|
Háttértörténet |
| Lassan visszanyered az eszméletedet. Egy vidáman
trillázó énekesmadár hangjára felnyitod a szemedet. Zöld bársonypamlagon
fekszel, egy felhők közt úszó hatalmas fehér kastély legmagasabb
tornyában. Fölkelsz, hogy körülnézz. A csillogó óarany tollú énekesmadár a
vár ormán ragyog. Mögötte az óceánkék égbolt, melyen sehol sem látod a
napot. Különös, idegen ruhát viselsz, sötétzöld bricseszt és a mellén kivarrt bőrzekét. Lábadon rőtvörös puha, kényelmes borjúbőr csizma feszül, nadrágod a csizmaszárba tűrve. Nehéz kard lóg az oldaladon, és legnagyobb meglepetésedre érzed, hogy ügyesen tudsz vele bánni. Miközben a madár trilláit hallgatod, megpróbálod felidézni a Föld emlékét, de minden olyan távoli és ködös. Valaki kiemelt jól ismert világodból és megtanított a kardforgatás művészetére. Arra nem emlékszel, hogy ki és miért tanított meg rá, de a kard markolata ismerősen simul a kezedhez. Előhúzod, szúrsz és hárítasz, és elcsodálkozol, hogy kardod gyorsabban hasítja a levegőt, mint a szemed követni tudná. Tovább |
|
|