|
207. |
| - Hogyan hálálhatnám meg ezt
neked, idegen? - kérdi a koldus. - Amióta vaksággal sújtottak, azóta
kínoznak egyfolytában ezek a gonosz démonok. - Beszélsz hozzá még egy
ideig, majd mindketten nagyot sóhajtotok. - Szomorú az én történetem - mondja -, mivel nagy gazdagságból koldusbotra jutottam. Három évvel ezelőtt még én voltam Kharé Hetedik legtehetősebb Főnemese, amikor is a fekete szeműek átka lesújtott rám. - Közbevágsz, és megkérdezed, vajon nem ismeri-e az Északi Kaput nyitó varázsigét. - Már hogyne ismerném - feleli -, hisz engem bíztak meg a varázsige egyik sorának őrzésével. Ha a kikötővárost arra akarod elhagyni, ez talán segíteni fog. Kissé ugyan megkopott az emlékezetem, de ez a sor, ha jól tudom, így hangzott: "Kéri… - kezdi, és máris elbizonytalanodik - Na, az a büszke, a… a… kegyes Courga." A fenébe! Elfelejtettem, ki is volt az a büszke. Valamelyik isten. "Kéri valaki s a kegyes Courga." Ne haragudj, idegen. Cserbenhagyott az emlékezetem. |
|
|
|
|
|
|