Medgyesi Imre, Jánossomorja

^{Kitelepítés}

^{Városunk Mosonszentjános, Mosonszetnpéter és Pusztasomorja összevonásával egyesült 1970-ben. a II. világháború befejezéséig Mosonszentjánosnak és Mosonszentpéternek színtiszta német ajkú lakossága volt, míg Pusztasomorja magyar. Békésen megfértek egymás szomszédságában századok óta. Mindhárom település Az árpád-korban keletkezett.}

^{A kitelepítést két turnusban hajtották végre. 1946. május és ősz. Az utcák kihaltak, az egykor mozgalmas életnek nyoma sincs. Mindenki szemében döbbenet, rettenet, kilátástalanság tükröződik. vajon mit hoz a holnap. Az első telepesek az elmenekültek házait foglalták el, de ez sem ment zökkenőmentesen, mert az itt élő lakosság ellenállt. Komoly ellenérzésekkel fogadta a telepesek német házba való beköltözését. Még lázadás is volt a faluban. A megerősített karhatalom hiába zárta le az utcákat, az asszonyok kiáltozásaira a férfiak kirohantak a házakból és szembeszálltak a karhatalommal. Így aztán az érkezők nem tudták elfoglalni a házakat, az iskolában szállásolták el őket.}

^{Ez az időszak volt talán a legkegyetlenebb, mert nem tudták, mit hoz a holnap, mikor kopogtatnak az ajtón hogy kifelé. Becsapottnak érezték magukat, hogy a haza cserben hagyta őket. nekik kellett bűnhődni mások bűneiért. Nem volt jogorvoslat, nem volt kihez fordulni, mindenhol falba ütköztek. Puskacsövek szegeződtek rájuk. A falu szomorú képet mutatott, elkeseredés tükröződött az emberek szemében. Önmagukat marcangolták, a kákán is csomót keresetek, de nem találtak, mert tiszta volt a lelkiismeretük. Az a bizonyos csomó, ami eldöntötte sorsukat följebb volt A község egy megbolydult méhkashoz hasonlított. Fáradtak, megtörten, csomagokkal, hátizsákkal terhelten támolygott a nép fegyveres őrök kíséretében a vasútállomás felé. Itt marhavagonokba zsúfolták őket, sok megpróbáltatás, szenvedés vát rájuk, ezt csak az tudja igazán, aki átélte ezt a fájdalmat végigszenvedte, a borzalmat elviselte, amit a sors rámért.}

