Településünk |
Néhány adat a településről: Belterület: 26 ha
A község a Mecsek hegység keleti kiágazásának északi oldalán, Tolna megye déli részén fekszik.
A kismányoki címer: A kismányoki címeren helyet kapott a domborzati viszonyokra utaló hármas-halom. Azt jelképezi, hogy ég és föld találkozásából létrejött az ember, és ezzel teljessé vált az isteni megnyilvánulás. A vörös szín a hazaszeretet jelképe, a zöld a szabadságot, az örökkévalóságot jelenti.
Látnivalók:
A Katolikus (székely) Templom Kismányokon a székelyek betelepülésüket követően több, mint 30 éven át csak egy kis kápolnában tarthattak istentiszteletet. A római katolikus székely templom 1988-1989-ben épült, német és svájci testvérek anyagi segítségével, és Kismányok lakosságának áldozatos munkájával. Épült azzal a gondolattal, hogy legyen a Bukovinából hazatelepült székelyek számára egy közös zarándokhely, ahol összegyűlhetnek. A templom ereklyéje a bukovinai Hadikfalváról hozott hársfából készült Mária szobor, melynek palástja sajátos módon világoszöld volt, és csak a restaurálás során festették világoskékre. A templom minden faragása (dióból és tölgyből) népi munka, a szomszédos Majosi Gáspár István és Tusa János készítették. Különösen szép az olvasóállvány és a keresztelőkút. Az oltárterítő fogadalomból készült, bukovinai székely keresztszemes mintájú. A templom további érdekessége, hogy a szentély előtt székely kapu áll.
Az Evangélikus Templom Az 1700-as években települtek Kismányokra evangélikus vallású sváb nemzetiségű német telepesek és először egy kisebb templomot emeltek maguknak, majd 1785-ben rakták le a máig itt látható evangélikus templom alapköveit. Három évre rá, 1788-ban megtörtént a templom felszentelése. A környék evangélikus vallású lakói ezután hosszú évekig Kismányokra jártak Istentiszteletre az anyatemplomba. Az épületre 1792-ben szerelték fel a toronyórát. A ma is meglévő oltár 1800-ban készült. Orgonája a hazai barokk orgona-építészet egyik legjelesebb emléke. 1807-ben épült Bonyhádon, Dél-Dunántúl első ismert orgonaépítő műhelyében. A két manuális orgona 13 regisztere két mű között oszlik meg: 10 a fafőművön, 3 a mellvédbe épült. A pedál függesztett, nincs önálló sípsora. Az orgona a fűvott és a homlokzati sípokat kivéve teljesen eredeti állapotban maradt ránk. 2001-2002-ben teljes műemléki restauráláson esett át, amelyet a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra végzett. Az orgona adottságai elsősorban a régi dél-német és itáliai művek korhű előadására teszik alkalmassá. A templom 2004 októberétől műemlék épület. |
KISMÁNYOK online |