369.

A ritka levegőtől lihegve továbbmászol, végül el- éred a hegytetőt. A látvány Szinte hihetetlen. Az egész fennsík előtted fekszik, akár egy óriási terepasztal. Trópusi erdők, hegyek és széles tavak csillognak a napfényben. Harminc méterre tőled egy ragyogó ezüst téglalap lebeg a levegőben, noha semmi sem tartja. Felismered: ez a kapu. Ahogy közelebb lépsz, szélzúgásra leszel figyelmes. Felnézel és az ősöreg Vörös Sárkányt látod, amint leszállni készül a kapu mellé. Most még hatalmasabbnak és félelmetesebbnek látszik, mint a barlangjában: meleg és erő árad belőle. - Engem az Istenek bíztak meg, hogy a kaput őrizzem. Addig a napig élek, míg valaki át nem megy rajta. Sajnos nem engedhetlek át - mondja élvezettel. - Amint előrelépsz, hogy harcolj, mély lélegzetet vesz. Süvítve tódul ki a levegő hatalmas tüdejéből. Mielőtt megtámadhatnád, lángnyelvek ölelnek körül. Porrá égsz. Küldetésed véget ért, pedig már ott voltál a célnál. Tovább.