Mongol futóegér

Természetes élőhelye

A mongol futóegerek a mongóliai vadonból származnak, ahol félsivatagos területeken és sztyeppéken élnek. Ebben a biotópban nyers, szélsőséges körülmények uralkodnak. A futóegereknek élőhelyükön nincs sok természetes ellenségük, csak a ragadozó madarak és a kígyók jelentenek rájuk veszélyt. Megvannak a sivatagra jellemző tulajdonságaik. Így például nagyon jól hallanak, és természetesen tudnak vizet tárolni zsírsejtjeikben. Nagyon gazdaságosan bánnak a vízzel. Nagyon kevés vizeletet ürítenek és nagyon száraz a székletük. Üregeikben maradnak a nap legforróbb és leghidegebb időszakaiban, de a köztes időben aktívak.

Tartása

A mongol futóegerek társas lények és egyáltalán nem szeretnek egyedül lenni. Mindig legalább két állatkát tartsunk. Ha nem akarunk szaporulatot, két egyneműt. A magányos állatok ugyanis rövidebb életűek, kevésbé ellenállóak, gyakran túlsúlyosak és nem túl boldogok. Nehezebb őket megszelídíteni és általában kevésbé barátságosak. Ezért egy társ alapvetően fontos.

Elhelyezésükre a legmegfelelőbb egy terrárium, dróthálós tetővel! Egy 40-90 literes terrárium ideális egy párnak, de természetesen ha több egerünk van, nagyobb hely kell. A dróthálós tető pedig elengedhetetlen, akármilyen magas is a terrárium, ugyanis a mongol futóegerek hatalmasat tudnak ugrani. A hörcsögpaloták és a ketrecek nem a legmegfelelőbbek, mert a hörcsögpaloták rosszul szellőznek (így hamarabb büdösödnek), nehéz őket takarítani, ráadásul állataink hamar tönkretehetik őket állandó rágásukkal és így könnyedén kilóghatnak. A fémketrecek azért nem megfelelőek hosszú távra, mert a rácsokon keresztül hamar kiszórják az almot, beterítve a környezetüket, így naponta többször is fel kell körülöttük porszívózni. Emellett állandóan rágják a rácsot, ami őket és minket is idegesít. Sőt, ez a mániájuk ártalmas is lehet nekik, elveszíthetik orrukról a szőrt, rozsdafoltos lehet a bundájuk és a fogaikat is megsérthetik.

Otthonukat rendezzük be búvóhelyekkel és játékokkal is. A legmegfelelőbb a fából vagy agyagból készült odúk. Ők is szívesen használják a mókuskereket, de ebből csak olyat vegyünk, mely fémből van (a műanyagot szétrágják) és zárt, hogy ne akadjon bele a farkuk.

Alomnak legjobb a forgács, a kukoricacsutka vagy a homok (bár ez utóbbi hamarabb büdösödik). A forgácsnak nem kell illatosítottnak lenni, mert a mongol futóegerek nem szagosak, viszont egyes egyedek allergiásak lehetnek rá. Emellett unaloműzőnek adjunk egérkéinknek szénát és WC-papír gurigákat vagy kartondobozokat, melyeknek felaprítása órákra leköti őket.

Általában napi 2-3 órás ébrenlétet 4-5 óra alvás követ, ennek megfelelően éjszaka is aktívak. Így lehetőleg ne a hálószobában helyezzük el a terráriumot, mert az éjszakai kapirgálás és neszezés zavaró lehet.

Etetése

 Megfelelő számukra számára az állkereskedésekben kapható hörcsögeledelek, de ma már kapható speciálisan mongol futóegérnek gyártott eleségek is. A lényeg, hogy ne legyen benne sok napraforgómag, vagy inkább vegyük ki és tegyük félre, ez ugyanis tele van zsírral. Emellett kaphatnak száraz macskaeledelt, ami főleg a vemhes vagy a kölykeit nevelő nőstényeknek fontos fehérjeforrás. Fontos, hogy kapjanak gyümölcsöt és zöldséget is, de csak mértékkel, mert ezek túlzott etetése esetenként hasmenést okozhat. Mivel a természetben is az étlapjukra tartozik, ajánlatos nekik rovarokat is adni, például lisztkukacot. Szinte mindent meg lehet velük kóstoltatni, de az alábbi szempontokat mindig észben kell tartani:

- A szezámmag, a napraforgó és a mogyoró rengeteg zsírt tartalmaz, így könnyen elhízást okozhat. És ki szeretne egy hájas, lusta egeret?

- A száraz tészta, a rizs és a bab vizet vonnak el a szervezettől, így kiszáríthatják az egereket. Ennek tünete a vészes lesoványodás, sőt, ha huzamosabb ideig áll fenn ez az állapot, a pusztulásukhoz is vezethet.

A sok zöldség és gyümölcs krónikus hasmenést okozhat. El kell kerülni tehát a lédús eledeleket, mint a dinnye, a citrusok és a paradicsom.

- Csínján kell bánni a cukorral is. A cukor - a növényekben található természetes cukrokon kívül - az egerek számára nem természetes. A cukros ételeket tehát mellőzzük, mert bár a cini kevés cukrot meg tud emészteni, de a túl sok cukorral elrontja a gyomrát és megbetegszik.