^{Wolf Jánosék családja tősgyökeres szentjánosi. már a nagyapját is itt keresztelték a helyi templomban. Háború után újult erővel fogtak hozzá az építőmunkának. Szorgalmuknak köszönhetően hamar talpra állították a megtépázott gazdaságot. János szálfatermetű, izmos békés természetű, nem ismeri a fáradtságot. felesége Lizi Unger lány. Az apja tekintélyes ember a faluban. Lizi inkább az édesanyjára hasonlít. Kék szemű szőke. A háztartás mellett sokat segít az urának. Három családjuk van. A két fiú az idősebb, Ottó és Henrik ikrek, most 16 évesek. Erősek egészségesek szorgalmasak. Nem ismernek lehetetlent. A kistestvérük Maria 12 éves múlt. sudár termetű, mint az afféle kamaszlányok. Szépen tud hímezni, rajzolni és jól is tanul. A helyi énekkar tagja. Édesanyja büszke rá. Az iskola igazgatója Unger Márton már a szülők tudtára adta, hogy a móvári gimnáziumba kell küldeni, mert nagyon tehetséges. szárazásuk szerint anyanyelvük német, de a szívük magyarul dobog. Soha nem akarták elhagyni szülőföldjüket. Békességben, szeretetben élnek. A házuk a falu főutcáján van, a templom közelében. Néhány ablak az utcafrontra néz, a ház előtt Hárfák díszelegnek. Elől keskeny bejáró, a ház hátrafelé bővül. Hosszú a porta: kamrák, istállók, fészer, góré és a legvégén a kert alatt hatalmas pajta. Az istállóban négy szép ló, látszik rajtuk, a gazda gondossága, hozzáértése és állatszeretete. A tehénistállóban három fejőstehén növendékek megszámlálhatatlan apró jószág. A kamrák, a góré tele takarmánnyal. a pajta úgyszintén. Az udvaron szőlőlugas díszlik, hátrább gyümölcsfák. az udvar eleje kővel van lerakva, amit Ausztriából hoztak még a múlt században, mert szénát szállítottak a Hanyból a bécsi fuvarosoknak. Hazafelé sem jöttek üresen, megrakták kővel a szekereket és ezt használták az házak, istállók alapozásához. A gazdaság jól felszerelt. Az aratást már Wolf János nem kézzel, hanem arató, kaszálógéppel végezte. Ez nagyon megkönnyítette a fáradtságos munkát. A hanyi szénát szintén kaszálógéppel korábban, kézi erővel végezték, ami bizony nagyon fáradtságos munka volt. Már volt vetőgépjük, lókapa, töltöget és lógereblye, stb. Kellett is a gépesítés a 100 hold földhöz. Szolgalegényt is tartottak, mikor még a gyerekek cseperedtek. Családtagnak tekintették őket, megbecsülték a munkaerőt, a kétkezi munkást. Búza, rozs, árpa kukorica volt a fő termény, de ipari növényeket is termesztettek. Cukorrépát, kendert, cikóriát. A Frank gyár, az ország egyetlen cikória feldolgozó üzeme ugyanis itt található. Sokan foglakoznak fuvarozással, messzire szállítják a hanyi szénát és a szemes terményt.}

^{Wolf János családja a tehetősebbek közé tartozott. Ahogy a két iker növekedett, egyre többet segítettek apjuknak. Főleg a lovakat kedvelték. Kis húguk az apró jószágot szerette, meg a Frédi kutyust, a hűséges házőrzőt.}

^{Egyszer csak nagy változás történt a politikában. Híre szaladt a faluban, hogy megkezdődik a kitelepítés. Sokan félelmükben meg sem várták a hivatalos felszólítást, átszöktek a szomszédos Ausztiába. Ők nem voltak részesei a háború cselekményeknek, mégis bűnösök lettek. 1945 tavaszán jöttek az első zavaros híresztelések és már a nyári hónapokban megkezdődött a németajkúak összeírása. Egyre aggasztóbb hírek érkeztek. Wolf János családja a magyar igazolás birtokában bízott, hogy nekik nem kell elhagyni szülőföldjüket. Nekik két sonkába került, hogy lekerültek a listáról. Sikerült elkerülni az első bevagonírozást. Szorgalmasan végezték dolgukat, örültek, hogy milyen szépen zöldell a határ, és még a terméskilátások is bíztatóak. De a faluban siralmas volt a helyzet, az előzőleg betelepítettek felélték a hátrahagyott javakat, majd odébbálltak egy házzal. Wolféknak ekkor már nem volt szolgalegényük, de nem is nagyon volt rá szükség, mert az ikrek betanultak apjuk mellett a gazdálkodás fortélyaiba. A földművelés vérükben volt. Az ideköltöztetett telepesek irigykedve nézték, hogy ennek a svábnak minden sikerül. A földet szeretni kell, ha egy szántás nem elég, még egyszer dolgozni kell, hogy a magágy porhanyó legyen, hengerezni a talaj egyenletes sima legyen, nehogy a kaszálógép, aratógép el ne akadjon. tehát a jó gazdának az apró részletekre is ügyelni kell. Akkor nem csalódik, mert a föld soha sem csapja be gazdáját. A földet sem szabad becsapni, azt művelni kell. Wolf János ezt látta, ezt tanulta szüleitől, ezt adja tovább gyermekeinek. még sohasem csalódott a földben. de a felségében sem, Lizi hűséges volt akár a Frédi kutyájuk, akit a kis Maria is imádott rajongásig.}

