317.

Kardoddal kitapintva a vágat oldalát, vakon botorkálsz előre a csúszós iszapban. Mintha időtlen idők óta követnéd kanyarait és hajlatait, és kíváncsi vagy, hová vezet. Hirtelen meghallod, hogy valami csúszik előtted. Megdermedsz a félelemtől, kétségbeesetten meresztgeted a szemedet a koromfekete sötétségben. Mielőtt felfoghatnád, mi is történik, egy újabb Sziklahernyó állkapcsa ragadja meg a nyakadat. Annak a Sziklahernyónak a társa ez, amellyel végeztél, és a kardodon levő vér szaga vonzotta. Egyre keményebben szorít, míg végül nyaki csigolyád úgy pattan el, mint egy vékony gally. Kalandod itt véget ér.