Rákosi és a XX. kongresszus
Rákosi Mátyásnak még a párttagokkal
sem igen sikerült elhitetnie, hogy ő és az MDP többi vezetője szakít a
sztálinizmussal, és új módszerekkel irányítja az országot. Azaz, hogy minden a
XX. kongresszus szellemében történik. Egyre több fórumon és újságban hangzott
el éles kritika a sztálinista berendezéssel kapcsolatban. Éjszakába nyúló
politikai viták folytak a Petőfi Kör gyűlésein, Szegeden újra létrejött a
független ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek
szövetsége (MEFESZ). Rákosi kénytelen volt elismerni, hogy őt is felelősség
terheli a Rajk - per miatt. Júliusban ugyan leváltották, de utóda az a Gerő
Ernő lett, akinek szintén része volt a törvénytelenségekben. Lényeges változás
egyenlőre nem történt.
A Rajk - temetés
Rajk László özvegye 1956-ban egyre
gyakrabban követelte, hogy a férjét tisztességes körülmények között temessék
el. Ősszel a pártvezetés már nem halogathatta tovább az ügyet. 1956. október
6-án a Kerepesi temetőben összegyűlt tömeg jelenlétével az utóbbi évek bűnei
ellen is tüntetett.
Az Országház előtt
Hruscsovnak érdekében állt, hogy
javuljon a magyar - jugoszláv viszony, ezért az MDP vezetőségének Belgrádba
kellett utaznia, ahonnan október 23-án tért haza. Az egyetemisták erre a napra
tüntetést szerveztek, amelynek a célja többek között a lengyel
reformtörekvésekkel való szolidaritás volt. Később a demonstrációra
összeállított 16 pontban a következőket követelték: Nagy Imre visszahelyezését
a miniszterelnöki székbe, a szovjet csapatok kivonását, ésszerűbb
gazdaságpolitikát, többpárti demokráciát és a koncepciós perek
felülvizsgálatát. A menet a Petőfi - szobornál gyülekezett, onnan a Bem térre vonult,
aztán az országház elé. A tüntetők Nagy Imrét akarták hallani, aki késő esti
beszédében tompítani próbálta az indulatokat.
Nagy Imre a kormány élén
Október 24-én hajnalban az itt
tartózkodó szovjet csapatok közbeléptek. A Széna - téren, a Corvin közben és a
főváros más pontjain azonban elszánt ellenállásba ütköztek. A felkelők a
laktanyákból szerzett fegyverekkel és benzines palackokkal, az ún. Molotov -
koktélokkal támadtak a szovjet tankokra. Olyan szovjet katonák is akadtak, akik
nem voltak hajlandóak harcolni a magyar forradalom ellen. Vidéken is kitört a
forradalom. A szovjet beavatkozás nem ígért gyors sikert. A régi rendszer
vezetői elmenekültek vagy elkergették őket, forradalmi bizottságok kerültek a
gyárak élére, de sok régi vezető nem akart beletörődni hatalma elvesztésébe.
Sortüzek a fegyvertelen tüntetőkre
Október 25-én sokan tüntettek a
Parlament előtt, amikor a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről sortűz
dördült. Az orvtámadást nagy valószínűséggel ÁVH-sok hajtották végre. Vidéken,
pl. Mosonmagyaróvárott és a Tiszakécskén is belelőttek a fegyvertelen
tüntetőkbe. A rákosista erők bázisa közben rohamosan szűkült, egyre több
közkatona és tiszt állt át a forradalmárokhoz. Október 25-én végre leváltották
Gerőt és MDP éléről, utóda Kádár János lett, aki egy ideig feltétlen
támogatásáról biztosította Nagy Imrét.
"Nemzeti demokratikus
forradalom"
Még a karhatalmisták sortüzei és az
első szovjet beavatkozás idején, október 26-án Nagy Imre kijelentette, hogy
nemzeti demokratikus forradalom zajlik. Két nap múlva a rádióban a kormányfő
szociális reformokat és a gyűlölt ÁVH feloszlatását ígérte. Tárgyalások
kezdődtek a szovjet csapatok kivonásáról, és október 31-én Nagy már a Varsói
Szerződésből való kilépését helyezte kilátásba.
A köztáraság téren
Október 30-án a fegyveres felkelők
támadást indítottak a budapesti pártbizottság Köztársaság téri székháza ellen,
mert információik szerint ott politikai foglyokat tartottak fogva. Bentről,
biztonságos fedezékből az ÁVH-sok sokáig ellenálltak, és a fegyvertelen
ápolónőkre is tüzet nyitottak. A pártház bevétele után a felháborodott tömeg a
védők közül többet meglincselt. A pártvezetők közül az ostrom során súlyosan
megsebesült Mező Imre, és meghalt a kórházban.
Koalíciós kormány
A november 3-án újjáalakult koalíciós
kormányba a Független kisgazdapárt, a Petőfi Párt, az MSZMP és a
Szociáldemokrata Párt delegált képviselőket. Az új Nagy Imre - kabinet volt
Maléter Pál, a pártonkívüli honvédelmi miniszter is.
A felkelők nemzetőrséget szerveztek
Király Béla vezetésével.
A Külpolitikai helyzet
A magyar forradalommal egy időben
zajlott a szuezi válság, amely jobban lekötötte a nagyhatalmak figyelmét.
Washington Moszkva tudtára adta, hogy tartja magát a háború alatti
megállapodásokhoz, és továbbra is szovjet érdekszférának tekinti
Magyarországot. Hruscsov megnyugodhatott, hogy a beavatkozással nem kockáztatja
egy újabb világháború kitörését.
A forradalom leverése
Tökölön, a szovjet főhadiszálláson
tőrbe csalták Maléter Pál honvédelmi minisztert, és letartozatták. Miközben a
kormány mérsékelni tudta az országban a belső feszültségeket, és a sztrájkolok
a munka felvételére készültek, friss szovjet csapatok özönlöttek be az
országba. A szovjet nagykövet, Jurij Andropov azt mondta Nagy Imrének, hogy
csak félteértésről lehet szó. November 4-én azonban a szovjetek támadást
indítottak Budapest ellen is.
Bibó a parlamentben maradt
Az elkeseredett ellenállás nem
használt a hatalmas túlerővel szemben. Nagy Imre a jugoszláv, Mindszenthy
József az amerikai nagykövetségre menekült. Bibó István államminiszter maradt
csak a Parlamentben, és a Magyarország demokratikus átalakulásával kapcsolatos
tervezettét gépelte. A megtorlások kezdetekor őt is letartóztatták.
Az ENSZ és a magyar kérdés
Az őrizetlenül maradt határokon át
mindegy 200 ezren hagyták el az országot, akik nyugaton sok segítséget kaptak.
De sokan voltak olyanok is, akik ártatlanságuk tudatában itthon maradtak,
később azonban megtorlás várt rájuk. Az ENSZ még a forradalom leverése előtt
napirendre tűzte a magyar kérdést, a világ szimpátiája Magyarország felé
irányult. De Hruscsov ragaszkodott a Szovjetunió érdekszférájához tartózó
országokhoz, és a Kádár János vállalta az együttműködést a szovjet hatóságokkal.