^{Az aratás rendben lezajlott, a cséplés is megtörtént augusztus közepére. Jó közepes termést takarítottak be. A kukorica, répa cikória jól fejlődik, széna lucerna is a pajtában. Három hízó az ólban. A négy szép ló meg a három tehén ehetnek, nem lesz hiány takarmányból. Csak valami közbe ne jöjjön. ettől rettegett a család. A hírek nem voltak bíztatóak, sőt egyre aggasztóbbak. De ház minket nem érhet, megvan a magyar származású igazolás, pecséttel ellátva. – vigasztalta Wolf János Lizit, mert ennek a szálfatermetű embernek lágy szíve van, mindenkin segít, nem ártana a légynek sem.}

^{Az idő úgy fut, mint a szarvas, vissza sosem fordul, ki tudja, hogy a végzet titkos harangja mikor kondul. Épp megvárta az őszi betakarítást, megkondult az a bizonyos harang, de még mekkorát.}

^{Valaki megsúgta Wolf Jánosnak, hogy a telepítési bizottság tagjait megverték, az egyik betelepítési kísérletnél. Aki Jánosnak segített már máshová került. A hatalom emberei egyre nagyobb vérszemet kaptak, már nem csak azt nézték, hogy ki vallotta magát német anyanyelvűnek, volt-e SS katona, hanem azt is mennyi földje van, milyen a háza, mekkora az állatállománya. Az egyik bizottsági tagnak megtetszett Wolfék családi háza, így aztán megint felkerültek a listára. Hiába szaladt a községházára az igazolással, azt mondták neki, már nem érvényes, mert aki aláírta letartóztatták. Az állampolgárságát igazoló papírt már vissza sem kapta a hatóságtól. Két rendőr kísérte hazáig mintegy bűnözőt. parancsba kapták, hogy szedjék össze a cókmókot, ami 20 kilogrammnál nem lehet, irány Mosonszolnok. Nem tudták mit csináljanak. Egy világ omlott bennük össze néhány perc alatt. János gazda hátrament a pajtába fölnézett a hatalmas erős gerendára fogott egy kötelet, létrát, hogy felköti magát. Átkötötte a gerendát, nyakába tette a kötelet, de megpillantotta a gerendába vésett évszámot. 1846. a monogram W.P. A dédapja neve Wolf Péter. megfordult benne az elhatározás, hogy nem hagyhatja magára a családot. bement az istállóba, elbúcsúzott sírva a négy szép lovától, megsimogatta fejüket, megcsókolta lovai bársonyos orrcimpáját, és utoljára még adott nekik lucernát. A tehénistállóba is benézett, tőlük is elköszönt. megsimogatta őket is: végigsimította tekintetével a hosszú udvart, egészen a pajtáig, majd könnyeivel küszködve bement a házba, ahol mindenki sírt. Egyszer csak kocsizörgés hallatszott. megállt a ház előtt, két rendőr megjelent az ajtóba. indulás kifelé. csőre töltött fegyverek szegeződtek rájuk. Kis batyujukkal megindultak a várakozó kocsi felé. A szekéren már négyen szomorkodta, felszálltak sírva és elindultak Mosonszolnokra. Mire kiértek a faluból, egész karaván haladt a nyomukban, fegyveres őrök kíséretében. Ezvolt a kitelepítés második hulláma. Ekkor már sok felvidéki magyar érkezett, akiket Csehszlovákiából űztek el, szintén jó földművelők voltak. A Szentjánosró-Szenrtpérről a kitelepítettek karavánát, a mosonszilnoki gyűjtőtáborba kisérték. Itt lettek ideiglenesen elhelyezve, fegyveres őrök vigyázták őket. Wolf János családja is idekerült. Ekkor már sírni sem tudtak, csak némán tekintettek egymásra de a szemek, tekintetek sokkmindenről árulkodtak. Mit vétettünk, miért teszik ezt velünk, mié rt.- miért? Olyan hírek terjengtek, hogy Németország helyett Szibériába viszik őket. Rettegtek még a gondolattól is. Hiányzott az otthon a fészek melege. A kis Maria siratgatta a Frédi kutyusát, mert nem engedték elhozni. Folyton haza gondoltak, nem ettek, nem ittak. Vajon kik foglalhatták el házukat, fészküket, ahova mindig jó volt hazajönni. Meg etették.e az állatokat? Jóvolna hazamenni, azt hinni ez a rettenet csak álom. De ez volt, a szomorú kegyetlen valóság.}

