233.

Elindulsz a földön heverő rongycsomó felé, de meglepetésedre a kis kupac megmozdul, amint meghallja a lépteidet. A halom alatt egy lény aludt, amit most felébresztettél. Egy fej emelkedik ki a rongyok közül, majd feléd fordul anélkül, hogy kinyitná a szemeit. A fejet egy piszkos, formátlan, vakarózó alak követi. A figura megpróbálja valahogy elrendezni magán a rongyokat. Fogatlan szája mosolyra torzul, majd sipító hangon megszólít. – Szánj meg egy öregasszonyt egy rézpénzzel, hogy vehessen kenyeret! Áldjon meg az ég, ha segítesz egy szerencsétlen, vak öregasszonynak, akinek a napjai a végük felé járnak! – Egy koldus, gondolod, ráadásul vak is. A vakok néha jobban látnak, mint a sasszemű Felderítők.