Etetőtálkának megfelel mindenféle fém, kerámia vagy üveg edény. Műanyag semmiképp, mert percek alatt szétrágják! Persze az sem baj, ha nincs etetőtálka, hisz gyakran raktározzák a terrárium sarkában a finomabb falatokat.

Sokan úgy gondolják, hogy sivatagi állatok lévén, nincs szükségük vízre. De ez nem igaz! Hiába adunk nekik lédús takarmányokat, nem tudhatjuk, hogy vízszükségletüket csillapították-e. Tehát mindenképpen szerezzünk be egy önitatót!

Szaporodása

A mongol futóegereket párban tartjuk. Ha egy hímet tartunk együtt több nősténnyel, akkor általában csak az egyik nőstény hoz kölyköket a világra. Ráadásul az ilyen csoportokban gyakoriak a verekedések, sőt a többi nőstény ellophatja vagy megölheti a kicsiket. Van olyan is, aki a vadon élő egerekhez hasonlóan kolóniában tartaná őket (több hím és több nőstény együtt). De ezt szintén ellenzem, mert ilyenkor hatalmas területre van szükségük, ami nehezen biztosítható. De még így is gyakran felléphetnek területi és dominancia viták. A vadonban ugyanis csak egy nőstény fial. A kolónia többi női tagja az ő félig felnőtt lányai, akik hat hónapos korukig nem érik el az ivarérettséget, mert anyjuk gátolja növekedésüket. Mikor azonban elérik ivarérettségüket, két dolog történhet: 1. Az anya elzavarja a nőstényt, ami a fogságban nem történhet meg, így az könnyen megsérülhet vagy el is pusztulhat. 2. A fiatal nőstény zavarja el anyját és válik dominánssá. Ha egy nőstényt akarunk több hímmel együtt tartani, az működik. Viszont a nőstény az összes hímmel párosodni fog, így nem tudhatjuk, melyikük az apa. Szóval mindenképpen azt ajánlom, hogy párban tartsuk az egereket, ha tenyészteni akarunk.

A mongol futóegerek általában 3 hónapos korban válnak ivaréretté, de ha egy fiatal nőstény egy idősebb hímmel teszünk össze, korábban is születhetnek kölykök. A nőstény addig úgyse fog megfoganni, amíg nem tudja kölykeit kihordani gond nélkül. Ha már ivaréretté vált, a nőstény 4-6 naponta ivarzik és ilyenkor párosodhat a hímmel. Egy ivarzás során a pár többször is párosodik, s közben a hím ritmikusan dobog a lábával. A vemhesség a 18. nap körül kezd láthatóvá válni, a nőstény ekkor kezd el kigömbölyödni (természetesen egyedi eltérések lehetnek). A 23-25. napon már biztosak lehetünk a vemhességben, s a párzást követő 25-27 napon fognak megszületni a kölykök. Egy alom általában 3-8 kölyökből áll, melyek csupaszon és vakon jönnek világra, viszont nagyon hangosak, főleg az első néhány napon. A nőstények általában kora hajnalban fialnak, s már a fialás után ismét párosodhatnak a hímmel. Ez természetes és nem okoz gondot, hiszen emellett ellátja anyai feladatait is a nőstény. A fialás után nem kell eltávolítani a hímet, nem fogja bántani a kicsiket. Az anya 2-3 napig nem engedi őt vissza a fészekbe, de utána aktív résztvevője lesz a gyereknevelésre. Ezért csak akkor vegyük ki az apát (és csak 1 napra), ha nem akarjuk, hogy a nősténnyel újra párosodjon. A kölykök nevelését egyébként teljesen a szülőkre bízhatjuk. Legalább egy hétig hagyjuk békén a kis családot. Ha lehet, ne takarítsuk egy ideig a terráriumot, mert a nőstény nem szereti, ha szétrombolják fészkét. A fészek újraépítése ugyanis akár 45 percbe is beletelhet, eközben kicsinyeik pedig fagyoskodnak. A kölykök 3-4 napos korukban már hallanak és a 10-dik nap környékén már szőrösödnek, így színük is megmondható.

Nagyon fontos, hogy rendszeresen kézbe vegyük őket és hozzászoktassuk a simogatáshoz. Viszont legyünk óvatosak, mert az izgő-mozgó kölykök könnyen "kiugorhatnak" a kezünkből, s ez az életükbe is kerülhet. A szemük 16-21 napos korban kezd kinyílni és e körül a kor körül kezdik el kóstolgatni a száraz táplálékot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy már el lehet őket választani, hisz ekkor még nem élnének meg szüleik nélkül. Az elválasztásukra a legmegfelelőbb idő 6 hetes koruk körül van, de 8 hetes korukig is maradhatnak szüleikkel, ha elférnek a terráriumban. Célszerű azonban nemek szerint szétválogatva közös terráriumba tenni a fiatalokat, akár más, hasonló korú almok egyedeivel együtt. Az idegen kölykök érkezésekor előfordulhat tömegverekedés, de ez általában ártalmatlan. Ekkorra azonban már célszerű eldönteni, hogy meg akarjuk-e valamelyiket tartani, s akkor őt párjával együtt költöztessük új helyre, a többieknek pedig keressünk új otthont.

Megjegyzés

By: poszmete

Forrás: http://www.mongolfutoeger.fw.hu