420. |
Már semmit sem tehetsz az ellen, hogy a varázslat átrepítsen téged az időn. Most döbbensz rá, hogy milyen butaság volt ezt a varázslatot használni, mivel a hatása döbbenetes – és rémisztő is –, ha nem tudod irányítani. Márpedig erre képtelen vagy. Zavaros képek villannak át elméden egyre gyorsabban, míg végül ismét szilárd talajt érzel a lábad alatt. Nagy csattanással érkezel vissza a földre. Körülnézel. Egy sziklás fennsíkon vagy, melyet sziklaperem keretez. A környék ismerősnek tűnik. Mintha már jártál volna itt. Hát persze! Mampang! Így is van – az Erőd fennsíkján állsz, körülötted pedig a kialudt vulkán által feltornyozott sziklák sorakoznak. De hol van az erődítmény? Körülnézel, de nem látod sehol. Lassan eszmélsz csak rá, mi is történt. A varázslat! Abba az időbe jutottál vissza, amikor az Erőd még nem is épült meg, vagy messze a jövőbe vagy, azután, hogy már réges-rég lerombolták! |
|