezet adószámának (adószám hiányában nyilvántartási számának) igazolására alkalmas dokumentum csatolása szükséges.

10.9. MEGHATALMAZÁS
Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető illetve a http://bgazrt.hu/ oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges. 

10.10.EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Magyarországi székhelyű pályázók esetén határon túli partnerrel kötött együttműködési szándéknyilatkozat csatolása szükséges. Erre vonatkozóan a pályázat kiírója nem szab meg formai követelményt.
Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR-be.


3.

 

                                            DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2016.


A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 26. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei indulhatnak. Pályázni kizárólag saját munkával lehet, a részvétel felső korhatára pedig 25 év. A pályaműveket a kategóriákon belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás.

A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beadni (http://www.due.hu/palyazat). A pályázathoz szükséges adatok megadásán kívül fel kell tölteni a pályamunkákat (kivéve a lapok esetében, amelyeket postai úton várunk), illetve szükséges még egy rövid szöveges bemutatkozást is mellékelni.

Beküldési határidő: 2016. március 15., a Magyar Sajtó Napja

A pályázati díjak összértéke több mint 2 millió forint.

A díjazottak kedvezményes részvételi lehetőséget nyernek Magyarország legjobb médiatáborába és leghatékonyabb gyakorlati médiaképzésére, a DUE Médiahálózat idei Médiatáborába, amelyet 2016 júliusában rendezünk meg.

A következő kategóriákban lehet nevezni:
1. AZ ÉV DIÁKÚJSÁGÍRÓJA
A címre diákújságírók pályázhatnak tényeken alapuló írással, például tudósításokkal, interjúkkal, riportokkal, vagy publicisztikákkal (jegyzettel, tárcával, karcolattal, kritikával). Fiktív, irodalmi írásokat - például verset vagy novellát - nem fogadunk el.

2. AZ ÉV DIÁKRÁDIÓSA, DIÁKRÁDIÓJA
A) Diákrádiós műsorral egyének és szerkesztőségek pályázhatnak. Időtartam 5-15 perc. Tematikus vagy irodalmi műsorral, magazinnal, riporttal, jegyzettel, interjúval, minihangjátékkal, dokumentumműsorral, ünnepi műsorral stb. egyaránt lehet pályázni, iskolai ünnepségek rádiós felvételével, műsorvezetői szöveg nélküli zenés összeállítással azonban nem.
B) Zenei diákrádiós műsorral, összeállítással pályázhatnak zenei műsorvezetők. Időtartam maximum 15 perc. Az elbírálásnál a műsorvezető személyisége, rádiós megszólalásai, humora és talpraesettsége, illetve az összeállítás hangzása (szignálok, effektek használata, arányok stb.) képezi az értékelés alapját.
Mindkét műfaj pályamunkáit kizárólag .mp3 formátumban fogadjuk el.

3. AZ ÉV DIÁK-VIDEOÚJSÁGÍRÓJA
Egyének és maximum 3-4 fős csapatok pályázhatnak kisfilmmel, klippel vagy magazinműsorral, legfeljebb 5 perc terjedelemben. A téma szabadon választott az újságírói műfajok keretén belül. Zenékhez készített videoklipek, mini játékfilmek nem versenyezhetnek.
A pályaműveket a YouTube-ra kell feltölteni, a pályázatra a linket kell beküldeni.

4. AZ ÉV DIÁKLAPJA
A 2015/2016-os tanévben megjelenő újságokkal szerkesztőségek pályázhatnak. Elsősorban a tartalmat bíráljuk el, de figyelembe vesszük a lap küllemét is.
Az online pályázati űrlap kitöltése után a lapokat postán kérjük elküldeni a DUE 1583 Budapest, Pf. 14. címre.

5. AZ ÉV DIÁKFOTÓSA
Bármilyen témájú fotóval és fotósorozattal lehet pályázni, de előnyben részesítjük a portrékat, szocio- és eseményfotókat, valamint az újszerű megközelítéseket. 2 évnél nem régebbi felvételeket várunk, elsősorban sajtófotókat, portrékat, reklám-, divatfotókat. A családi képek, születésnapi zsúron vagy kedvenc háziállatról készült felvételek, emlékképek stb. témájú fotók nem pályázhatnak.
A pályamunkákat kizárólag .jpg formátumban fogadjuk el.
További megkötések: a kép rövidebb oldala minimum 800, max. 3000 pixel legyen; minden képnek legyen címe; csak fényképezőgéppel készült alkotásokat bírálunk el; manipulált kép beküldése a versenyből való kizárást vonja maga után (a művészi koncepcióba illő változtatás nem számít manipulációnak). Egy pályázó legfeljebb 3 pályaművet adhat be. A sorozatok egy pályaműnek minősülnek, és 2-8 képet tartalmazhatnak. Ebben a kategóriában a művészeti iskolák fotó szakon tanuló tagjait külön értékeljük.

