A numerus clausus (1920)
Az
1920-tól berendezkedő Horthy-rendszer hozta a világháború utáni Európa egyik
első zsidóellenes törvényét. Az 1920:XXV. tc. "A tudományegyetemekre,
műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való
beiratkozás szabályozásáról" címet viselte, de numerus claususként (zárt
szám - latin) vált hírhedt jogszabállyá. A törvény az egyes "nemzetiségek
és népfajok" összlakossághoz viszonyított arányszámához kötötte az adott etnikumból
a felsőoktatási intézményekbe felvehető hallgatók számát. Ezenkívül elsőrangú
felvételi kritériummá tette a "nemzethűséget". Mivel a zsidók 1867
óta jogilag izraelita vallású magyaroknak számítottak, az előírás elvileg nem
érintette őket, ám a törvény végrehajtási utasítása nemzetiségnek minősítette a
zsidóságot. Így 6 százalékban maximálták a felvehető zsidók arányát, a
"nemzethűség" megállapítását pedig a gyakran szélsőjobboldali
befolyás alatt álló egyetemi vezetőségekre bízták. Az új rendszer az elcsatolt
területekről az országba özönlő nem zsidó értelmiségnek kívánt kedvezni a
zsidók kárára, ezzel is szélesítve társadalmi bázisát. Akárcsak a két
évtizeddel későbbi zsidótörvényeket, a numerus clausus előírásait sem sikerült
végrehajtani, hiszen a zsidó hallgatók aránya nem csökkent 8 százalék alá.
A
nemzetközi zsidó szervezetek a békeszerződés kisebbségvédelmi előírásaira
hivatkozva támadták a rendelkezést. A magyar zsidóság képviselői azonban
elutasították a külső beavatkozást. Érvelésük szerint inkább tűrik a sértő és
hátrányos megkülönböztetést - a trianoni igazságtalanság semmilyen jognak nem
lehetett a forrása. A nemzetközi tiltakozás mégsem maradt hatástalan: a bethleni konszolidáció idején,
1928-ban módosították a törvényt, és kiemelték belőle a nemzetiségi
arányszámokra vonatkozó paragrafust. A "nemzethűség és erkölcsi
megbízhatóság" kritériuma azonban változatlanul megmaradt, így a törvény
eredeti szándékának, azaz a zsidók egyetemről való részleges kizárásának a
végrehajtása nem került veszélybe.
A
numerus clausus törvény sértette meg először a polgári jogegyenlőség alapelvét,
amely a19. században sok küzdelem után, 1895-ben teljesedett ki. Ez előkészítette
a szellemi-politikai talajt a következő évtizedek sokkal súlyosabb jogfosztó
intézkedései számára.