^{A két iker Ottó és Henrik, tizenhétévesek nem ijedtek meg a saját árnyékuktól, elhatározták, hogy megszöknek. Az elhatározást tett követte. 1946. november 12.-én este tejfehér sűrű köd ereszkedett a táborra. Az édesanyjuk és a kis hugica, a fáradtságtól kimerültek elnyomta őket az álom. A fiuk apjukkal közölték a szökési tervet. Óvatosak legyetek, Isten segítsen benneteket}

^{Csöndes volt a tábor környéke. A köd fehérvolt és hideg. Az őrszemet megfigyelték, és egy alkamas pillanatot kihasználva sikerült kilopózni a táborból, de nem Ausztria felé vették az irányt, hanem hazafelé. A vasúti töltés mellett haladtak, a ködmiatt. Ismerték a határt akár a tenyerüket, biztos, ami biztos, nem hibázhatnak. Óvatosan közelítették meg a falut, az állomás környékét, messze elkerülték, nehogy fegyveres járőrrel találkozzanak. A templom közön keresztül haladtak, a papkert mellett megálltak, kicsit pihentek, hallgatóztak, füleltek, csak kutyaugatást lehetett hallani, a falu főutcája csöndes volt. Lopódzkodva haladtak a sötét kihalt utcán. A házukelé érve, szívdobogásuk, szinte hallhatóvolt, mintha dörömbölt volna a mellkasukban. Benyitottak. Nem volt záva az utcaajtó. Akkor döbbentek meg igazából, amikor látták, hogy a házuk ajtaja is, nyitva –tárva. Benéztek a nyitott ajtón, a szobában korom sötétvolt. Fura szag ütötte meg az orrukat. Pálinka bűz terjengett, kegyetlen hangos horkolás hallatszott, a sötétben is érezni lehetett, hogy a lakásban nagy a rendetlenség. Megállapították, hogy itt mindenki részeg. A Frédi kutyus is előkerült nagy örömükre. Hírtelen ötletük támadt. Befogjuk a lovakat, a szénahordó szekérbe, szinte mindketten erre gondoltak. A gondolatot tett követte. Négy ló állt az üres jászol mellett. Két lovat fölszerszámoztak, szekérbe fogtak, a másik kettőt melléje kötötték. A három tehenet is kivezették, és a hátsó saroglyához kötötték. Nemmehetnek üres kézzel, föltettek: négy zsák búzát, ugyan ennyi árpát, rozsot, és ötzsák morzsolt kukoricát, no meg a Frédi kutyát A kert végében a pajtából, hoztak lucernát, hogy a tehenek szívesebben jöjjenek a kocsi után, jól megtömték a saroglyát, úgysem etettékmeg őket. Az édesanyjuk ról sem feledkeztek meg, egy üres ládát telerakták tyúkokkal, és a két kendermagos kakast sem hagyták ott, árválkodni, szomorkodni.}

