Nem múltak el nyomtalanul azok az évek, amelyeket Mungo az Osztriga-öböl halászai között töltött - bátor hajós vált belőle. Ügyesen felhúzza a vitorlát, és nyugat felé kormányozza a kis bárkát az ezüstkék tengeren. A szárazföld hamarosan elmarad mögöttetek a távolban. Hátradőlsz a fedélzeten, és nyugodtan sütkérezel a délutáni napsütésben. A bárka fara felől éles füttyentést hallasz, mintha a kormánylapát csikorogna - Mungo füttyentett egy sirálynak. A régi szép időkre gondolsz, amelyeket Mungóval töltöttél, ezzel a jókedvű, mindig segítőkész baráttal. Hinni sem akarod, hogy annyi rossz van azon a földön, ahol olyan ember él, mint Mungo. Ahogy múlnak az órák, beszélgetéssel és nevetgéléssel próbálod meg elhessegetni a közelgő veszélyt. Mungo mindig is nagy mesélő hírében állt, most is arról kezd beszélni neked, milyen is volt az, amikor az apja vándorcirkusszal járta a vidéket. - Hatalmas ember volt, akár egy hegy - mondja nevetve-, a nézőközösségért mindenre képes volt. Trollokkal birkózott, engedte, hogy elefántok tapossanak rá, sőt még a Gyilkos Méhnek is hagyta, hogy megcsípje! Kemény fickó volt; végül is északon lelte halálát. A cirkusszal Fangban léptek fel a Bajnokok Próbája ünnepségein, és az apám elhatározta, hogy ő is benevez. Tovább