229.
   

Mihelyt fejed a kék fény alá ér, fojtott hangok mormolását hallod. Az arcok immár nem nevetnek, szenvedővé és reményvesztetté változik kifejezésük. Egy fiatal lány szomorú arca lebeg előtted, és egy verset kezd suttogni. Megkövülten figyelsz, úgy véled, hogy különleges mondandója van számodra annak, amit szaval:
    
„Mikor a folyosó földjét víz mossa.
Ne vonulj rögtön vissza.
De ugorj bátran a habokba.
És sikerülhet a Próba.”
    

Megjegyezve a szellemlány versét, gyorsan keresztülmész a fénysugáron, és továbbhaladsz ÉSZAKNAK.