10. |
Az útvesztőnek egy olyan szakaszába érkeztél, amely teljesen kiépített. A körülbelül 5 méter széles és legalább ilyen magas folyosó oldalfalait szépen faragott kőlapok borítják, de amin leginkább meglepődsz, az a folyosó talaja. Vörös márvány kőkockák fedik, amelyek olyan tiszták, mintha most sikálták volna fel őket. A mennyezet szintén valamiféle vörös burkolattal van fedve. Egymástól körülbelül 4-5 méterre gázlámpák égnek a falakon, remekül megvilágítva a helyiséget. Megpillantasz egy táblát a bal oldali falon, amelyen egy mutatóujját előre tartó kéz van. Az ujjból egy villám csap ki, és az egész át van húzva. Fogalmad sincs, mit jelenthet, de úgy gondolod, hogy a varázslással áll kapcsolatban. A folyosó nem túl hosszú, talán 20-30 méter lehet, és a végében, veled szemben egy díszes ajtót pillantasz meg, mely fölött egy tábla díszeleg valamilyen felirattal. Nagyon olyan érzésed van, hogy utad végéhez közeledsz. Odasétálsz az ajtóhoz és ekkor már el tudod olvasni a táblán lévő feliratot: „Fegyverterem”. |
Tovább |