6. AZ ÉV ONLINE DIÁKMÉDIUMA
Egyének és csapatok pályázhatnak önállóan elkészített és működtetett portálokkal, blogokkal, online iskolaújságokkal vagy magazinokkal. Az elbírálás fő szempontjai az egyediség és a tartalmi, újságírói színvonal, de hangsúlyt fektetünk az oldal megjelenésére, használhatóságára is. Blogok esetében csak tematikus, egy adott témával rendszeresen foglalkozó blogokat várunk, személyes naplókat nem.

7. AZ ÉV MENTORA
Diákok, diákszerkesztőségek ajánlhatják a díjra - max. 1 oldalas tényszerű, ellenőrizhető adatokat tartalmazó írásban - a munkájukat kiemelkedően támogató, segítő pedagógusokat.

A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beküldeni. A feltöltő felület elérhető 2015. december 1-től a DUE Médiahálózat honlapján: www.due.hu/palyazat
A pályázatok beadási határideje: 2016. március 15., a Magyar Sajtó Napja
Az újságok beküldéséhez postacím: DUE Médiahálózat, 1583 Budapest Pf. 14.

EREDMÉNYHIRDETÉS:
2016. májusban, a Budapesten megrendezendő 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. Minden pályázót március végén értesítünk a pályázata érvényességéről, áprilisban pedig az eredményhirdetéssel kapcsolatban tájékoztató levelet kap.
A nyertes munkákból a DUE Tallózó 2016. május-júniusi számában, valamint honlapunkon válogatást közlünk.

Részletek: http://www.due.hu
Érdeklődés a DUE Médiahálózat irodájában:
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
Tel.: 06 1 222 8213  E-mail: due@due.hu

 

 

4.

 

A (DUE Médiahálózat) és a (Telenor) bemutatja: Hipersuli - a jövő sulija
                                                        Pályázat diákoknak


Zsebedben az okosteló, táskádban a tablet, a suliban mégsem veheted elő? A Hipersuliban még tanulhatsz is vele!
A pályázaton azt kell minél érdekesebben és egyéni módon megmutatnod, hogy a tanulásban - akár az iskolában, akár otthon - mi mindenben segíthetnének (vagy miben segítenek már most) az okoseszközök. A pályázaton a digitális eszközök (mobilinternet, táblagépek, okostelefonok) nyújtotta lehetőségek széleskörű bemutatását várjuk, és előnyben részesítjük a nem kézenfekvő, egyszerű, de kreatív ötleteket.

A pályázatot három kategóriában hirdetjük meg:
1. Cikk pályázat
Itt olyan írásokat várunk, amelyek információgyűjtésen alapulnak, és annak eredményeként bemutatják, milyen kezdeményezések voltak eddig Magyarországon és a világban a digitális oktatásra. E mellett pedig önálló, kreatív gondolatokat is fogalmazz meg arról, hogy milyennek képzeled az ideális digitális oktatást. A pályamű maximum 3 oldal terjedelmű lehet.

2. Videó pályázat
Ebben a kategóriában maximum 3 perces kisfilmet, videót várunk, amelyben bemutatod gondolataidat, elképzeléseidet a jövő sulijáról. Pályázatod alapulhat kutatómunkán, vagy lehet egészében a fantáziád szülötte is.

3. Interjú a jövő sulijáról tanárral/szülővel
Az interjú lehet írott, videóinterjú vagy rádióinterjú is, a lényeg, hogy egy pedagógus vagy szülő legyen a beszélgetőpartnered, a téma pedig a digitális oktatás, az okoseszközök használata az iskolában. (Nem jelent hátrányt, ha az interjúalany nem támogatja a digitális oktatást.)
A pályázaton bármely 12 és 22 év közötti fiatal pályázhat.

Az elkészített videókat a YouTube-ra kell feltölteni, a linket, illetve a többi anyagot pedig a DUE pályázati felületén beküldeni. 
A pályaműveket szakmai zsűri értékeli. Minden kategóriában 1 díjat adunk ki. A legjobb alkotások megjelennek a DUE Tallózóban, illetve a videoanyagok közönségbemutatója - akárcsak a díjátadás - a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon lesz 2016. májusban.

Díjak: Minden kategória első helyezettje egy-egy tabletet vagy okostelefont nyer.
A díjazottak meghívást nyernek a DUE 2016 évi nyári médiatáborába, ahol megismerhetik a szakma mestertitkait.