^{A teplom toronyórája kettőt ütött, amikor kifordultak a hátsó udvarból. A köd mintha egy kicsit ritkulna, a kertek alatt haldtak. Most milegyen?- maguktól kérdezték, amikor kiértek szerencsésen a faluból. Irány a tábor. Lassan haladtak a három tehén miatt, nagyon tele volt a tőgyük, szegénykéket meg sem fejték. De táborba mégse mehetünk, ekkora megrakott szekérrel. A tábort meszírő elkerülték, Mosonszolnok nyugati felén, a mezőn megálltak egy fasor mellett, jó messze a falutól. Le istrángholták a lovakat, Frédi te itt maradsz vigyázol mindenre. Elindultak a tábor felé. A fákról nagy csöppökben hullott a rárakódó pára, még most is gomolygott a köd. Wolf Jánosnk nem jött álom a szemére, őrködött a csonkacsalád álma fölött. Mikor hirtelen elébe toppant a két fia. Édesapám megjöttünk, suttogták. Fölébredt az édesanyjuk, mehetünk. Hová? - kérdezte. Majd útközben mindent elmondunk, csak sikerüljön ki osonni észrevétlen a táborból. A köd segített. Közben a kis Maria is fölébredt, édesapja ölében. Egyszercsak ismerős kutya ugatás hallatszott hírtelen ott termett előttük a hűséges házőrző a Frédi, azt a boldogságot, örömet nehéz lenne leírni. Hát még amikor a ködből kibontakozott a négy ló és a három tehén alakja. Az ismerős hangokra, a tyúkok is éhesen mocorogtak, még jó, hogy a kendermagosok nem kukorékolással köszöntötték a pirkadó, ködös nyirkos hajnalt. Mire kivirradt, már egy másik országba éreztek. A rokonok befogadták őket. A kendermagosok szabadon kukorékolhattak. A két legényke elmesélte, hogyan hozták ki a faluból a lovakat, meg a teheneket. Wolf János büszkevolt a két fiára, meg az egész családjára.}

^{A község neve Andau, magyarneve, Mosontarcsa, itt sok ismerősük, rokonuk lakott. Nagyon fáradtak voltak a sok rettegéstől, izgalmaktól, amin keresztül mentek. Örültek, hogy sikerült a menekülés. Miután az állatokat bekötötték az istállóba, enni kaptak, a teheneket rögtön megfejték, nagyon televolt a tőgyük. Az előző gazda, nem etetett, nem itatott, nem is fejt. Wolf Jánosnak szerencséje volt, hogy a fiai nem ijedtek meg saját árnyékuktól. Az új környezetben is hamar föltalálták magukat, alkamazkodtak, a megváltozott körülményekhez. Hamarosan fuvarozást vállaltak, váltott lovakkal. A család nem szűkölködött, szerényen eltartották magukat. Nemvolt mindenki ilyen szerencsés, A régi otthon melege, a haza a szülőföld, ahonnan el kellett jönni, nekik is nagyon hiányzott. Ha honvágy gyötörte őket, kimentek a falu szélére, onnan már hazaláttak. Vajon milehet otthon? Piroslottak a háztetők, látták a templomuk tornyát, néha még a harangszót is hallották, ha kedvező volta széljárás. Akkor nem gondolták, hogy az első látogatásra 50-60 évet várni kell, amit már Wolf János nem érhetett meg családja unokája, viszont eljöttek a kitelepítés 60. évfordulójára.}

^{Kis városunkban népes küldöttség érkezett a helyi lakosok szeretettel fogadták a kitelepítetteket. A rég szétszakított családok, ismerősök megint találkoztak. Az önkormányzat és a német kisebbségi önkormányzat gazdag programmal várta a szülőföldjükre hazalátogatókat. A sebek lassan beforrnak, de a forradások helyei örökre megmaradnak. olyan hazát karunk, ne kényszerüljön senki szülőföldje elhagyására, mert más nemzetiséghez tartozik. A német nyelvű szentmise után került sor a hivatalos ünnepségre. Volt köszöntő, emléktábla avatás, koszorúzás, keresztszentelés. A német kisebbségi önkormányzat fúvószenekara szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A kitelepítettek közül többen kaptak díszpolgári címet is. a templomtéren hullámzott a tömeg. Délután a sportpályán folytatódott az ünnepség. Este utcabál.}

^{A viszontlátás reményében búcsúztak a vendégek. sokukat gyermekeik, unokáik, dédunokáik is elkísérték, mert a gyökerek itt vannak.}

Medgyesi Imre, Jánossomorja