A Kereskedők, Vállalkozók Tolna megyei Szervezete gazdasági
érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet, amely egyben önálló jogi személyként 1991. április 6-án
alakult. A szervezet Tolna megye vendéglátó és kereskedelmi
vállalkozóit tömöríti önkéntes tagság alapján.
Az érdekképviselet célja,
hogy a Tolna megye területén működő kereskedelmi,
vagy vendéglátó tevékenységet folytató,
egyéni és társas vállalkozók gazdasági és szakmai érdekeinek védelmét szolgálja.
A Szervezet működése során a tagok
érdekvédelmét látja el egyrészről a társ érdekképviseletekkel, valamint a
szakhatóságokkal történő együttműködéssel,
másrészről tájékoztatást ad az aktuális jogszabályokról a vállalkozóknak,
illetve tanácsadással segíti
tevékenységüket.
A szervezet fontos feladata a mikro-és
kisvállalkozások felkészítése, hogy a folyamatosan változó körülmények között
képesek legyenek a versenyképességük javítására, valamint vállalkozásukat
fejlesztésére.
Rendszeresen
fórumokat szervez a vállalkozók
számára, melyeken részt vettek a szakhatóságok
képviselői (APEH, fogyasztóvédelem stb), valamint a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa.
A vállalkozások működését mindig az aktuális és széles
körben hasznosítható információkkal, valamint különböző szolgáltatásokkal
segíti a szervezet, így jogi
tanácsadással, pályázatírással, hitelügyintézéssel.
Az érdekképviselet több
éves munkájának eredményeként egy hatékony, komoly szakmai háttérrel
rendelkező egységes szövetség alakult ki, amelyben az emberi kapcsolatok
kiemelkedő szerepet kapnak.