Beadási határidő: 2016. március 15.
A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet beadni a http://www.due.hu/palyazat weboldalon keresztül.
Részletek: http://www.due.hu

 

5.

 

Kedvezményes kézműves tábor
(pályázati felhívás)


A rózsaszentmártoni székhelyű Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület, a Rózsa Vendégház üzemeltetője, pályázatot hirdet "Kézműves nyári tábor" címmel.

Pályázat célja: A Gyermekláncfű Egyesület küldetésfilozófiájának egyik eleme, hogy kézműves mesterségek, technikák megismertetését, az egyének kreatív gondolkodását segítse, megélhetővé tegye az alkotás szépségét, a szellem találékonyságát. 
Az Elnökség döntése értelmében lehetőséget biztosítunk azoknak az alkotó közösségeknek, akiknek a jelen gazdasági helyzetben nincs, illetve korlátozott mértékben van lehetőségük nyári táborozáson részt venni..

Pályázók köre:
- kézműves szakkörök
- a kézműves mesterségek iránt érdeklődő közösségek
Támogatott kézműves táborok időpontjai: 
2016. július 04-09.
2016. július 11-16.
2016. július 18-23.
2016. július 25. 30.
Résztvevők létszáma:
A támogatásban részesülő közösségnek legalább 18 főnek lennie kell és 22 főnél nem lehet több + 2 kísérő felnőtt. 

Kézműves tábor programterve:
1 nap (hétfő)
De megérkezés a táborhelyre, (Rózsaszentmárton Rózsa Vendégház), szálláshely elfoglalás
14 óra tábor megnyitása
Du. 15-18 kézműves foglalkozás: fazekasság - marokedények, síkban dolgozás, korongozás
Este: éjszakai túra a közeli kiserdőben
2 nap (kedd) 
De. 9-12 kézműves foglalkozás: batikolás (batikoláshoz hozni kell pólót, egyéb textiliát, többet is lehet)
Du. 14-18 Látogatás Nagy Péter méhésznél, méhészetének megtekintése
kézműves foglalkozás: mézeskalácskészítés
Este: Faluház megtekintése szakmai vezetővel (régi paraszti életvitel Rózsaszentmártonban a bányászkodás előtt a XVIII-XIX században)
3nap (szerda)
de. 9-12, du 14-18. "A BÚZASZEMTŐL A KENYÉRIG": mindenki kap egy búzaszemet és útjára indítjuk, s a búzaszemet elkísérjük azon az úton, amíg a Rózsa Pékségbe nem ér és ott megfigyeljük, hogyan készül a lisztből a kenyér, zsömle és az egyéb péksütemény. A búzatábláig tartó sétánkon megszólítjuk az úton lakó füveket, fákat, állatokat s egy-egy mesét, versikét is elmondunk közös szórakoztatásunkra. Megtekintjük a búzatermesztéshez szükséges gépeket. A kenyértésztából mi is készítünk lángost a Rózsa Vendégházban, szalmából fonatokat készítünk.
4 nap (csütörtök)
De. 9-12 kézműves foglalkozás: kosárfonás
Du. 15-18 kézműves foglalkozás: nemezelés
Este: Vendégünk Fehér Ágnes tanár, népdalénekes, népdaltanulás a tábortűznél
5 nap (péntek)
De. 9-12 kézműves foglalkozás: harisnyavirágok
Du. hazautazás

Költségek:
Az egész hetes kézműves tábor megvalósításának költsége 35 000 Ft (szállás, étkezés, program). 
Minden résztvevőnek 10000 Ft kedvezményt biztosít a Gyermekláncfű Egyesület, így 25 000 Ft/fő/turnus a részvételi költség. A felnőtt kísérők (2 fő) a Gyermekláncfű Egyesület vendégei, részvételi díjat nem fizetnek

Támogatás mértéke: 25000-290000 Ft/turnus, 1000000-1160000 Ft/pályázati ciklus
Kézműves tábor helyszíne: 
Rózsa Vendégház Rózsaszentmárton Kölcsey út 80.

A benyújtás módja: A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapokat küldjék el a Gyermekláncfű Egyesület 3033 Rózsaszentmárton Kölcsey út 80. postacímre vagy a tothistvan@gyermeklancfu.hu e-mail címre.
Benyújtási határidő: 2016. január 25.
A nyertes pályázókat 2016 január 31-ig e-mailben értesítjük.
További információ kérhető Tóth Istvántól, e-mailben tothistvan@gyermeklancfu.hu vagy telefonon - 20/9685-79, http://www.gyermeklancfu.hu