|
57. |
| A lényeket csak még jobban felizgatják az elkerülésükre irányuló próbálkozásaid. Feléd rohannak, és elállják az utadat. Ahogy átsétálsz köztük, elgáncsolnak. – Ügyetlen fajankó! – Kiáltja az egyik. – Nem nézel a lábad elé? Hogy merészeled megrúgni a barátom lábát, és még csak elnézést sem kérsz. Kérj bocsánatot azonnal! És nyald tisztára a cipőjét! – Feltápászkodsz a földről, és bocsánatkérésed jeléül csöndben bólintasz. De az biztos, hogy senkinek sem fogod lenyalni a cipőjét. A Vörösszem feléd nyújtja cipős lábát, miközben a másik kettő tovább sérteget. Felfortyansz mérgedben, megragadod a cipőt, és megcsavarod a lábát, mire a Vörösszem nagy puffanással elhasal. Ezzel azonban óriási hibát követtél el. Ez volt ugyanis az az ürügy, amire a Vörösszemek vártak. Mintha csak parancsszóra tennék, kinyitják a szemüket, és a karodra lövellik tüzes tekintetüket. Felüvöltesz a fájdalomtól, amint hat izzó hősugár szétégeti a karodat. Karod pillanatok alatt leszakad a testedről, és a földre pottyan. |
|
|